Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-21 / 221. szám

UJ KELET : ;• v:... . Sport 1996. szeptember 21., szombat 13 Az NYFC kap 6,4 milliót? Csütörtökön este ülésezett a nyíregyházi közgyűlés sportalbi­zottsága. Az előterjesztések között olyan fajsúlyos témák sze­repeltek, mint a sportiskola sportági átrendeződése, valamint a Nyíregyházi FC 6,4 millió forintos kérelme. Száraz Attila (Új Kelet) Mint ismeretes, korábban már a közgyűlés elfogadta a tenisz és a férfi röplabda bekerülését a sportiskolába. Ehhez azonban támogatást nem kapott az intéz­mény, sőt, év elején a 15 száza­lékos olló őt is elérte. Sajnos, a nehéz gazdasági körülmények között könnyen elképzelhető, hogy a korábbi döntés nem várt következménye: a triatlon és a női röplabda január elsejével, a női kézilabda pedig a bajnoki idény végén, azaz tavasszal meg­szűnik a sportiskola keretein be­lül működni. Október elsejétől a röplabda- és a teniszszakosztály működéséhez, a legfontosabb alapfelszerelés megvásárlásához mintegy 1,3 millió forintra len­ne szükség. A sportiskola veze­tője, Szalka Géza igazgató az előterjesztésben arra is kérte a képviselő-testületet, hogy a négy utánpótláskorú labdarúgócsapa­tunk részére további 1,15 millió forintot hagyjanak jóvá. Ugyan­is az NB I-be jutott labdarúgók költsége jóval megnőtt az előző évihez képest. (Szalka Géza egy kicsit bosz- szús volt a Bánki Szakközépis­kolában kollégiumban kialakított „sportszint” miatt: — A tárgya­lások elején arról volt szó, hogy külön szintet kapunk, ez nem jött össze. Ráadásul maximálták a felvehető létszámot is, 32 főben. Ennél többen jelentkeztek hoz­zánk. Azt a választ kaptuk, hogy nincs hely. Aztán meglepve lát­tuk, hogy negyvennégy hittudo­mányi főiskolára járó diák kapott a felső szinten egy külön emele­tet. A mieinkhez pedig odaköl­töztették az ötödéves fiúkat. Na­gyon bízom abban, hogy sikerül tartani a kollégium eddigi szint­jét, a gyerekeink nem estek vissza sem tanulásban, sem sportban, de a körülményeket látva időnként vannak kétsége­im.) Kulimár János, az NYFC el­nöke levelet írt a_ polgármesteri hivatal részére, amiben 6,4 mil­lió forint gyorssegélyt kért arany­lábú fiai részére. Mint ismeretes, az NYFC-nek év elején több mint 6 millió forint éves támo­gatást szavazott meg a város. Nyáron a képviselő-testület elle­nében Csabai Lászlóné polgár- mester asszony adott egymillió forintot az idénykezdésre. Most, amennyiben ezt az összeget meg­adja a város, az azt jelentené, hogy 14 millió forintjába került 1996-ban a megyeszékhelynek a foci. Bonyolítja a helyzetet, hogy ígérvény van a megyei közgyű­lés vezetői részéről, hogyha Nyíregyháza megadja a kért összeget, akkor a megye ugyan­annyival hozzájárul. Végül is a sportbizottság egyhangúlag meg­szavazta a kérést. Egyrészt, mert nem sportcélú tartalékból megy a 6,4 millió forint, másrészt remélhetőleg a megye állja a sza­vát és akkor az NYFC szénája erre az évre rendben lesz. (Az persze nagy kérdés, hogy mi lesz 1997-ben a csapattal, il­letve most folytatja-e a következő fordulókban is a sikersorozatát, vagy csak egy jó rajt után soha számon nem kérhető ígérvé­nyekkel jutott jelentős támoga­táshoz, és amikor eljön a „be­számoltatási időszak”, már sem klubelnök, se elnökség, se edző? No, és persze az is csak kérdés marad, hogy mi lett volna, ha ezt a pénzt az év elején adja a vá­ros, vajon mennyi jutott volna ebből focira, illetve más sport­ágakra. És egyáltalán mi lesz más sportágakkal? No, persze ezen gondolkodni tényleg nem a focisták dolga... Meg aztán most ők valóban nem azért kap­nak többet, mert mástól elvesz­nek. Azaz, nem más sportágak kárán gazdagodnak.) Ezt követően a sportalbizott­ság megtárgyalta azt az előter­jesztést, amely Nyíregyháza Vá­ros Sportjáért kitüntetés alapítá­sáról szólt, illetve a Testvérváros­ok Sporttalálkozója került szóba. Az ülés zárása előtt kérelmek tá­mogatására, illetve nem támoga­tására tett javaslatot. Megszűnik a sportalbizottság? A hétfői közgyűlésre, ha mim den igaz, bekerül egy olyan elő­terjesztés, amely gazdasági okok­ból a külügyi és a sportalbizottság­ra megszűnésére tesz javaslatot. A javaslat készítői szerint a sportal­bizottság helyét a jövőben sport- kerekasztal veszi át. A kérdés per­sze az, hogy kinek jó ez? A zava­rosban halászoknak, az eredmény­teleneknek, a túlígérőknek, akik időről időre az önkormányzattal akarják lefaragtatni a hiányukat... Nem nehéz kitalálni, honnan fúj a szél... Eddig a sportalbizottság munkájára kifogás nem érkezett. Ilyen jelentős megtakarítás lenne hét szakembernek az éves tiszte- letdíja? Csak csütörtökön két bi­zottság nem tudta befejezni mun­káját. A gazdasági bizottság ez­úttal sem volt határozatképes, míg a közművelődési sportalbizottság sohasem volt határozatképtelen. Tagjai mindig lelkesen, felkészül­ten, önzetlenül, Nyíregyháza sportjáért dolgoztak... Sokszor éj­szakába nyúlóan tanácskoztak... Vajon, megér ez a takarékosság annyit, hogy a sport az önkormnyzatban súlytalan ma­radjon, és meginduljon a sza- badversenyes sporttámogatási harc? A képviselők hónapról hó­napra bizottsági, illetve képviselő- testületi üléseiken szakosztályok, egyesületek, póttámogatási kérel­meit véleményezzék... Arra gondolok, amikor az em­ber nem tudja mire, csak időről időre mennek ki a támogatások egy-egy pillanatnyi hangulatnak megfelelően. Volt már erre pél­da... Az előző önkormányzati ciklusnak megvoltak a maga ked­vencei... Most a támogatások az elért eredmények alapján lettek szét­osztva, sportkoncepció készült... Csak dicséretet kapott a bizott­ság. A főbizottságban egy spor­tos van mindössze. Az is kültag... A sportkerekasztal demokrati­kus dolog. Nyilván... Csak éppen különösebb jogosítvány nélkül. Vagy meghallgatják a képviselők a kerekasztal véleményét, vagy nem... Az atlantai hősökre hat képviselő volt kíváncsi... A főbi­zottságból hárman jöttek el akkor, amikor közös ülésen a sportalbi­zottsággal Feri Attiláék támogatá­sáról kellett dönteni. Vajon egy sportkerekasztalnak, hány kép­viselőhöz jutna el a szava? És mi­lyen kötelezettségekkel? Ki kérné számon bármelyik képviselőt, vagy éppen irodát, hogy elolvasta-e, betartja-e amit a sportkerekasztal határozott? A sportalbizottságnak ennél jóval nagyobb volt a lehetősége, több volt a mozgástere. Persze, remélhetőleg, nemcsak volt, ha­nem marad is... Ha úgy akarja a képviselő-testület. Röplabda Magyar Kupa Kettős győzelem Tegnap délután az NYVSC-Szabolcs Gabona férfi, illetve a Hansa Plastik-Sportula SC női röplabda csapata is meg­kezdte az idei Magyar Kupa küzdelemsorozatot. A „gabo­nások” hazai pályán kezdték a két meccsből álló első for­dulót, míg a lányok a budapesti Közgáz csapata ellen a fő­városban léptek pályára, s itt ez a találkozó döntötte el a továbbjutás kérdését. Új Kelet-információ _____ Fé rfiak: NYVSC-Szabolcs Gabo­na—Dág 3-0 (3,5,3) Bujtosi Szabadidő Csarnok NYVSC: Gebhardt, Drotár, Pál, Veress, Bugyi, Zádor. Cse­re: Horváth L., Horváth G. Edző: Balázs István. Dág: Bertók, Soós, Bencsik, Oszuska I. Z., Gölöncsér, Tor- da. Edző: Oszuska Zoltán. Az újonc NB I-es vendégcsa­pat nem sok ellenállást tudott kifejteni a 42 perces mérkőzés alatt az NYVSC-vel szemben. Drotárék már az első szettben hengereltek, hisz pillanatokon belül 10-1-re elhúztak a kontá­rom megyei ellenfelüktől. A to­vábbiakban is gyors léptekben haladt a nyíregyházi csapat a győzelem felé, hisz az első játsz­ma 11, a második 15, a harma­dik játékrész pedig 16 percig tartott, s a Dág gárdájának összesen 11 pontot sikerült sze­reznie extra ligás ellenfelével szemben. A mérkőzésen látot­tak alapján, nem volt egy súly­csoportban a két együttes. A vasárnapi visszavágót 16 órától Sárisápon rendezik, ahol a to­vábbjutásért mindössze ^pon­tot kell szereznie a vendég NYVSC-Szabolcs Gabonának. Nők: Közgáz SC—Hansa Plastik- Sportula SC 0-3 (-10, -1, -7) Hansa Plastik: Botos, Gaál, Szabó, Veress, Lőrinczné, Erdősné. Csere: Parti, Dér, Kurunczi, Korpái. Edző: Sze­kér László, Kolozsi János. A nyíregyházi Hansa Plastik női csapata sem töltött túl sok időt a pályán, hisz 51 perc alatt megszerezték a továbbjutást jelentő győzelmet. A mérkőzés előtt a szabolcsiaknál volt egy kis „gond”, ugyanis a bemele­gítésre szánt idő nagyobb részét a pesti csúcsforgalomba töltöt­te el a csapat, így az első játsz­ma helyetesítette a bemelegí­tésre szolgáló perceket. Ezt követően viszont már nem volt kegyelem a fővárosi ellenfél számára, hisz a gyenge edző­mérkőzésnek minősíthető talál­kozón a „mieink” kíméletlenül sáncoltak, illetve fejezték be tá­madásaikat. 6. Bütyök félmaratoni emlékverseny, magyar bajnokság Szombaton egész nap a fu­tóké lesz a nyíregyházi Vá­rosi Stadionban és környé­kén. Mint arról már korábban is írtunk, 10.30-kor rajtol a Samsungka futás, a Sóstói út, Krúdy Gyula utca, Ószőlő u., Garibaldi utca és Sóstói út útvonalon. 11 órakora stadi­on rekortánjáról rajtolnak a Samsung örömfutás résztve­vői, ők hosszabb távot hat­ezer kilométert teljesítenek majd. A Samsung futásra szombaton reggel nyolc órá­tól a rajtig még lehet nevezni a stadionban. A tömegfutó­versenyt műsor és tombola sorsolás követi a Városi Sta­dionban. A futók között érté­kes ajándékokat sorsolnak ki. Délután 13.00-kor rajtolnak a Bütyök félmaratoni emlék- verseny résztvevői. Új Kelet-információ _______ Az ötvenes évek népszerű hosszútávfutója, a Nyíregyhá­záról elszármazott Kovács Jó­zsef, akit társai, barátai, szurko­lói Bütyök néven ismertek, le­gendás alakja volt a magyar at­létikának. Hosszútávfutóként az egyetlen magyar, aki olim­piai ezüstérmet szerzett. Azok, akik még látták őt futni, sokkal inkább emlékeznek két hazai versenyére, mindkettőt a Nép­stadionban rendezték, és mind­kétszer telt ház (90 ezer néző) figyelhette. Első alkalommal Emil Zátopek, másodszor Vla­gyimir Kuc volt az ellenfele. A kistermetű távfutó, a nyíregyhá­zi Kovács mindkétszer bizonyí­totta, hogy a legjobbak ellen is van remény. A szurkolók hang­orkánja közepette mindkétszer elsőként ért a célba. A Bütyök félmaratoni emlék- verseny versenyigazgatója Orendi Mihály így fogalma­zott: „Nem vagyunk örök vesz­tesek, ezt,bizonyította be Ko­vács József. “ Az is biztos, hogy a magyar hosszútávfutó-élmezőny, amely szombaton Nyíregyházán a Városi Stadionban rajthoz áll, szintén bizonyítani akar. Mind a női, mind a férfi mezőnyben sok indulót várnak a szervezők. A férfimezőnyben rajthoz áll a tavalyi címvédőKáldy Zoltán is. A hosszútávfutó nyáron Atlantában tízezer méteren a döntőbe verekedte magát, az ott elért 16. helyezését már euró­pai szinten is jegyzik. A hosz- szútávfutó két héttel ezelőtt a Budapesten megrendezett Nike félmaratonin is első lett. Nem bíz semmit a véletlenre, egy nappal a verseny előtt megér­kezett. Ezúttal felesége és más­fél éves fia is elkísérte. A hosz- szútávfutó pénteken délelőtt a stadionban válaszolt az Új Ke­let kérdéseire. — Elégedett az olimpiai sze­replésével? — Ennél többet nem remél­tem. A döntőbejutást tűztem ki célul, és azt teljesítettem. — Ezúttal utcán kell futnia. Ez jobb mint a rekortán? — Ezeknek a versenyeknek általában nagyon jó a hangula­ta, ezért szívesen indulok utcai futásokon, de az igazi távom a tízezer méter, a félmaratoni nekem egy kicsit hosszú. — Címvédőként érkezett, to­vábbra is Önnél marad a ván­dorserleg? — Hóiba Zoltán lehet a leg­nagyobb vetélytársam, hogy a hajrában mi történik, azt nehéz lenne megjósolni. — Az emlékverseny magyar bajnokság is egyben, és pénz­díjas is. Melyik sarkallja job­ban? — Természetesen az, hogy megszerezzem a magyar bajno­ki címet, de a pénzdíj sem el­hanyagolható. Ma már az egye­sületek nem tudják úgy megfi­zetni a versenyzőiket, hogy ab­ból a gondtalan felkészülést és Káldy Zoltán a megélhetést is biztosítsa egy atléta. Ezek a díjak ma már hoz­zátartoznak az atlétikához. —A nyíregyházi verseny első helyezettje 80 000 ezer forintot kap, ez milyen díjazásnak szá­mít? — Hazai viszonylatban ki­emelkedő, évek óta nem ren­deztek ilyen összegű pénzdíjas versenyt. Különösen, ha hozzá­számítom, hogy a pályacsúcs megjavításáért még plusz negy­venezer forintot fizetnek. —A pályacsúcsot is Ön tart­ja 63:57,00-ás idővel. Ezt meg lehet most javítani? — Ez elsősorban az időjá­rástól és a versenyzők taktiká­jától függ, mindenesetre meg­próbálom. Fotó: Racskó Tibor Kézilabda NB I B-s csapataink őszi sorsolása Kölcsey—Kiskőrös szeptember 22., vasárnap, 14 óra Füzesabony—Kölcsey szeptember 29., vasárnap 15 óra Kölcsey—Debreceni Sí október 3., csütörtök 16 óra Váci Forte—Kölcsey október 12., szombat 15.15 óra Kölcsey—Szeged október 19., szombat 15.45 óra TFSE—Kölcsey október 26., szombat 12 óra Kölcsey—Magyar Kábel november 3., vasárnap 14.15 óra Kölcsey—Jánoshalma november 10., vasárnap 16 óra Gyömrő—Kölcsey november 16., szombat 16 óra Kölcsey—Jászberény november 22., péntek 16.30 óra Kőbánya—Kölcsey november 30., szombat 15 óra Kölcsey—Hódmezővásárhely december 8., vasárnap 11 óra Tornádó—Kölcsey december 14., szombat 15 óra Tiszavasvári Alkaloida SE Mizsei KC—Alkaloida SE, Lajosmizse, 1996. szeptember 21., 18 óra Alkaloida SE—Törökszentmiklós, Tiszavasvári, szeptember 28., 16.30 óra Hort SE Budapest—Alkaloida SE, Tököl, október 5„ 18 óra Alkaloida SE—-Kiskunmajsai SE, Tiszavasvári, október 12., 16.30 HC Szarvas—Alkaloida SE, Szarvas, október 20., 16 óra Tisza Volán—Alkaloida SE, Szeged, október 27., 17 óra Alkaloida SE—Békési FKC, Tiszavasvári, november 2., 16.30 óra Egri KC—Alkaloida SE, Eger, november 8., 17.30 óra Alkaloida SE—Gyömrői SE, Tiszavasvári, november 16., 16.30 óra Makó KC—Alkaloida SE Szeged, november 24., 11.30 óra Alkaloida SE—Fehérgyarmat SE, Tiszavasvári, november 30., 16.30 óra Dutép—Delfin SC—Alkaloida SE, Kecskemét, december 8., 12.30 óra Alkaloida SE—Agrokontakt, Tiszavasvári, december 14., 16.30 óra Fehérgyarmat—Eger szeptember 21., 18.00 óra Gyömrő—Fehérgyarmat szeptember 28., 17.45 óra Fehérgyarmat—Makó október 5., 17.00 óra Fehérgyarmat—Szarvas október 12., 17.00 óra Kecskemét—Fehérgyarmat október 20., 14.30 óra Fehérgyarmat—Cegléd október 26., 17.00 óra Mizse KC—Fehérgyarmat november 2., 18.00 óra Fehérgyarmat—Törökszentmiklós november 10., 17.00 óra Hort SE—Fehérgyarmat november 16., 16.15 óra Fehérgyarmat—Kiskunmajsa november 23., 17.00 óra Tiszavasvári—Fehérgyarmat november 30., 16.30 óra Fehérgyarmat—Tisza Volán december 7., 17.00 óra Békés—Fehérgyarmat december 14., 18.00 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents