Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-18 / 269. szám
8 1996. november 18., hétfő Kultúra UJ KELET Tanulni vágyó fiatal pályatársaimnak Ellenőrző könyv Fizika Verebes István sorozata A kis érdek hátrány. Színésznek, ha kicsik a várakozásai, meglepetésben része nem lehet. A megoldható is csak akkor megoldható, ha része egy hiteles nagyívűség- nek. A kicsi igényt teljesíteni magában véve is kisszerűség. Egy színész pályájának megjavítása csak lehetetlennek látszó célok érdekében értelmes. Amíg magam is „csak” színészként működtem, roppant ostoba módon ügyeltem presztízsem helyzeti energiájának csekély töltődéseire. Csak később jöttem rá, hogy a megbecsülés a valószínűtlen vállalások fölöslegéből gyűjti elektromosságát. A kis sértődés komikus. A nagyra ritkán adódik látványos alkalom, ha meg koholt, akkor csak visszavet. A színész leggyakoribb fájdalmait szavakba önteni rendszerint így kezdi: „X azt mondta rólam, hogy...!” Ez számomra mindig is ködülte hülyeség jele!... Egy: kevés valaki volt és van, akitől fájt vagy fáj, jólesett vagy jólesik, mit beszél. Kettő: az illető X- ek nem mondhatták úgy és pontosan azt, amit mondtak, hiszen a kézen-közön vett hír mindig díszít. Három: attól, mert bármi jót, bármi rosszat mondott, munkám minősége sem jobb, sem rosszabb nem lesz. A közvéleményt igazítani akaró véleményeket illetően — legyenek azok akár színházi közvéleményt orientáló törekvések — szabadelvűén vélekedem. Mindenki azt mondhat, amit akar. Egyetlen naivat lehet manipulálni. Egy ember, aki mond valamit, s megint egy, aki hallja, lehet egyként hülye. Őt már alig. Tíz biztos nem. Harminc pedig épeszű módon tudja az igazat. Amit nem szemtől szembe mondanak, azt minden esetben átmossa a bátortalan gyávaságának sandasága. Hogy valaki miért nem szemből nézve mond valamit, az nagyban jellemzi az illető kisszerű, önös érdekeit. Aki nem kockáztat, annak nincs hitele. A szarkeverők kijelentéseit nincs kedvem tisztázni, mert magam is megbüdösödöm a kotorá- szásban. Az igazi, őszinte mondatoknak szemei vannak, arca van. A valós kijelentések soha nem gazdátlanok. A hiteles felháborodás felelősséget vállal. Egy valamirevaló kifogás erkölcsi tőkét feltételez. Azt sejteti, hogy emberi, szakmai meggyőződés áll mögötte, amely kiállta a következmények próbáját hosszú távon is. Szakmai vagyon — miképp az anyagi is — nem spórolható össze apró adományokból, ahhoz évtizedeken át helyt kell állni az apró és nagyobb aljasságok ellen, tüzetesen kell dolgozni hosszan-hosszan, nem az álságos elismerés Péter-fillér- jeire számítva, hanem bízva, hogy a megbecsülés egyszer- csak — hogyan, mitől, mikor kikutathatatlan! — már érvényes és rendjén való. Aki e jutalmat elnyeri, észre sem veszi, föl sem fogja, hogy már az övé. Attól érdekes, mert sok munka révén, de észrevétlenül jön. S főleg, mert átruházhatatlan. F. S. J. (Uj Kelet) A Váci Mihály Művelődési Központ és Gyermekcentrum november 21 -én ünnepli épülete átadásának 15. évfordulóját, mely alkalomra egész napos programot szerveznek a látogatóknak. Ezen a napon ingyenes programok várják elsősorban a fiatalabb korosztályt, az esti órákat pedig a volt és jelenlegi szakmabeliek találkozói követik. Az Óvodások délelőttjén gyermekeink megismerkedhetnek a mesevárépítéssel, a bábkészítés fortélyaival, dalokat tanulhatnak gitárkísérettel, és megtekintheti a Mesekert Bábszínház előadásában az Aranycsibe című gyermekdaÚj Kelet-információ A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat levéltára november 21—22-én rendezi a IV. Nemzetközi Levéltári Napokat Helyszíne: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Együd János, a megyei közgyűlés alelnökének megnyitója után érdekes előadások hangzanak el. Ízelítőül íme néhány cím a választékból. Balogh Ish án: Négy oklevél a Báthory család és Nyírbátor rabot. A kisiskolásoknak ajánlják a Bessenyei Színkör Meseturmix című zenés műsorát. Délután öt órától videofilm-válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők az intézmény elmúlt tizenöt évéről, köszöntőt mond Felbermann Endre alpolgármester. A gálaműsorban fellépnek az intézmény művészeti csoportjai: a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette-cso- portja, a Primavera balettegyüttes, az Igrice néptáncegyüttes, a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, és a RE-flex moderntánc stúdió. A szabadidős térben kiállítás nyílik a Népművészeti Stúdió és a Mesekert Bábszínház gazdag anyagából. történetéhez a XIV. századból; Németh Péter. A honfoglalás korának emlékei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; Margócsy József: Adalékok a nyíregy háziak városia- sodási törekvéseihez az 1786 —1876 közötti időkből; Bu- kovszki lÁszlé): A nyíregyházi tirpákság áttelepülésére vonatkozó adatok a Sloboda című lapban. A rendezvénnyel egy időben Évszakok kincseiből címmel kiállítás nyílik a levéltár előcsarnokában. Paulius apostol segíti küldetését teljesíteni A világ gyermeke: Normantas Lelke, mint a gyermeké, tiszta, teste el- nyűhetetlennek tűnik, szegény, mert már megint csak egy nadrágja van, gazdag, mert övé az a birtok, amit mások az ő szférájában aligha tulajdonolnak. Övé a kincs, amit megszerzett magának, csúcsán a dalai láma barátságával, aki látható jelét adta nagyrabecsülésének, sze- retetének. Ennél többet most csak egyet kívánhat... Baraksó Erzsébet (Új Kelet) Hogy történt, hogy nem, egyszer csak itt volt, éppen Magyar- országon, éppen Nyíregyházán. Jött a hétmérföldes csizmájában hetedhét országon túlról— mert addigra már bebarangolta a fél világot. Furcsa csodabogárnak tűnt, voltak, akik azt mondták, ez egy őrült, és akadtak, akik hittek benne. Normantas Paulius eredeti foglalkozása szerint mérnök, egy keveset dolgozott is a szakmájában Vilniusban, aztán nyakába vette a világot. Volt cédrusfaragó, sportedző, profi halász, dokkmunkás, bejárta a finn Lappföldet, szinte egész Szibériát, a Kuril-szigeteket, Tibetet, Kínát és Indiát. Amikor hozzánk érkezett, azt mondta, már annyit ment, hogy körbekerülhette volna a Földet. S mennyi útja volt azóta! Az élete eddig nagyrészt expedíciók sorozata, ami abból áll: tárgyal a lehetséges szponzorokkal némi támogatás reményében, testileg és lelkileg felkészül az utazásra, majd a helyszínen százával forgatva a fotótekercseket, elkészíti a dokumentációt az adott településen élők viszonyairól, szokásairól, közben jegyzetel és rendszerez, majd a litván lapokban publikál, a kiállítótermeket pedig időről időre meglepi kollekcióival. A „szakma” jól tudja, páratlan anyag az övé... Még javában dúlt a szovjet betagosítás, amikor szisztematikusanjárta sorra finnugor, kisebbségben élő nyelvrokonainkat. A legtöbb helyen csak öregeket talált. A fiatalokat elvitték, a kollégiumokban gondoskodtak átnevelésükről, a falvak pusztulásra ítéltettek. A temérdek felvétel e kis népek utolsó sikoltását tolmácsolta. E képek legjava az Apadó források című első albumában jelent meg, tíz finnugor népet mutat be, hat évvel ezelőtt jelent meg, nagy szakmai sikerként. Tibeti láma tánca Jeles szakasza Normantas eddigi pályájának a Körösi Csorna Sándor- korszaka: végigkutatta a tudós útjának állomásait, az ott készült képeket számos országban mutatták be. Aztán eltűnt, s amikor megint előkerült, letette az asztalra a szenzációs tibeti anyagot, melyből a második, Finnországban kiadott, angol nyelvű albuma, a Legyőzhetetlen amdo-tibetiek című munka készült. A dalai láma írta hozzá az előszót. Egy szintén halálra ítélt nép kitartásáról hozott krónikát felvételeivel. Persze a kínai biztonságiak a nyomában voltak. Nem mond erről többet, csak annyit: Még ma is érzem, mintha a fejem fölött lebegne, hogy most is tovább „ápolnak” onnan... O tudja csak, mire gondol! Tizenöt évvel ezelőtt rendezte meg az első kiállítását, s azóta Svédország és Bulgária, Párizs és Chicago galériáiban szerepelt, több helyen visszatérőként. Itthon elérte azt, ami élő magyar művész vágyainak netovábbja: bemutatkozhatott a Magyar Nemzeti Múzeumban, amellett számos neves galéria is szívesen adott helyet a képeinek. Egy kicsit jubileuminak tekinti ezt az esztendőt, amely bőségesen ad tennivalót. Hét kiállítása van ebben az évben. Nyíregyházán a Városi Galériában január—februárban nyitotta a sort, majd Vilniusban a rangos Ablak galériában volt tárlata. Augusztusban a Finnugor Népek II. Világkongresszusa és a világtalálkozó alkalmával fogadta a képeit a Néprajzi Múzeum. Nem nagyon szokott panaszkodni, de ezzel kapcsolatban keserűen jegyzi még: senki nem kereste, nem hívta, az 1100. év alkalmából megalakult bizottság, és az egész magyar nemzet figyelemre sem méltatta a tevékenységét. Azok kapják a babért, akik ott vannak a tűz körül, a „kéz kezet mos” klikkekben. Mégis miből él? Szerencsére Nyíregyháza vezetői fontosnak tartják a művészetét: a várostól kap ösztöndíjat, és most először a megyei önkormányzat is támogatja. Augusztusban a litván tengerparti városba, Nidába vitte el a tibeti és a litván anyag egy részét, szeptemberben a vilni- usi Nemzeti Könyvtár állította ki műveit. Októberben a Magyar Kulturális Hét alkalmából Németh Katalin és Horváth János festőművészekkel képviselte Nyíregyháza alkotóit Írországban, ahol vándorkiállítása kezdődött. Most pedig a decemberi litvániai tárlatára készül, amely a 15 év összegzésére ad módot. Eközben már folyamatosan szövögeti a terveket a nagy vállalkozásra, aminek teljesülése most a legfőbb kívánsága: gyalog szeretné végigjárni azokat a bibliai helyeket, ahol Pál (litvánul Paulius) apostol tanított. Mert a védőangyal közvetítésével Pál apostoltól veszi az őt óvó és irányító üzeneteket küldetéséhez, s ennek az útnak a megtételével szeretné háláját és köszönetét kifejezni. Litván temető Nemes kiváltság Palotai István (Új Kelet) Szinte beleborzongok, ha arra gondolok, hogy mi is lenne manapság Magyarországon, ha az arra anyagilag alkalmas réteg az egyéni mecenatúra gyakorlatát kezdené követni. Se szeri, se száma nem lenne a nyikha- jokat dicsőítő eposzoknak, és sorozatban készülnének portré-rémálmok. Mert az egyéni támogatás mindig is a legintelligensebb. a legtisztességesebb, a legnemesebb és a legönzetlenebb emberek kiváltsága volt. Olyanoké, akik lenézték a nagylábon élőket, és megvetették azokat, akik vagyonukat csak és kizárólag önmaguk örömére és üdvére használták. Olyanok voltak ők, akik még azt is megtiltották, hogy a támogatott művész bárkinek is szóljon a segítségről: nemhogy nevüket akár meg is említse. Bizony sokszor évek teltek el, amíg valamilyen úton- módon napvilágra került, hogy egy-egy nemeslelkű úr — és igenis úr! — valakinek a mecénása. Mecénásnak lenni nem csak pénz kérdése volt. Szinte örökölni kellett a családtól a „jogot”. Gondoljunk például az Ady Endrét segítő Hatvani báróra, vagy fiára, a fiatal kezdő színészek állandó őrangyalára. Gróf Forgách Bertalanról például csak halála után derült ki, hogy nehéz milliókkal támogatta a kolozsvári színházat, akárcsak Kemény báró, aki később intendánsa lett a műintézetnek. És mit vártak ezért? Csak csodálatos műveket a világ számára, amelyről boldogan és titkon tudhatták, hogy ők is benne vannak egy kicsit. Semmiképp sem frappáns reklámszlogeneket és nem istenítést. Önmaguk lelki szükséglete volt a segítség, tisztesség dolga és egy kicsit bocsánatkérés a világtól, amiért nagy vagyonuk van. Szerény és visszahúzódó magatartásuk a mai világban ismeretlen, és ha valaki ezen morális mérce szerint kezdene élni, hát hamar a kukázók között találná magát. Mert nincs tere ma a szerénységnek. Aki nem hivalkodik, azt rögvest lekispályásozzák és kioktatják. Kik? Persze, a „nagypályások”. Azok, akik azt hiszik, „a "Rubens egy házibo- gárfajta, és hogy Michelangelo személyesen Dávid királyról mintázta híres szobrát. Azok, akik inkább színházat létesítenek a kocsmájukban (persze a jó bevétel reményében), de színházbérletet már nem vesznek, mert „nincs idejük színházba járni”. Azok, akik még nem látták Munkácsy műveit és mégsem mennek el a múzeumba, mert nincs a közelben parkoló, és különben is több esztétikumot találnak a pénztárcájuk tartalmában, vagy a Rolls Roycejukban, mint egy Verdi-áriában. Remélem, a művészek büszkeségének is köszönhető. hogy még nincs egyéni mecenatúra. Igazuk van! Önzetlen támogatást itt. ma, csak az úristentől várhatunk. Az önzőt meg kapják csak a szellemi prostituáltak. Jubileumi programok Kincsek a levéltárban
