Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-03 / 231. szám
1996. október 3., csütörtök Kultúra A bezárható jövő Palotai István (Új Kelet) Ha játszani akarnék a szavakkal, és a „kultúrpolitika” jelentését boncolgatnám, okvetlen eljutnék a kérdésig: a kultúra politikája, vagy a politika kultúrája? Végtére mindkettő igaz. A vegytiszta politika és a kultúra egymás reciprokai. Ha tetszik, egymás gyűlöletes ellenségei: rendre leleplezik egymást. Éppen ezért kérdőjelezhető meg a vegytiszta művészet is, ami legalább olyan anakronizmus, mint a vegytiszta politika. Az önmagába forduló, a külvilágot önmagától távol tartó értékrendek globális hibája, hogy csak önmaguk tükrözésére képesek, és így zavarják egymás „fényviszonyait”. A kívánatos állapot tehát nem lehet más, mint a fúzió egy közös célért, az emberért! Mivel azonban kultúrpo- litikusaink is „csak” politikusok, nem csoda, ha minden eszközzel megkísérlik ezt az automatikusan kötelező érvényű konszenzust úgy áthangolni, hogy a kultúra mint „ötödik hatalmi ág” (negyedik a sajtó) az ő mindennapi politikai érdekeit szolgálja — de legalábbis ne keresztezze! Ahogy mondani szokás: annyi kultúrpolitika, ahány politikai éra... Háborút indítani egymás ellen lehetséges, de nem tanácsos, mert bár a pénz mindig a hatalom birtokában van, ezt a hatalmat szinte pillanatok alatt képes ellehetetleníteni, és nevetség tárgyává tenni az úgynevezett kiszolgáltatott oldalt! Sajnos, napjainkban minden vonalon hiánygazdálkodás folyik, így aztán nemigen szűrhető le reális tanulság a hivatalos kultúrpolitikáról. Az állam igyekszik mindenből kivonulni, ami csökkenti ugyan a „szavazati jogát”, viszont csökkenti kötelezettségeit is. Ugyanakkor — és ez a hatalom mindenkori betegségének permanens ismérve—mindent elkövet befolyásának megtartása érdekében. Ez természetesen csak egy bizonyos szintig működik, mert egy idő után - a finanszírozásból való teljes kivonulás után — nevetség tárgyává válik. A,.hivatalos” nézetrendszerek a kultúra kebelén belül a legnagyobb kárt az oktatás területén okozhatják. Az iskolák felépítése és szerkezete ugyanis sokkal inkább „tisztviselői jellegű”, mint a művészetek, az alkotók világa. Arról nem is beszélve, hogy ha a kultúra egyéb ágait megnyomorítják—mondjuk, anyagilag ellehetetlenítik —, akkor legfeljebb nincsenek tárlatok, nincsenek színházi előadások és a zeneszerszámok is csak a kocsmában hallhatók, azonban, ha mindezt az oktatással teszik, nemcsak a jelen iskoláit zárják be, hanem magát a jövőt. Minél komolyabban veszi az államhatalom a demokráciát, annál kevésbé van saját —művészetekre vonatkoztatható — kultúrpolitikája, de annál árgusabb szemekkel figyeli az oktatást! Furcsa módon az oktatás liberalizációja nem azt jelenti, hogy a lovak közé dobják a gyeplőt, és hagynak mindent a maga útján alakulni, hanem nagyon is élnek a hatalmi eszközökkel. A világ legliberálisabb oktatási rendszerei — a skandináv rendszerek — a mindenek feletti esélyegyenlőséget favorizálják. Azt szokták mondani, hogy egy iskola akkor látja el a legjobban funkcióját, ha képes a társadalom szimulációjára — így készítvén fel a diákokat a gyakorlati életre. Egy egészséges és kialakult társadalomban mindez igaz lehet, de képzeljük csak el, mi lenne, ha nálunk is ez lenne a gyakorlat?... Sokkal jobb tehát, ha az országos léptékűek nem a „mit”, hanem a „hogyan” kérdésére szorítkoznának. A „mit” kérdést döntse el maga az iskola, hiszen ha nem azt oktatja, amire a „piacnak” igénye van, úgyis ellehetetlenül, üresen marad. A NAT, (vagy a svéd LGR 90), mint a legtöbb modern és követendő alaptanterv ezért nem bont és nem limitál. Meghatározza azokat az ismerethalmazokat, amelyekkel a végzősöknek rendelkezniük kell, és többé nem foglalkozik a kérdéssel. Részletező és erős viszont a didaktikai segítségnyújtásban, és hajszálpontos a társadalmi elvárások megfogalmazásában. Egy kultúrpolitika akkor „jó”, akkor jár helyes úton, ha az oktatásra nézve kijelölő, a művészetre nézve pedig befogadó és támogató jellegű. Természetesen ezek elvi optimumok. A kultúrpolitiku- sok dolga viszont igenis az, hogy munkájukkal ezt minél jobban megközelítsék. Virtuózok a világnapon 0. A. (Uj Kelet) Kitett magáért a Magyar Televízió, parádés műsorral emlékezett meg a Zene Világnapjáról. Az élő adásban közvetített kedd esti program kétségkívüli szenzációja Yehudi Menuhin vendégszereplése volt, és a fiataloké, akik az idős mester művét folytatják. A Juventus Hungáriáé, a mil- lecentenárium tiszteletére összeállt ifjúsági zenekar hegedűvirtuózt avatott a 13 éves Alexander Sitkovetsky személyében, aki Mendelssohn e-moll hegedűversenyét játszotta. Muzikalitása átlagon felüli, a zenéből áradó érzelmeknek magas hőfokon tudott megfelelni. A nyolcvanéves Menuhin féltő szeretettel irányította a zenekart és a gyermek virtuózt. A mester és a fiatalok egymást segítve, bravúrosan játszották el a nagy feladatot jelentő versenyművet. Következett Bartók Hegedűversenye. A zenekart Hamar Zsolt dirigálta, a szólista a 15 éves Szalui Antal volt. A Bartók-zene bonyolult, gazdag érzelemvilága tökéletesen, magas hőfokon elevenedett meg. Sok ilyen élményt kívánunk a zenerajongóknak, de a televíziónak is. Orvosok a művészetben — dr. Noviczki Miklós Kézsebész az orgonánál dr. Noviczki Miklós Fotó: Racskó Tibor Berki Antal (Új Kelet) Mesélik, hogy egy tudományos kongresszuson fehér allonge parókában, térdnadrágban, zsakettben jelent meg. Eljátszott zongorán egy szonátát, majd világszínvonalú előadást tartott a magyar, azon belül a nyíregyházi kézsebészet helyzetéről... — Majdnem így történt — vág közbe dr. Noviczki Miklós —, de azért nem egészen. Pécsett volt egy tudományos kongresszus, ahol kikapcsolódásként „orvos Ki mit tud?”-ot rendeztünk. Ki-ki saját hobbijából adott ízelítőt. Én Hándel-jelmezbe öltözve, egy szál szintetizátor segítségével szórakoztattam kollégáimat, igaz, vittem magammal egy háromágú gyertyatartót is. Nem először öltöztem „maskarába”, megtettem ezt idehaza is, amikor a Múzeumfaluban fogadtam egy vándorgyűlés résztvevőit. Házigazdaként, helyi népviseletben, ingben, gatyában, mezítláb, lóháton üdvözöltem a vendégeket. Nagyon régen foglalkozom zenével, talán négyéves lehettem, amikor elkezdődött. Jó lett volna csak egy hangszerre koncentrálni, de én mindenevő voltam, hegedültem, harmoni- káztam, zongoráztam. Minden zenével kapcsolatos dolog érdekelt. Úgy gondolom, legjobban a zongora ment. 1968-ban indultam a Ki mit tud?-on. Megnyertem a megyei versenyt, de a tv-elődöntőbe már nem jutottam be. Olyan ellenfeleim voltak, mint Schiff András. Nagy megrázkódtatás volt. Rájöttem, hogy a zene művelése nem alkalmi muzsikálásokból áll, sokkal nagyobb felkészültséget igényel, mint amivel én akkoriban rendelkeztem. Utána nagyon sokáig nem léptem pódiumra. Elvégeztem az egyetemet, belekerültem egy rendkívül időigényes szakmába. Szinte semmire sem maradt időm. A muzsika csak otthon, kikapcsolódásként jöhetett szóba. Hogy érzékeltessem elfoglaltságomat, legutóbbi ügyeletemben például szombattól hétfőig egyfolytában ötvenhat órát dolgoztam. Ezt a hajtást elsősorban a család sínyli meg, azután a muzsika. Persze, leszokni róla nagyon nehéz, nekem legalábbis nem sikerült. Az orvos naponta találkozik a megváltoztathatatlannak Nem könnyű elviselni. Sokat segít ebben a művészet valamelyik ága. Valószínű, hogy ezért van ennyi festő, szobrász, énekes, zenész közöttünk. Nagy megnyugvást jelent az egész napos, sokszor kilátástalan munka után. Nálam bizonyosan így van. Nemrégiben bolondultam bele az orgonamuzsikába. Időnként bejárok az evangélikus templomba, és játszom. Nem gondoltam volna, hogy én még valaha közönség elé lépek, de a Szabó Gyuszi- féle Muzsikáló Orvosok Köre elcsábított. Játszottam velük Veszprémben, Szegeden és most készülök a szombathelyi fellépésre. Büszkén kell vállalni, hogy a mi hivatásunk azon szakmák közé tartozik, amit megfelelő gyermekkori tanulmányok nélkül nem is lehet művelni, és talán ez is magyarázza azt, hogy az orvosok közül olyan sokan tudnak valamilyen hangszeren játszani, valamiképpen kapcsolatba kerültek a művészettel. Nem kell szégyellnünk, hogy a mai orvostársadalom tagjainak zömét a szüleik széles skálájú képzésben részesítették. Nem múlnak el nyomtalanul a gyermekkori élmények, egész életünket meghatározzák. Valami szükséges ahhoz, hogy a gyógyító munkával járó feszültséget fel lehessen oldani. Ez lehet a sport, lehet a zene, a festészet, az írás, vagy csak egyszerűen' egy kellemes kirándulás. Odüsszeia Tanintézet a Debreceni utcán Vigyázni a tehetségre Gyüre Ágnes (Új Kelet) — Az álmainknak — egyelőre — csak egy részét tudjuk valóra váltani. Barátainkkal együtt változatlanul úgy gondoljuk, hogy hazánk legnagyobb tőkéje a szellemi tőke, amit nem szabad elherdálni. A tehetségre vigyázni kell. Az Odüsszeia Tanintézet nyitott. Elveink összhangban állnak a Nemzeti Alaptanterv, ezen belül a művészeti nevelés követelményeivel. Azon fiatalok képzését vállaljuk, akik alkotómunkára alkalmasnak érzik magukat, és valamely művészetet leendő hivatásukként tisztelik. Ám az érettségire és felvételi vizsgára is felkészítjük azokat, akik ezt igénylik. A csoportok délutánonként dolgoznak a Debreceni u. 24. alatt. Egy hallgató többféle stúdiumot is folytathat párhuzamosan. Havonta egy bemutatónapot rendezünk, hogy az elkészült műveket a világ elé tárjuk. Rendszeresen kívánjuk használni az Internet szolgáltatásait tájékozódásra, kapcsolatépítésre, együttműködésre. íróműhelyünkben vers-, széppróza- és drámaírás, valamint a szerkesztés szakmai alapjaival foglalkozunk. Reményeink szerint önálló kötetet is megjelentetünk majd. Következő stúdiumunk neve: a látás művészete. Ami ezalatt értendő: rajz, grafika, művészettörténet, szobrászat, díszlet-, jelmez- és látványtervezés, fotózás, üvegművészet, special effect (trükkök és Az év elején adtunk hírt először a nyíregyházi Odüsszeia Tanintézettel kapcsolatos tervekről. Akkor —talán kis- hitűen — az elképzelések távoli megvalósulását jósoltuk. Mígnem e hónapban újra megkereste lapunkat az egyik ötletgazda, Kardos Tiborc. Elmondta, hogy találtak egy házat, amelyben október 9-étől elkezdhetik munkájukat (a tulajdonos maga is a tanintézet oktatója), s egy szőrmekészítő vállalkozót, aki hajlandó havonta rendszeres összeggel támogatni tevékenységüket. ÚJ KELET Meglátni a drámát Gyüre Ágnes (Új Kelet) Egy Nyíregyháza méretű városban öt—hat olyan fotósnak is lennie kellene, akire a helyi színház „építhet”. Mégis: a teátrum évek óta Csutkái Csabát bízza meg. Nyilván elégedettek ott vele, hiszen az emeleten kiállítás is nyílt az évek során összegyűlt fényképeiből. Mi a titka Csutkainak? Elsősorban az alázat. Soha nem ő akar „villogni”, hagyja érvényesülni a megteremtődött szituációt — s mindenekelőtt az azt létrehozó művésziekéit. Meglátja a drámában a drámát. Sok mindent tud és ellensúlyoz. Például képes arra, hogy a színésznek mindent elhiggyen a színpadon, de ne higgyen el mindent a büfében. Azt is elfogadja, hogy nem minden előadáson születik meg a csoda, és hajlandó rá várni. Megtanulta, hogy a dráma a próbán is, a társalgóba jelmezben kilépve is dráma. Nem is biztos, hogy a szemlére kitett képek mindegyike valóban egy produkció közben jött létre, ám ez most nem számít. Csutkái nagyon jó iparosa a szakmájának. Persze, ugyanakkor művésze is — de erről majd később. Mester, mert a színes negatívokból — annak ellenére, hogy a színekért felelős kis szemcsék lassan elbomlanak — esztendők múltán is ki tudja hozni a maximumot. Becsületes, mert legalább hat felvételt készít, míg egyet kiválaszt. O maga mérlegeli a legpontosabban, hol és mikor rontott. Csutkái Csaba jó néhány képe is kézen foghat és bevezethet egyeseket a színházba. Ezért gondolom őt művésznek, függetlenül attól, hogy tagja-e bármely szövetségnek. maszkkészítés), videooktatás — s természetesen az ezekből születő kiállítások. Stílus-csoportunkban a magyar érettségire és felvételire készítünk fel műalkotások elemzésével. A Mentőöv Kör a pszicho- és a szociodráma eszközeivel a beleérző és konfliktusmegoldó képesség és a kapcsolatteremtő készség fejlesztésére törekszik Moréno és Mérey Ferenc professzor nyomán. Az előadóművészetek stúdiumán a színészmesterség alapjai (a szakszerűen felépített tréning, színpadi mozgás, a képzett ének- és beszédhang) sajátíthatók el. A kommunikatív és metakommunikativ készségek fejlesztése kiegészül egy speciális ritmusgya- korlat-rendszerrel, amely a szívveréstől a zenei ritmuson át a hétköznapi lét lüktetéséig mindent felölel. Vasárnapi matinéinkon kreatív foglalkozásokra várjuk a 6—10 éves gyerekeket és szüleiket.
