Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-14 / 292. szám

UJ KELET Interjú 1996. december 14., szombat 5 Mrenkó Lászlóval, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkárával Gyakorta panaszkodunk, hogy értékvesztett korunkban csak a mammon, a pénz az egyedüli üdvözítő. Manap­ság, amikor embertársaink válnak a szemünk láttára ron­csokká, családok lehetetlenülnek el, csúsznak egyre visszább, s mindinkább csupán egyetlen fogalmat illet­het a „tökéletes” jelző: a kilátástalanságot, bizony so­kan nem találják a helyüket ebben a kalmárszellemű, spekulációra berendezkedett és meglehetősen zűrös vi­lágban. Elvakít, bántja a szemünket a korrupció színor­giája, ahol a munka fekete, az olaj szőke, és zöldet kap a vörös lámpafény. Valamennyien a közélet részesei vagyunk Lefler György (Új Kelet) Az meg aztán valóban fehér hollónak számít, ha valaki a köz érdekében teszi a dolgát, mondhatni hordja a rozsét szor­galmasan, amíg az élelmesebb, az ügyesebb, a „sokjelzős” ember csupán a pecsenyéjét süti a tűznél. De nem vagyunk egyformák. Nagyon nem! Beszélgetőpartnerem, Mrenkó László e „rőzsehordók” egyi­ke, aki vállalja a közéletiség ódiumát, a szürke eminenciát, s a kisember személyes problé­máját csakúgy a szívén viseli, miként a megye fejlődését. Mrenkó László a Területi Egészségbiztosítási Bizottság (TEB) elnöke, a Megyei Mun­kaügyi Tanács munkavállálói oldalának állandó tagja, a Me­gyei Fejlesztési Tanács tagja, és főállásban a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszerveze­tének (KASZ) megyei titkára is. Tőle érdeklődöm, miként látja e több lencséjű optikán át a megye fejlődését? — A „felsorolásban” talán elsőként mégiscsak a szakszer­vezetet kellene említeni, rész­ben, mert a KASZ a kenyéradó gazdám, másrészt a többi fel­adatot is a szakszervezet révén „örököltem”. Még az elején leszögezném: nincs semmiféle cím- és rangmániám, egyszerű­en az élet hozta, hogy ennyi feladat részese lehettem-lehe- tek. Mint szakszervezeti veze­tő, a munkavállalói kerekasztal megbízásából megalakulása óta tagja vagyok a Megyei Munkaügyi Tanácsnak, s a te­rületfejlesztési törvény értel­mében ugyancsak innen dele­gált a Megyei Fejlesztési ta­nácsba a munkavállalói oldal. Ez év tavaszán pedig létrejött a Területi Egészségbiztosítási Bizottság, amely akkor — a delegált munkaadók és a vá­lasztott munkavállalók képvi­selete által — a bizottság elnö­kének szavazott meg. —A főállása tehát a Ke­reskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. Milyen munkasikereket érhet el manapság egy megyei szakszervezeti vezető? — A megyei szövetséghez jelenleg huszonhárom ÁFÉSZ és tíz rt., illetve kft. dolgozói alkotta szakszervezeti alap­szervezet tartozik. Az utóbbi időben megnőtt a piaci szerep­lők száma, megjelentek a mul­tinacionális cégek egységei, a piacért folytatott verseny kiéle­ződött. A privatizáció követ­keztében sajnos mind több ke­reskedelmi alkalmazott került máról holnapra a munkanélkü­liek táborába. Az állami tulaj­don leépítésével a kereskedel­mi területen több tízezer dol­gozót bocsátottak el. A folya­mat még ez évben is tartott. Minimális célként tűztük ki a törvényes juttatások meg­szerzését, amely a jól működő jogállamban a legtermészete­sebb dolog, ám nálunk még esetenként a munkavállalók megalázása is megtörténik, a szerződések semmibe vétele is olykor előfordul. Ezek bizony a legkevésbé sem nevezhetők számomra munkasikereknek, de nem voltak, nincsenek könnyű helyzetben az alap­szervezetek titkárai, a szakszer­vezeti tisztségviselők sem. Alapvető eredménynek tartom viszont azt, hogy minden mun­kahelyen megkötötték a kol­lektív szerződéseket, a válto­zó jogszabályokat, módosítá­sokat többnyire beépítik a megállapodásokba. A kollek­tív szerződésekkel szembeni elvárásom mindezzel együtt is egy más minőséget igényel, nevezetesen a keretjelleget fel kellene már végre váltania a helyi sajátosságokat, az adott kollektíva speciális érdekeit felvonultató és jobban kifeje­ző, mondhatni személyesebb szerződésekkel. Ezek tökélete­sítésében természetesen szak- szervezetünk is partner kíván lenni. A 33 kereskedelmi gazdálko­dó szervezet vezetése a jó üz­letpolitikának, a dolgozók szakmai felkészültségének kö­szönhetően mégiscsak eredmé­nyeket tud felmutatni, állják a verseny kihívását. A közelgő kongresszuson, reméljük, sike­rül azokat a taktikai és straté­giai feladatokat megfogalmaz­ni, amelyek ágazatunk munka- vállalóit, a szakszervezeti tag­ság érdekeit védhetik. Jelenleg az alapszervezeti választások előkészítésének időszakában vagyunk. —A Megyei Munkaügyi Tanácsban szerzett ta­pasztalatai segítik-e az ér­dekvédelmi tevékenysé­gét? — Feltétlenül. A munkaügyi tanácsban már nem csupán az ágazatot, hanem egy szélesebb kört, a munkavállalók egészét képviselem. A kereskedelmi dolgozók mellett az MSZOSZ megyei képviseletéhez tartozó, illetve a megye valamennyi munkavállalójának érdekeit kell szem előtt tartanom, amely azért már felelősséggel jár. — A munkaügyi tanács­nak milyen jogosítványai vannak? — Először is dönt a Mun­kaerőpiaci Alap foglalkoztatá­si alapjából a megyében ren­delkezésre álló pénzek felhasz­nálásának elveiről és az egyes támogatások arányairól. Figye­lemmel kíséri a Munkaerőpiaci Alap pénzének megyei szintű felhasználását, továbbá véle­ményezi az alap rehabilitációs alaprészéből a megyében fel­használható támogatások pá­lyázati tervezetét. — Hogyan értékeli a munkaügyi tanács munká­jának hatékonyságát? — Úgy gondolom, hogy a kezdeti működés gyermekbe­tegségein már túl vagyunk. A működés hatékonyságát alap­vetően meghatározza a megye foglalkoztatási helyzete, a ren­delkezésre álló pénz nagysága. A fő problémát a munkanélkü­liség kezelése jelenti, hiszen tartósan 40—50 ezer ember van munka nélkül a megyé­ben. Az országos 10 százalékos munkanélküliségi rátával szemben nálunk 20 százalék körüli ez az arány. Az elmúlt öt évben csak vál­ságkezelői programot hajtunk végre. Ez az érem egyik olda­la. A másik — remélem, nem okoz senkiben megütközést, de —, felvállaltuk annak vizsgá­latát, hogy miért nem vállalnak munkát a munkanélküliek? Még azok sem, akik megtehet­nék. A reprezentatív felmérés összegzése a következő tanács­ülés témája. Itt és most nincs lehetőség a tapasztalatok elem­zésére, de az a véleményem, hogy bölcsen döntött a tanács, amikor a dolgok mögé kívánt „kukkantani”. Mit mondjak? Igen érdekes, tanulságos megál­lapítások fogalmazódtak meg, amelyek a tanács újabb dönté­seit erősen befolyásolhatják. — A területfejlesztési törvény lehetőséget ad a munkaügyi tanács munka­adói és munkavállalói ol­dalának, hogy a tagjaiból egy-egy főt delegáljanak a Megyei Fejlesztési Ta­nácsba. Önnek itt is bizal­mat szavaztak... — Igen. Az elmúlt évben el­készült a megye fejlesztési koncepciója, a foglalkoztatási szakbizottság munkájában magam is részt vettem. Ez év­ben megalakult a tizenhét fő­ből álló Megyei Fejlesztési Tanács, amely a napokban bő­vült újabb két taggal, a Föld­művelésügyi és az Ipari Minisz­tériumok képviselőivel. A fej­lesztési tanács munkaszerveze­te a Megyei Fejlesztési Ügy­nökség. Munkánkat a közel másfél milliárdos pályázati keret oda­ítélésével kezdtük. Ez mindig nagy felelősséggel jár, hiszen megannyi érdek között kell dönteni, lehetőleg a legjobb megoldásnak prioritást adva. Az érdekek sorában „ágasko­dik” a megyei, a városi, a kis­térségi és külön minden egyes önkormányzati érdek. A hosz- szú távú fejlesztési koncepció hét stratégiai célt jelölt meg, amelyek a megye továbbfejlő­désének a zálogai. Ezek a következők: a vállalkozások működési feltétel-rendszeré­nek javítása; a humán erőfor­rások fejlesztése; az élelmi­szer-gazdaság integrált fej­lesztése; gazdaságfejlesztés; az elmaradott mikrorégiók fel­zárkóztatása; a humán szol­gáltatások kiterjesztése; a me­gye külső megítélésének javí­tása. A programok becsült költ­ségigénye 31,4 milliárd forint, amely az 1996—1998. közötti időszakra szól. A finanszírozás három forrásból történhet: elő­ször is saját erőből, amely le­het megyei, önkormányzati vonatkozású és vállalkozói tőke; származhat központi for­rásból, vagy harmadikként, külföldi segélyprogramokból is megvalósulhat. Úgy gondo­lom, hogy mind a hét fejleszté­si koncepció külön-külön is igen fontos, ám csak együttes teljesülésükkel következhet be a megye tervezett fejlődése. Kormányzati elhatározást és segítséget igényel viszont az M3-as autópálya megépítése az ukrán határig, valamint a határátkelők bővítése. Közgaz­dasági, pénzügyi támogató in­tézkedés szükséges a záhonyi vállalkozói övezet létrehozásá­ra. Mindezek a programok elő­feltételei az általános fejlődés­nek, az akut munkanélküliség csökkenésének. A Megyei Fej­lesztési Tanácsban a munka- vállalókat képviselő tagként a munkahelyteremtő célok meg­valósítását szorgalmazom, ve­szek részt a döntéshozatalban. —A munka világából és a megyei fejlesztési célok vázolásától elérkeztünk legfrissebb megbízatásá­hoz, a Területi Egészség- biztosítási Bizottság elnö­ki tisztségéhez. „Egészsé­ges” dolognak érzi, hogy ennyi fontos és súlyos fel­adat mellett az egészség­ügy sürgősen megoldásra váró problémáiból is fel­adatokat vállal? —Hála istennek, egészséges­nek érzem magam, s mint min­den területen, itt is a feladat fogott meg. A TEB ez év ele­jén jött létre, 13 munkaválla­lói és 9 munkaadói képviselő­ből. A Területi Egészségbizto­sítási Bizottság fő feladata a tb járulékfizetőinek érdekképvi­selete. a megye egészségügyi finanszírozásának figyelemmel kísérése. A bizottság igen ko­moly munkát végzett az elmúlt hónapban: áttekintette az alap­ellátás, a szakellátás helyzetét, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) ügyfélszolgála­tának hatékonyságát, jelenleg pedig a tb megyei kinnlevősé­gét és a gyógyszer, a gyógyá­szati segédeszközök finanszí­rozását vizsgáljuk. Véleményem szerint a megye egészségügyéért felelős szer­vezetek és vezetőik, a külön­böző testületek jól együttmű­ködnek. Ehhez ajánlottuk fel a segítséget a járulékfizetők megbízásából és az ő érdekük­ben. Úgy gondolom, hogy a bizottság összetétele garancia a feladatok elvégzésére. A 22 fős testületben megtalálható belgyógyász főorvos, fogor­vos, háziorvos, gyógyszerész orvos. A többi delegált az élet- tapasztalatával és a tenni akarásával tudja hatékonyan segíteni a bizottság munkáját. — Említette a tb kinnle­vőségeit. Mekkora ez a me­gyében? — Az országos gond minden­ki előtt ismert. A megyében is elszomorító a helyzet, összesen 7,3 milliárd forinttal tartoznak a cégek, intézmények, vállal­kozók a Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztárnak. Mindez sérti a tisztességes járulékfize­tők igazságérzetét, és meg is szenvedik, hogy az alapok hi­ánya zavart okoz a juttatások­ban. Az élmezőnyben vagyunk a gyógyszerfogyasztás terén, or­szágosan 72 milliárd forintot tervezett ez évre a tárca, ezzel szemben november közepére már meghaladta a 80 millió fo­rintot a felhasználásunk. Arra, hogy mi, magyarok valósággal esszük a gyógyszert, Európa is felkapta a fejét. A drága orvos­ság ellenére továbbra is hajla­mosak vagyunk az otthoni spájzolásra, s esetenként a min­den ok nélküli „öngyógyítás­ra”. Külön fejezetet megér a közgyógyigazolvány intézmé­nye, az ezzel rendelkezők gya­kori gyógyszerpazarlása. E te­rületen nagy a felelősségük a helyi önkormányzatoknak, de e tekintetben a háziorvosoké sem csekélyebb. Ugyancsak fontos a gyó­gyászati segédeszközök háza táján az eligazodás. A mai helyzetre talán az a legjellem­zőbb, hogy csak két ember nem megfelelően tájékozott e témakörben: maga az orvos és a járulékfizető. Vajmi kevesen vannak tisztában az itt nyújt­ható lehetőségekkel, legyen az egy egyszerű haskötő .pólya, vagy a cukorbetegek által igé­nyelhető könnyű viseletű ci­pő, vagy sérülések esetén a járóka használata. A bizottság egyik feladata éppen e lehető­ségek tárházának a bemutatá­sa, a széles körű tájékoztatás megteremtése. A harmadik szelete mun­kánknak a lakosság egészség- ügyi és szociális helyzete. Egy angol mondással élve: Az egészség nem minden, de nél­küle minden semmi! Éppen ezért a megye fejlesztésének egyik alapvető feltétele az egészségügy sürgős „gyógyí­tása”. — Azt mondják, hogy a jó tanulókat inkább a „ki­tartó” fenék jellemzi, mint az átlagosnál több ész. Ne vegye sértésnek, de e sok funkcióhoz is „türelmes" fenékre van szükség... — Arra bizony! Valóban sok ülésen veszek részt, de azért merem remélni, hogy ezeken a tárgyalásokon nem az említett testrészem a meghatározó a munkák eredményességét ille­tően. A tanulásról pedig annyit: nem szégyellem, annak idején szakmunkásként kezdtem dol­gozni, mára pedig három dip­lomával rendelkezem. — A család hogyan vi­seli a gyakori, mondhatni állandó távollétet? — A gyerekeim felnőttek már, a fiam kezdettől fogva vállalkozó, a lányom pedig most harmadéves jogászhallga­tó a miskolci egyetemen. A fe­leségem nyugdíjas. Valóban, az ő segítségük, a biztos háttér nélkül nem vállalhattam vol­na ennyi megbízatást, amelyek mindegyikét szeretem csinálni. Sokan hátraarcot vágtak min­den közéletnek, korábbi élet­terük hídjait is felégetve. Ma­gam azon a véleményen Va­gyok: az ember— akár akarja, akár nem, akár elismeri;-akár nem — a közéletnek is része és résztvevője. —Köszönöm a beszélge­tést!

Next

/
Thumbnails
Contents