Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-06 / 259. szám
2 1996. november 6., szerda Hazai krónika UJ KELET Az országházból iefa™ I , i. Rendőri brutalitás Lányi Zsolt napirend előtt egy durva rendőri intézkedésre hívta fel a figyelmet. Elmondta: október elején a dunakeszi konzervgyár lakótelepén a rendőrség figyelmeztetés, és indokolás nélkül kikergette otthonaikból a lakókat, és igazoltatta őket, lakásaikat pedig átkutatta. Az ok feltehetően az, hogy a konzervgyár új tulajdonosa e rendőrségi „terroriszti- kus fellépéssel” kíván megszabadulni az ottlakóktól, akik Erdélyből áttelepült magyarok. Kérte a belügyminisztert, vizsgáltassa ki az ügyet, hogy a becsületes dolgozóknak ne kelljen félniük a rendőröktől. Kuncze Gábor belügyminiszter erre ígéretet is tett. Ki áll a Global mögött? Pokorni Zoltán (Fidesz) az Antenna Hungária privatizációja ügyében szólalt fel. Hangoztatta: a frekvencia nemzeti kincs, ezért különös figyelemmel kell kísérni a cég magánosítását. Utalt arra: a kormány — az ORTT kifogása ellenére — a cég privatizációja mellett döntött. A pályázat előkészítése az ÁPV Rt. feladata lenne, ám az illetékes vezető, Korda István — a korábbi, sikertelen tender után — most nem tesz semmit egy újabb pályázat előkészítése érdekében, vélhetően azért, mert ki akarja erőszakolni az Antenna Hungária és a Global System közötti együttműködést. A képviselő értesülése szerint már előterjesztés is született ez ügyben. A honatya felhívta a figyelmet arra a körülményre is, hogy a jelentkező külföldi cég valójában Soros György nemzetközi pénzember tulajdona. Az elhangzottakhoz kapcsolódva Lányi Zsolt hangoztatta: a privatizáció ellentétes a médiatörvénnyel, és veszélyezteti az objektív tájékoztatást, mert nem a demokráciát, a gondolatok versenyeztetését szolgálja. Csiha Judit, a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter megígérte: vizsgálatot rendel el ebben az ügyben, s döntés csak kormányzati, illetve parlamenti kontrollal születhet. Latorcai János az állami tulajdon fenntartását javallottá; Kónya Imre (MDF) pedig az ügy nemzetbiztonsági vonatkozásaira hívta fel a figyelmet. A számviteli törvény módosításáról A napirend előtti felszólalásokat követően a számviteli törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés. Az 1992. január 1. óta hatályban lévő jogszabály most esik át a harmadik módosításon. Akar László, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a törvényjavaslat előterjesztőjeként hangsúlyozta: elsősorban az Európai Unióban érvényes gyakorlathoz való fokozottabb alkalmazkodás teszi szükségessé a számviteli törvény módosítását. Hozzátette: a jelenlegi szabályozás nem minden esetben alkalmas az egységes értelmezésre, ezért is indokolt a javítás és pontosítás. A javasolt módosítás hangsúlyt fektet a vagyoni jövedelmi helyzet valódiságának alapelvére, ennek alapján változtatásokat eszközöl az éves beszámolók területén. Jelentős újítás, hogy — az európai normáknak megfelelően — az eszközök beszerzési, illetve előállítási árához az egyedileg felmerülő költségek is hozzá- írhatóak lesznek. A javaslat megváltoztatja a vásárolt eszközök elszámolásának gyakorlatát is. Megszünteti továbbá az előző évek veszteségei átvitelének lehetőségét és egységes szabályozásra törekszik a támogatások, juttatások területén. A hitelezők érdekeit védi az a tervezett szabályozás, amely szerint osztalékot csak abban az esetben lehet majd fizetni, amennyiben az nem csökkenti a gazdálkodó szervezet tulajdonosi tőkéjét. A módosítás megoldást kínál a devizaárfolyam változásából adódó veszteségek kezelésére is. A javaslat elfogadásával az egyéni vállalkozók kikerülnének a számviteli törvény hatálya alól, így csökkenne az egyszeri könyvvitelt vezetők száma. A jogszabályban kívánt változtatások módosítják a devizatörvény, illetve a helyi adókról szóló törvény egyes előírásait is. Akar László végezetül hangsúlyozta: a törvénymódosítás javaslata megkapta az Állami Számvevőszék ellenjegyzését. Kézigránát a gépkocsi alatt MTI Nem volt robbanótöltet abban a kézigránátban, amelyet kedden találtak a Budaörsi út 150. szám alatti autószalonban, az egyik gépkocsi alatt. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI- nek elmondta, hogy az esetet a dolgozók jelentették be. A tűzszerészek azonban megállapították, hogy nem volt robbanótöltet a kézigránátban. Szakértők szerint egy szovjet típusú, 1988-ban gyártott, úgynevezett gyakorlógránátot rejtettek el a jármű alatt. A szóvivő egyelőre még nem tudott arra válaszolni, hogy ez egy újabb fenyegetés volt, vagy esetleg egy rossz tréfa. Horn Gyula televíziós saj tókonferenciáj a — Az MSZP nagy párt, sok érdek között kell egyensúlyozni, de a nézetkülönbségek nem tántorítják el a kormányt: a párton belüli kemény kritika ellenére is azt a programot viszi végéig, amit 1994-ben vállalt. Ezt Horn Gyula mondta a MUOSZ-ban rendezett szokásos sajtó- konferenciáján. MTI A koalíció esetleges szétválását firtató kérdésre válaszolva a kormányfő leszögezte: az SZDSZ-nek nincs oka arra, hogy kilépjen a kormányból, senki nem képvisel olyan törekvést, amely ezt a lépést indokolttá tenné. — Ürügyet persze mindig lehet találni — fogalmazott —, de most nem ezt az időszakot éljük. Az MNB két alelnökének felmentése kapcsán a kormányfő elmondta, hogy S arányi György a kabinet ülésén valóban azt javasolta: csak megbízatásuk lejártakor távozzon a két bankvezető. A kormány azonban egységes volt abban, hogy olyan ügyről és akkora összegű veszteségről van szó, amely nem tesz lehetővé halogatást, azonnali felelősségre vonásra van szükség. A Tocsik-ügyben a kormány megtette amit megtehetett, semmit nem söpört a szőnyeg alá. A kormányfő újólag megerősítette, hogy nem klasszikus privatizációs ügyről volt szó, és az esetnek az összeférhetetlenséghez sem volt semmi köze. A tanulságok között említette, hogy az ÁPV Rt. kormányzati ellenőrzését erősíteni kell. Ugyanakkor szóvá tette, hogy az ellenzék által a parlamentben ismertetett privatizációs ügyek, botrányok jó része luftballon, ami ki is pukkadt. Egy sor téves, pontatlan információ hangzik el, s ezek gyakran az ügy lényegét érintik. A bűnözés, az elharapózó gengszterizmus, a maffiajelenségek elleni harcban Horn Gyula szerint együttes hatósági és társadalmi fellépés vezethet sikerre. A rendőri túlkapások ellen szigorúan fellépnek, miközben a fizetési helyzet és a felszereltség javításával igyekeznek eredményesebbé tenni a bűnüldöző munkát. A miniszterelnök úgy látja, hogy a következő másfél hónap parlamenti munkája döntő fontosságú lesz. Megítélése szerint lassan elérkezik az az idő, amikor jelentkeznek a következetes stabilizációs lépések első eredményei, s azokat a lakosság is érezni fogja. Figyelemre méltónak nevezte, hogy az 1997- es év az első, amelynek várható gazdasági folyamatait illetően a különböző gazdaságkutató intézetek és a kormány prognózisai egybeesnek. A sajtókonferencián több kérdés foglalkozott a magyar-szlovák kapcsolatokkal. A miniszterelnök szerint egy sor területen előrelépés történt, s önmagában az is fontos, hogy a két fél nem fenyegeti egymást, nem üzenget, hanem tárgyal. Szlovák kollégája részéről érzi, hogy ő is országa érdekének tekinti a kapcsolatok javítását, ha nem így lenne, le sem ülhetnének a tárgyalóasztalhoz. Horn Gyula emlékeztetett, hogy éppen egy esztendeje tájékoztatta a magyar törvényhozást arról: kísérletet teszünk a bős—nagymarosi vita ügyében a peren kívüli megegyezésre. Ezt a szándékot akkor az ellenzék részéről sem érte bírálat. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy önmagában a tárgyalási szándék jó fényt vet a partnerekre, ha pedig nem sikerül megegyezni, az nem érinti, a hágai bíróság döntését. Horn Gyula az idén 1,5-2 milliárd dollár, és jövőre is hasonló összegű befektetői tőke Magyarországra érkezésére számít, és ezzel továbbra is a térség éllovasa marad az ország. — Ebből a sertésből megfelel tíz deka párizsi, asszonyom?... Az MNB-botránytóI „Potyka bácsiig” MTI Az azonnali kérdések órájában Torgyán József (FKGP) arról kérdezte a kormányfőt, kiket terhel felelősség a legújabb MNB-botrány miatt. Utalt arra: a nemzeti bank elnöke az intézmény két alelnökének leváltását kezdeményezte, mivel a jegybank óriási — médiajelentések szerint hárommilliárd forintos — veszteséget szenvedett el egy befektetési alappal kötött opciós szerződés miatt. A kérdésre válaszolva Horn Gyula leszögezte: nem tud MNB-botrányról. Az 1991 - ben kötött szerződés — amely Surányi György elnökségének időszakára esett — az államnak is előnyös volt. Győr Sándor (MSZP) arra kért választ a munkaügyi minisztertől, hogy mikor fejeződik be a humán erőforrások fejlesztésére irányuló program, és hogyan valósul meg az eredmények hasznosítása. A képviselő emlékeztetett arra, hogy az öt éves, a Világbank által finanszírozott projekt 150 millió dolláros költségének közel felét, 64 millió dollárt a Munkaügyi Minisztérium használja fel. Kiss Péter válaszában rámutatott: a program három területet, az ifjúsági és a felnőttképzés, illetve a munkaügyi szolgálatok fejlesztését öleli át. Torgyán József — a kormány „Kádár-káder politikáját” emlegetve — a miniszter- elnökhöz intézte kérdését. Azt kifogásolta, hogy a „Tocsik- botrány ban” érintett Kocsis István, az ÁPV Rt. leváltott vezér- igazgatója vezérigazgató-helyettesként cégénél maradhatott, sőt, fizetése 100 százalékát kitevő prémiumot biztosítottak számára. Hóm Gyula válaszában kijelentette: ebben a kérdésben az ÁPV Rt. új igazgatótanácsát illeti majd a döntés joga. Egyben emlékeztetett arra, hogy Kocsis Istvánt nem jelölték a 15 tagú testületbe. Kövér László (Fidesz) Porubszky István október 23-i kitüntetését kérte számon ironikus hangnemben a kormányfőn. Feltette a kérdést: az 1992. október 23-i Kossuth téri botrányban egyesek szerint fontos szerepet játszó, a szélsőséges bőr- fejűek gyámolítójaként hírhedtté vált „Potyka bácsi” miért kapta meg a magas elismerést? Hóm Gyula válaszában kifejtette: Porubszky Istvánt a Pofosz terjesztette fel az elismerésre, s miután a kitüntetési bizottság ezt támogatta, a kormánynak erkölcsi kötelessége volt a kitüntetés átadása. Hozzátette: az egykori '56-os harcos sebesülést is szenvedett, az érdemrend át- nyújtásával múltbeli érdemeit és nem jelenlegi tevékenységét jutalmazták. A miniszterelnök szólt arról is, hogy örül a Fidesz elhatárolódásának a szélsőjobboldaltól, „mivel az utóbbi hónapok parlamenti vitái során nem minden ellenzéki frakció volt erre hajlandó”. Nagy halak a hálóban MTI Napirend előtti felszólalásokkal folytatta munkáját kedden az Országgyűlés. Varga István (MDF) hangsúlyozta: a privatizáció kizárólagos haszonélvezői a rendszerváltást megelőző poszt-kádárista lobbyk, akik a jelenlegi szociálli- berális rezsim gátlástalan, félelmet nem ismerő támogatóiból verbuválódtak. Példaként említette a Co- Nexus Rt. (Értékpapír-kereskedő és Tanácsadó Részvénytársaság) vagyonvesztő működését. Utalt arra, hogy a cégre 1991-ben négymilliárdos állami vagyont bíztak, ma viszont már biztosnak tűnik, hogy az év végéig sem a vagyont nem fogja visszaadni, sem pedig a négymilliárd forintot nem tudja visszafizetni, holott az Állami Számvevőszék már 1992-ben felhívta a figyelmet a törvénytelenségekre. A képviselő hangoztatta azt is: a Horn— Kuncze-kormány hatalomra kerülése után a Co-Nexus emberei olyan vezető beosztásokba kerültek, ahol feltehetően megpróbálják a négymilliárdot, illetve a felvett hiteleket eltüntetni. A képviselő ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a kormánykoalíció és holdudvara kétes összefonódására, a Co-Nexusnál dolgozók névsorát ismertetve. Elmondta: Soós Károly Attila volt ipari minisztériumi államtitkár 1994-ig a Co-Nexus igazgatóságának tagja és elnöke volt. Mise- tics Sándor a cég felszámolási divíziójának vezetője, majd Bokros Lajos kabinet- főnöke, az Iparbank elnökvezérigazgatója. Szűcs Endre, az ÁVÜ privatizációs igazgatója, majd a Co- Nexus privatizációs igazgatója. Kardos Péter a cég elnök-vezérigazgatója volt, ma a Hitelbank igazgatótanácsának tagja. Pencz András korábban a Kincstári Vagyonkezelő igazgatója, majd a cég vagyonkezelő ügyvezetője, Kádár Mihály, a cég egykori ügyvezetője most az ÁVÜ egyik managament igazgatója. Lehoczki Lászlóéi cég elnök-vezérigazgatója volt, most a Postabank „színeiben versenyez”. Végül a birodalom feje a Tervhivataltól nagyvállalkozóvá avanzsált László András. Csiha Judit privatizációs miniszter az elhangzottakra reagálva elmondta: jelentkezett egy külföldi befektető, aki átvenné a Co- Nexus veszteségeit. A remények szerint december vége előtt megnyugtató rendezés születhet. Az ügyben felszólaló Lányi Zsolt (FKGP) sürgette a kormányt, teremtse meg az átlátható privatizáció feltételeit. Pető Iván (SZDSZ) hangoztatta: Soós Károly Attila lemondott a Co-Nexusnál viselt tisztségéről, amikor kormányzati szerepet vállalt. I I III I I I I I 1 ' *1 1 ■ I ■ ' '' I • 111 11 I A Magyar Távirati Iroda alapjai MII......................Ili I ........... ......... 11.11' 11111 i I