Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-02 / 180. szám
UJ KELET Riport 1996. augusztus 2., péntek A múzeum kívülről... ...és belülről Megérkeztünk: a vasútállomás A védjegy Széchenyi kollégium ... <:• ááL£ % S zeptembertől júliusig a hét minden napján Tokajba utazom, ami fél óra vonattal. Ha ezt elmondom valakinek, részvéttel néz rám: „szegény, mennyit kell utaznia”. Pedig ha tudnák! Szinte minden út egy kaland. Arról nem is beszélve, hogy Nyíregyháza egyik végétől a másikig hosszabb időbe telik elbuszoz- ni, mint amenynyire én lakom a munkahelyemtől, a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközép- iskolától. A vonat eleve más, mint a busz. Sokat gondolkod- hatom, mert ha akarom, egyedül vagyok, számolhatom az őzikéket, de az óráimra is felkészülhetek, vagy akár dolgozatokat is javíthatok. Mindezt egy 12-es buszon, ahol állandóan azt kell néznem, hogy ne taposson senki a kedvenc cipőmre, nem tehetem meg. A nyíregyházi állomás előtt rengeteg busz, személy- és teherautó rontja a levegőt, így igyekszem hamar felszállni a vonatra, és már alig várom, hogy megérkezzek Tokajba. Itt a levegő még friss, néha falusias, ami nagyon élvezetes, és jót tesz a városi tüdőmnek. Érezni a fák és a bokrok illatát, ezt máshol észre sem veszi az ember. Az állomás a hegy lábánál van, mint általában minden Tokajban. A vonatról leszállva először a tájba illő népi építészeti hagyományokat követő borházakat pillantom meg, és akaratlanul is az jut az eszembe, hogy micsoda bulikat rendezhetnek ezekben. A Bajcsy-Zsilinszky utcára kiérve sajnos meg kell vámom azt a pár kamiont és teherautót — amit még éppen elengedett a jelzőlámpa —, hogy átkelhessek a másik oldalra a túlságosan drága kisboltba, papírzsebkendőt venni. A kiszolgálás nem túl figyelmes, de jó drága minden. Megtehetik — mármint hogy magas árakat szabnak —, hiszen jó helyen van a bolt, sokan vásárolnak itt. Pár méter csak innen a munkahelyem. Valószínűleg, aki negyven évvel ezelőtt építette, nem számított rá, hogy így kinövi magát. Ma már kicsi, szűk és sötét az iskola, főleg ha összehasonlítjuk a majdnem vele szemben készülő épületegyüttessel, amelyet Bodonyi Csaba Széchenyi-díjas építész álmodott meg. A város belseje felé haladva mindenképpen útba esik „a parkoló”, ez egyben kisebb kikötő és szórakozási centrum. A diszkóhajó mindenképpen kuriózum, ilyet aligha találni 100 kilométeres körzetben. Sokan élvezik, néhányan bosszankodnak, hogy a Tisza olyan messze elviszi a zenét. A parkolóval szemben van a Vadas fagyizó. A fagyi igaz nagyon hizlal, de egyszerűen képtelenség megállni, hogy az ember ne egyen egy nagyadag csoki-epret. Az utóbbi tíz évben sokat szépült, és változott előnyére a mindössze 5200 lélekszámú kisváros. A legtöbb fejlesztés az oktatásügy területén történt. Bizonyítja ezt a hat éve átadott Széchenyi István Középiskolai Kollégium, melynek építésze Piriiy Attila ezért a munkájáért Ybl-díjat kapott. Ez érthető, hiszen az épület stílusa hűen illeszkedik a vele szomszédságban lévő, késő barokk Rákóczi— Dessewffy kastélyhoz. A város másik végén van a Kereskedelmi Szakközépiskola, korábban katonai laktanya volt, de mára senki sem következtetne eredeti funkciójára. A történelmi várost a három éve átadott, városmagot elkerülő 38-as számú tehermentesítő út felszabadította az egyre nagyobb kamionforgalom alól, minek eredményeként a főutca (Rákóczi utca) sétálóutcává válhatott. Szép a tokajiaktól, hogy a belvárosi középületeket a műemléki előírásoknak megfelelően kezdték el felújítani. Kiemelkedően jól sikerült a takarékszövetkezet, melyetFarkas Pál építész tervei alapján újítottak fel. Annak ellenére, hogy belülről korszerű, mégis megőrizte a régi görög kereskedőház hangulatát. Exkereskedőházakból egyébként több is van, például a múzeum. A sétálóutca hangulatát színesítik a fahordóban elhelyezett virágok, a közelmúltban telepített különleges fák, az utca két oldalán álló öntöttvas kandeláberek, és természetesen a borozók. Borozóból rengeteg akad Tokajban. Néhányat hivalkodóan hirdetnek, sok csupán a jó híre miatt vonzza a törzsvendégeket és a kíváncsi turistákat. Látogatóból pedig van bőven. Egyik este azt hittem, hogy valamilyen felvonulás van, pedig csak turistákkal volt tele az utca. Ez érthető is. A kérdés csak az lehet, hogy hol fér el az a több száz idegen. Az első lehetőség a két kemping. Nekem szimpatikusabb a városba beérve jobb oldalon elhelyezkedő, hiszen oda kutyákat is beengednek. (De ha már itt tartunk, nehezményezem, hogy a strandra nem vihetem magammal a kedvencemet.) Tehát akiben lakozik egy kis nomád vér, választhat két kemping közül. A kényelmesebbek megszállhatnak a nem túl ízléses külsejű Tokaj Hotelben, ahol viszont a kiszolgálás felülmúlja néhány nagyvárosi étteremét. Ha a pincérekhez angolul szólunk, ők úgy válaszolnak, de megteszik ugyanezt németül vagy franciául is. Az oroszt és kínait még nem próbáltuk, hona időszerű lenne. Ha már nincs hely a szállodában, több panzióból is válogathatunk, de a tervek alapján egy igazán színvonalas jövőre lesz kész: a Toldi Fogadó. A város fekvése kimondottan kedvez az idegenforgalomnak, hiszen ritka az a település a világon, ahol két folyó találkozik egymással, és síkság a hegyvidékkel. Ezt csak fokozza a világhírű tokaji bor, amiről XIV. Lajos ezt mondta: „Vinum reg- um, rex vinorum / a királyok bora, a borok királya.” Ezeket az adottságokat használta ki a város, amikor a Kopasz hegyen megépítette a tévéadó mellett a sípályát, a Tisza-híd fölé emelkedő löszfalra a kilátót, ahol jó időben gyakran tartom angolóráimat. „A tokaji-hegy, amit megvettek a franciák” — terjedt el a köztudatban. Lehet, hogy nagy része a Hétszőlő nevű francia—japán— magyar érdekeltségű részvény- társaság kezében van, de legalább elmondhatjuk, hogy szép a hegy. Profi módon gondozzák a szőlőt, és ez meszsziről látszik. Igaz, száz évre bérbevették a Rá- kóczi-pincét, és az árak az égbe emelkedtek, fél liter 1981-es hatputtonyos aszú 5230 forint volt pár hete, ma már csak árverésen lehet kapni. Ha már a pincékről beszélünk, meg kell említem, hogy nagyon sok van a városban. Biztos vagyok benne, hogy minden harmadik tokajinak van saját bora, legyen az tímár, orvos vagy szobafestő. És ezek a tokajiak ugyanolyan büszkék a házi borukra, mint a 930 éves múltra visszatekintő városukra. Habár sokan elkerültek Tokajból, de lakjanak Pécsett, vagy akár a tengeren túl, a szívük csücske mindig a szülővárosuk marad. Aki egyszer belekóstol a szőlő és bor városának hangulatába, többé nem tudja elfelejteni. írta: Arday Oti Tokaji barangoló V________________________________________________________! ______________) Vi num regum, rex vinorum
