Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-15 / 191. szám
U J KELET Érték 1996. augusztus 15., csütörtök 7 S ose volt könnyű az életem. Mindig keményen dolgoztam. Gyerekkoromban megtanultam, bármit csinál az ember, azt csak teljes odaadással érdemes. Erre neveltek szüleim is. Szobafestőnek tanultam, akkoriban azt gondoltam, ez a munka fogja ki teljesíteni az életem. így gondolhatták megrendelőim is, mert sose voltam munka nélkül. Még télen is akadt munkám, pedig az nagy szó abban a szakmában. A kályhákkal véletlenül kezdtem el foglalkozni. Valami munkám volt a mándi presbitérium kidőlt falú házánál, és a padláson találtam életem első öntöttvas kályháját. Nem sokat tudtam én a vaskályhákról, igaz, láttam már működés közben, de nem nagyon érdekelt. Ez az első rozsdás, apró darabokban lévő nagyon megfogott. Kikönyörögtem a persbiterektől, rendbehoztam, beraktuk a szobába. Nem is tudtam mit kell vele csinálni. Érdeklődtem öregemberektől, kovácsoktól. Azok tanították meg nekem az öntvények szakszerű kezelését. Most már elmondhatom: értek hozzá. Nem voltunk mi gazdag emberek sohasem. Minden munkát elvállaltam. Katonakoromban még diót is vertem. Egy öreg néni udvarán vertem a diót, és észrevettem, hogy a trágyadomb mellett egy vaskályha két darabja hever. Mondom a néninek, ha nem kell senkinek ez az öntöttvas, én elvinném. „Nem kell az lelkem senkinek, de ott van benn a trágyában a többi része, ha nem röstelled, kiáshatod, azt is és elviheted.” Nem röstelltem, kiástam az egész kályhát, hát ez volt a második. A harmadikat Milo- tán, a szeméttelepen találtam, a negyediket pedig vettem. Egy anyajuh árát adtam érte. Nem gondoltam én múzeumalapításra vagy ilyesmire, de ez a negyedik kályha nagyon megfogott. Akkor szerettem bele igazán ezekbe a régimódi gyönyörűségekbe. Utána már nem volt megállás. Kályhák gyűl- tek-gyűl- tek, rendbe raktam őket. Amiket én nem tudtam megcsinálni, abban a barátaim segítettek. Összeolvastam mindenféle könyvet a régi kályhákról. Megtanultam a szakszerű restaurálást. Aztán arra gondoltam, hogy ha nekem gyönyörűséget okoz a régi kályhák látványa, biztosan mások is örülnének neki. így aztán építettem egy pajtát, kicsinosítottam, és oda került a gyűjtemény. Aki akarja, megnézheti, gyönyörködhet bennük. Pénzt se kérek, nekem elég fizetség a látogatók lelkesedése. Azóta nagyon sok emberrel találkoztam, sokan jönnek külföldről is. Nem adnám el őket semmi pénzért, pedig nem vet fel a pénz, de ha csak egyet is eladnék, az olyan lenne, mintha a lábamat vágnák le. (Elmondta Böszörményi Sándor kályhagyűjtő és múzeumtulajdonos.) Kályhamúzeum Fülesden Berki Antal (Új Kelet)
