Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-09 / 186. szám
2 1996. augusztus 9., péntek Világkrónika UJ KELET Nincs magyar áldozat MTI Szarajevóban megsebesítettek egy szerb rendőrt Az IFOR-erők szarajevói szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy szerda délután Szarajevó Dobrinja negyedében ismeretlen tettesek megsebesítettek egy szerb rendőrt. A szerb rendőrt kórházba szállították, s azonnal a helyszínre indult a francia kéksisakosok egy csoportja, de nem sikerült kideríteni, hogy ki lőtt rá a szerb férfira. A szarajevói negyedek közül Dobónjában a legfeszültebb a helyzet, hiszen a negyed továbbra is megosztott a szerbek és a muszlimok között, s a határvonal sok esetben házakon, illetve lakásokon keresztül húzódik. Határnyitás Udvar és Knezevo között Augusztus 15-én megnyitják az Udvar—Knezevo közötti határátkelőhelyet, amely a délszláv háború miatt 1991 óta nem használható — közölte a zágrábi rádió. A határátkelő megnyitásáról csütörtökön Eszéken magyar—horvát tárgyalást tartottak, amelyen részt vett Jacques Klein kelet-szlavóniai ENSZ-kormányzó is. Jacques Klein leszögezte, hogy az ENSZ- kormányzat fő célja az, hogy a területet visszacsatolják Horvátországhoz, s hogy megőrizzék soknemzetiségű jellegét. Borisz Jelcin szabadságra megy Pénteki ünnepélyes beiktatása után Borisz Jelcin előreláthatólag szabadságra megy, az elnök tanácsadói és legszűkebb környezete legalábbis ehhez ragaszkodik — közölte csütörtökön Szergej Medvegyev, Jelcin szóvivője. Elmondta, hogy az elnökválasztás második fordulója, július 3-a óta eltelt időszakban — noha hivatalosan ezt elnöki szabadságnak tekintették—az államfő a barvihai szanatóriumban gyakorlatilag ugyanolyan megfeszített munkát végzett, mint amihez kremlbeli rezidenciáján hozzászokott. Lezuhant a Burda repülőgépe Hegynek ütközött, és lezuhant a Burda német kiadóvállalat egyik repülőgépe csütörtökön a baden-württembergi Offenburg közelében. A gépen tartózkodó négy személy, köztük a kiadó két vezetője, életét vesztette. Nem vezet konfliktusra MTI A bukaresti rádió csütörtök délutáni adásában romániai magyar és román egyházi személyiségek arra vonatkozó egybehangzó nyilatkozatait idézte, hogy az Erdélyben zajló magyar református világtalálkozó nem ösztönöz „interetnikai” — azaz románok és magyarok közötti — konfliktust. Mózes Árpád evangélikus püspök a magyar reformátusok világtalálkozójának kolozsvári rendezvényeivel kapcsolatban kifejtette: nem gondolja, hogy a szervezők azzal számoltak volna, hogy azok konfliktusokra vezethetnek. Hangsúlyozta, hogy az evangélikus és református egyház közötti kapcsolat testvéri jellegű, a feszültség légkörét Kolozsváron mesterségesen teremtették a város vezetői (azaz Gheorghe Funar polgár- mester és köre—a tud.). Bartolomeu Ananie, Kolozsvár és Felek görögkeleti püspöke a maga részéről azt hangsúlyozta: nem hiszi, hogy a kolozsvári rendezvények nyomán interetnikai vagy felekezetek közötti konfliktusok támadnak. Rámutatott, hogy a reformátusok egyháza hosszú hagyományra tekint vissza, párbeszédet lehet vele folytatni, és jogában áll az, hogy anyanyelven tartsa istentiszteleteit. A rádió beszámolt arról is, hogy a marosvásárhelyi Vártemplomban csütörtökön Kádár Zsolt egri lelkész szolgált az istentiszteleten, majd tudományos előadásokra került sor a református oktatási hagyományokról. A Mediafax hírügynökség beszámol arról, hogy a kolozsvári rendőrség szerdán éjfélkor szabadon engedte Kiss Csabát, azt a fiatalembert, aki a világtalálkozó délutáni rendezvényen magyar zászlót akart kitűzni a Farkas-utcai templomban. A 31 éves munkanélküli férfit 140 ezer le- jes (mintegy 7 ezer forintnak megfelelő) bírsággal sújtották azon a címen, hogy meg akarta zavarni a közrendet, és hogy nem voltak nála személyi iratok. A férfi a rendőrség épületét elhagyva egy nejlonzacskóban megával vitte a zászlót is. Az újságírók kérdésére közölte, hogy a zászlót Magyarországról hozta, és kitűzését saját kezdeményezésének nevezte, amiben senki sem befolyásolta. Mint mondta, természetesnek tartotta a zászló kitűzését. Az újságírók kérésére Kiss az utcán kibontotta a zászlót, hogy azt lefilmezhessék. Az Adevarul, visszatérve arra a vitára, amely Lórántffy Zsuzsanna nagyváradi szobrának a világtalálkozó alkalmából történt leleplezésével kapcsolatban pattant ki, Mihai Sturza polgármester nyilatkozatát közli. Eszerint az „enyhe törvénysértést” nem kell büntetni, mivel a püspökség a még hiányzó engedély beszerzését ígérte. Erre a polgármester még tíz napig hajlandó várni, azután azonban „helyt ad a törvényes előírásoknak”. Magyar Távirati-iroda A mentési munkálatokban résztvevők csütörtök déli közlése szerint 60 halottja halottja van a Pireneusokban szerdán délután történt kempingkatasztrófának. A sebesültek száma meghaladja a 150-et, közülük a legsúlyosabban sérült 86-ot még szerdán kórházba szállították. Az eltűntek számára vonatkozóan nem adtak ki jelentést, csak azt lehet tudni, hogy a mintegy ezer férőhelyes kemping a katasztrófa idején teljesen tele volt. A katasztrófát a szerda délután 6 órától éjfélig tartó viharos esőzés okozta. Az aragóniai hercegség Huesca tartományának egyik települése, Briescas közelében völgyben levő Las Mieves kempinget néhány perc alatt elöntötte a víz és sárrengeteg, kitépett fákat, hatalmas köveket, gépjárműveket, lakókocsikat sodorva magával a közeli Gallego-folyóba. A sár teljesen betemette a kempinget, s csak a központi épület maradt meg. A rádió jelentése szerint az áldozatok közt spanyol turistákon kívül németek, franciák, hollandok és angolok vannak. A környéken intenzíven folynak a mentési munkálatok, 500 ember, tűzoltók, katonák, rendőrök, csendőrök, polgári őrök és a mentők, valamint a vöröskereszt egészségügyi dolgozói részvételével 10 csapat bevetésével, köztük búvárokkal, akik a Gallego folyót fésülik át. A legfontosabb feladat jelenleg a kempingben tartózkodók végleges listájának az összeállítása, amely azután vált lehetségessé, hogy megtalálták a komputer nyilvántartásokat tartalmazó lemezét. A katasztrófa színhelyén csütörtök reggel megjelent Jaime Mayor Oreja belügyminiszter. Az aragón kormány Holttestet visz a vállán a mentőalakulat egyik tagja elnökével, Santiago Lanzuelával együtt átvette a mentési munkálatok irányítását, és bejelentette, hogy Jósé Maria Aznar miniszterelnök még a nap folyamán odalátogat. Folytatódnak a mentési munkálatok, a sebesültek ellátása, s a holttestek azonosítására tett kísérletek. A halottak hivatalos listáját csak azután fogják megadni, hogy értesítették a hozzátartozókat. Briescas polgár- mestere felhívást intézett a környéken lakókhoz, hogy átmenetileg fogadják be, és részesítsék ellátásban a rászorulókat, és hogy jelentkezzenek mindazok, akik foglalkozásuk alapján alkalmasak lelki segítség nyújtására. A spanyol rádió legutóbbi híradása szerint a Pireneusokban, Biescas közelében történt kempingkatasztrófa áldozatai közül eddig 28 személyt azonosítottak, valamennyien spanyolok. Az áldozatok között valószínűleg nincsen magyar állampolgár, az pedig már teljesen bizonyos, hogy az eddig azonosítottak között nincs magyar — ezt Markó József tanácsos, aki Dr. Schmitt Pál nagykövetet helyettesíti, erősítette meg az MTI tudósítójának. Csütörtök délután felkereste a katasztrófa helyszínét a spanyol királyi pár is. A legújabb hírügynökségi jelentések szerint a hirtelen esőzések előidézte szerencsétlenségben legalább 62-63- an vesztették életüket. Az EFE spanyol hírügynökség szerint 183-an sérültek meg, közülük 129-en vannak még kórházban. Magukat egymáshoz bilincselt ultraortodox zsidók tüntetnek egy korábban letartóztatott társuk szabadon bocsátását követelve. A letartóztatott fiatalember ellen az a vád, hogy részt vett rendőrök és autósok elleni erőszakos akciókban, amelyeket a város egyik kőrútjának a sabbath idejére történő lezárása érdekében tartott korábbi tüntetésen hajtottak végre Fotó: MTI-Press Izraeli légitámadás MTI Az izraeli légierő csütörtökön hajnalban két ízben is támadást intézett az Irán- barát Hezbollah libanoni állásai ellen. A vadászbombázók ezúttal a Szíriái ellenőrzés alatt álló Bekaa-völgy- ben fekvő Baalbek város térségébe hatoltak be. Az egyórás különbséggel bevetett izraeli repülőgépek a Hezbollah rádiójának az adóantennáját bombázták, amely Baalbektől öt kilométerre keletre áll. A helyi idő szerint három, majd négy óra előtt negyedórával végrehajtott támadás következtében erős tűz tört ki, mert találat érte a földön álló üzemanyag-tartályokat. A Hezbollah elismerte, hogy a célba vett antenna is megsemmisült, s így a rádió leállította adásait. Azt egyelőre nem tudni, hogy az izraeli légitámadás következtében megsebe- sült-e valaki. Kempingkatasztrófa: 28 személyt azonosítottak Református világtalálkozó V Hírről hírre Palotai István (Új Kelet) Össznemzeti szolidaritás... ...vagy csak egy csepp nemzeti egység — bizony meglehetősen távoleső fogalmak. Nem is igen divatosak manapság széles e világon. Mindenesetre közel sem annyira, mint vagy tíz éve, amikor a nagy nemzeti egymásratalálások és egyesülések korát éltük. Mostanság inkább a nacionalista, sőt a „subnacio- nalista” áramlatok sodorgat- ják a politika hajóját és ennek eredményeképpen rendre jelennek meg a kisebbnél kisebb államalakulatok. Az ember azt hinné, hogy ez a folyamat tipikusan „keleti” lehet csak, pedig ez korántsem így van. Most éppen a napfényes Itáliában „reng a föld”, ugyanis Umberto Bos- si, az egykor föderalista Északi Liga első embere bejelentette: szeptember 15-én a Pó partjára hívja Pedánia mintegy 32 millió polgárát, hogy az ENSZ erre az alkalomra meghívott megfigyelőinek jelenlétében így fejezzék ki függetlenségi szándékaikat... „A leghatározottabb szándékunk és követelésünk, hogy az északi nemzet polgárai élhessenek a nemzeti ön- rendelkezés elemi jogával” — mondotta Bossi, amikor három napja nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a párt eltávolította soraiból Irene Pivetti képviselőt, a föderalista elvek egyetlen és utolsó hívét az Északi Ligából. Az iparilag fejlett északi tartomány —melynek szíve Mantova, feje pedig Velence — polgárai megelégelték, hogy busás jövedelmeik java részét elszívják a szegényebb déli területek, így nekik kevesebb jut, mint amennyit tulajdonképpen megtermeltek... A közös nyelv nem lehet ellenérv, hiszen Itália csak a múlt század vége felé vált egységes állammá — jelentették ki a párt szószólói—és mégis meg voltak valahogy... Az eset, mindamellett, hogy roppant sajátságos, bennem leginkább azt a kérdést veti fel; előfordulhat-e valaha, hogy mondjuk a jómódú Dunántúl bejelenti: önállóságot akar és elege van a keleti régió nyavalyáiból, és tesz rá, hogy errefelé is a magyar a hivatalos nyelv... Groznij MTI A frissen érkezett orosz csapatok teret nyernek a felkelőkkel szemben a feldúlt Groznijban. Az orosz csapatok „tisztogató” műveletekbe fogtak a csecsen főváros egyes kerületeiben a viszonylagos nyugalomban telt éjszaka után. Szórványos lövöldözés hallatszott az utcákon, s a felkelők kis csoportokban kifelé tartottak a városból — mondta egy oroszbarát csecsen tisztségviselő.