Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-04 / 232. szám

UJ KELET Riport 1996. október 4., péntek 5 Uj diákelnök a tanárképzőn Nagy Attila Tibor Fotó: Bozsó Gál Attila (Új Kelet) Hosszas belviszály után, szeptember 25-én Nagy Attila Tibort választották meg a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Hallgatói Önkor­mányzatának élére. A negyed­éves történelem—német sza­kos tanárjelölt már évek óta ak­tívan vész részt a diákokat érin­tő ügyekben. A frissen megvá­lasztott elnök két előadás kö­zött vázolta a jövőről alkotott elképzeléseit, és megfogalmaz­ta a véleményét a nemrég le­zajlott tüntetésről. —Elöljáróban szeretném el­mondani, miért csak most fog­lalhattam el a helyemet. Az elő­ző vezetőnk. Gál László még májusban összehívta a Hallga­tói Önkormányzat Testületének (HOT) közgyűlését, ám a meg­jelölt időpont már javában be­leesett a vizsgaidőszakba, így hallgatói távolmaradás miatt az ülés határozatképtelenné vált. A kényszerű szünet után a múlt hónapban tartottuk meg a tiszt­újító gyűlést, ahol ajelöltek töb­bek között beszámoltak a konk­rét elképzelésükről — mind a tandíjról, mind az ezzel foglal­kozó rendeletről, valamint a fel­sőoktatási törvényről referáltak —, majd meghallgatok a prog­rambeszédeket. A választók végül rám voksoltak. Terveim közt szerepel a mezőgazdasági és a tanárképző főiskola által megkezdett integrációs törek­vések felgyorsítása, ugyanis a kezdeti lépéseket követően ezek a folyamatok teljesen visszaestek. Az iskolánk veze­tésével igyekszem még szoro­sabb együttműködést kiépíteni, hiszen a közeljövőben beveze­tik az új tandíjat, így a minél jobb összhang gördülékennyé teheti a közös munkát. Köteles­ségemnek érzem a hallgatók pontos és rendszeres tájékozta­tását, illetve igyekszem minden HÖT-tagot munkára sarkallni. — Úgy tudom, a szervezet részt vesz, vagy legalábbis se­gítséget nyújt a főiskolán zajó rendezvényekhez... —Természetesen, jelen pil­lanatban a novemberi gólyabált akarjuk végre „tető alá hozni ”, de támogatjuk—persze anya­gilag — a szakesteket, a tanul­mányi kirándulásokat. Hazai és külföldi oktatókkal szeretnénk felvenni a kapcsolatot és egy- egy előadás elejéig vendégül látni az intézményben, vala­mint neves politikai személye­ket hívnánk meg egy parázs vitára. Költségvetésünk megle­hetősen kötött, fél évre 72 mil­lió forintot kaptunk, ebből fedezük a jegyzettámogatást, az ösztöndíjakat, a rendezvénye­ket, a versenyeket, a fennma­radó összeggel szabadon gaz­dálkodunk. Visszatérve a kérdésed má­sodik felére, totális kudarcnak érzem a keddi megmozdulást. Sőt, a HÖKOSZ abszolút elha­tárolta magát ettől az akciótól. Politikai és nem diákmegmoz­dulásnak éreztem a tüntetést, egy olyan demonstrációt pro­dukáltak a MEFHOSZ-osok, melynek még ők sem látták a biztos végkifejletét. Roppant fájlalom ami történt, hiszen Pesten egészen másról volt szó, mint amiért a fiatalok odamen­tek. Szezon közepén a Nyidofer Gál Attila (Új Kelet) Fémes sikollyal csusszan arrébb a kékre festett kapu. A biztonsági őr int, mehet. Tud az érkezésünkől. Fehér La­dánk halkan gurul a kőépület elé. Fotós kollégámmal hamar megtaláljuk a keresett szobát. Bittner Imre, a Nyidofer Rt. marketingigazgatója készsé­gesen fogad. Előkerül a hamu­zó, s a vállalat profiljának megfelelően már ég is a ciga­retta. Az őszi betakarítás alól a dohány sem kivétel, a jelen­legi helyzetről kérdezem. — Elöljáróban hadd említ­sem meg, hogyan zajlik ná­lunk, legalábbis itt, Magyar- országon a termeltetési tevé­kenység. Minden év január végéig megkötjük a szerződé­seket. A dohánytermesztési és értékesítési szerződésben a fe­lekkel mindenekelőtt rögzít­jük a mennyiségi, illetve a faj­ta szerinti, minőségi elvárást, valamint a termék után fize­tendő árat. Végtelenül kor­rektnek érzem ezt az együtt­működési formát, mi állandó körülményeket teremtünk eh­hez, igyekszünk gyorsan és pontosan végezni a munkán­kat. Ami talán a legfontosabb, 7—10 nap alatt kifizetjük a felvásárolt dohány ellenértékét. Másképp is segítjük a terme­lők munkáját: növényvédő szerekkel, különböző kemiká­liákkal, speciális gátló anya­gokkal, és kedvező kamatozá­sú hitelekké és vissza nem térítendő támogatással igyek­szünk hatékonyabbá tenni a leendő és a már meglévő ügy­feleinkkel a kölcsönös jó vi­szonyt. Sajnos a betakarítás lénye­gesen később indult, mint azt szerettük volna — folytatja Bittner Imre —, de ezért csak az időjárás a felelős. Jelen pil­lanatban a Virginia (mestersé­ges) típusú dohány 90 száza­lékát már leszedték. Örömmel és egyben elégedettséggel tölt el, amikor kijelentem, a meg­termett dohány megfelelő mi­nőségű. A termény átvétele, ha a feltételek továbbra is adottak, még október közepé­ig befejeződik. A Kállói (ter­mészetes szárítású) dohány 85—90 százalékát az elmúlt hónap végéig átvettük. Sze­rencsére a munkafolyamat a válogatásnál felgyorsul. Visz- szatérve a Virginiára, az em­Bittner Imre marketingigazgató lített terményből mintegy 2000 tonnát vásároltunk fel, s a kifizetett ár lényegesen ma­gasabb, mint az elmúlt évi. Az általunk előállított, fermentált dohányt a hazánkban működő négy cigarettagyárban hasz­nálják fel. Jelenleg folynak az ártárgya­lások vásárló partnereinkkel, ennek az eredményétől függ, hogy a következő évben mi­lyen feltételekkel tudunk termelő partnereinkkel szerző­dést kötni. Az igazgató megkér, láto­gassuk végig az átvevő és fel­dolgozó üzemegységet. A cég ezen részének a hatékonysá­ga, felszereltsége az oly sokat emlegetett nyugati tenderhez igazodik, Magyarországon pe­dig egyedülálló színvonalú. Az átvevőben mindent gépe­sítettek. A bejárat előtt rende­sen megrakott IFA-szerelvé- nyek állnak. A bálázott dohány szép sorban érkezik be a futó­szalagon. Még mielőtt az átve­vő kezébe kerülne, megtörté­nik a mérlegelés. Digitális ki­jelzőn megjelenik a lemért súly és a göngyölt termékre hama­rosan tikettet ragasztanak. A biléta haszos információt hor­doz. A szakavatottak pillana­tok alatt tiszta képet kapnak az előttük heverő dohánylevelek milyenségéről, majd kódolás és sorszámozás következik. A technikának köszönhetően egy óra alatt 10, egy nap alatt pe­dig 100—120 tonna elszívni- való kerül a raktárba. Az irodába visszatérve egy hatalmas — nekem legalábbis annak tűnik — csarnokon vá­gunk keresztül. A sárgára fes­tett és az évek hosszú során megkopott padlón megcsillan a neon fénye. Kétoldalt fehér csík mutatja az utat. El sem lehet tévedni. A számomra is­meretlen funkciókat betöltő gépeken angol és olasz felirat­ok. A minőséget fémjelzik. A gyárban eltöltött több mint egy óra számos kérdésre megadta a választ. Itt profi modort folyik a termelés. Szükség van rá, hiszen a mér­ce magas. Európai. A ddig toporzékolt a WC előtt, addig vacillált azon, hogy egy emelettel lejjebb is mehetne, míg szépen csendben egy nagy meleg folt jelent meg a nadrágján. Tehetetlenül nézte és érez­te, ahogy a melegség lekú­szik a cipőjéig, talpig átitat­ja, és orráig libben a vize­let ammóniaszaga. — Nézzétek! A Rajzinger behugyozott! Dedós, dedós, dedós! Ennél nagyobb sértés nincs egy hatodikos számá­ra, sannál nagyobb szégyen sem, hogy az osztálybeli lá­nyok kuncogva vonulnak sarokról sarokra, s minden­ki legalább egy méteres tá­volságot tart tőle. Az osztályfőnök zavartan kísérte a folyosón, ő meg csak cuppogott cipőjében. — Felfáztál, fiam? — dörren rá atyáskodóan a góré. — Vagy pszichikai okai vannak az esetnek? Rajzinger áll, bambán mered maga elé, ő már ^ meghalt, megölte a szégyen. Igen, a szégyen, a szégyen, a szégyen. Az első, aki kizökkentette a hallgatás börtönéből, az apja volt. O tette fel azt a bizonyos kérdést: —Miért nem mertél bemen­ni a WC-be? A gyerek ránézett, szemében biztatás csillant: kér­dezz még apa, kérdezz még, ne én mondjam! — Kitől félsz fiam? Összeszorította a száját, de magában szinte ordította: „Nem mondhat nemet neki senki! Erősebb, idősebb mind­annyiunknál! És röhög, ...rö­hög rajtunk.” A csend felbőszítette apját. — Mondd már meg, mit csi­náltak veled!—ordított rá, fe­ledve az összes pedagógiai in­telmet, mindazt, amit a lélek rendszeres boncolgatásáról a fejébe vertek az egyetemen, s mindazt, amit iskola igazga­tóként évek óta gyakorol. Ráz­ta a fiú vállát, míg mind­kettőjük szeme meg nem telt könnyel. Akkor magához von­ta, belebújtak egymás nyaká­ba, mint azt tették nagyon, nagyon régen, amikor nem volt szégyen az apai karokban mentsvárat találni. Nem volt szégyen,... a szé­gyen..., a szégyen... —Apa,... van egy...fiú... ci­gány... túlkoros fiú, ...és aki bemegy... a klóra... — Kló? —Szóval a WC-re,... annak, ...annak.... Igen, a szégyen, a szégyen, a szégyen. S egyszerre — svrumm —feltört. — Meg kell puszilni a... az izéjét... Durr. Az apja úgy taszítot­ta el magától, mint a leprást. Pedig nem rá haragudott, nem neki szólt a düh. A zokogó gyereket értetlen arccal álló felesége karjaiba terelgette, letépte akasztóstól kabátját a fogasról, s még az ajtót is nyit­va hagyva rohant el. A hatodik óráról csenget­tek épp ki. A lépcsőfordulóba húzódott. A kiáramló gyere­kek között hamar kiszúrta a nagy darab kölyköt, ahogy csicskásainak kíséretében megindult törzshelye felé. S látta a lesütött szemeket is. Ahogy eltűnt a kis csapat az ajtó mögött, máris rájuk nyi­tott. Ót senki más nem érde­kelte, csak egyetlen egy a cso­portból, azt határozott mozdu­lattal kikapta közülük, a fal­hoz nyomta, hogy szusszanni alig bírt, a többire pedig rá­ordított. — Takarodjatok ki! Amikor az utolsó után be­csapódott az ajtó, engedett a szorításon. A cigánykölyök félig aléltan csúszott le a pi­szoárok mellé. Az apa enyhe rúgással beékelte lábfejét a fiú érzékeny helye alá. Az fájdalmasan feljajdult, de moz­dulni sem mert. — Idefigyelj, te mocsok, ha még egyszer hozzányúlsz a fi­amhoz, letépem a töködet, meg­értetted? Azzal a mozdulattal, ahogy kirántotta a lábát, térdével ala­posan fej be rúgta a fekvőt, s ki­fordult az ajtón. Igazgató kollegájával talál­ta szemben magát. Mögötte ott sorako­zott a besúgó csicská- sok hada. — úgy gondolom — mondta a másik igaz­gató fontoskodó, ha­talommal telt arccal —, ezt a beszélgetést inkább a szobámban kellene folytat­ni. Talán valamivel kelleme­sebb. Az irodában is ugyanúgy álltak egymással szemben, mint a folyosón. Kemény te­kintetük kereste a másik gyenge pontját, konok arccal hitt mindkettő a maga igazá­ban. ■—Ehhez nincs jogod! Ez itt az én iskolám, és itt csak én parancsolhatok, s nem enge­dem, hogy egyetlen diákom­hoz is bárki hozzányúljon, akár egyetlen újjal is. Az én \ felelősségem, mert a szülők rámbízták... — Rádbízták? Akkor mondd meg nekik, hogy vigyék innen a francba, mert rontja a levegőt! — Semmi közöd hozzá! Érted? Semmi közöd hozzá! A gyerek azért is marad, és kész! Érted? Az apában megpattant valami, elveszett a lendület, tehetetlenséggé keseredett a düh. Eddig feszesen tar­tott vállait elengedte, hangja elhalkult. — Szégyelld magad! — mondta és az ajtó kilincsé­re tette kezét. — Szégyelld magad te! — jött a válasz. — Túllépted a hatáskörödet! Mosoly kúszott az ajkára. Egy apa hogyan lépheti túl a hatáskörét? Ahogy kifor­dult az ajtón, épp akkor szúrta hátba a fenyegetés: — Ez az állásodba kerül­het! Csak magának motyogta a kérdések kérdését: —S neked mibe, mibe ke­rülhet? . Júdás csókja Tapolcai Zoltán tárcája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents