Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-25 / 275. szám
8 1996. november 25., hétfő Kultúra Tanulni vágyóknak Történelem 2. Verebes István Kókai Feri bácsi, színházunk volt nézőtéri felügyelője olvasói levelet írt az Új Magyarország című hetilapba. Többek között így érvel: „...Verebes és Tóth úr véleményével ellentétben — katolikus emberként — állítom, hogy a reám bízott feladatokat lelkiismeretesen elláttam. Talán csak nem az a bűnöm, hogy keresztény vagyok?” Nos, Feri bácsi végre leleplezett, ezután nincs mit eltussolnom személyzeti koncepcióm lényegéből. Kérem, én valóban belefogtam a színházunkban dolgozó keresztények kisöprésébe, s való igaz, ennek volt első lépése Feri bácsi eltávolítása is. Most már bevallhatom, hogy nagyon nehéz munka előtt állok, mert az intézményben zsidók, mohamedánok, buddhisták roppant kis számban vannak csak állományban, így az elkövetkező két és fél évben nem is tudom, hogy leszek képes mintegy 100—110 keresztény beosztottamtól szépszerével megválni!... Azt hiszem, ezután mindenképpen gyorsítanom kell, mert ha csak ilyen léptékben üldözöm a keresztényeket, még a végén a többségük nyakamon marad. Gondoltam, hogy esetleg lassan színészek helyett szerződtetek egy-két oroszlánt inkább, amelyek rapidabb módját választják a keresztény irtásnak, de egy színész havi fizetéséből sajnos azoknak sehogy sem jön ki a tartásuk. Nem beszélve arról, hogy az oroszlánok buta állatok, azok nem válogatnak, megeszik még nekem itt azt az egy-két zsidót meg muzulmánt, aztán kapom megint az olvasói leveleket más felekezeti oldalakról. Mellesleg megemlítem, hogy Kókai Feri bácsi elüldözésével sem lett jobb az arány, mert helyére a rossz fölhozatal okán megint csak egy keresztényt kellett állítanom, persze csak ideiglenesen, mert amint találok egy alkalmasabb bóhert, vagy egy ügyesebb Krisna-hívőt, hát akkor azonnal az lesz a nézőtéri felügyelő. Végül ép elméjű indokom: Kókai Feri bácsi valóban lelkiismeretesen tette dolgát, de mint azt tisztelettel kifejtettem neki, három évnyi tapasztalatom mérlegelése után én mégis alkattannak láttam posztján. A nézőket türelmetlenül utasította rendre számtalanszor, az előadásokról való személyes véleményét a közönség előtt sorozatosan fennhangon fejtette ki, meggondolatlanul csinált nem egyszer, nem kétszer saját ízlése szerint ellenreklámot a színháznak, így három esztendőn keresztüli türelmem fogytával döntöttem és felmondtam neki. Munkáját a társulat előtt megköszöntem, őt korára és tisztességgel végzett munkája elismeréséül a társulattal megünnepeltettem. Átélem az idős úr érzékenységét, de ez egy munkahely, ahol elsőrendű az alkalmasság. Hogy azon túl kinek mi a világnézete, hite, vallása, az magánügy! Sőt, még az sem számít, hogy valaki jellemes-e vagy alamuszi feljelentő! Ha oda való, ahol betölti feladatát, megúszhatja az oroszlánokat! Orvosklub a Centrálban Berki Antal (Új Kelet) Lassan-lassan városszerte ismertté válik a Centrál Hotel pincéjében működő orvosklub. Az Orvosi Kamara Nyíregyházi Szervezete olyan fórumot kívánt létrehozni, ahol a résztvevők nemcsak hobbijuknak hódolhatnak, de kulturált körülmények között tölthetik amúgy is szűkre szabott szabad idejüket. A nyár óta működő klub kezdetben kéthetente tartotta összejöveteleit, majd a műsorok és az igények szaporodtával hetente összejönnek. Noviczky Miklós szerint jó lenne napi nyitva tartásban üzemeltetni a klubot, de erre sajnos semmiféle anyagi fedezet nem áll a kamara rendelkezésére. Már az is nagy dolog, hogy Centrál Hotel befogadta a kezdeményezést, és díjtalanul engedte át a rendkívül hangulatos pin- cebárt. Fél év elmúltával elmondhatjuk, életképes ötletnek bizonyult a klub megalapítása. Változatos, színes programjai nem csak az orvosok körében népszerűek. Amúgy sem zárt körű, csak az orvostársadalom részére szerveződő ügyről van szó. Szívesen látnak bárkit, aki érdeklődik a különféle programok iránt. Fennállásuk rövid ideje alatt a műsorok széles skáláját szervezték meg. Volt útibeszámoló, történelmi előadás ötvenhatról, megemlékeztek Ratkó Józsefről, dr. Pintér Nándorról, az ideg- gyógyász festőművészről. Nagysikerű hangversenyt adott az Orvos Jazz-Band. Noha a nyíregyházi kórházban dolgozó, a művészetek különféle ágazatait művelő orvosok még sokáig tudnának „önerőből” készített műsorokat produkálni, szívesen fogadnak műsoraikban külsősöket is. így vett részt a Ratkó- esten a Ki Mit Tud?-ban üstökösként feltűnt Hon’áth Kálmán versmondó, vagy az Orvos Jazz-Band vendégeként Füzesséri Tibor és bandája, az Inkognito együttes. Hívásukra szívesen jönnek az orvosok az ország minden részéből szerepelni. Dr. Szilágyi András fő orvos például Budapestről érkezett, hogy az In memórián dr. Pintér Nándor című előadást zongorajátékával tegye emlékezetessé. Ma már a családtagok is rendszeres fellépői a különféle rendezvényeken. Sőt, az orvosklub két szólistája, dr. Szabó Gyula és dr. Noviczki Miklós a közeljövőben Egerbe utazik vendégszerepelni. Forr, pezseg az orvosművészek szerveződése. Talán azt is sikerült elérni, hogy naponta nyitva tartó kulturális intézmény születik a Centrálban. A város értelmisége szívesen venne egy olyan intézményesített találkahelyet, ahol jókat lehetne beszélgetni, alkalmanként színvonalas rendezvények tennék színesebbé az együtt töltött időt. Az elhatározás megvan. A Centrál Hotel segítőkészsége sokat jelent a klub szempontjából, és ha így haladnak a dolgok, talán valahonnan pénz is kerül, és akkor nem lesz akadálya a rendszeres nyitva tartásnak. A szépség krónikása___________________________ Mesterművek a Koronában Ünnepi hetek a mostaniak a képző- és iparművészetet kedvelő nyíregyháziak azámára. Úgy is mondhatnánk, hogyha egy bolt megindul, akkor nincs megállás. Se szeri, se száma a jobbnál jobb tárlatoknak. Palotai István művészetkritikája A napokban nyílt meg a Korona Szálló Galériájában a Gyémánt Galériával közös rendezésben Madarassy György festőművész tárlata és — megvallom — nagy örömöt okozott. A szépségnek, az artiszti- kumnak rengeteg megnyilvánulási formája van és Madarassy olyan végtelenül egyéni, olyan különleges, hogy ebben a mostani kavalkádban is képes kiemelkedővel és emlékezetessel jelentkezni. Ha arra köteleznének, hogy tegyek kísérletet művészetének kategorizálására, minden bizonnyal csődöt mondanék. Beszélnék valószínűleg az impresszionizmus egyéni vonulatáról , a színek tekintetében egy „humánus”és varázslatos exp- resszionizmusról, azonban egészen biztosan oda lyukadnék ki, hogy Madarassy önmaga stílusának megteremtője és minden ráerőltetett keretből kitör. Műveiben nem szervezi át a teret, nem elemzi a látottakat, mégis átlényegíti azt. A megfogalmazás hangsúlyozása sem magából a látványból ered, hanem a látványnak a művészre gyakorolt hatásából. Madarassy György festészete maga a szépség krónikája. Mivel pedig maga az élet bizony — a maga naturális valóságában —nem mindig az örök szépségek hírnöke, költői megoldást választ: anderseni szépségű mesévé varázsolja. Ebben a mesevilágban aztán immár otthonosan mozognak a megálmodott csodák, legyenek akár egyszerű házfalak, vagy egy felizzó piros kabát. Műveinek világa olyan vonzó, • olyan mélységesen emberi, hogy legszívesebben beléjük költözködne az ember. Sokáig álltam alkotásai előtt és azon töprengtem, hogy vajon elérhető-e mindez technikával, szakmai tudással, tehetséggel és arra a megállapításra jutottam, hogy nem hiszem. Bár mindez kétségtelenül feltétele ezeknek a műveknek — méghozzá mesterfokon—mégis szinte biztos vagyok a művész vallásos, vagy netán ezoterikus érintettségében... Roppant érdekes maga a technika és az anyagkezelés is, amelynek eredménye a mesék és legendák színvilágának megvalósulása. Egyszerűbb, bár kevés és igaztalan lenne csak lazúros olajtechnikáról beszélni, amely leginkább az akvarellt idézi, mert ennél jóval többről van szó. Nézem, nézem és nem értem, hogy miként áradhat egy olyan képből ennyi szívmeleg, amelyik javarészt — elvileg — jéghideg kobalt-kékből, brémaikékből és zöld felületekből áll, és meg kell vallanom, hogy fogalmam sincs róla. A lazúros, áttetsző és szinte remegő felületeken megjelenő halálosan biztos ecsetkezelést és fölényes rajztudást igénylő sötét tónusú rajzos elemek ugyanúgy idézik a tussrajzok Madarassy György lényegretörését, mint az ősi kínai selyemfestők technikáját. Madarassy György — a szó mai elkorcsosult értelmében — nem modem festő. Egy azonban biztos: ezek az alkotások örök érvényűek és mindig azok is lesznek, mig a mai „modernek” (a WC-keféket és kartondobozokat kiállító performan- ce-huszárok, a pacsmagolók és a macskájukkal festetők) óhatatlanul a műtörténet szemétdombjára kerülnek! A szépség halhatatlan és az emberek szépség utáni kiolthatatlan vágya szintén örök.Lehet, hogy most éppen más világ járja, lehet, hogy ma a durva erőszak — és annak művészetbeli megnyilvánulásai a „menők”, azonban mindez csak múló őrület, hiszen tökéletesen életellenes és így óhatatlanul ellehetetleníti önmagát. Madarassy György művei a kortalan, örök szépségek hirdetői, olyan alkotások, amelyek előtt üldögélve kiléphetünk a jelenből és részesei lehetünk a csodának. A megyei könyvtárban kölcsönözhető Egy kis romantika Gombás Sándor Ferenc Mendelssohn a keveset emlegetett zeneszerzők közé tartozik. A középiskolák tankönyveiben is csak említést tesznek róla. A német zeneszerző pedig a romantikus zeneirodalom kimagasló alakja, e témában írt jó néhány versenyműve nagy siker lett. Keveset tudunk róla, éppen ezért lássuk röviden életét, pár sorban: 1809-ben született, igen jó körülmények között, szép nagypolgári otthonban. Zeneprofesszorok oktatták a tehetséges ifjút, de nem csak zenére, ennél komplexebb nevelést kapott. A klasszikus irodalomban és képzőművészetben is nagy jártasságra tett szert. Házi zenekar is működött a Men- delssohn-palotában, amivel a kis Felix gyakorolt, csiszolta magát. Tizenhét évesen mutatta be házizenekarával a Szentivánéji álom nyitányát, mely nagy visszhangot váltott ki. Leghíresebb romantikus darabja az E-moll hegedűverseny. 1845-ben szólalt meg először a Gewandhaus hangversenytermében. A művet át meg átjárja a vérbeli romantika költészete. Igazán szívhez szóló alkotás. A technikai kivitelezés mintaszerű példáját nyújtja az anyagszerű gondolkodásnak. Első hallásra is megkapó. Mendelssohn 1830-ban járt Olaszországban, élményeit az Olasz-szimfónia örökíti meg (A- dúr, Op. 90.) A szimfónia majd három év munkája. Először 1833-ban szólalt meg és a zenekart a mester vezényelte. A mű derűs hangvételű, a zenekar fényes színhatásai egy ifjút állítanak elénk, aki boldogan járja a művészi emlékekben oly gazdag olasz tájakat. Nemrégiben került a hanglemezboltokba a Mendelssohn életművét feldolgozó CD- és hangkazetta-sorozat. Ha végigjárjuk az összes zeneboltot, akkor teljes lehet a sorozatunk. Ez a problémám a terjesztéssel. De akinek van ideje és pénze, annak érdemes nekivágni a dzsungelnek, hisz gyűjteményük csodálatos romantikus mesterrészekkel bővülhet. De ha már elvitték a kazettát, akkor melegen ajánlom a Megyei Könyvtár Médiatárát, ahol ki lehet kölcsönözni azokat. Az Elap Music jelentette meg Mendelssohn életét összefoglaló kazettáját, melyen megtalálható a szerző összes híres műve. Tudták, hogy az esküvők jellegzetes zenéjét a mester írta? Eredeti címe: „Wedding March”. Megtalálható rajta az E-moll és az A-dúr szimfónia is. Előadók: a London Festival Orchestra, a Philharmonia Slavonika. Hegedűn Helena Spitkova játszik szívhez szólóan. Digitális felvétel, Svájcban játszották szalagra. Mendelssohn zenéje ma is elevenen hat. Érdemes utána kutatni. ÚJ KELET Evidens Palotai István (Új Kelet) Használjunk-e idegen szavakat, kifejezéseket? Sokszor csaptak már össze vélemények e tárgyban, miért is ne mondanám el én is a magamét? Lehetőleg NE használjunk! Őrizzük nyelvünk szépségét és tisztaságát, ápoljuk szép magyar nyelvünket. Mit nekünk a telefon, ha van távbeszélő és mit a tévé, ha távolbalátóként is titulálhatjuk. Legyen a walk- men sétálómagnó és az extrudált kukoricapelyhet (karamellaporos felvezetéssel) nevezzük bátran csak zizinek! Ugye azért mindez kissé furcsa lenne... Az igazi válasz tehát, hogy IGEN, használjunk idegen szavakat, de csak abban az esetben, ha nincs használható és valóban meghonosodott magyar szavunk. Az sem árt, ha értjük amit mondunk, mert ellenkező esetben közröhej tárgyává válhatunk és úgymint a rendőrfeleség a bálban, amikor dicsekvésre adta a fejét: „Csodás este volt. Felvettem a legszebb ruhámat, amely egészen mélyen van deportálva, és a kalapomról pedig egy majd földig érő sleim lógott. A karomon két csodás gladiátor. És amikor az operában végig vonultam a perverziáner szőnyegen és beültem a prostitúciós páholyba, hát olyan szép voltam, hogy minden férfi velem koi- tált...” Az sem árt, ha őszintén megmondja az ember, ha valamit nem ért, mert akkor nem keveredik olyan helyzetbe, mint a vasutasfeleség — amikor a barátnője azzal dicsekedett neki, hogy az ő lakásuk tele van Rubensek- kel — mire azt kérdezte: Ne mondd! És mivel irtjátok?... Minden esetre léptékekkel jobb magyarul írni, na persze csak akkor, ha az a tényleges cél, hogy megértessük magunkat. Ha viszont az a főcsapás iránya, hogy a kutya se értsen minket, akkor nyugodtan el lehet ereszteni az ilyen mondatokat is, hogy: A globális felvetés instrumentális megoldásához nem szükségeltetik ver- balitás, mert akkor is exakt képet kapunk, ha a pro- tekcionális eredők vektorát ab ovo suscessive mobilizáljuk. Egy-egy helytelenül ejtett szó is okozhat galibát, így lesz az agronómusból ugrómókus, vagy a hisztérikából hipótrika, hogy a prevencióból keletkezett perverzióról már ne is beszéljünk. Minden esetre jótanácsként egy alapszabály: azért még senkit nem röhögtek ki, amit NEM mondott... Senki sem tűnik attól okosabbnak, ha ködösít (misztifikál) és senki sem lesz koherensebb személyiség, ha anyanyelvén kommunikál. Éppen ezért ideális lenne ebben az aspektusban is kategorikusan leszögezni, hogy az idegen nyelvek adekvát kifejezéseinek favórizálásá nem minden esteben abszolválja a kívánt resultációt....
