Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-03 / 181. szám

UJ KELET ] Interjú 1996. augusztus 3., szombat 5 A megüresedett laktanyákat eladják Az elmúlt hét végén hazánkban rendezték meg nyolc NATO- és nyolc Partnerség a Békéért tagállam részvé­telével az Esély az együttműködésre nevű hadgyakor­latot. Az eseményen jelen volt lapunk munkatársa is, és ebből az alkalomból készült beszélgetésünk Végh Ferenc altábornaggyal, a Magyar Honvédség vezérka­ri főnökével, a hadsereg főparancsnokával Fekete Tibor (Új Kelet) — Tábornok úr! A haderő­átcsoportosítás és a vele járó létszámleépítés következté­ben megüresedett laktanyák­nak mi lesz a sorsa? — Régen eltökélt szándé­kunk, hoj»y ezeket a laktanyá­kat az Állami Vagyonügy­nökségen keresztül felajánl­juk értékesítésre. Ugyanúgy, mint annak idején a volt szov­jet laktanyákat eladtuk, vagy el fogjuk adni, a feleslegessé váló magyar katonai épülete­ket is hasznosítani szeret­nénk. Ezt a sorsot szántuk a nyíregyházi Damjanich János Laktanyának is. — Hogyan értékeli politi­kai és katonai szempontból a most befejeződött légierő­gyakorlatot? — Katonai szempontból nagyon fontosnak tartom ki­emelni, hogy nyolc NATO-, nyolc partnerségi és kilenc megfigyelő ország vett részt a hadgyakorlaton. Különle­gessége az volt az eltelt egy hétnek, hogy katasztrófa­elhárítási feladatokat láttak el a közreműködő egységek és alegységek. Ez a gyakorlat bebizonyította, hogy rövid idő alatt létre lehet hozni többnemzetiségű repülőpa­rancsnokságot, és a katonai tömbön belüli és kívüli orszá­gok is képesek hatékony együttműködésre. Politikai jelentősége pedig az, hogy a sok ország együttes részvéte­le bizalomerősítő gesztus. Nem utolsó szempontból a civil szervezetek bekapcsoló­dása a műveletekbe tanulsá­gos volt a részünkre is. A ti­zenhat állam közös gyakorla­tozása szimbolizálta, hogy együtt kell működnünk a baj­ba jutott civil lakosság meg­segítésében. — Ez a gyakorlat közelebb vitte-e Magyarországot a NATO-tagság hoz? — Remélem, hogy igen. A NATO bővítési dokumentu­mának utolsó két követelmé­nye úgy szól, hogy a tagje­lölteknek aktívan részt kell venniük a Partnerség a Béké­ért folyamatokban, illetve el kell érnie hadserege minimá­lis szinten tartását, és hogy együtt alkalmazhatók legye­nek az Észak-atlanti Szövet­ség haderőinek tagjaival. Úgy érzem, ezen a héten mind a két szempontnak meg tud­tunk felelni. —A magyar hadsereg tech­nikai felszerelése mennyiben alkalmazható együtt a NATO hadi felszereléseivel? — A technikai kompatibi­litás nem elsődleges, nem él­vez prioritást. Nem most ve­tődött fel először ez a kérdés. Nagyon fontos az összehan­golás a híradástechnikában, a vezetési rendszerek és az in­formatika területén, valamint a legalapvetőbb fegyverrend­szerek területén. Sokkal fon­tosabb azonban, hogy ezeket a fegyverrendszereket (le­gyen az T—55-ös, T—72-es harckocsi vagy bármilyen harci technika) egyfajta eljá­rással tudjuk alkalmazni. Irá­nyíthatók és felismerhetők legyenek egymás számára. Az „idegen—barát” felismerő­rendszerek alkalmazása nél­kül elképzelhetetlen bármi­lyen együttműködés. Az a ke­zelőszemélyzet, amelyik eze­ket alkalmazza, az NATO- normák szerint tudja mindezt végrehajtani. Ettől függetle­nül továbbra is kikerülhetet­len a hadsereg modernizáció­ja és ez nem függvénye a NATO-tagságnak. Természe­tesen erre csak akkor kerülhet sor, amikor az ország gazda­sági helyzete ezt megengedi. Jól működő hadsereget csak magabiztos gazdasági hátér­rel lehet működtetni. — Annak ellenére, hogy ez egy katasztrófaelhárítási gya­korlat volt, a magyar légierő repülőgépparkját a MÍG—29- esek, vagy az F—16-osok, eset­leg más típusok irányába kíván­ják fejleszteni? — A magyar légtér szuve­renitásának megvédéséhez elegendő a rendszerben lévő MÍG—29-es, a még meglévő MÍG—21-es és Szuhoj típusú repülőgépek harci ereje. Azt is hozzá kell tenni, hogyha el­érkezik a NATO-csatlako- zás ideje, akkor — inkább előbb, mint utóbb — gondol­kodnunk kell új repülőgépek beszerzésén. Mint katona, csak azt tudom mondani, ha az észak-atlanti katonai szer­vezethez akarunk csatlakoz­ni, akkor NATO-kompatibilis gépeket kell venni, amelyek már bizonyítottak és megfe­lelnek a követelményeknek. — Még nem is olyan régen az orosz nyelv ismerete volt a kötelező a katonai főiskolá­kon. A Nyugat-Európához kö­zeledő hadseregnek inkább angol vagy német nyelvet is­merő katonatisztekre van szüksége. Hogyan kívánják megoldani az átképzésüket? — Vezetőképzésünkben a nyelvi átképzés az első he­lyen szerepel. A NATO-ban elsősorban angol és francia nyelven lehet kommunikálni. Az átképzés nem korhoz kö­tött. A vezérkar tisztjeitől mindenképpen elvárható a nyelvtudás, és azoknál a csa­patoknál, amelyeket felaján­lottunk a csatlakozáshoz (az ott lévő törzsek, katonák, tisz­tek híradós szakemberek) kapcsolattartás szintjén leg­alább angolul tudjanak. Az alegységen belül, nevezete­sen egy zászlóaljon belül Végh Ferenc (balról a második) Ketten ugyanarról, kétféleképpen Mécs Imre Fotó: Bozsó Katalin Hazánk sincs kivétele­zett helyzetben Ha a háború a politika erőszakos úton történő érvé­nyesítése, akkor a katonák a politika (a politikusok) akaratát hajtják végre. Hazánk honvédelmi politikájá­nak legmagasabb szintű koordinációs színtere a Parla­ment honvédelmi bizottsága. Mécs Imrét, a bizottság elnökét a legutóbbi szolnoki NATO-Partnerség a Béké­ért hadgyakorlaton kérdeztük: nem követelmény a nyelv tu­dása. A NATO-ban az alegy­ségeken belül a nemzeti nyelv használata a gyakorlat. — A honvédségen belüli létszámleépítésben igaz-e, hogy először azok a tisztek, tábornokok kerülnek sorra, akik a volt Szovjetunióban végezték tanulmányaikat? — Nem igaz, hisz én is, és nagyon sok kollégám szintén ott végzett. Akiknek megfe­lelő a képessége, van szorgal­ma is és a követelményeknek megfelel, azoknak nem lehet félnivalójuk. Senkivel szem­ben sincs előítéletünk. — Hogyan érintené a had­seregen belüli kiképzési rend­szert egy esetleges NATO- csatlakozás? — A teljes kiképzési rend­szerünknek új fajtának kell akkor lenni. A tiszt-, a tiszt- helyettes-, de még a sorkato­nai képzésnek is alkalmaz­kodnia kell az észak-atlanti tematikához. Kiképzési rend­szerünknek a professzionális felé kell haladnia. Nagyon szigorú feltételek ezek, de mindig meg kell felelnünk a harctéren elvárhatóknak, mert a NATO mindig „élesben” működik. — Érintheti-e ez a sorkato­nai szolgálat idejét? — A tizenkét hónapos sor­katonai szolgálati időt ez közvetlenül nem érinti, de magát a szolgálatot igen, hisz a külföldre felajánlott alegy­séget csak önkéntesen jelent­kezőkből lehet feltölteni — a parlamenti határozat szerint is. Bármelyik alegységünk (mint például a boszniai mű­szaki zászlóalj is) tagjai csak önkéntes katonák lehetnek. Ha a sorkatona vállalja és alá­írja, akkor szerződéses kato­na lesz belőle, vagy ha így nem sikerül feltölteni a kívánt létszámra az alegységet, ak­kor toborzásos módszert kell alkalmaznunk. A magyar al­kotmány akkor is érvényben marad, ha tagja leszünk a NATO-nak. Ennek függvé­nyében ajánlunk fel csapato­kat az észak-atlanti szövet­ségnek. Nem az egész hadse­reg lesz egyszerre a NATO ré­sze, hanem bizonyos sarokkő­alegységek csatlakoznak első ütemben. — Három „repülési ese­mény” , magyarul baleset tör­tént a hadgyakorlat alatt. Eb­ből az egyikben magyar har­cigép volt az érintett. Miért nem volt kellőképp publikus, az esemény miért nem kapott kellő hangsúlyt a sajtóban? — Nem hallgattuk el, mivel ez nem negatív szenzáció. Sőt! A pilóta nagyon kevés repült órával emelkedett a légtérbe, amikor madárrajjal ütközött. Ráadásul a földi irá­nyító személyzet sem volt annyira tapasztalt, amennyit egy ilyen rendkívüli helyzet megkívánna. Mégis épségben lehozta a földre a MÍG—29- est. Bátorságukért és tettükért mind a repülőgép vezetőjét, mind a földi irányítókat ma­gas jutalomban fogom része­síteni. De ezt én nem nevez­ném balesetnek, csak mini­mális technikai meghibáso­dásnak. Csak a leleményessé­gükön és a helyzetfelismerő képességükön múlott, hogy nem történt nagyobb baj. Nem csak a magyar pilóta ol­dotta meg jól a nehéz felada­tot. A belga gép is ezerötszáz méter magaságban és huszon­hat főnyi személyzettel a fe­délzetén hibásodott meg, mégis biztonságban lehozta a szállítógépet a pilóta. Ugyan­így a holland M—16-os. Bár ő megijedt egy kicsit, mert látta a madárrajt, és azért nem szállt fel, megszakítot­ta a felszállást. A kecskemé­tiek NATO-kompatibilitását jelzi, hogy beépítették az úgynevezett majomfogót, amely a kifutópálya végén képes megfogni a továbbgu­ruló repülőgépet. Ezt az erős hálórendszert saját pénzünk­ből, saját embereinkkel épí­tettük meg és a gyakorlat vé­geztével sem bontottuk el. Ott marad és továbbra is szolgál­ja a repülés biztonságát. —Elnök úr! Ón szerint szük- séges-e ilyen nagyszabású és ennyi ország részvételével tar­tandó hadgyakorlatot rendez­ni Magyarországon? — Igen. Az imitált kataszt­rófahelyzetek nagyon is élet­szernek, és mint az utóbbi idők jugoszláviai eseményei is be­bizonyították mindennapi re­alitás számolni ezekkel a ve­szélyhelyzetekkel. Gondol­junk csak a legutóbbi kassai eseményekre, vagy a még sú­lyosabb csernobili nukleáris katasztrófára. A természeti csa­pások és az atombalesetek nem ismerik a határokat és a politi­kai szempontokat. Egyformán veszélyeztetnek mindenkit. Ebben az esetekben az új kihí­vásoknak kell megfelelnünk, és úgy láttam, hogy a mostani gyakorlat szervezésében és végrehajtásában nekünk, ma­gyaroknak nem volt semmi szégyellnivalónk. Ami műszaki meghibásodás történt, az sem a mi anyagaink­kal fordult elő. A legmoder­nebb technika is elromolhat, és a madarak repülési útvonalát sem lehet méterre kiszámolni. A pilóták a pillanat tört része alatt jól döntöttek, és egyikük kevés repülési tapasztalata el­lenére biztonságosan leirányí­totta a földre a gépet. A mási­kuk pedig észlelve a bajt meg­szakította a felszállást, és vé­gül a védőhálóban landolt. Az irányítórendszer rugalmasan feldolgozta a konfliktushely­zetet, és kifogástalanul megol­dották a problémát. A magyar katonák és a hazai katonai tech­nika jól vizsgázott. — A NATO jelenlévő magas rangú vezetői és tábornokai milyen követelményszintet tá­masztottak a fegyverzettel és a felszereléssel szemben ahhoz, hogy az észak-atlanti katonai szervezet tagjai lehessünk? — Solana úr és a többi pa­rancsnok egybehangzó véle­ménye az, hogy nem kíván­ják meg a legmodernebb technika alkalmazását a belé­pési szándékkal jelentkező országokkal szemben, az a feltétel, hogy ezeket együtt lehessen működtetni. Nem hardverkompatibilitást köve­telnek meg, hanem szakszerű együttműködést kérnek. Ha Magyarország a nyugat-euró­pai technikai színvonalra kí­vánná fejleszteni hadseregét, akkor az erőn felüli terheket róna az országra. A gazdaság teljesítőképessége határt szab a hadseregre költhető összeg nagyságának. — Miért pont Magyarorszá­got választották a NATO veze­tői a hadgyakorlat színteréül, és miért nem például Lengye­lországot? Ott ugyanúgy talál­hattak volna Balaton nagysá­gú területeket és a vízi felderí­tés sem okozott volna gondot a tenger közelsége miatt. — Tudomásom szerint Len­gyelországban is volt hadgya­korlatuk. Egyébként is na­gyon vigyáznak a NATO szer­vezői, hogy egy országot se ré­szesítsenek előnyben, vagy ne sújtsanak hátránnyal. Jól át­gondolták és nem ez az első gyakorlatuk hazánkban sem. Romániában sokkal nagyobb szabású tengeri hadgyakorla­tot tartottak, mégsem kell fél­tékenynek lennünk, ezeket mindenütt arányosan hajtot­ták végre.

Next

/
Thumbnails
Contents