Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-25 / 275. szám
UJ KELET Falujáró 1996. november 25., hétfő 9 Élet az ódon falak között Kevesebben szöknek Még ma is messze földön híres a berkeszi Vay-kas- tély, melyet a XIX. század elején Vay József, Szabolcs megye egykori alispánja kezdett el építtetni, de a munkálatok befejezése fiára, az 1830-ban grófi rangra emelt Ábrahámra maradt. A kastély 1954-től gyermekotthonként működik. A kezdet éveiről és a jelen mindennapjairól az intézet igazgatójával, Lengyel Lászlóval beszélgettünk. — A háború után megalakult gyermekotthon első vezetője Barna Lajos volt, aki saját elképzelései alapján teremtette meg a nevelőintézet alapjait. Sok éven át dolgozott odaadóan a gyermekekért, s mikor elkerült innen, még hosszú ideig volt Foton a gyermekváros igazgatója. A kezdet éveiben még csak a kastély épülete működött, ahol úgy-ahogy lehetett, megpróbálták minél hamarabb helyrehozni a harcok okozta károkat. A mostani főépület egyben jelentette az iskolát és a kollégiumot is. A hatalmas területen később lehetőség nyílt arra, hogy külön épületbe kerüljön a nevelőotthon és a ma már tizenhat tantermes általános iskola. Az iskolába nem csak azok a gyerekek járnak, akik az intézet falain belül nevelkednek. Itt tanulnak a falubeli fiatalok is. — Hány gyermek él ma a nevelőotthonban ? — Az alapító okirat szerint száznyolcvan főt fogadhatunk. Ehhez és a korábbi évekhez képest elég kevés, mindössze száznegyvenhat gyerek nevelkedik nálunk. Az életkort tekintve elég széles a skála, a háromévestől a huszonkét évesig. Éppen ezért van óvodás és általános iskolás, gyógypedagógiai és ifjúsági részlegünk. Az ifjúsági csoportra azért van szükség, mert gyakran kerülnek be hozzánk olyan tizennégy—tizenhat éves fiatalok, akik még nem jártak ki két— három osztálynál többet az iskolából. így őket több ok miatt sem tehetjük be a hagyományos osztályokba, egyrészt, mert nem éreznék jól magukat a kicsik között, másrészt, mert nem biztos, hogy megfelelő lépésben tudnának haladni a tananyaggal. Az ifjúsági részleg tagjai délelőttönként besegítenek a ház körüli munkába, délután pedig beülnek az iskolapadba. Tudásukról minden év végén osztályozó vizsgán adnak számot. — Ön szerint az intézetben nevelkedő gyerekek számára ez a fajta elhelyezés a legjobb megoldás? — Természetesen nem, s ez ellen szeretnénk mi is tenni. Sokkal egészségesebbnek és célszerűbbnek tartjuk, ha tíz—tizenkét fős csoportok inkább családi házakban nevelkedhetnének, ahol nagyobb önnállóságot és belső összetartást tanulhatnának. A megyei közgyűlés előtt már szóba is került, hogy a kastély helyett ilyen házakban laknának, de anyagiak hiányában nem kaphattuk meg a kért támogatást. Pedig egy családi házunkból már csak a berendezés hiányzik, és ebben az évben még kettőbe ki tudnánk helyezni a kis „családokat”. Több pályázatot is benyújtottunk célunk elérésére az idén, de egyik sem hozott eredményt. — Mivel tölthetik el a szabadidőt az itt élők? — Lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy a gyermekek és fiatalok jól érezzék magukat nálunk. Talán ezt igazolja az is, hogy az idén egyetlen fiatal sem volt, aki megszökött volna az otthonból — pedig a mai gyerekek kicsit problémásabbak —, míg a korábbi években ez elég gyakran előfordult. Kiépítettük a számítógépes parkunkat, és működik a szabadidőközpontunk is. Itt lehetőség van olvasásra, szabásra- varrásra, modellezésre és táncra is. A törpék otthonában jártam A teremben aprócska székek sorakoznak, a kis asztalokon tányérokban gőzölög a húsleves. Hirtelen olyan érzésem támad, mintha a törpék otthonában járnék. A berkeszi óvodások éppen ebédhez készülődnek. Ám mielőtt elfogyasztanák az ételt, jókedvűen tesznek eleget a mindennapos feladatnak. Körbe ülnek a szőnyegen, csak egyetlen kislány áll. Ma az ő feladata, hogy felolvassa a névsort. Bár még a betűket egyikük sem ismeri, a papírlapra írt nevek mellett ott van mindenkinek a jele is. így már könnyebb felsorolni, ki tartozik az almához, a bögréhez vagy a kisvonathoz. A többiek éberen figyelnek. Nemcsak azt várják, mikor hangzik el a nevük, de mikor a sorolás végére érnek, feláll egy másik kislány, aki értékeli a délelőtti munkát. Elmondja, hogy Alexandra mennyire pontosan mondja a neveket, s a naposok hogyan terítették meg az asztalokat. — Ez nálunk már egy olyan hagyomány, amit nem mi eről— Hosszú éveken át a szomszédos gyermekotthonban dolgoztam — mondja, de keze közben egyetlen pillanatra sem áll meg, hol a morzsát söpri le a pultról, hol a kicsomagolt aprósüteményeket rendezgeti. — Tanári diplomám van, nevelőként azonban legtöbbször délutánonként foglalkoztam a gyerekekkel. Nagyon szerettem őket, mindegyik a szívemhez nőtt. Mégis otthagytam a pályát. Családom van, két kiskorú gyermeket nevelünk. Nekik is egyre nagyobb szükségük volt rám. Ám mikor ők hazaértek az iskolából, én akkor kezdtem a munkát a nevelőotthonban, így esténként már kevés tétünk, hanem amihez a gyerekek ragaszkodnak — mondja Fintor Józsefné vezető óvónő, mikor látja, milyen meglepve figyeljük a gyerekek szavait, mozdulatait. — Osztatlan csoportunk van, ez azt jelenti, hogy minden óvodás korú emberke ugyanabba a közösségbe tartozik. A negyven gyerekkel két óvónő és két dadus foglalkozik. Már az első pillanattól törekedtünk arra, hogy olyan újításokat vezessünk be, melyek segítségével játékosan készíthetjük fel a gyerekeket az iskolára. Mindennap tartunk úgynevezett mese- délelőttöt, amikor vagy felolvasunk a kicsiknek, vagy bábjátékokat tanulunk. A foglalkozásokat énekkel és tánccal is színeidőm maradt a közös tanulásra, beszélgetésekre. Ezért hát döntöttem, s mikor lehetőség volt az üzlet bérbe vételére, rögtön jelentkeztem. — Megpróbáltuk úgy összeállítani a bolt kínálatát, hogy lehetőleg egyetlen árucikkért se kelljen a vevőknek máshová menniük. Persze előfordul, hogy kifogy ez-az, amit nem tudok azonnal pótolni, de a miénken kívül van még négy bolt a faluban, s ha nálunk nem talál a vevő olyat, amivel helyettesítheti a megszokottat, elmegy a másik üzletbe. Ebből úgy érzem, egyikünk sem csinált soha gondot. Bár éppen a lakásunkkal szemben van az egyik kissítjük. Kedden délutánonként félórás vallásoktatást tartunk, melyben a református és katolikus egyház van segítségünkre. Nagyon jó a kapcsolatunk a szülőkkel is, őszintén örülnek a gyerekek apró sikereiknek. Gyakran szervezünk olyan programokat, melybe az egész családot bevonjuk. A legnagyobb szenzációt azonban a farsangi mulatságok jelentik, amikor nemcsak a gyerek öltözik be, de az egész család jelmezbe bújik. Rendszeresen tartunk nyílt napokat, amire bárki eljöhet. így a szülők nemcsak azt látják, milyen rajzot készít a gyerek, hanem azt is megismerhetik, hogyan születnek ezek az „alkotások”. Már lázasan készülünk a télapóünnepségre, amin nem a gyerekek, hanem a szülők lépnek majd színpadra. Bábjátékot tanulunk, hogy az ajándékcsomagok mellé ezzel is meglephessük az óvodásokat. bolt, még soha nem néztem meg, többen vagy kevesebben jámak-e oda, mint hozzánk. A polcokat úgy töltöttük fel, hogy a hasonló termékek között legyen olcsóbb is, mert nem mindenki engedheti meg magának a luxuscikkeket. Míg beszélgetünk, újra nyílik az ajtó, fejkendős idős néni jön be. Jókedvűen és régi ismerősként üdvözli Szidor Attilá- nét, majd miután a pultra kerül, amit venni akart, velünk is vált néhány szót. — Nagyon szeretek idejárni vásárolni. Először is azért, mert nem kell messze menni, másodszor pedig, mert itt mindent megkapok, a pénztárcámnak megfelelő áron. Aranyosak az eladók is, mindig van a vásárlókhoz néhány kedves szavuk. Mit mondjak még? A mai világban már magában a jó szó is nagy kincsnek számít. Nylroogdány Székely ^ J \Ramocsaháza Századok története A honfoglalás korában, Árpád megbízásából Szabolcs, Tass és Töhötöm vezérek a mai mezőladányi révnél átkeltek seregeikkel együtt a Tiszán. Innen Tass vezér a Szamos völgyébe nyomult, ahol a meghódított népek kérelmére vásárhelyet alapított, melynek a Tassvásárhely nevet adta. Ma Nyírtass a neve, Berkesz társközsége. Az első oklevél, melyen előfordult Berkesz neve, a XIV. században kelteződött, bár akkor még Ber- kus néven említették. 1480- ban azonban már Ber- keszként szerepelt az iratokon. A falu története összefonódik azoknak a nagycsaládoknak a történetével, melyek a falu birtokosai voltak. Az első ilyen család, melyről írásos dokumentumok maradtak ránk, az olnodi Czudar család. Nagy Lajos uralkodásának idején léptek ki az ismeretlenség homályából és emelkedtek az ország zászlós urai közé, s 1361-től birtokolták a falut. Majd’ száz évnek kellett eltelnie, míg újabb családok váltak a falu és határainak birtokosává. A Vay család, mélyé 1945-ig volt a falu, a XIV. századtól élt itt, 1418-ban megkapva a pallosjogot is. 1900-ban a falunak nyolcvanöt lakóháza és hétszáz- nyolc lakosa volt, túlnyomóan evangélikus és református vallású emberek. Református templom Az oldalt írta: Sikli Tímea Fotó: Bozsó Katalin Az iskolából a pult mellé Mikor belépünk, friss kenyér illata csapja meg orrunkat, s mellé a hűtőből friss felvágottak kínálják magukat. Bár Berkesz egyik kis ABC-jében vagyunk, itt minden kapható. A pult mögött Szidor Attiláné áll, és mosolyogva szolgálja ki a vevőket.
