Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
UJ KELET ] Interjú 1996. augusztus 3., szombat 5 A megüresedett laktanyákat eladják Az elmúlt hét végén hazánkban rendezték meg nyolc NATO- és nyolc Partnerség a Békéért tagállam részvételével az Esély az együttműködésre nevű hadgyakorlatot. Az eseményen jelen volt lapunk munkatársa is, és ebből az alkalomból készült beszélgetésünk Végh Ferenc altábornaggyal, a Magyar Honvédség vezérkari főnökével, a hadsereg főparancsnokával Fekete Tibor (Új Kelet) — Tábornok úr! A haderőátcsoportosítás és a vele járó létszámleépítés következtében megüresedett laktanyáknak mi lesz a sorsa? — Régen eltökélt szándékunk, hoj»y ezeket a laktanyákat az Állami Vagyonügynökségen keresztül felajánljuk értékesítésre. Ugyanúgy, mint annak idején a volt szovjet laktanyákat eladtuk, vagy el fogjuk adni, a feleslegessé váló magyar katonai épületeket is hasznosítani szeretnénk. Ezt a sorsot szántuk a nyíregyházi Damjanich János Laktanyának is. — Hogyan értékeli politikai és katonai szempontból a most befejeződött légierőgyakorlatot? — Katonai szempontból nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy nyolc NATO-, nyolc partnerségi és kilenc megfigyelő ország vett részt a hadgyakorlaton. Különlegessége az volt az eltelt egy hétnek, hogy katasztrófaelhárítási feladatokat láttak el a közreműködő egységek és alegységek. Ez a gyakorlat bebizonyította, hogy rövid idő alatt létre lehet hozni többnemzetiségű repülőparancsnokságot, és a katonai tömbön belüli és kívüli országok is képesek hatékony együttműködésre. Politikai jelentősége pedig az, hogy a sok ország együttes részvétele bizalomerősítő gesztus. Nem utolsó szempontból a civil szervezetek bekapcsolódása a műveletekbe tanulságos volt a részünkre is. A tizenhat állam közös gyakorlatozása szimbolizálta, hogy együtt kell működnünk a bajba jutott civil lakosság megsegítésében. — Ez a gyakorlat közelebb vitte-e Magyarországot a NATO-tagság hoz? — Remélem, hogy igen. A NATO bővítési dokumentumának utolsó két követelménye úgy szól, hogy a tagjelölteknek aktívan részt kell venniük a Partnerség a Békéért folyamatokban, illetve el kell érnie hadserege minimális szinten tartását, és hogy együtt alkalmazhatók legyenek az Észak-atlanti Szövetség haderőinek tagjaival. Úgy érzem, ezen a héten mind a két szempontnak meg tudtunk felelni. —A magyar hadsereg technikai felszerelése mennyiben alkalmazható együtt a NATO hadi felszereléseivel? — A technikai kompatibilitás nem elsődleges, nem élvez prioritást. Nem most vetődött fel először ez a kérdés. Nagyon fontos az összehangolás a híradástechnikában, a vezetési rendszerek és az informatika területén, valamint a legalapvetőbb fegyverrendszerek területén. Sokkal fontosabb azonban, hogy ezeket a fegyverrendszereket (legyen az T—55-ös, T—72-es harckocsi vagy bármilyen harci technika) egyfajta eljárással tudjuk alkalmazni. Irányíthatók és felismerhetők legyenek egymás számára. Az „idegen—barát” felismerőrendszerek alkalmazása nélkül elképzelhetetlen bármilyen együttműködés. Az a kezelőszemélyzet, amelyik ezeket alkalmazza, az NATO- normák szerint tudja mindezt végrehajtani. Ettől függetlenül továbbra is kikerülhetetlen a hadsereg modernizációja és ez nem függvénye a NATO-tagságnak. Természetesen erre csak akkor kerülhet sor, amikor az ország gazdasági helyzete ezt megengedi. Jól működő hadsereget csak magabiztos gazdasági hátérrel lehet működtetni. — Annak ellenére, hogy ez egy katasztrófaelhárítási gyakorlat volt, a magyar légierő repülőgépparkját a MÍG—29- esek, vagy az F—16-osok, esetleg más típusok irányába kívánják fejleszteni? — A magyar légtér szuverenitásának megvédéséhez elegendő a rendszerben lévő MÍG—29-es, a még meglévő MÍG—21-es és Szuhoj típusú repülőgépek harci ereje. Azt is hozzá kell tenni, hogyha elérkezik a NATO-csatlako- zás ideje, akkor — inkább előbb, mint utóbb — gondolkodnunk kell új repülőgépek beszerzésén. Mint katona, csak azt tudom mondani, ha az észak-atlanti katonai szervezethez akarunk csatlakozni, akkor NATO-kompatibilis gépeket kell venni, amelyek már bizonyítottak és megfelelnek a követelményeknek. — Még nem is olyan régen az orosz nyelv ismerete volt a kötelező a katonai főiskolákon. A Nyugat-Európához közeledő hadseregnek inkább angol vagy német nyelvet ismerő katonatisztekre van szüksége. Hogyan kívánják megoldani az átképzésüket? — Vezetőképzésünkben a nyelvi átképzés az első helyen szerepel. A NATO-ban elsősorban angol és francia nyelven lehet kommunikálni. Az átképzés nem korhoz kötött. A vezérkar tisztjeitől mindenképpen elvárható a nyelvtudás, és azoknál a csapatoknál, amelyeket felajánlottunk a csatlakozáshoz (az ott lévő törzsek, katonák, tisztek híradós szakemberek) kapcsolattartás szintjén legalább angolul tudjanak. Az alegységen belül, nevezetesen egy zászlóaljon belül Végh Ferenc (balról a második) Ketten ugyanarról, kétféleképpen Mécs Imre Fotó: Bozsó Katalin Hazánk sincs kivételezett helyzetben Ha a háború a politika erőszakos úton történő érvényesítése, akkor a katonák a politika (a politikusok) akaratát hajtják végre. Hazánk honvédelmi politikájának legmagasabb szintű koordinációs színtere a Parlament honvédelmi bizottsága. Mécs Imrét, a bizottság elnökét a legutóbbi szolnoki NATO-Partnerség a Békéért hadgyakorlaton kérdeztük: nem követelmény a nyelv tudása. A NATO-ban az alegységeken belül a nemzeti nyelv használata a gyakorlat. — A honvédségen belüli létszámleépítésben igaz-e, hogy először azok a tisztek, tábornokok kerülnek sorra, akik a volt Szovjetunióban végezték tanulmányaikat? — Nem igaz, hisz én is, és nagyon sok kollégám szintén ott végzett. Akiknek megfelelő a képessége, van szorgalma is és a követelményeknek megfelel, azoknak nem lehet félnivalójuk. Senkivel szemben sincs előítéletünk. — Hogyan érintené a hadseregen belüli kiképzési rendszert egy esetleges NATO- csatlakozás? — A teljes kiképzési rendszerünknek új fajtának kell akkor lenni. A tiszt-, a tiszt- helyettes-, de még a sorkatonai képzésnek is alkalmazkodnia kell az észak-atlanti tematikához. Kiképzési rendszerünknek a professzionális felé kell haladnia. Nagyon szigorú feltételek ezek, de mindig meg kell felelnünk a harctéren elvárhatóknak, mert a NATO mindig „élesben” működik. — Érintheti-e ez a sorkatonai szolgálat idejét? — A tizenkét hónapos sorkatonai szolgálati időt ez közvetlenül nem érinti, de magát a szolgálatot igen, hisz a külföldre felajánlott alegységet csak önkéntesen jelentkezőkből lehet feltölteni — a parlamenti határozat szerint is. Bármelyik alegységünk (mint például a boszniai műszaki zászlóalj is) tagjai csak önkéntes katonák lehetnek. Ha a sorkatona vállalja és aláírja, akkor szerződéses katona lesz belőle, vagy ha így nem sikerül feltölteni a kívánt létszámra az alegységet, akkor toborzásos módszert kell alkalmaznunk. A magyar alkotmány akkor is érvényben marad, ha tagja leszünk a NATO-nak. Ennek függvényében ajánlunk fel csapatokat az észak-atlanti szövetségnek. Nem az egész hadsereg lesz egyszerre a NATO része, hanem bizonyos sarokkőalegységek csatlakoznak első ütemben. — Három „repülési esemény” , magyarul baleset történt a hadgyakorlat alatt. Ebből az egyikben magyar harcigép volt az érintett. Miért nem volt kellőképp publikus, az esemény miért nem kapott kellő hangsúlyt a sajtóban? — Nem hallgattuk el, mivel ez nem negatív szenzáció. Sőt! A pilóta nagyon kevés repült órával emelkedett a légtérbe, amikor madárrajjal ütközött. Ráadásul a földi irányító személyzet sem volt annyira tapasztalt, amennyit egy ilyen rendkívüli helyzet megkívánna. Mégis épségben lehozta a földre a MÍG—29- est. Bátorságukért és tettükért mind a repülőgép vezetőjét, mind a földi irányítókat magas jutalomban fogom részesíteni. De ezt én nem nevezném balesetnek, csak minimális technikai meghibásodásnak. Csak a leleményességükön és a helyzetfelismerő képességükön múlott, hogy nem történt nagyobb baj. Nem csak a magyar pilóta oldotta meg jól a nehéz feladatot. A belga gép is ezerötszáz méter magaságban és huszonhat főnyi személyzettel a fedélzetén hibásodott meg, mégis biztonságban lehozta a szállítógépet a pilóta. Ugyanígy a holland M—16-os. Bár ő megijedt egy kicsit, mert látta a madárrajt, és azért nem szállt fel, megszakította a felszállást. A kecskemétiek NATO-kompatibilitását jelzi, hogy beépítették az úgynevezett majomfogót, amely a kifutópálya végén képes megfogni a továbbguruló repülőgépet. Ezt az erős hálórendszert saját pénzünkből, saját embereinkkel építettük meg és a gyakorlat végeztével sem bontottuk el. Ott marad és továbbra is szolgálja a repülés biztonságát. —Elnök úr! Ón szerint szük- séges-e ilyen nagyszabású és ennyi ország részvételével tartandó hadgyakorlatot rendezni Magyarországon? — Igen. Az imitált katasztrófahelyzetek nagyon is életszernek, és mint az utóbbi idők jugoszláviai eseményei is bebizonyították mindennapi realitás számolni ezekkel a veszélyhelyzetekkel. Gondoljunk csak a legutóbbi kassai eseményekre, vagy a még súlyosabb csernobili nukleáris katasztrófára. A természeti csapások és az atombalesetek nem ismerik a határokat és a politikai szempontokat. Egyformán veszélyeztetnek mindenkit. Ebben az esetekben az új kihívásoknak kell megfelelnünk, és úgy láttam, hogy a mostani gyakorlat szervezésében és végrehajtásában nekünk, magyaroknak nem volt semmi szégyellnivalónk. Ami műszaki meghibásodás történt, az sem a mi anyagainkkal fordult elő. A legmodernebb technika is elromolhat, és a madarak repülési útvonalát sem lehet méterre kiszámolni. A pilóták a pillanat tört része alatt jól döntöttek, és egyikük kevés repülési tapasztalata ellenére biztonságosan leirányította a földre a gépet. A másikuk pedig észlelve a bajt megszakította a felszállást, és végül a védőhálóban landolt. Az irányítórendszer rugalmasan feldolgozta a konfliktushelyzetet, és kifogástalanul megoldották a problémát. A magyar katonák és a hazai katonai technika jól vizsgázott. — A NATO jelenlévő magas rangú vezetői és tábornokai milyen követelményszintet támasztottak a fegyverzettel és a felszereléssel szemben ahhoz, hogy az észak-atlanti katonai szervezet tagjai lehessünk? — Solana úr és a többi parancsnok egybehangzó véleménye az, hogy nem kívánják meg a legmodernebb technika alkalmazását a belépési szándékkal jelentkező országokkal szemben, az a feltétel, hogy ezeket együtt lehessen működtetni. Nem hardverkompatibilitást követelnek meg, hanem szakszerű együttműködést kérnek. Ha Magyarország a nyugat-európai technikai színvonalra kívánná fejleszteni hadseregét, akkor az erőn felüli terheket róna az országra. A gazdaság teljesítőképessége határt szab a hadseregre költhető összeg nagyságának. — Miért pont Magyarországot választották a NATO vezetői a hadgyakorlat színteréül, és miért nem például Lengyelországot? Ott ugyanúgy találhattak volna Balaton nagyságú területeket és a vízi felderítés sem okozott volna gondot a tenger közelsége miatt. — Tudomásom szerint Lengyelországban is volt hadgyakorlatuk. Egyébként is nagyon vigyáznak a NATO szervezői, hogy egy országot se részesítsenek előnyben, vagy ne sújtsanak hátránnyal. Jól átgondolták és nem ez az első gyakorlatuk hazánkban sem. Romániában sokkal nagyobb szabású tengeri hadgyakorlatot tartottak, mégsem kell féltékenynek lennünk, ezeket mindenütt arányosan hajtották végre.
