Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-23 / 274. szám
I Gál Attila Az utolsó Út .— Halott jár! — kiáltja az őr. *'■ Szavait sokáig veri vissza a szürkére festett siralomház fala. Senki sem szól. Csak a kézbilincs csörgése és a pap monoton kántálása töri meg a csendet. Az óramutató fénysebességgel számolja a másodperceket. Még öt perc. Nincs kiút. Nincs remény. Az univerzum legmagányosabb lelke csoszog a folyosón. Hideg tekintetek, gyilkosnak járó pillantások. Megkapod, amit érdemelsz! Megbántad? Még mosolyogsz? „Tiszteld az Urat, az ő igazságát, mert az igazság szabaddá tesz. Imádkozzunk, testvéreim.” Pereg a film. Hatévesen nagypapáéknál. A meleg bélés semmihez sem fogható íze. Anya becézgető szavai, apa olykor korholó, de mindig szeretettel teli közeledései. A lányok. A földi paradicsom megtestesült csodái. A barátok. A mindennapok ürességét betöltő vidám mókázá- sok. Apró kockák. A múlt letűnt árnyai. Most egyedül. Pőrén a mennybéli ítélőszék előtt. Görcs, remegő gyomor, majd lassan megnyugszik minden. A szeretet érzése minden porcikát átjár. Átölelni a világot. A napba nézni nyugodtan, felemelt fejjel. Biztosan megtenni az első lépést. Az utolsó kívánságra tagadó válasz. Nem most kell élni. A bőrszíjak húsba nehezedő szorítása. A fejre csavarozott abroncs szöge szúr, mint a tövis. „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod..” A halált osztó karnak nincsenek érzései. Nagyon fáj. A remegésbe kiszakad a belső. A nyak nem bírja a fej iszonyú rángását. A füst betölti a szobát, veríték szaga mindenütt. Minden rázkódik, dobálózik... — Fiam, ideje ébredni. Elkésel! Pálos Rozita • • Üveggolyók nem alázhat meg senkisem a pornál mélyebben lakom gyökérmélységben elpihen a megbocsátott bántalom nem taposhat el senkisem a csillagok közt táncolok ezer darabbá tört szívem egyetlen lángodban lobog nem nevethet ki senkisem ha kék üveggolyóimat fény-asztalodra fölteszem kezemből mind feléd szalad s te játszol velük Istenem A Finta Éva s Éjszaka Ólomkristály-harang az ég. Cseng-bong benne az este. A csillagok bevésett teste szikrákra hullik szét. Cseng-bong a mélykék, mélylila, áttetsző üveg-éjszaka. Jánosbogárka-csillagok zümmögnek ránk, amíg vacog a rideg éjszaka velünk, kik egyszer csillagok leszünk. Az oldalt összeállította: F. Sipos József Pankotai Attila Idő Lassú léptekkel, de meg nem állva Megy a lomha idő s karjait széttárja Fogad be magába a végtelen folyamába. A jövőben lassan közeleg a holnap S a távolban valahol bús harangok szólnak. Most lehullanak a leplek És üveges szemeim előtt feltárul a rideg valóság Reményem elhagyott s lelkemben új háborút nyert a gazság. Elmúlt aljasságot egy aljasabb követett Meghalt a ma s még egy tegnap született. Papp Attila Neked szól Ha a fénynek karja volna Téged nyomban átkarolna Ha a rétnek lába lenne Minden fűszál, eléd menne. Ha az isten megszorulna Lábad előtt leborulna. Ha szívem tiéd volna Többé sosem kóborolna. László Erika elsőkönyves író. Civilben idegenvezető és riporter. Valahogy megadatott neki, hogy belülről és első kézből ismerje a színfalak mögötti világot. Tapasztalatai teszik életszagúvá a történteket, amelyek kegyetlenül igazak és leleplezők. A naív olvasó csodálkozhat azon, mennyire korrupt a mi kis világunk, a beavatottak tiltakozhatnak a leleplezés okán. A regény a pénz, a meggazdagodás útvesztőiben segít eligazodni, miközben leleplezi a pénz körüli mocskot és trükköket. Ü lök a magaslesen. Lélegzetvisszafojtva. Izgalom feszít, lobog a vadászösztön. Nyugalom. Nem remeghet a kezed, ha valahol a bozótosban megjelenik csendben, osonva. ...és akkor... ^-------------vá ratlanul kilép a tisztásra. Gyönyörű példány. Ügetve, mint egy konflisló, megindul egyenesen felém. Olyan nyugodt, olyan blazirt, hogy még a puskát sincs kedvem felemelni. Odaér a magasles alá, felnéz. Rugdosni kezdi az ácsolatot: „Na mi van, hapsikám? Bedugult a fuvola?” — kérdi közönséges ipofával. Megvonja a vállát, kiköp és eloldalog. — Mennyi lesz? Egy söröm volt... II. Ülök a parkban. Már megint ugyanakkor és ugyanott. Nem véletlenül. Ilyenkor hozza sétálni a kutyáját. A szívem már a torkomban dobog. Ott van! Jön! Rám néz... és... és idejön... igen, most idejön. Itt áll előttem és csak néz. MiLázálom és lázvalóság Forgách István ért nem mond valamit? Neki kéne, ő a hapsi... Leül mellém padra. Hallgat. És néz. Egészen közelről. Majd feláll és váT. Rám vár, hogy jövök-e. Majdnem meghalok, de én is felállók. Elindulunk. Kiérünk a park szélére. Fagy- laltoskocsi. A srác rám néz: — Előtte fagyizunk vagy utána? in. Üresjárat. Már nem is görcsölök, hogy becsajozzak. Van ilyen. Túró ez, nem felhozatal. Beleöntök az arcba ____I_____^ egy Redbullt... cs ak tudnám, minek? Kinek? Ennyi szakadék morvát már rég láttam egyszerre. Hoppá! Belibbent egy jó kis gád- zsi. Olyan kis farmotoros. Ennél a cégnél szívesen becsempészném a lompost. Szólóban van. Gázt adok. Beparkolok mellé. — Elsunnyogjak kóláért? — Akár oda is... Ennyi,. Mondom. Üresjárat. Gombás Sándor Ferenc Ratkai Rita, a regény főhőse Angyalföld hírhedt nyomornegyedében, a Tripo- liszban született. Nem fogadta el gyermekkorától a rá váró sivár, pénz nélküli, örömtelen életet: „Együttlakás az anyóssal, diszkontáruházak, turkálók, veszekedések, gyermekkocsi tili-toli a kutyaszaros játszótéren, nappal meló, este zebe-zaba, gyerekverés, lefekvés. Kész, passz, finito”. Arra a kérdésre, hogy Mi leszel, ha nagy leszel? már gyermekként ezt válaszolta: gazdag! Mindent megtesz azért, hogy kiemelkedjen a környezetéből és milliomossá váljon. Eszközökben nem nagyon válogathat persze az, aki mélyről jött. Rita az érettségi után rövid ideig az egészségügyben dolgozik, és kiismeri annak betegségeit. Később külkereskedelmi főiskolát végez, utaskísérő lesz. Idegenvezetőként jut el „Ju- góba. Törökbe és Bulgiba”, közben áramlik hozzá a „lóvé”. Más kérdés persze, hogy llßA mindennek ára van, és ő fizet. Rita úgy véli, hogy a társadalmi konfromizmus ellen lázadó, emancipált nőnek egyrészt szexuális vonzerejében van a tőkéje, másrészt a fejében, s ha a kettő együtt működik, akkor fizessék meg, hiszen eladó az egész világ. „Alighanem az nem erkölcstelen, ha cselekedeteinkkel nem ártunk másoknak” — ez az ő erkölcsi alapállása a pénz körüli hajsza során. Látszólag rendben is lenne minden, de mindvégig átüt a sorokon az izzadt- ságszagú rohanás és a görcsös akarás. Múlik az idő, nagyon gyorsan meg kell mindent szerezni, és ettől feltétlenül boldognak lenni. A regény sodró lendülete magával ragadja az olvasót, aki szusszanni szeretne, de ezt a regény tempója aligha engedi. Az író kézen- ragadja és vonszolja a felemelkedés tisztességesnek nehezen nevezhető lépcsőfokain, amíg végre megszerzi a főhős a jólét rekvizítumait. Van súlyos arany karkötő, bundák, kocsik és nem jelent problémát egy vacsora a Hiltonban, mert „dől a lé”. A pénznek nincs szaga, de súlyos ára van. „Mocskos jó könyv” — írja egyik ajánlója, s hozzáteszi: „Ha valaki — kellő önismeret birtokában — azt állítja, hogy semmi köze ehhez az or- dináré stílusban megírt ordináré világhoz, kérem, jelentkezzék.” A könyv témája aktuális, stílusa rendkívül lendületes és olvasmányos. Napjaink kiváló látlelete. Sikergyanús erősen! Szókimondó, naturalista és kőkemény, miként mai mindennapjaink. Nem a széplelkeknek áll a világ, ami a pénzszerzést illeti. I Tarpai ház (Csizmadia Attila fametszete)
