Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21 / 221. szám
14 > 1996. szeptember 21., szombat Sport Kosárlabda NB IB, zöld alcsoport „Űzni, hajtani kell őket!” Nyíregyházi TK-lsobau—Hódmezővásárhelyi KE Bujtosi Szabadidő Csarnok, szombat 17.00. V.: dr. Szakáll, Bodnár. Ifjúsági mérkőzés: 15.00. Kézilabda NB I: Végre hazai pályán Kárpát-Hús Nyíregyházi KC—Tatabánya-Tatai Cserép KC Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok, vasárnap Révay Zoltán (Új Kelet) Kezdési idő: 17 óra 30 perc. V.: Gyúró, Láda. Az utóbbi években nem találkozott a két csapat bajnoki mérkőzéseken, mivel a hódmezővásárhelyiek az A csoportban szerepeltek. Az A csoportból búcsúzó együttesből több játékos is távozott, köztük Tenter, Rátvay és Parády — ő a múlt heti ellenfél, Szeged gárdájában folytatja a játékot — visszaigazolt a csapathoz Bor- báth, és továbbra is ott játszik centerként Gémes. A Nyíregyházi TK-lsobau csapatából továbbra is hiányzik Hutás László, az irányítójátékos még a felkészülés során sérült meg, és porcsérülés miatt szerdán végül is megműtöt- te dr. Vass László, a csapat orvosa. Hutás a csütörtöki edzést a pálya széléről figyelte, de még két hétig mindenképpen pihennie kell. Kozma Tamás és Dunai Zsolt már egész héten edzettek, Szmolinka Szabolcs viszont betgség miatt nem áll rendelkezésre, helyette várhatóan Zácói Pétert jelöli a tízes keretbe Kamarás György, a csapat edzője. A csütörtöki edzés után a mestert a mérkőzés esélyeiről faggattuk. — A hódmezővásárhelyieket tavaly többször is láttam az A csoportban, azóta viszont megváltozott a játékosállományuk. A két héttel ezelőtti, miskolci bemutatkozásukat is láttam — tizenkét ponttal nyertek a MEAFC ellen —, egy rutinos A mérkőzés előtt a szakosztályvezetőség tagját, Makrai Lászlót is megkerestük. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mi az elvárás a csapattól a bajnokságban, mit szólnak az eddigi szerepléshez? — A bajnokság előtt azt tűztük ki célul, hogy lehetőleg a legjobb négy között végezzünk az alapszakasz során. Azért is fogalmaztunk így, mert több kérdés bizonytalan volt. Mi is tudtuk, hogy egy rutinos center nélkül nagyon nehéz lesz az elvárást teljesíteni. Az eddig rendelkezésünkre álló támogatásokból nem volt mód arra, hogy újabb játékost hozzunk. Akkor is és még most is több lehetséges támogatóval tárgyaltunk, tárgyalunk. Ha sikerülne gyorsan egyezségre jutnunk, akkor még igazolhatnánk valakit, igyekszünk ennek érdekében mindent megtenni. — Félő, hogy addig elúszhat a negyedik hely megszerzésének lehetősége is. — Ezt mi is tudjuk. Akkor nem költünk feleslegesen játékosra. Azt mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy ennek a csapatnak van jövője. A legidősebb játékos, Dunai huszonnyolc éves, Kozma huszonhat, Kovács huszonhárom, a többiek fiatalabbak. Tizenöt kosaras edz együtt a felnőttkeretben, ebből heten még közép- iskolások, közülük Lakatos már rendszeresen kap játéklehetőséget, és többen vannak, akik szintén bevethetők. Kamrás és Kovács még rutintalan, de meggyőződésünk, hogy egy éven belül jó NB IB csoportos játékosok lesznek. A keretben többségben vannak a nyíregyháziak, a saját nevelésű játékosaink. Kamarás György személyében olyan ismert szakembert szerződtettünk, akinek a szakmai tudása biztosíték arra, hogy ez a csapat rutint szerezve tojátékosokból álló, képzett csapat. A játékuk nem túl gyors. A miskolciak zónáztak ellenük, és ők addig forgatták a labdát, amíg a támadóidon belül mindig akadt egy-egy dobóhelyzetük, amit ki is használtak. — Hétfőn még nagyon, magukba roskadt játékosokat láthattunk az edzésen. Azóta már kicsit változott a kép. A csapattagok harci kedve megfelelő lesz szombaton? — Azzal eddig sem volt baj. Remélem, a rajtnál és a Szegeden tapasztalt megilletődöttsé- gen is túlesnek. Most már két meccsen is túlvagyunk, ildomos lenne azt nyújtani, amit tudnak, mert az egyértelmű, hogy annál többet tudnak, amit eddig mutattak.-— Meg lehet verni a tavaly még A csoportos ellenfelet? — Ha elfogadjuk az ő harcmodorukat, és hagyjuk, hogy támadásaikat szép lassan szövögessék, akkor nem. Ha viszont felgyorsítjuk a játékot ellenük, meghajtjuk őket, akkor sikeresek lehetünk. Egész héten gyakoroltuk a letámadást, biztos, ha csak néhány percre is, de ezt a fegyvert is bevetjük majd ellenük. No és meg kell szakadni a védekezésben is. A támadásban, dobásban kell javulnunk, ezért rengeteget dobtunk ezen a héten. Ha olyan játékot produkálunk, mint a Bessenyei Kupán a Battai KE ellen, akkor nyerünk. Végig űzni, hajtani kell az ellenfelet. vább fejlődjön. Azzal, hogy elúszni látszanak a remények, nem értek egyet. Hiszen tavaly a szegediek öt győzelemmel lettek negyedikek. Öt—hat győzelemre nekünk is van reális esélyünk. — Ha mégsem sikerülne legalább a negyedik hely megszerzése a zöld alcsoportban, akkor mi az elvárás? — A bajnokságban akkor újabb sorozat következik, a B 2 csoportban nyolc csapat játszik tovább, és ott legalább a negyedik helyen kell végezni, de inkább előrébb. — Mennyi esély van arra, hogy sikerül egy új játékost igazolni, egyáltalán, hogyan áll anyagilag a szakosztály? — A kérdés első részére nem tudok válaszolni, hiszen ez nem csak rajtunk múlik. Anyagi helyzetünk ebben a pillanatban rendezett. Az összes tartozásunk negyvenezer forint körül van, a bajnokság végéig azonban több is lehet. Ez az első olyan év, hogy nincs minden számítható kiadásunk előre lefedve. Ezt is vállalta a szakosztályvezetés, abban bízva, hogy a hiányzó összeget a bajnokság végéig elő tudjuk teremteni. Még arról is szeretnék tájékoztatást adni, hogy Hamvas László önkormányzati képviselő személyében egy politikust is beválasztottunk a szakosztály vezetésébe. Korábban erre nem nagyon törekedtünk, de miután azt tapasztaltuk, hogy a nagyobb szakosztályok mind politikai támogatást is igyekeznek maguk mellé állítani, erről a lehetőségről mi sem mondhattunk le. Hamvas úr korábban is érdeklődött a munkánkról, figyelemmel kísérte eredményeinket, és támogatta a kosárlabda-alapítvány utánpótlás-fejlesztésére irányuló kezdeményezéseit, ezért kértük fel őt, hogy legyen tagja vezetőségünknek. Fullajtár András (Új Kelet) Az NB I-es férfi kézilabdabajnokságban már három fordulón túlvannak a csapatok, de a nyíregyházi közönség még nem látta bajnoki meccseken kedvenceit. A sorsolás szeszélye és a pályaválasztói jog felcserélése miatt az NYKC legénysége eddig minden mérkőzését idegenben játszotta. Mint ismert, a fiúk alaposan kitettek magukért, hiszen — kellemes meglepetésre — két pontot gyűjtöttek. A bajnoki pontok értékét növeli, hogy Győrből és Szolnokról raboltak egyet- egyet. így a csapat sikeresen túlélte az idegenbeli összecsapásokat, s talán egy könnyebbnek ígérkező sorozat előtt állnak. Ennek első állomása lesz a holnapi, Tatabánya elleni hazai bemutatkozó találkozó. Medvééknek ezúttal sem volt túl sok idejük felkészülni az újabb bajnoki meccsre, de talán vigasz lehet, hogy a többi gárda is hasonló cipőben jár, ráadásul, ezúttal az ellenfél utazik pár száz kilométert. — Mindig a soron következő mérkőzés a legnehezebb, de abban biztos vagyok, hogy F. A. (Új Kelet) Kölcsey pSE-NYSI— Kiskörös (női mérkőzés) Bujtosi Szabadidő Csarnok vasárnap 14 óra — Nem kellemes dolog egy újonccal kezdeni a bajnokságot, nos, ez nekünk most kijutott — halljuk Hadobás Istvántól a mérkőzés előtt. — Általában a frissen felkerült csapatok mindig tartogatnak egy—két meglepetést, nagy az elszántság, a becsvágy bennük, ami sok esetben a jobb csapatok tudását is felülmúlja. A kiskőrösiekről annyit tudunk, hogy elég jól sikerült erősíteniük, több volt NB I-es szintű játékos került hozzájuk. A Magyar Kupában például Hajdúnánást idegenben tíz góllal verték meg. Állítólag nagyon veszélyes a két átlövőjük, és kitűnő kapusuk van. Úgy érzem, mi mindent megtettünk, amit egy felkészülés során meg lehet. Talán a tervezettől sokkal kevesebb előkészületi mérkőzést játszottunk, de ennek oka a partnerek hiánya volt. Az tény, hogy a lányok elszántan várják a bemutatkozást. Nagyon bízom benne, hogy Kocsik Vikminden játékosom szívvel-lé- lekkel küzdeni fog a holnap esti Tatabánya elleni meccsen — mondta Rácz Sándor edző a mérkőzés előtt. — Abban is biztos vagyok, hogy az ellenfél sem feltartott kézzel jön hozzánk, akik eddig még nem szereztek pontot. Egyébként az első fordulóban megutáltatták a kézilabdát a veszprémiekkel, amikor a volt bajnok csak kínkeservesen tudott ellenük nyerni öt góllal. A második fordulóban súlyos vereséget szenvedtek a bajnoki címvédő Szeged otthonában, míg legutóbb az Elektromost fogadták hazai pályán, de tőlük is vereséget szenvedtek. így eddig még ők is nagy gárdákkal játszottak, emiatt túlságosan nem viselte meg őket a sikertelenség. Nagy nevek is akadnak csapatukban, mint például Lepsényi, Iván- csik, Csillag, de visszartért hozzájuk Nagy Antal is, aki valamikor az NB I gólkirálya is volt. A fiúknak csütörtökön pihenőt adtam, pénteken két edzés volt, de még ma is tartok egy átmozgató edzést. A mérkőzés előtt fog kiderülni, hogy Kerekes és Tóvizi vállalja-e a játékot vagy sem. Én bízom tória sérülése rendbe jön, és vállalja a játékot. Minden mérkőzés nagyon fontos, de a nyitótalálkozó duplán az, mindenképpen győzelmet várok... Mizsei KC — Tiszavasvári Alkaloida Lajosmizse, szombat 18 óra Új edzővel egy jól sikerült felkészülés után kezdi el a bajnokságot a nagy múltú Alkaloida együttese. Mint ismert, a csapat az elmúlt bajnokságban az ötödik helyen végzett, de sokkal több volt bennük. Reménykednek, hogy ebben a szezonban a szerencse is jobban melléjük szegődik, és nem titkolt szándékuk, hogy az első három hely valamelyikén végezzenek. — Uzejrovics Mirzet, az új edző az eddigiektől eltérő munkastílussal dolgozik a fiúkkal, ami az erőnlétben már most megmutatkozik. De technikailag is sokat fejlődött minden játékos — mondja a mérkőzés előtt Gazdag József szakosztályvezető. — Reméljük, ez a bajnoki nyitányon is meglátszik majd. Az ellenfelünk az előző bajnokságot a középme- zőnyben zárta. Tavaly hatalmas csatában, egy góllal kaptunk ki náluk. A játékosállományuk nem változott, továbbra is megbenne, hogy addig rendbe jönnek. Rajtuk kívül még egy sérültünk van, Szabó Gabi, akinek elkerülhetetlen a térdműtétje. Még ezen a meccsen készenlétben áll, de utána sor kerül a beavatkozásra. A többiek egészségesek, csak kicsit mindenki fáradt, de az vigasztal benünket, hogy ellenfelünket még az utazás is terheli, így ők sem lesznek valami frissek -— vagy ki tudja?... — Mire számítotok a bemutatkozó mérkőzésen? — Remélem, nem hangzik közhelynek, ha azt mondom, hogy csak a győzelmet tudom elképzelni a Tatabánya ellen, de ezt így látják a játékosok is. Ennek ellenére—tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk ezen a délutánon, nekünk nagyobb a vesztenivalónk, s ezzel tisztában van az ellenfelünk is... Várható kezdő csapat: Lencsés — Szergyuk, Kun, Bécsi, Medve, Habuczki, Dengi. Hanufer Sándor technikai vezetőtől megtudtuk, hogy a felnőtt férfi szurkolók 200 forintos belépőjeggyel tekinthetik meg a hazai mérkőzéseket, míg a hölgyeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak és katonáknak 100 forintos belépőjegyet kell váltani. A 14 éven aluli és a 70 éven felüli szurkolóknak a belépés ingyenes. találhatók csapatukban a rutinosabb, NB I-et is megjárt ké- zilabdások és a fiatal tehetségek is. Nem egy kapkodó csapat, általában hosszabb ideig támadnak, és megpróbálnak ziccerig játszani. A mi csapatunkban mindenki egészséges. Egyedül a Fehérgyarmatról igazolt Alexa nem játszik, mivel sorkatona, és még tart az újonckiképzés. Sokat várunk a régi játékosoktól, de az újonnan igazolt debreceni Sípostól és a nyíregyházi Hellingertől is. Bízom a győzelemben... Fehérgyarmat —Eger Fehérgyarmat, Városi Sportcsarnok, szombat 18 óra Sporttörténeti pillanat tanúi lehetnek azok, akik kilátogatnak az NB I B-s kézilabdacsapat első mérkőzésére, ugyanis a városnak eddig még nem volt másodosztályú együttese. Éppen ezért, Petermann István edző bízik abban, hogy csapata győzelemmel örvendezteti meg a szatmári kisváros közönségét, akik nagy valószínűséggel dugig megtöltik a sportcsarnokot. — Nagyon sajnáljuk, hogy végül Alexa nem maradt nálunk, egyelőre hiányozni fog a csapatból. így Pásztor és a kettős igazolással nálunk is szereplő nyíregyházi Kaplonyi fog átlövőt játszani. Az egrieké rutinosabb csapat, a múlt szezonban a középmezőnyben végeztek, és elég jó a játékosállományuk. Van közöttük volt NB I- es kézilabdás, de Ózdról is vannak náluk fiatalok kettős igazolással. Győzelemmel szeretnénk bemutatkozni, amire megvan a reális esélyünk... ÚJ KELET Sakk Szimultán 1100 táblán Új Kelet-információ A honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére nagyszabású, országos sakkszimultán versenyt rendeztek. Hazánk több településén, 1100 táblán folyt a küzdelem, melybe a túristván- diak révén megyénk is bekapcsolódott. A túristvándi általános iskola 20 táblán kapott lehetőséget a rendezőktől, melyet — vélhetőleg — a legutóbbi sikeres diákolimpiái szereplésüknek köszönhetnek. A szimultánt adó szerepében az iskola igazgatója, Gulyás Ferenc szerepelt, aki „mellesleg” első osztályú versenyző. Az igazgatóból átmeneteiig sakkozóvá előlépett Gulyás úr nem panaszkodhatott kilométerhiányra, hiszen a szimultán alatt sok lépést „tett”, amíg 20 ellenfelével befejezte a mérkőzéseit, melyek mérlege: 16 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség. Az utóbbit a túrricsei Sebestyén Árpád és a tiszakóródi Horváth Attila mérte a szimultánadóra, míg a döntetlenben Kardkovács Györggyel és Tukacs Lászlóval egyezett meg Gulyás Ferenc. A szimultán nemcsak a mille- centenáriumi eseményekhez kapcsolódott, hanem a sakksportág népszerűsítésében is szerepett vállalt, hisz a versenyre a házigazda iskola a környéken a sakkal foglalkozó tanintézményeket is meghívta. A megyei II. osztályú sakkcsapatbajnokság szervezése is megkezdődött, amelyben az egyik csoportnak Túristvándi ad majd otthont. Hétvégi kézilabdamenü Szombat Mizse KC—Tiszavasvári Alkaloida, NB I B/férfi, 18 (ifjúsági: 15.30); Fehérgyarmat—Eger, NB I B/férfi, 18 (ifj.: 16.15); Miskolc— Záhony, NB Il/férfi, 11; Hodász—Nyírbátor, NB II/ férfi, 15; Sárospatak—Csen- ger, NB II/férfi, 15. Vasárnap Kárpát-Hús Nyíregyházi KC—Tatabánya, NB I/férfi, 17.30 (ifj.: 19); NYSI-Köl- csey DSK—Kiskőrös, NB I B/női, 14 (ifj.: 15,30); Debreceni Sí—Tiszalök, NB II/ női, 11; Nyírbogát—Ópályi, megyei/férfi, 10; Baktaló- rántháza—Mátészalka, megyei/férfi, 10; Geszteréd— Tiszalök, megyei/férfi, 10. * * * A megyei felnőtt férfi bajnokság eddig beérkezett eredményei: Mátészalka—Kemecse 29-21, Geszteréd—Ópályi 20-16, Tiszalök—Baktalórántháza 18- 14, Kemecse—Nyírbogát 21-25, Mg. Főiskola—Kemecse 34-13. Ennek a csapatnak van jövője! NB I b Rajtra kész a második vonal A hétvégén megyénk NB I B-s kézilbadacsapatai is elkezdik a pontvadászatot az új bajnoki idényben. Továbbra is három együttesünk szerepel ebben az osztályban, csupán egy helycsere történt. A férfiak mezőnyéből kiesett Nyírbátor helyére felkerült Fehérgyarmat, így újoncavatásra is sor kerül, reméljük, sikerrel. A másik férfigárdánk a rutinosnak számító Tiszavasvári Alkaloida csapata, akik a jelek szerint meglepetésre készülnek ebben a bajnokságban. Egy szem női csapatunk, a Kölcsey már a harmadik szezont kezdi el, reméljük, most is sok kellemes percet szereznek rajongóiknak.