Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-16 / 293. szám
UJ KELET Nyíregyháza 1996. december 16., hétfő 7 Absnicli A megélhetési bűnözés újabb szomorú jelensége a „bent evők kasztjának” megjelenése az élelmiszer- üzletekben. Ezek azok az emberek, akik gyakorlatilag nem lopnak, hiszen kosaraikban, kabátjuk alatt, vagy a zsebükben a világon semmit nem visznek ki az üzletből fizetés nélkül. Egyszerűen arról van szó, hogy bebújnak egy-egy zugba — esetleg egy ládahalom mögé —, és ott benn igyekeznek jóllakni. Persze, ha lebuknak, az eredmény átalában ugyanaz: kihívják a rendőrséget. Hogy aztán ezek után mi történik velük, azt nem tudom. Gondolom a szabály, az szabály, de egészen biztos vagyok benne, hogy emberség is van a világon... Palotai István (Új Keletje Váci nénivel és Pici nevű kiskutyájával az utcán ismerkedtem meg. Váci néni amolyan igazi töpörödött, púpos kis anyóka volt, mégis csupa kedves mosoly és szívmeleg áradt belőle. Pici, akár a gazdája, nyomorúságos, kis szőrcsomó, mint egy sárga láng, aki az első kedves szóra azonnal kér lábra állt, és pitizett, szere- tetet és simogatást könyör- gött. Váci néninek volt egy lánya valahol a nagyvilágban, de csak ennyit lehetett tudni róla, még azt sem, hogy hol lakik. Férje is volt valaha — egy foltozósuszter, aki annyira szerette Váci nénit, hogy sohasem engedte dolgozni, inkább ő maga húzta az igát hajnaltól éjfélig. Egyszer aztán örökre rábóbiskolt a kaptafára, és Váci néni ott maradt púposán, öregen, és mivel a férje „maszek” volt, némi havonta járó kegydíjjal, ami a rezsijét fedezte. Már jócskán elmúlt hetvenéves, amikor életében először munkába állt: teremőr lett egy múzeumban. Még azt is kialkudta magának, hogy kiskutyája mindig mellette lehessen. Élete utolsó napján még dolgozott. Éppen a munkából tartott hazafelé, amikor egy falka részeg su- hanc körülfogta, és rugdosni kezdték a kiskutyát. Persze Váci néni kiabált. Az egyik mocsok az arcába vágott, hogy hallgasson. Váci néni elesett, és soha többé nem kelt fel onnan, akárcsak Pici, akit egyszerűen eltapostak. ' * * * Egy másik idős asszonynyal viszont megtörtént maga a csoda! Születésére nézve grófnő volt, ezért mindent megtettek a kommunisták, hogy tönkretegyék, de ő dacolt velük, és mindig feltalálta magát. Hol hímezéssel, hol zongoraleckékkel, vagy franciatanítással, de mindig fenntartotta magát, persze csak a legszigorúbb takarékossági keretek között. Rengeteg ismerőse és barátja volt, télen nappal általában felváltva náluk tartózkodott, így csak este kellet befűtenie kicsiny dobkályhájába azokkal a keményre összecsavart újság- és papírcsutkákkal, amiket barátaitól kapott. „Ha jó keményre összecsavarom, olyan, mint a fa” — mondta mindig ragyogó szemekkel... Egyszer aztán csoda történt. Megtudta valakitől, hogy ha hitelt érdemlő adatokkal bizonyítja főnemesi mivoltát, akkor belekerül a gothai almanachba. Ösz- szeszedte papírjait, és elküldte Németországba. „Csak azért, hogy ezeket, itt megüsse a guta!” — ismételgette nevetve. Nem telt bele egy hónap, amikor megjelent nála egy nyugatnémet úr, aki a gothai almanachtól jött. Lefotogra- fálta, elbeszélgetett vele, majd biztosítván felvételét a világ főrendjeit tartalmazó könyvbe, szépen elutazott. A grófnő büszke és boldog volt, hogy sikerült a csínytevése. Pár hét múlva aztán kapott egy értesítőt a Magyar Nemzeti Banktól, amelyben közölték vele, hogy a gothai almanach százezer nyugatnémet márkát helyezett el az MNB-nél visszavonásig, melynek kamatai őt illetik meg életjáradékként! Hatalmas összeg volt ez a hatvanas évek elején, úgyhogy megfordult a világ. Eztán, ha meglátogatta barátait, mindig vitt egy- egy kiló kávét, vagy éppen pénzt csempészett a terítő alá... Aztán szép csendben eltűnt a világból... Senki sem tudta mikor és hol halt meg. Egyesek azt mondják, hogy él és virul, meg hogy Go- thába költözött. * * * Nem tudom, ismerős-e a szó önöknek: absnicli. Szerintem még a hentesek és a fűszeresek sem tudják mit jelent, pedig a szakmájukba vág, és nagyon is időszerű lenne, ha lenne... Levágott darabokat, szalámi-, sonka-, szalonna-, kolbászvégeket jelent; amelyet régen nem volt kötelező elfogadni, ha normálárut vett az ember. Ezeket a hentes, a boltos szépen levágta, és vegyesen egy halomba dobta, hogy aztán olcsó pénzen eladja azoknak, akiknek másra nem telik. Tehát: absnicli. Tessék kérem jól megjegyezni! Morvái Sándor: Anyaság Fotó: Harascsák Vita a bibliai csodákról Fotó: Racskó Tibor Izgalmas kezdeményezés a nyíregyházi evangélikus gimnázium vitafóruma. Nemcsak azért, mert ilyen vitatkozás segít eligazodni olyan kérdésekben, amelyeket „parancsszóra” nagyon nehéz megértetni az éppen kamaszkoruk elején tartó fiatalokkal, hanem azért is, mert a vitára való felkészülés önkéntelenül is fejleszti a beszédkészséget, tágítja a megismerhető világ alapjait. A bibliai csodákkal, a kereszténységgel szemben felmerülő kérdések elvezettek a mohamedánok szent könyvéhez, a Koránhoz és a világ számos vallásának megismeréséhez Új Kelet-információ E hét végétől újra szombatonként tartják a nyíregyházi állatvásárokat. Az időjárás nem kedvezett a vásárlátogatóknak, és ez meg is látszott mind a felhozatalon, mind a vevők számán. Mint azt Te- szenyi Józseftől, a vásártér vezetőjétől megtudtuk, gyér érdeklődés jellemezte a vásárt. Sertés és szarvasmarha még volt elég, de lovat összesen két darabot kínáltak eladásra. A legnagyobb választék választási malacokból volt, melyek darabját 3600— 3800 forintért kínálták. Már sokéves tapasztalat, hogy december második felében nem jószágvásárlásra költik az emberek a pénzüket, inkább az ünnepekre készülnek. Január elseje után várhatóan ugrásszerűen megemelkedik mind a kereslet, mind a kínálat. Igazából csak jövőre lehet majd lemérni, mennyit javultak a feltételek azzal, hogy újra a hagyományos szombati napra került az állatvásár időpontja. Cserkészek áhítatos adventje Munkatársunktól Cserkészadventen vettek részt a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola tanulói szombaton délelőtt. Az ünnepi áhítat után a kis cserkészek mézeskalácsokat, karácsonyfa- és asztali díszeket készítettek, és nagy sikere volt a gyöngyfűzésnek is Macskajaj Tapolcai Zoltán Minek nekem kamara? Igen, minek? Ha nincs mit beletenni? Hol vannak már azok a szép idők, amikor egy átlagemberkének egy szép kis füstölt sonka mellett két szál kolbász is lóghatott a kamarában? Ha nincs mit beletenni, akkor nincs miért fenntartani, úgyhogy nincs szükség a kamarára. Logikus? Akkor nézzünk egy másik kamarát. Sőt, nem is egy van belőle, hanem kismillió. Az ügyvédeknek, az orvosoknak, a kereskedőknek, a szolgáltatóknak... Szóval mindenkinek. De mi volt előbb, a kolbász, vagy az akasztó? Azért kellett ennyi érdekvédelmi szervezetet létrehozni, mert hosszú, tömött sorokban tüntettek a kiskereskedők a Parlament előtt, hogy csak az árulhassa a csabai csípőst, akiknek erre hivatalos engedélyük van, aki közéjük tartozik, aki a kereskedők kamarájának a tagja? Így akarták a kereskedők elérni, hogy akik tisztességgel felvállalják azt, ami egy kereskedőre nézve minimális követelmény, akkor azok valamilyen kedvezményt kapnak, így előbb-utóbb eltűnnek a piacról a kupecek, a romlott árut felvert áron ajánló nyerészkedők, akiket nem engednek maguk közé? Nem, kérem. Ma az lehet kamarai tag, aki befizeti az éves tagdíját. Se az ügyvédek, se az orvosok, se a kereskedők, se a szolgáltatók közül nem tűntek el a svi- hákok. Akkor meg minek? Hogy védje minden tag érdekét! No az én érdekemet az védje, akit én arra felkérek! Nem kérek a kirendelt védőből, aki hivatalból játssza végig a jog reguláját! Nem kérek az olyan szervezetből, ami hivatalból védi az érdekeimet! Akkor meg minek? Hogy munkát adjon jó néhány pályakezdő fiatalnak és pályát kereső idősebbnek? Ahogy a szolgálatkész elő- | adókat néztem az egyik kamara irodájában, ahogy udvariasan, kedvesen egyik pillanatról a másikra elintézték az ügyemet, még meg is békélnék ezzel a válasszal. Kár lenne értük, ne kerüljenek az utcára! De akkor az állambácsi ne az én ki tudja hányadik adómból foldozza be foglalkoztatási politikájának szakadásait! Kiadja az ukázt, hogy kell kamara, de a vállalkozók pénzéből! Sőt! Ahelyett, hogy valódi feladatot adna neki, felhatalmazza kizárólagos jogokkal! Cégbírósági változ- J tatásokhoz kell a kamara igazolása. Csak annak adja ki, aki befizette a tagdíjat. Nincs mese, előbb vagy utóbb mindenki bejön a csőbe! És fizet! De minek? Szóval kedves honatyák, most aztán kergethetjük azt a bizonyos fekete macskát egy koromsötét kamarában. Ahelyett, hogy füstölt sonkáról, kolbászról gondoskodnának... Felemás premier
