Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám

MMIHMMf L ......... Vé di az alvók nyugalmát : Szolgálnak és védenek — az ismert jelszó szerint. Ám ha munkájukról részlete­sebben érdeklődünk, kide­rül, olykor, ha a lakosság nem segítene, szinte lehe­tetlen volna ellátni a felada­tot, például az óriási szol­gálati terület miatt, ami egy- egy rendőrhöz tartozik. így van ez Reha Mihály törzs- zászlós esetében is, aki azt tapasztalta, évek kellenek ahhoz, hogy bízzanak a la­kók a helyi rendőrben. A testületnek 23 éve tag­ja, és ebből 17 évet Nyírsző­lősön töltött. Annak idején a katonaidő letöltése után még két évet a SZÁÉV-nél dolgozott, majd felvételét kérte a rendőrséghez. Akkor még nyolc általános iskolai végzettség is megfelelelt, ma már legálabb érettségi vizsga kell az állományba kerüléshez. Mint mondta, az a baj, hogy mindenki tiszt akar lenni, és a mai fiatalok közül kevésnek fűlik a foga a járőrszolgálathoz vagy a kmb-s megbízatáshoz. Az érettségizett gyerekek már műveltebbek, mint ők vol­tak annak idején, de hiány­zik a fizikai erejük a bűnel­követők elfogásához. Ha raj­ta múlna, ő felvenné a szak­munkásképzőt végzett srá­cokat is. Az iskolát menet közben is el lehet végezni. Három gyereke közül a legnagyobb már férjhez ment. A középső — talán atyai in­díttatástól — biztonsági őr­ként dolgozik. A legkisebb még iskolába jár. A zökke­nőmentes munkavégzéshez elengedhetetlen a kiegyensú­lyozott családi háttér. Náluk ez szerencsére megvan. Három településrész tar­tozik körzetéhez. Nyírszőlősön kívül még ő látja el Sóstófürdő és Sóstóhegy kmb-s szolgála­tát is. Leggyakrabban egyedül járja a környéket, és inkább este vagy éjszaka szeret kimenni az utcákra. Van, amikor járőrtár­sat is beosztanak mellé, de ő jobban szeret egyedül dolgoz­ni. Ha társa van az embernek, óhatatlanul is beszélgetni kez­denek, vagy rágyújtanak, kifi­gyelhetik a zsiványok, merre járnak, és akkor sokkal nehe­zebb tetten érni őket. Munká­jában nagy segítségére van né­met juhász fajtájú kutyája. Leg­nagyobb fogásukat is közösen érték el. Hajnal egy órakor já- rőröztek Sóstón, amikor feltűnt neki egy öttagú társaság. Lát­szólag cél nélkül őgyelegtek, és benéztek mindenhova. A te­repszemlét követően a csapat­ból kivált két lány, de a három fiú visszatért a feltérképezett pavilonsorhoz. A nőket meg­találta, és akkor fogott gyanút. Segítséget kért rádión, és a bűn- cselekmény helyére rohant. Néhány pillanat alatt igazoló­dott feltételezése, a tettesek egyenként kászálódtak elő, és hamar megkerült a zsákmány is. Készen volt a legjobb bizo­nyíték is: a tetten érés. Ha időközben nem változik a nyugdíjrendelet, akkor ki­lenc év múlva végleg letelik a szolgálat. Ezt az időt már szeretné a rendőrség kötelé­kében letölteni, védeni az alvó városrészek nyugalmát. Reha Mihály törzszászlós Gönci Árpád köztársasági el­nöktől vehette át munkája el­ismeréséül a Magyar Köztár­sasági Érdemérem aranyke­resztjét. Legnagyobb elisme­résnek mégis azt tartja, hogy mindig bizalommal fordulnak hozzá az emberek. Wartburggal jöttek a lövöldözők? Mint arról korábban beszámoltunk, november 3-án hajnalj 2 óra és 2 óra 30 perc között Tiszadobon, a SERKÖV sertésztenyésztő telepén egy Parabellum típusú pisztollyal életveszélyesen megsebesítettek egy 29 éves helyi férfit, aki éjjeli őrként teljesített szolgálatot. A rendőrség azóta is nagy erőkkel nyo­moz a tettesek kézre kerítése érdekében. Eddig nehezítette a mun­kájukat, hogy az esetnek nem volt fül- és szemtanú­ja. A legújabb fejlemény az ügyben, hogy képbe került egy piros színű Wartburg sze­mélygépkocsi, amely a bűn- cselekmény előtt Tiszadobon és környékén közlekedett, és három személy ült benne. Nagy a valószínűsége, hogy az említett autónak és ter­mészetesen a benne ülők­nek köze lehet a súlyos bűn- cselekmény elkövetéséhez. A rendőrség torvábbra is kéri a lakosságot, hogy akik a bűncselekmény elköveté­sének körülményeiről vagy az elkövetők személyéről, il­letve a Wartburgról és utasa­iról bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a tiszavasvári rendőrkapi­tányságon vagy az MRFK Bűnügyi Osztályán, de beje­lentésüket megtehetik bárme­lyik rendőri szervnél. A me­gyei rendőr-főkapitányság vezetője továbbra is fenntart­ja, hogy 200 ezer forint jutal­mat ajánl fel a nyomrave­zetőnek. Az érdemleges in­formációt adók személyét bizalmasan kezeli a rend­őrség. Az oldalt összeállította: Fullajtár András Rablás a nyílt utcán A rablás a súlyos bűncselekmények kategóriájába tar­tozik. Elkövetőjét a törvény 5—10 évig terjedő börtön- büntetéssel fenyegeti, attól függetlenül, hogy az elra­bolt érték pár forint vagy esetleg nagyobb összeg. A minősített esetek közé tartozik, amikor a tettesek cso­portosan követik el gálád tettüket, vagy esetleg az elra­bolt érték meghaladja az ötmillió forintot. A közvélemény sok esetben azt is rablásnak nevezi, amikor például egy lakásba betörnek, a tulajdonos távollétében azt kirá­molják. Ilyenkor hangzik el az, hogy „kirabolták a lakásomat, míg üdülni voltunk”. Ez „csak” a betörés és a vagyon elleni bűn- cselekmények közé tartozik. A rablásnál minden esetben jelen van a sértett is. Pár nappal ezelőtt a rablásnak egy minősített esete történt Nyíregyházán, a Rákóczi utcán, amikor öt személy megtámadott két férfit és elszedték értékeiket, miután a földig verték őket. Két nyíregyházi férfi békésen beszélgetve ment hazafelé késő este, amikor öt felnőtt — köz­tük egy nő—és hatodikként egy 13 éves fiú közrefogta őket. A két meglepett embernek véde­kezni sem maradt ideje, mert máris a földön feküdtek a rájuk mért ütésektől. Amikor a sértet­tek magatehetetlen állapotba ke­rültek, a támadók elszedték a pénzüket, a dzsekijüket és a kar­órájukat is. A 13—40 évesek­ből álló rablóbanda, mint akik jól végezték dolgukat, szépen el­sétáltak a helyszínről. Ám a meglepetés ezután érte a hara­miákat. A két sértett szerencsé­re hamar magához tért az ütések­től és az ijedtségtől, amikor egy éppen ott elhaladó járőrkocsit megállítottak és elmondták, hogy mi történt. A rendőrök nem této­váztak, forró dróton azonnal le­adták az esetet a többi, városban szolgálatot teljesítő rendőrkocsi­nak. A gépezet beindult. A rab­lók még egy fél óráig sem örül­hettek könnyen szerzett zsák­mányuknak, mert nem messze a tett helyszínétől fülön csípték őket. Még arra sem volt idejük, hogy a bizonyítékként szolgáló rabolt holmitól megszabadulja­nak. A bilincs kattant. A díszes társaság előbb őrizetbe, máj elő­zetes letartóztatásba került. Nem kizárt, hogy más, hasonló bűncse­lekmények is a számlájukra írha­tók, de ezt majd a további vizsgá­lat fogja kideríteni. Egyedül ab­ban reménykedhetnek, hogy öt évhez közeli börtönbüntetést kap­nak. Az ügy érdekessége, hogy a 13 éves elkövetővel szemben csak annyit tehetett a rendőrség, hogy a GYIVI-be elhelyezték. Mivel még nem töltötte be a 14. életévét, nem büntethető, annak ellenére sem, hogy aktívan részt vett a két férfi verésében. A drogról is Egészségnevelési hetet | rendez november 11. és f 15. között a 21. Számú Móra Ferenc Általános fj Iskola. Naponta más és g más rendezvényeken ve- I hetnek részt a tanulók, I lesz plakátrajzverseny, I gyógytermék-bemutató, fi gyümölcsvásár, kömye- | zetvédelmi bemutató és I egyéb, az egészséges élet- I módhoz kapcsolódó ese- I mény. Az érdeklődők a i szenvedélybetegségekkel } kapcsolatos kérdésekre is I választ kapnak. Nem bottal ütik a nyomokat... A Nyírbátori Rendőrka­pitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgá­latot folytat Golicza Ma- tild 26 éves, Nyírbogát, Attila u. 22. szám alatti lakos eltűnése ügyében. A nevezett hölgy október 3- án lakásáról bevásárlási szándékkal ment el, de azóta nem tért haza, tar­tózkodási helye ismeret­len. Személy leírása: kö­rülbelül 165 cm magas, sovány testalkatú, barna, vállig érő göndör hajú, szeme barna, arca ovális, fogazata hiányos. Fülében a fotón látható fülbevalót viseli, de csak a bal olda­lon. Eltűnésekor viselt ru­házata: világoskék far­mernadrág, sárga színű, hosszú ujjú kötőt pulóver. A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság vizsgálatot folytat Homoki Éva 17 éves, nyíregyházi intézeti nevelt eltűnése ügyében. A fiatal lány szeptember 25-én engedély nélkül el­távozott az intézetből, azó­ta tartózkodási helye isme­retlen. Személyleírása: kö­rülbelül 170 cm magas, ovális arcú, szőke hajú. Vélt tartózkodási helye: Nyírbátor és környéke, de elképzelhető, hogy Buda­pestre vagy Székesfehér­várra szökött. Akik a két eltűnt személlyel kapcso­latosan bármilyen infor­mációval rendelkeznek, azok értesítsék az említett rendőrkapitányságokat. autót. Van benne videokamera és -lejátszó, televízió, számító­gép, telefon, fax, fényképező­gép, rádió és még sok más esz­köz, amire szüksége lehet a közlekedési osztálynak egy- egy eset kapcsán. A helyszíne­lő kocsi agregátor segítségével saját magát is képes ellátni árammal, viszont ha olyan he­lyen van, akkor az egész rend­szer rákapcsolható a központi hálózatra is, vagy bármilyen áramforrásra. Például a jármű teteje úgy van kiképezve, hogy miután egy létra segítségével a fotós felmászott, álló helyzet­ben tudja fotózni a balesetek helyszínét. Az éjszakai munkát szintén a kocsi tetejére szerelt nagy teljesítményű állítható lámpák segítik. Dr. Gál György kiemelte, hogy a megyék között nem az elsők, de nem is utolsóként kap­ták meg az ORFK-tól a régen óhajtott kisbuszt. — A csúcs- technikával és -felszereléssel ellátott autó egyértelműen javí­tani fogja a balesetek helyszí­nén végzett szakmai munkán­kat. Segítségével sokkal meg- alapozottabbak lesznek a bizo­nyítékok is. Nem utolsósorban a komplikáltabb eseteknél ezentúl nem kell a Bűnügyi Tecnikai Osztály segítségét igénybe vennünk. Amúgy an­nak örülnénk a legjobban, ha a különleges kisbuszunkat csak karban kellene tartani, és nem lenne rá szükség súlyosabb eseteknél... Ezt is megértük, hogy egy világszínvonalú tecnikai esz­köz segíti ezentúl a munkánkat—mondta nem kis büsz­keséggel dr. Gál György, az Megyei Rendőr-főkapitány­ság Közlekedési Osztályának vezetője, amikor az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályától hét elején megkap­ták a vadonatúj Volkswagen típusú forgalombiztonsági kisbuszt, más néven baleseti helyszínelő kocsit. Ottjártunkkor Asztalos Miklós é s Juhász József alosztályveze­tők ismerkedtek a speciális jár­művel, és ellenőrizték, hogy minden tartozék a helyén van-e. Elmondták, hogy a különleges autó fő feladata a nagyobb balesetek helyszínelése lesz, de minden olyan felszerelés, tech­nikai eszköz megtalálható ben­ne, amivel a forgalomellenőr­ző akciókban is részt vehet, akár egy parancsnoki bázis sze­repét is betöltheti. Csak néhány tartozék, ami igazán „komfortossá” teszi az ! f4 .s ü Ffi c U

Next

/
Thumbnails
Contents