Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-15 / 241. szám
lO 15., kedd Kosárlabda NB IB Elszalasztott „befogás” A Nyíregyházi TK Isobau férfi kosárlabdacsapata szombaton vereséget szenvedett a miskolci egyetemisták együttesétől. A Miskolcon megrendezett mérkőzésen végig a hazaiak vezettek, bár a nyíregyháziak többször is felzárkóztak, ezúttal nem volt annyi átütőerő a játékukban, hogy átvegyék a vezetést és újabb győzelmet szerezzenek idegenben. A mérkőzésről a csapat edzőjét, Kamarás Györgyöt kérdeztük. Révay Zoltán (Új Kelet) — A nyíregyházi gárda két győzelem után szenvedett vereséget. A csapat teljesítménye hullámzó a bajnokság eddigi szakaszában, és ez a dobóteljesítményekre is igaz. — Tény, hogy rossz volt a dobószázalékunk. Ennek ellenére ezt nem lehet önmagában megítélni. Amikor a csapat egyébként is el tudja kapni a fonalat, védekezésben, labda- szerzésben, vagy le tudjuk futni az ellenfelet, akkor az önbizalom is növekszik annyira, hogyha beleáll a dobásba és hat-hét méterről eldobja a játékos, akkor be is talál. Ha más szituációban bizonytalan, akkor a dobás is az lesz. Például az elején Gócs feladata volt Lalatovicsőrzése, volt, aki rögtön az elején dobott mellette két kosarat, utána Gócs a támadásban is elbizonytalanodott. Nem lehet szétválasztani, hogy most jól védekezek, csak a dobás nem megy. Ha sikerül ellopni néhány labdát, ki tudsz védekezni egy támadást, máris meglódul a gárda. Most az elején az okozott némi bizonytalanságot, hogy a hazaiak felkészültek a figuráinkból, és ott ahol eddig helyzetünk volt, most nem volt lehetőség. Ilyenkor kell egy kicsit változtatni a játékon, és akkor sokkal köny- nyebb meglepni az ellenfelet. Ez az elején nem nagyon sikerült. — A másik már többször visszatérő probléma, hogy a csapat ledolgozza a nagy ponthátrányát, de aztán nem tud kiegyenlíteni. — Ez elsősorban rutintalanság, mert amikor már csak kicsi a különbség, akkor a játékosaink gyorsan döntésre akarják vinni a dolgot. Elrohanják a lehetőségeiket. Ilyenkor kell kijátszani a támadóidőt, személyi hibákat kiharcolni, és ragaszkodni az eredményhez. Ha egyszer sikerül befogni az ellenfelet, akkor általában már nem marad el a siker. A kosarasok azt mondják: a befogott ló sosem nyer. Ha egy csapatot harmincvalahány .percen keresztül üldözöl, és sikerül befogni, akkor már általában az üldöző gárda fog nyerni. Sajnos nekünk nem sikerült befogni a hazai ötöst, pedig meg volt rá a lehetőségünk. Ilyenkor nagyon hiányzik egy olyan center, akinek be lehet tenni a labdát, és vagy bedobja, vagy büntető következik. — Az egyéni teljesítmények hullámzásának mik lehetnek az okai? — Elsősorban lélektani okai vannak ennek is. Salgótarjánban sem csináltak sokszorosan jobbat, de akkor érezni lehetett rajtuk, hogy jobban felpörögtek, bíztak a sikerükben. További eredmények: Salgótarján—Szeged 82-95, Budafok—DKSK 84-103, Hódmezővásárhely—MAFC 70- 79. Tájfutás Újabb Száraz Attila (Új Kelet) A szombati csapatbajnokság után egy nappal került megrendezésre a Tisza Kupa és a Senior csapatbajnokság. A nyíregyháziak ezen a következő helyezéseket érték el, igazolva az előző napi jó szereplésüket. Eredmények. Tisza Kupa. F 21 A: 1. Alexander Mihajlov (NYVSC). F 20 A: 1. Mráz János, 2. érmek Nikolai Yakimecsko (mindkettő NYVSC). F 18 B: 1. Cserpák Zsolt, 3. Nikolai Dobzsenko (mindkettő NYVSC). N 21 A: 1. Nina Vinnickaja (NYVSC). N 18 B: 1. Irina Voronia (NYVSC). N 14 C:l. Kiss Anna (NYK). N 35 A: 1. Zarnóczay Klára (NYVSC). Senior csapatbajnokság. N 35: 2. NYVSC (Zarnóczay Klára, Bamáné, Venczelné). Labdarúgó NB I, ifjúságiak Két kisiklás Új Kelet-információ BVSC „A”—Nyíregyházi Sí „A” 1-0 (1-0). NYSI: Balázsy — Újvári, Tóth, Buda — Horváth (Székely), Lakatos, Szenes, Szarka (Mizsák)— Szécsi (Martis), Gerliczki, Fehér. Edző: T amás Kálmán. Jó: Tóth, Lakatos, Szarka. Tamás Kálmán: — Egy felesleges szabálytalanság miatt megítélt tizenegyesből kerültünk hátrányba. Ezt követően, sajnos, még gólhelyzetünk sem volt... BVSC „B”—Nyíregyházi Sí „B” 2-0 (1-0). NYSI: Polgári — Pálovics (Bárdi), Ambrusz, Szedlár — Lakatos, Nyárádi, Pámer, Kiss, Gégény — Gulyás (Asztalos), Török. Edző: Gáspár László. Jó: Ambrusz. Gáspár László: — Nem játszottunk jól, az erőlködésnek ez lett az eredménye. Megérdemelten nyertek a fővárosiak úgy is, hogy az 55. perctől emberhátrányba kerültek. Labdarúgás: Suller Só megyei I. osztály Ujfehértón kiásták a csatabárdot! ismét egy botrány. A sokadik... Igaz, ilyen még nem volt. Mármint hogy levonult volna a pályáról egy labdarúgócsapat. Nem a mérkőzés után — közben. Márpedig a tények azok tények: az újfehértóiak vasárnap faképnél hagyták ellenfelüket. Mint arról bizonyára sokan tudomást szereztek: Gávavencsellőn a hetvenötödik percben — 4-1-es állásnál — befejeződött a meccs. K. T. (Új Kelet) A vendég fehértói futballisták ekkor elégelték meg Mónus Tibor játékvezető számukra elfogadhatatlan ténykedését. Ekkor már csak nyolcán kergették a labdát, minek utána a sípmester három piros lappal nyomatékosította — ki az úr a „háznál”. Az eset azért is felettébb érdekes, mert az öltözőbe parancsolt „hármak” testvérek. Az Újfehértó együttesének oszlopos tagjai — Lácza János, György és Ferenc-^ „pirultak” el. — Az első félidő 43. percében pattan el a húr, amikor a kiugró Pulinka Pétert egy védő szó szerint elütött — háborgott a főszereplők egyike, Lácza János. — A bíró továbbot intett, holott súlyos szabálytalanság történt. Pulinkát levitték a pályáról, de hamar jött volna vissza, csakhogy Mónus nem engedte. Kérdésünkre, hogy miért nem, azt közölte: a sérült játékost öt percig kell ápolni, addig bírjuk ki. Tehát tízen folytattuk... Eközben a Ven- csellő javára szabadrúgást ítélt, amiből egyenlített az ellenfél. Alig tíz másodperc múlva Mónus lefújta a félidőt. Mentünk lefelé, persze, vitatkoztunk a játékvezetővel, aki erre a képünkbe vágta: úgyis kiállítok valakit közületek! Alighogy elkezdődött a második játékrész, a hazaiak -— szerintünk jogtalan—büntetőhöz jutottak. Feri megtapsolta a döntést, mire válaszként villant a piros lap. Mondtam a bírónak: engem is küldjön le. Semmi akadálya — felelte, s én is mehettem zuhanyozni. Ugyanezt tette Gyurival... Már ekkor le akartak jönni a többiek is, aztán némi kupaktanács után úgy határozott a csapat: a 75. percig maradnak, tovább azonban nem. Tudóinkkal, ha ennyi idő eltelik a mérkőzésből, akkor a pályán elért eredményt hagyják jóvá (nos, ilyen kitétel nincs a szabálykönyvben — a szerk.). Ezzel kívántuk jelezni: nem értünk egyett a bíró működésével. Lácza János dühe csillapíthatatlan. És pesszimista... — Öt éve futballozom a megyei első osztályban, ezalatt háromszor voltam kiállítva. Utána lehet nézni, mindannyiszor ki vezette a meccset... Már megtanultam: mindig a bírónak van igaza, így semmi jóra nem számítok. Pláne, hogy Mónus olyat írt a jegyzökönybe, ami nem fedi a valóságot! Láttam, mert elolvastam. Biztos kapok vagy tíz meccset... Az ügy kapcsán szót kért Forró Zoltán, aki alpolgármesterként az önkormányzatot képviseli az újfehértói egyesület elnökségében. — Mérsékelt, nyugodt embernek tartom magam, nem szokásom nyilatkozgatni a játékvezetőkről. Most viszont betelt a pohár. Az, amit az utóbbi hetekben a bírók velünk művelnek — vérlázító. Eddig hallgattam, lenyeltem a sérelmeket , de a Vencsellőn történtek után minden eszközzel küzdeni fogok az ellen, ami ebben a megyében futballnak álcázva zajlik! Természetesen Mónus Tibor véleményére is kíváncsiak lettünk volna. Volna... A játékvezető nem is zárkózott el érveinek felsorakoztatásától, a megyei labdarúgó szövetség azonban ehhez nem járult hozzá... A megyei II. osztály tabellái A DONA-TRADE CSOPORT A 2. SZÁMÚ CSOPORT ÁLLÁSA: ÁLLÁSA: 1. Kállósemjén 9 8 — 1 27-6 24 1. Jánkmajtis 9 8 — 1 30-11 24 2. Tuzsér 9 5 2 2 24-8 17 2. Tiszamenti SE 9 7 1 1 27-4 22 3. Jéke 9 5 2 2 16-10 17 3. Nagyecsed 9 7 1 1 22-9 22 4. Apagy 9 5 1 3 18-11 16 4. Nyírlugos 9 6 1 2 25-2 19 5. Anarcs 9 5 1 3 13-9 16 5. Ópályi 9 6 1 2 15-8 19 6. Kálmánháza 9 4 2 3 14-9 14 6. Encsencs 9 6 — 3 22-20 18 7. Ajak 9 4 2 3 15-19 14 7. Balkány 9 4 1 4 16-12 13 8. Ny.házi Kárp.-H. V. 9 3 4 2 12-10 13 8. Nyírbéltek 9 4 1 4 12-11 13 9. Napkor 9 3 3 3 15-12 12 9. Vaja 9 4 — 5 25-26 12 10. Komoró 9 3 3 3 10-9 12 10. Tiszabecs 9 3 2 4 21-22 11 ll.Kótaj 9 3 3 3 15-19 12 11. Olcsva 9 3 2 4 15-19 11 12. Pócspetri 9 3 1 5 9-17 10 12. Nyírvasvári 9 3 — 6 17-25 9 13. Nyíribrony 9 2 1 6 6-15 7 13. Nyírmada 9 2 1 6 14-19 7 14. Nyírtura 9 1 3 5 10-17 6 14. Hodász 9 2 1 6 10-17 7 15. Dombrád 9 2 — 7 13-31 6 15. Tarpa 9 1 — 8 6-35 3 16. Kemecse 9 1 2 6 5-20 5 16. Biri 9 — — 9 6-43 0 Kézilabda NB II, Északkeleti csoport Papp-Ker: oda a veretlenség! Új Kelet-információ * 3 Nádudvaron megtört ajég! Megszakadt a Papp-Ker SE dicső veretlenségi sorozata, tizenegy gólos különbséggel győzött a listavezető. Mindkét nyírbátori együttes begyűjtötte a három pontot, a többi megyei csapat egyaránt elbukott... A 8. forduló eredményei, férfiak: KC Nyírbátor—Bogáti SE Debrecen 30-25 (14-11). Góldobók: Kovács A. 8, Nagy D. 6, Molnár 6, Szőke 4, Kuik 3, Simák, Gyenes, Kenyeres. A csoport rangadóján végig vezettek a bátoriak, és egyúttal értékes győzelmet arattak. Hajdúböszörmény—Záhony 31-29 (14-13). Góldobók: Nagy 13, Bőd 5, Szűcs, Kovács 4-4, Jeszenszki 3. A gólokban gazdag mérkőzésen nem sok hiányzott a jól játszó vendégcsapat pontszerzéséhez. Mezőkövesd—Csenger 29- 27 (14-8). Góldobók: Havasi, Székely 6-6, Apáti 5, Barcsai, Tamás 4-4, Péter 2. A tartalékosán felálló csengenek a kis gólkülönbség ellenére távol álltak a meglepetéseredménytől. Hodász—Püspökladány 20-33 (12-17). Góldobók: Tanczer 7, Andó 6, Kujbus 4, Nagy 2, Bihari. A rutinosabb, képzettebb püspökladányiak ellen kevésnek bizonyult a hodásziak lelkesedése. Egyéb eredmények: Balmazújváros—Sárospatak 22-17, Nádudvar—Miskolc 25-35. Nők: Nádudvar—Papp- Ker SE 29-18 (18-8). Góldobók: Szobonya 6, Nagy 4, Bánszegi 3, Holló, Pataki 2-2, Simái. A szalkaiak első félidőbeli „áramszünete” végzetes lett, első vereségét szenvedte el a Papp-Ker SE. Nyírbátor—D. Medicus 31- 28 (18-16). Góldobók: Zele- nákné 11, Huszti 8, Kovácsné 6, Ésik 3, Regán R., Regán B„ Cseke. A szoros meccsen rászolgáltak a bátoriak a két pontra. Tiszalök—Bocs 11-20 (4-9). Góldobók: Balogh, Nagy 3-3, Burján 2, Dulinszkiné, Németh, Királyné. Hiába játszottak bátran a lökiek, erejükből ennyire tellett... Egyéb eredmények: Miskolc—DSI 22-22, Hajdúnánás- Ózd 35-13, Balmazújváros— Putnok 25-22. UJ KELET Röplabda NB I nők „Gödör” után szárnyalás A hétvégén Kaposváron vendégszereplő Hansa Plastik-Sportula SC NB l-es női röplabdacsapata ismét remekelt, hisz a rivális gárda otthonából tért meg a bajnoki két ponttal, és újoncként továbbra is birtokolja a „veretlen” jelzőt. A mérkőzésről Szekér László edzőt kérdeztük. Batal J. (Új Kelet) — A kaposvári találkozón egy kicsit visszafogottabb játékot produkáltunk, hiszen a meccs elején a két szélről érkező támadásokkal szemben a sáncunk nem volt eléggé biztos — kezdte Szekér László. — Ezt követően viszont sikerült átvennünk a játék irányítását, és 12-5-re elhúztunk. Bár ebben a periódusban is voltak hibáink, de ekkor még túl tudtuk magunkat tenfli a gondokon. Aztán — számomra teljesen érthetetlen okból — megtorpant a gárda. Hiába volt hétpontos előnyünk, nem sikerült győztesen befejezni a játszmát. A második játékrészre viszont már helyreállt a „rend” — a nyitásfogadásunk még mindig nem volt tökéletes —, a sáncmunkában feljavultunk, s ez meghozta a játszmagyőzelmeket. A játszmákon belüli pontarány könnyű mérkőzést jelez, de azért az az igazság, hogy nagy volt a küzdelem, ugyanis mindkét csapat rengeteg forgást eszközölt — sokszor percekig nem sikerült pontot szerezni egyik gárdának sem. — Az eddigi két mérkőzésen a nyitás és a sáncvédekezés volt a csapat legnagyobb „fegyvere" . — Erre a két játékelemre nagy hangsúlyt fektetünk, ám a mostani mérkőzésen ezekkel a dolgokkal is volt egy kis gond. A sáncról tettem már említést. A nyitásainknál a lányok nagyon erős, támadó jellegű nyitást szerettek volna produkálni, s ezekben benne volt (van) a hibázási lehetőség,, hisz alacsonyan, közel száll el a labda a háló felett. Elég nagy hibaszázalékkal nyitottunk. Ez a megállapítás főleg az első játszmára érvényes, mivel a további szettekben már valamelyest pontosítottak a lányok. — Az egyéni teljesítmények tükrében — kinek a játéka tetszett? — Elégedett lehetek Erdős- né, Lőrinczné és Botos játékával. Előkészítő poszton Gaál Mariannák is voltak jó megmozdulásai, ám a pontosságával már akadtak gondok. Adorján Anikó önmagához képest egy kissé visszafogottabb teljesítményt nyújtott. Szabó Mónika is jól játszott. NB I-es junior bajnokság: Kaposvár—Hansa Plastik- Sportula SC 3-2 (7, 7, -2, -5, 15) Hansa Plastik: Veress, Gaál, Dér, Botos, Ferencz, Czabán. Edző: Lőrinczné Sándor Csilla. A hullámzó teljesítményt nyújtó vendégek a döntő játszmában óriási csatában maradtak alul a hazaiakkal szemben.