Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám

Megnyílt a Pólus Center Gál Zoltán, az Országgyű­lés elnöke pénteken megnyi­totta Újpalotán, a Szentmihá- lyi úton Középkelet-Európa legnagyobb bevásárló, szol­gáltató és szórakoztató köz­pontját, a Pólus Centert. Be­szédében elismerését fejezte ki az építőknek, akik 11 hó­nap alatt hozták tető alá a nagy kiterjedésű létesítményt. Az 56 ezer négyzetméter alapterületű üzletközpontban 345 élelmiszerüzlet kapott helyet, 56 helyen árusítanak ruházati, 55 helyen iparcikke­ket, továbbá 27 vendéglátó- hely és 39 szolgáltató várja a vendégeket. Hat mozi, 500 négyzetméter műjégpálya áll a vásárlóközönség rendelke­zésére. Heti Hírmondó Horn Gyula miniszterelnök és Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia el­nöke lesz a Duna Televízió vendége a Heti Hírmondó című műsor vasárnapi adásá­ban — tudatta a Duna Tv saj­tóirodája az MTl-vel. A közlemény szerint a mű­sor — Ady Endre gondolata­inak jegyében — többek kö­zött arra keresi a választ: kompország-e hazánk Nyu­gat- és Kelet-Európa között? Gázimport A MÓL Rt. és az orosz Panrusgáz Rt. által kötött szerződés szerint 2015-ig Magyarország 225 milliárd köbméter földgázt kap, amely a keleti országhatáron húzódó Testvériség vezeté­ken illetve a nemrégiben át­adott magyar—osztrák HAG-vezetéken érkezik majd az országba — tájékoz­tatta az MTI-t pénteken a MÓL Rt. sajtóirodája. Felgyújtotta magát Lakkbenzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát egy román férfi pénteken kora délután az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége előtt. A járókelők közbelépé­sének köszönhetően csak a kabátja égett el, ő maga azonban nem sérült meg — tájékoztatta az MTI-t a mentők, illetve a rendőrség ügyeletese. A rendőrség egyelőre csak annyit tud, hogy az „öngyúj­togató” 1960-ban született. A férfi azonban nem beszél magyarul, így tettének oka egyelőre tisztázatlan. A kö­rülményeket még vizsgálja a rendőrség. 'W'"1! 1 # f 3LJ 11 yyi Fekete Tibor (Új Kelet] Oktatási intézmények veze­tőit jutalmazták meg tegnap Nyíregyházán, a polgármeste­ri hivatalban. Felbermann End­re alpolgármester ez évben végzett kiemelkedő munkájáért a humániroda és Csabai Lász­lóné polgármester előterjeszté­sére Takácsné Szakolcai Ildikó­nak, a Bessenyei György Kol­légium igazgatónőjének, Ha­lász Zoltánnak, az Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző igaz­gatójának és Varga Jánosnak, az ÉVISZ vezetőjének adott át pénzjutalmat. Fotó: Harascsák Kisgyermekek nagy betegsége 1 <nind*n nap, s« > 29» tévőt maradi é* tat ‘omHoo »■ Fotó: Harascsák Annamária A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tü­dőgyógyász Társaság Gyermek-tüdőgyógyász szekci­ója a hét végén Nyíregyházán tartja évi tudományos ülését. Az Egészségügyi Főiskolán megrendezett két­napos konferenciára az ország minden részéből érkez­tek elismert szakemberek, és számtalan egészségügyi gyógyszer- és gyógyászati segédeszközöket gyártó cég hozta el bemutatni termékeit a szakértő közönség­nek. A rendezvény apropója egyébként a Jósa András Megyei Kórház II. számú gyermekosztály fennállásá­nak tizedik évfordulója, valamint a szekció tudomá­nyos testületének az újraválasztása. Többek között erről is beszélgettünk dr. Dolinay Tamással, az osz­tály osztályvezető főorvosával, a rendelvény fő szer­vezőjével. (Folytatás a 3. oldalon) Hétszázezer forint bírság Jogosítvány nélkül vezetők! Kevesebb csempész Új Kelet-információ A héten is folytatódott a csempészek és a vámosok között a macska-egér harc. Hogy milyen sikerrel? A záhonyi vámhivatal mun­katársai a héten 54 esetben kezdeményeztek vámsza­bálysértési, egy alkalom­mal pedig csempészet bűn- cselekményének alapos gyanúja miatt — egy ki­vétellel külföldiek ellen — eljárást. Az ossz elköveté­si érték 1 millió 545 ezer ; forint volt. A vámhivatal zsúfolt rak­tárkészlete tovább színese­dett 1700 karton cigarettá­val, 10 liter vodkával, 260 kilogramm dióbéllel, 95 ki­logramm színesfémmel, 20 liter benzinnel és 2,8 köb- l méter fenyő fűrészáruval. (Folytatás a 3. oldalon) i F. A. (Uj Kelet) __________ Mi nt arról tegnapi számunk­ban beszámoltunk, csütörtökön és pénteken kétnapos közleke­désbiztonsági akciót szervezett a Megyei Rendőr-főkapitány­ság közlekedési osztálya. A fo­kozott ellenőrzésen mintegy kétszázan vettek részt, köztük a rendőri állomány egy része, polgárőrök, vámosok és a köz­lekedési felügyelet munka­társai. A közlekedési osztálytól kapott tájékoztatás szerint az első napon mintegy 727 ezer forint helyszíni bírságot gyűj­töttek be. Súlyos szabálysértés miatt 145 személy ellen tettek feljelentést. Ezek közül huszonötén úgy ültek volán­hoz, hogy nem rendelkeztek vezetői engedéllyel, tizenöt autó műszakilag alkalmatlan volt a közúti közlekedésre. Gyorshajtók is akadtak bőven, 18 esetben kellett intézkedni a rendőröknek. Nyolcán akadtak horogra, akik mielőtt autóba ültek, alaposan felöntöttek a garatra. Amúgy 785 járműve­zetőt ellenőriztek és ezek kö­zül 11 személy fogyasztott va­lamennyi szeszes italt. Műsza­ki problémák, átírás elmulasz­tása miatt 24 rendszámot vol­tak kénytelenek leszerelni a mulasztó gépkocsivezetők, rendőri felügyelet mellett. A csütörtöki akció ideje alatt két baleset történt, mindkettő nyír­egyháza belvárosában. Áz eredmény két súlyos és egy könnyű sérülés, míg az össze­ütköző autókban jelentős kár keletkezett. Az akció pénteken késő estig folytatódott. (A két nap tapasztalatairól a hétfői számunkban olvashatnak rész­letesebben...) Uj Kelet Magazin Ä; * i 1 a á\'m *1 fcj i > ul t uíIU£mijUIV 1 /i / ä Kerékpáros közlekedésben MTI A tervezett KRESZ-mó- dosítás szabályozza az eddig megoldatlan kerékpáros­közlekedést — mondta Szi­lágyi Miklós, a Közlekedé­si, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium Gépjármű-közle­kedési Főosztályának főta­nácsosa az MTI kérdésére, ismertetve a javaslat kétke­rekű járművekre vonatkozó részleteit. Elmondta: a kerékpároso­kat érintő, legégetőbb prob­léma a kereszteződésekben az elsőbbség kérdése, amelyre mindeddig egyetlen jogszabály sem tért ki. A módosítás elfogadása esetén több száz elsőbbséget sza­bályzó, útbaigazító táblát helyeznek ki a kerékpárutak mentén, és új, sárga burko­latjeleket, szaggatott vonala­kat festenek fel a biciklisták számára — tette hozzá Szi­lágyi Miklós. A főtanácsos úgy ítélte meg: a kétkerekű közleke­dés részére kialakított sávok többnyire a járdákkal párhu­zamosan haladnak, így a kereszteződésekben nem kell majd külön jelzőlám­pákat elhelyezni a kerékpá­rosok részére, elég a meg­lévőkben egy kerékpározó alak körvonalát kialakítani. Szilágyi Miklós elmondása szerint a tervezet a jövőben lehetővé tenné, hogy a kerekezők — a jelenlegi sza­bályokkal ellentétben — be­hajthassanak a zsákutcák többségébe. A biztonság megteremté­se mellett, a kerékpáros kul­túra javítása érdekében to­vábbi táblák jeleznék a ke­rékpárutak kezdő-, illetve végpontját, továbbá a jármű­tárolók helyét. Szilágyi Mik­lós szerint ez az első olyan módosítás, amely meghatá­rozza a kerékpár fogalmát. Ennek alapján a jövőben ke­rékpárnak minősül a beépí­tett motorral rendelkező, há­romszáz wattnál alacso­nyabb teljesítményű jármű is — mondta a főtanácsos. Hangsúlyozta: a hazai, mintegy ezer kilométernyi kerékpárút használóit ille­tően nincsen pontos szám­adat, de az bizonyos, hogy biciklisták száma folyama­tosan növekszik.

Next

/
Thumbnails
Contents