Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-16 / 293. szám

6 1996. december 16., hétfő Közélet ■»S*». ,*■ ,vft&í/V! 'c “ : {UH UJ KELET Tarnavölgyi György jegyzete A maffia dolgozik... ...a rendőrség szintén. Az egyiknek — az úgynevezett rossz fiúknak — az a dolguk, hogy átverjék a zsarukat. Azoknak meg az a feladata, hogy átverjék ezeket. Ennél régebbi játék kevés van a világon. Mindkét oldal egyik életbevágó tevékenysége: informáci­ókat szerezni a másikról, arról, hogy az mit tud, mire készül. A rendőrök egyrészt megpróbálják saját embereiket beépí­teni a bűnözők közé, másrészt azok köreiben megfelelő in­formátorra lelni. A másik oldal ugyanezt teszi. Természete­sen. És néha lebukik egy besúgó — nem is él sokáig. Néha meg főhadnagyokat tartóztatnak le, mert a rendőrség maf­fiaellenes akcióiról adnak át adatokat valakiknek... Mint a napokban is. Most persze jöhetne megint a szöveg: tessék jobban meg­fizetni a rendőröket, azok mindjárt kevésbé lesznek rászo­rulva a korrupcióra. Ebben lehet is valami, de én inkább el­gondolkodnék egy-két dolgon. Például azon, hogy mivel a rendőrök fizetése nagyjában- egészében egyforma az országban — egyformán kevés —, feltételezhető lenne, hogy minden rendőr megvesztegethe­tő, és meg is vesztegetik őket. Ha ez igaz, akkor lőjük főbe magunkat, mielőtt ők teszik meg. De nem igaz! Nyilván több oka is van, hogy nem enged­nek a csábításnak. Az egyik: nem csábítják őket. A másik: félnek a lebukástól. A harmadik: ép erkölcsi érzékkel ren­delkeznek. Magyarul: tisztességesek. Ha a fenti felsorolást vesszük szemügyre, valahogy is­merősnek tűnik. Hát nem olyan, mintha nem csak a rend­őrökről, hanem bárki másról szólna? Rólam, rólad, róla? Rólunk. Miért is lenne más a rendőrség, a rendőrök, mint a közeg, amiben élnek és dolgoznak? Ez a mai Magyar- ország. Mint ahogyan az is jellemző, hogy valami ötven­ezerért adta el a rendőr a talán milliárdok sorsáról döntő információkat... A távfűtés harminc éve... ...működik Nyíregyházán, a múlt héten rendezvényso­rozattal emlékezett meg erről a Nyírtávhő Kft., mely mai gazdája e szolgáltatásnak. Látványosan mutatták be a (szó szerinti) Mí-korszak idejét, s az volt a vége a do­lognak, hogy íme: itt van egy sor olyan műszer és masi­na, mivel mérni lehet a távhőfogyasztást a lakásokban. Vagyis elérünk harminc esztendő után oda, hogy töme­gesen elterjeszthető ez a módszer — vagyis az, amivel igazán piacképessé, versenyképessé lehet tenni e fűtési mó­dot. Sokan morognak ilyenkor. Morog a konkurens, és igyek­szik a maga javára billenteni a mérleget. De morog a lakó is, mert hiszi is, meg nem is, hogy a méréssel, a „költ­ségosztással” olcsóbb lehet neki a távfűtés. S az a bizo­nyos kiállítás, meg a mellé szervezett szakmai és lakossá­gi programok sora azt bizonyítja, hogy igenis van meg­oldás. Nem véletlen, hogy a megyeszékhely vezetése külön programot indít a jövő évben a célból, hogy minél több helyen valósuljon meg az úgynevezett költségosztá­sos mérés. Ami annyi: a lakásokban elhelyezett kis mű­szer regisztrálja, mennyi hőt használtak el, s a végén van az elszámolás, közben egy bizonyos átalányösszeget fizet a lakó. Mondhatjuk persze, hogy már régen meg kellett volna csinálni, hogy mire vártak eddig. De aki egy kicsit is isme­ri a város távfűtött épületeinek állapotát bizonyos panel- városrészekben, az nem csodálkozik. Mert tudja: épület­felújítás és más fontos „kellékek” nélkül nem lehet általá­nossá tenni ezt a rendszert... Gyönyörű fenyőink vannak! ...ezzel csengetett be egy férfiú szombaton a házunkba. Egy pillanatig tétováztam, aztán füllentettem: már megvet­tük, köszönöm. Továbbment, a szomszédban csöngetett, én pedig szégyenkezve ballagtam be a lakásba. Szégyenkeztem, mert nem mondtam egyebet a kis ha­zugságnál. Nem vettem még karácsonyfát, de nem azt mondtam neki, hogy köszönöm, nem kérek lopott, de le­galábbis gyanús eredetű fákból. Nem kérdeztem meg, van-e engedélye az árusításra. Nem kérdeztem, honnan származ­nak a fenyők. Nem álltam ki az általam is támogatott elv mellett, hogy ha már ilyen hagyományaink vannak, hát csakis annyi fenyőt vágjunk ki, amennyi feltétlenül szükséges, s azt ellenőrzötten. Hogy a karácsonyfaállítás gyönyörű dolog, de elfacsarodik a szívem az ünnep után kidobott száraz fenyők ezrei láttán. Hogy ötven-száz éve ez egyál­talán nem volt gond. Ma az, nem is kicsi. Ez zöld-állás­pont. A fenyők is azok. Ám legfeljebb vízkeresztig. „Jön és megy a boldogság, én élek” A sírásó filozófus Amikor István Kovács meg­kapta diplomáját a stock­holmi egyetem filozófiai fakultázsán, úgy döntött, tovább tanul és tüstént je­lentkezett a lundi egyetem teológia tanszékére, hogy elmélyedjen a vallástudo­mányban. Az évfolyam legjobbjaként végzett, és ahogy kézhez kapta teoló- gusi diplomáját, haladék­talanul munkát vállalt. Elment sírásónak... Palotai István (Új Kelet) — Uramisten! Ezer éve nem láttalak — köszöntöttem örömmel a napokban, amikor Pesten véletlenül összefutottam vele. — Hogy vagy? Mit csi­nálsz ? Hogy kerülsz ide ? — zú­dítottam rá kérdésáradatomat. — Anyámékat látogatom. Minden évben egyszer elza- rándoklok ide. Miattuk. — Csak miattuk? Te igazi politikai menekült voltál. Nem vonz a hazajövetel le­hetősége? — Haza? Az én hazám nem ilyen... Az én hazámban nem kukáznak és rabolnak fényes nappal az utcán. Az én hazám­ban rend van és béke. — Svéd lettél? — Még csak az hiányzik. Az én hazámban tudják az emberek, hogy mi a különb­ség Bukarest és Budapest kö­zött. Az én hazámban van az életnek tétje, a „strugle for life” létező valóság. Az én hazámban a gonolat szabad és virágzik, nem pedig közne­vetség tárgya!-—Hol laksz? — Malmőben. __??? — Nem érted? Nekem nincs hazám. Vagy lehet, hogy még nem fedeztem fel? Ki tudja... Élni mindenhol lehet. — Sok minden változott a világban, amióta nem talál­koztunk. Akkoriban, mint év­folyamelsőtől nem volt ildomos megkérdezni, hogy egyrészt a filozófusi diplomád megszerzé­se után miért jöttél a teológiá­ra, illetve hogy teológusi dip­lomád kézhezvétele után miért mentél el sírásónak? — A második kérdésedre könnyen felelek. Azért lettem sírásó, mert józan belátásom szerint ez az egyetlen igazán értelmes munka a világon. Ar­ról nem is beszélve, hogy pers­pektívája van... — Viccelsz? — Szó sincs róla. így gon­dolom. Minden egyéb munka értelmét vesztette a világon ak­kor, amikor fizetni kezdtek érte. Mert ettől tűnt el az alko­tás tisztessége, igazi öröme. Jövedelemforrás lett, és ez tel­jesen ellenkezik az emberi természettel, az emberrel, aki nem robotolni jött a világra, de akinek terített asztal volt a világ. Gondolj csak azok­ra az Amerikában őshonos indián törzsekre, amelyek in­kább kipusztultak, semmint hogy kötelező munkára adták volna a fejüket. Sajnos az élet egyetlen biztos realitása a halál. Aki ebből él, az nem más kárára teszi. Ugyanez vi­szont semmi másról nem mondható el manapság, ami­kor már higany is van a leve­gőben. — Természetvédő lettél? — Nem. Realista. — Véletlenül nem nihilistát akartál mondani? — A nihilista ab ovo nem hisz semmiben. Ez a kiindu­lási pontja. Nálam nem ez a helyzet. Én tapasztalati úton jutottam a nézeteimhez. — Amikor a teológiát el- kezdted, már akkor is ilyen gondolatok hordozója voltál? Én mindenesetre nem vettem észre, pedig évekig tanítot­talak... — Akkoriban még csak kapisgáltam az igazságot. Az alapvető indíttatásomul szol­gáló élményt már átéltem ugyan, de még nem állt össze a kép. — Mi volt ez az indíttatás? — Akkoriban még nem tud­tam róla beszélni, de ma már igen. Nem tudom emlékszel-e, hogy van egy szellemileg sérült kisfiam, akit egyedül nevelek? Az ő betegsége a messzi időkbe nyúlik. Az édesanyja belekeveredett egy gyilkos szektába és vallási té­bolyba esett. Elhagyott és a szekta kommunájába költö­zött. Magával vitte a kisfiúnkat is. Hiába próbáltam visszasze­rezni őt a világnak és termé­szetesen magamnak, a hatósá­gok hajthatatlanok maradtak. Ä kisgyermeknek az anyjánál a helye — mondták. Aztán összejött ott valami férfivel, aki egy szép napon „vallásos transzba” esett és egy nagy konyhakéssel megölte, majd formálisan kibelezte a fele­ségemet, az akkor hatéves kis­fiam szeme láttára... Nos... Azt kérdezted, hogy miért jelentkez­tem a teológiára? Tisztában akartam lenni a vallások belső rendjének igazságaival. Ha egyáltalán van ilyen. Azt hiszem jobb, ha hagyjuk ezt a témát... — Még mindig a temetke­zésnél dolgozol? — Nem. Kirúgtak, amikor megtudták, hogy mi a végzett­ségem. Elmentem kertésznek. Parkrendezéssel foglalkoz­tam. Közben folyamatosan ír­tam a könyvemet, ami tulaj­donképpen egy filozófiai ál­lásfoglalás a ma világáról, a ma Svédországáról. Amikor kész lett a kézirat, elküldtem vagy húsz kiadónak, mindhi­ába. Senki sem volt hajlandó felvállalni az abban foglal­takat. Végül mérgemben vet­tem egy őskori tekerős nyomta­tógépet és magam fogtam hoz­zá a könyv elkészítéséhez. Pén­zem persze nem volt, így min­dent úgy szedtem össze, ahogy sikerült. A könyvek is négy­féle papírból vannak. Kétszáz példányt csinál­tam, ebből százat elküldtem a könyvtáraknak és azoknak az oktatási intézményeknek, ame­lyek filozófiát is tanítanak. Egy hét múlva elkelt a többi száz is. És bár sokan akartak még vá­sárolni, többet nem készítettem belőle... Elegem lett... — Mit csinálsz jelenleg? — Semmit. Szociálon élek. Megvagyok. Voltam Tahiti­ben, ott szerettem volna ma­radni, ott akartam élni, de ez ma már lehetetlenség. Még a francia állampolgárok is ne­hezen kapnak letelepedési en­gedélyt. Hát hazamentem Svédországba. Aztán megnő­sültem újra, a gyereknek is jól jönne egy anya, gondoltam, és hozattam egy lányt Thaiföld­ről. Nem jött össze. Egy hónap múlva elváltam tőle és vissza- küldtem. Azóta egyedül élünk a gyerekkel, mint eddig is ren­desen. Már nem kísérletezem. —Nem is tudom sírjak, vagy nevessek. Te most boldog, vagy boldogtalan vagy? — Nincs ilyen. A boldogság állandóan változik, jön és megy. Élek. Ennyi. Nem is olyan kis dolog... Közel egymilliós bírság F. A. (Új Kelet) A hét végén ismét ta­pasztalhattuk, hogy a szokásostól több rendőr teljesített szolgálatot me­gyénk útjain. Ennek oka, hogy az MRFK közleke­dési osztálya az egész megyére kiterjedő közle­kedés-ellenőrzési akciót tartott szombaton 14-től 20 óráig és vasárnap reg­gel 8-tól 14 óráig. A két­napos fokozott ellenőr­zésben több mint ötszáz­ötven fő vett részt, köz­tük a rendőri állomány egy része, polgárőrök, határőrök, vámosok és a közlekedési felügyelet munkatársai. Az akció elsődleges cél­ja volt a gépjárművek őszi—téli átállásának az ellenőrzése, az ittas, gyorshajtó és más sza­bálytalanságot elkövető gépkocsivezetők kiszűré­se. Nem utolsósorban nagy hangsúlyt fektettek a kivilágítatlanul közle­kedő kerékpárosokra és a szabálytalanul közleke­dő gyalogosokra, mert az utóbbi időben számos balesetnek voltak okozói. A két nap tapasztalata, hogy a gépkocsivezetők továbbra sem veszik ko­molyan az őszi—téli átál­lást. Sok esetben nem megfelelőek a világítóbe­rendezések, számos elle­nőrzött gépjárművön „tükörradiálok” voltak, nem beszélve az autók egyéb műszaki hiányos­ságairól, mint például a fékberendezések nem megfelelő működése. Az említettek miatt összesen 913 ezer 500 forint hely­színi bírságot szabtak ki, amin 769 szabálytalan­kodó osztozott. Szabály­sértési feljelentést 172 személlyel szemben tet­tek. Ezek között nyolc it­tas vezető, 27 gyorshajtó is akadt, de huszonegyen úgy ültek volánhoz, hogy nem rendelkeznek veze­tői engedéllyel. Hat fő akadt horogra, akik a ti­los jelzés ellenére is ví­gan tovább közlekedtek. Az alkoholszondába 832 járművezető fújt bele, közölük tíznél színező- dött el a műszer kisebb, vagy nagyobb mennyisé­gű alkohol elfogyasztása miatt. Ittas vezetés miatt öt vezetői engedélyt von­tak be, és 25 gépjármű­ről levették a hatósági jelzést. Az utóbbi okai között első helyen szere­pelt a nem megfelelő mű­szaki állapot. A két nap alatt egy körözött személyt elfogtak és egy eltűnt sze­mélygépkocsi is előkerült. Jónak értékelhető, hogy az akció ideje alatt csak egy könnyű sérüléssel járó baleset történt. A KELETHÚS Kft. felvételt hirdet húsipari szakmunkások részére > Jelentkezés: Acs József üzemvezetőnél Cím: 4400 Nyíregyháza, Simái út 40. Belépési határidő: azonnal. Bérezés: megegyezés szerint. Fent és lent

Next

/
Thumbnails
Contents