Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-16 / 268. szám

1 I Dole—Clinton párharc A választásokra készülődve a republikánus amerikai elnök­jelölt, Bob Dole az Interne­ten is kampányt folytatott. Dole telekonferenciát tartott a CompuServe hálózati szolgál­tató cég fórumán. A bejelentés­sel egy időben körülbelül 180, a Szilícium-völgyben működő cég vezetőiből alakuló csoport biztosította támogatásáról a konzervatív jelöltet, viszont hetvenöt más számítástechnikai ipari vezető Clinton mellett tört lándzsát. A dolog érdekessége az, hogy például az Apple ex- elnöke, Steve Jobs Clintont, mostani vezetője,Gilbert Ame- lio Dole-t támogatta. Clinton amerikai elnök beje­lentette, hogy Internet-akcióter­vet dolgoztak ki minden ame­rikai iskola és könyvtár nagy- sebességű, ingyenes Internet­kapcsolattal való ellátására. A bejelentés még az A1 Gore alel- nökkel közös kampánykörúton hangzott el Tenessee-ben, Gore szerint a republikánus Bob Dole „híd a múltba” jelszavá­val szemben ez a javaslat „híd a huszonyegyedik századba”. Clinton a távközlési vállalatok­America's HO * Me ÉTI MG Chip- csup Kikémlelt CIA A CIA a közelmúltban kikapcsolta internetes kiad­ványát, miután ismeretlen kalózok betörtek a rend­szerbe, és paródiával he­lyettesítették az eredeti anyagot. A kiadvány nyi­tólapjára például az „Üd­vözöljük a Központi Buta­sági Ügynökségnél” felirat került. A CIA szerint a rendszer semmilyen mó­don sem volt összekapcsol­va nemzetbiztonságilag kényes információkat tar­talmazó számítógépekkel. A kémkedési technológi­ákban, közöttük az infor­matikában is csúcsüzem­nek tekinthető CIA, külön akciócsoportot állított rá a betörés kivizsgálására. A tá­madás nagyon hasonló volt a múltkori, az Igazságügyi Minisztérium ellenihez. Vatikán-Net A Franciaországban tar­tózkodó pápa avatta fel a Francia “Katolikus Egyház internetes kiadványát, mely a francia püspökök szeimt a hívőkkel folytatott jobb kommunikációt segíti majd elő. János Pál Tours-ból élő személyes üzenetet kül­dött a látogatók üdvözlésé­re a nyitólapra. A Vatikán már tavaly karácsony óta jelen van a hálózaton önál­ló kiadványával, ahol az ér­kező levelek egy részét az egyházfő személyesen vá- ia meg. Challenges for THE 21st Centur President BILL CL kai kívánja megfizettetni az akcióterv költségeit, továbbá felvázolt egy ötéves, 100 mil­lió dolláros fejlesztési progra­Racskó Tibor reprodukciója mot az Internet sebességének és kapacitásának növelésére, mert mint elmondta, az Internet ma már túlterhelt és lassú. Leg-leg notesz A Hewlett-Packard cég piac­ra dobja az új Omnibook subnote­book számítógépet is, a legki­sebbként és leggyorsabbként reklámozott hordozható számí­tógép, az Omnibook 800 kisebb felületű, mint egy A4-es papír­lap, és egy átlagos Pentium-pro- cesszoros asztali számítógép tel­jesítményét nyújtja. Alapkiépí­tésben 100 vagy 133 MHz Pen­tium processzort, 810-1,350 MB merevlemezt, 10.4 inches aktív matrix kijelzőt tartalmaz, és min­dössze 1,7 kilogramm súlyú. A készülék 3,8 centiméter vastag­ságú, és 2,200—3,300 dollárba (3—400 ezer forintba) kerül. A Microsoft új operációs rend­szert jelentett be. A Windows CE a hordozható digitális határidő- naplók, személyhívók, mobilte­lefonok és a következő generá­ciós hordozható digitális eszkö­zök széles spektrumának kom­munikáció- és Internet-centrikus operációs rendszere. A nagyse­bességű rendszer kompatibilis a Windows 95-tel, és a Windows NT-vel, s megjelenésében is ha­sonlít azokhoz. Az első eszközök, amelyeket ezzel az operációs rendszerrel látnak el, a kézben hordozható személyi számítógé­pek új kategóriájába tartoznak, várhatóan 1996 végén kerülnek piacra. Ez drót nélküli Internet­kapcsolattal lesz ellátva, beépített böngészőprogramja a Microsoft Internet Explorer lesz. A rendszert máris több mint 40 cég támogat­ja, a Hitachi mikroprocesszort fejlesztett ki hozzá, a SH-3 jelű, RISC kategóriás chipre alapoz­va többek között a Casio és a HP fogja tartani az új készülékeket. Chip-csodák Szemkamera A Microvision közvetlenül a szem retinájára vetítő kép­ernyőt fejlesztett ki az amerikai hadsereg pilótáinak. A Virtual Retinal Display (VRD) technológia lényege, hogy az eszköz fénysugarak segítségével közvetlenül a retinára vetíti a képet. Az eszközt teszteli a cég, s amennyiben az előzetes elvárásoknak megfelelő eredményeket kapnak, úgy valószínűleg rendszeresítik az eszközt a hadseregben. Gondolatvezérlés Az Other 90% Technologies olyan technológiát fejlesz­tett ki, amelynek segítségével a felhasználó gondolataival irányíthatja a számítógépet. A MindDrive lelke egy ujjra erősíthető elektronikus érzékelő, amely a bőrön át észleli az idegrendszer a gondolatok változásaival összefüggően változó elektromos impulzusait. A szenzor olyan készülék­kel van összekötve, amely speciális filterekkel szűri és erő­síti az impulzusokat, és továbbítja azokat a számítógépnek. A készülékhez kifejlesztett játékprogramok egyikében pél­dául tisztán gondolatokkal végigvezethetünk egy síelőt a szlalompályán. Albert Einstein híres mondása (az emberek csupán 10 százalékát használják agykapacitásuknak) nyo­mán elnevezett cég (A Másik 90 százalék) hét év alatt fej­lesztette ki az új készüléket, s az eszköz az első 10 játék- programmal 149.95 dollárba kerül, és IBM PC kompatibi­lis gépeken futtatható. A cég közös vállalkozásba fogott a Walt Disney-vel olyan interaktív rövidfilmek elkészítésé­re, amelyekben a végkifejletet a néző gondolatai vezérlik. Az óriás halála Két héttel súlyos autóbalesete után meghalt a korábbi Chipegetőben bemutatott Seymour Cray, a számítástechni­ka legendás alakja. Nevéhez fűződik az első, csak tranzisz­torokból épített szuperszámítógép megalkotása (1958), s évtizedeken keresztül ő gyártotta a világ leggyorsabb infor­matikai eszközeit. Cray volt a RISC-rendszer kitalálója is. Vállalata, a Cray Research az utóbbi években gondokkal küszködött, mivel a hidegháború befejeztével, illetve az ol­csó, nagyteljesítményű PC-k elterjedésével megcsappant a kereslet a szuperszámítógépek iránt. A Cray Research-et végül két évvel ezelőtt felvásárolta a Silicon Graphics. Álom vagy valóság? A nagy sebességű Internet-hozzáférés „Budapesten elsőként vagyunk jelen, mint nagy sebes­ségű Internet szolgáltató. Kábeltelevíziós hálózaton cél­eszközök segítségével Budapest belvárosában (az V. kerületben), már ma is valóság a 10 megabit/s-os se­bességű Internet-elérés. Vessen egy pillantást áraink­ra és győződjön meg arról, hogy versenyképes alterna­tívát kínálunk! Természetesen időkorlát nélküli, állan­dó költségű hozzáférésről van szó!” Száraz Attila (Új Kelet) Ha egy magánember egy ilyen kezdetű információs anyagot olvas az Interneten, akkor annak kár is lenne ta­gadni, felcsillan a szeme. Az­tán a folytatás még álomsze­rűbb. „Az alábbiakban bemu­tatott termék képes arra, hogy szabványos kábeltévé-hálóza­ton keresztül lokális háló­zatnak megfelelő sebességű adatátvitel jöjjön létre, min­dez természetesen anélkül, hogy zavarná a kábeltelevízi­ós műsorszórást. Az összeköt­tetés nem pont-pont, hanem buszarchitektúrának felel meg, tehát alkalmas egyidejű­leg több végpont kommuniká­ciós problémáit megoldani. A csatlakozás rendkívül egysze­rű, hiszen ez bármelyik ká­beltelevíziós csatlakozási ponton a céleszköz telepíté­sével azonnal megvalósul. Hát igen, ez az, amire minden netvadász vágyik! Gyorsabb információáramlás, egész napos hozzáférés, és mind­ez borsos telefonszámla nél­kül... Nos, ezek után már csak az a kérdés, ha a Pestieknek sikerül, akkor a nyíregy­házi szolgáltatóknak miért nem? Több telefonbeszélgetést követően a következő derült ki. Budapesten is ugyanazt a Broutert használják, amit itt, Nyíregyházán a Szab-I-Net is forgalmaz. Mint a City Tv egyik munkatársa elmondta, egy bizonyos sűrűn lakott helyre telepítenek egy ilyen eszközt és ennek 300 méteres körzetében erre csatlakoztat­ják rá a magánmegrendelőket, és ezért tudnak a korábbiaknál (300 ezer forint+áfa) jóval ol­csóbb belépési díjat (48 ezer forint+áfa) megállapítani. A Brouterek árát a City Tv meg­finanszírozza. Természetesen a havi szolgáltatói díjat — mi­nimum 8 ezer forintot —, to­vábbra is fizetni kell. Nyíregyházán a Szab-I-Net egyik illetékesével beszélve hamar kiderült, hogy nálunk ilyen lehetőségre egyelőre nincs mód. Ők nem tartják kifizetődőnek ezt a konst­rukciót. Sokkal nagyobb fan­táziát látnak a kábeltévémo­demekben. Egyelőre több faj­tát is tesztelnek, vagy már tesz­teltek. ígéretük szerint leg­később tavaszra kiválasztják azt a modemfélét, amelyik szerintük a legbiztonságosabb. Az elképzelések szerint ma­gánszemélyeknek 40 ezer forintjába kerül majd az eszköz, míg a szolgáltatói díj ötezer forint körül mo­zoghat. Természetesen a teljes elérés, a korlátlan felhasználói lehetőség ga­rantált és nem kér majd a Szab-I-Net további pénzt az adatállományok letölté­séért sem. Mint megtudtuk, a Szab- I-Net nem zárkózik el at­tól, ha valaki a saját fe­lelősségére beszerez ká­beltévémodemet és meg­fizetve a havi szolgálta­tói díjat, tesztelgeti azt. Nos, a megyénkben köz­hasznú társaság annál is könnyebben tehette ezt a gáláns ajánlatát, mert Magyarország legna­gyobb ilyen jellegű for­galmazójánál sincs egye- | lőre ilyen eszköz. A Di­gital Magyarország Kft. munkatársai is egyelőre várnak... Egyelőre tehát a magán- | személyeknek továbbra is marad a hagyományos modem. És az éjszakai internetezés.... Az oldalt összeállította: Vitéz Péter Bowie, Madonna David Bowie, a népszerű rocksztár legújabb száma, a Telling Lies rendhagyó mó­don az Interneten kerül be­mutatásra. Ez a szám nem kapható CD-lemezen, és más hagyományos hanghor­dozón, kizárólag az Internet­ről tölthető le. Az anyagot maga az előadó mutatta be egy hálózati konferencia ke­retében, amelyen két hamis Bowie is részt vett. A konfe­rencia résztvevői által feltett kérdésekre a sztár helyesen, míg a két alteregó hamisan Racskó Tibor reprodukciója válaszolt (Telling Lies, vagyis hazudni), a résztvevők pedig szavazhattak, hogy hármuk közül melyik az igazi. Madonna, talán David Bo­wie sikerén felbátorodva elha­tározta, hogy új, az Evitához készült, You Must Love Me című felvételét két nappal a rádióállomásokon való bemu­tatkozása előtt nyilvánosság­ra hozza az Interneten. A dalt a Warner Bros Online Juke­box web-területen hallgathat- juk meg a RealAudio 3.0 program segítségével. Munkahely Az Internet az év eddig eltelt részében 100 ezer új munkahelyet hozott létre az USA-ban, szemben a tava­lyi 30 000-rel. Az állások betöltése azonban gondot jelent, mivel csak minden másodikra akad jelentkező. A szegmens munkaerőhiá­nya megemelte a szakembe­rek árát: a frissen végzett egyetemisták 30—50 ezer dollár közötti fizetéssel áll­hatnak munkába, a tapasz­taltabb mérnökök és tarta­lomkészítők bére pedig el­érheti a 100 ezer dollárt is. Az amerikai fejvadász cé­geknek is egyre több mun­kát ad a hálózathoz értő szakemberek és vezetők megtalálása: utóbbiak bére 150 ezer dollárnál kezdődik.

Next

/
Thumbnails
Contents