Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-09 / 159. szám
/ 1996. július 9., kedd WM3SMSKS& Repülés IJ] KE ILI ET A jövő század technológiája Egy vllorlázópilóta vallomásai Dugóhúzóban a jóindulatú repülő Légy világbajnok! Palotai István interjúja — Én vagyok az — mondj a az „apa”, azaz Bódis László főpilóta —, aki ennek a gépnek, a Lancer 4-nek a berepülésével foglalkozik. Az egész berepülési program színhelye a nyíregyházi repülőtér. — Miért kell berepülni a gépet? Talán új motort kapott? — Nem. Ez egy teljesen új repülőgép, ami itt készült Nyírtelken, a nyíregyházi repülőklub alkalmazottainak segítségével. — Most ugye viccel... — Szó sincs róla, nem viccelek, valóban ez az igazság. —Magyarán ez saját gyártmány? —Ez egy úgynevezett amerikai kitt, ami azt jelenti, hogy a főbb darabjai megvannak, és csak össze kell rakni. — így olcsóbb megvenni a gépet? — Nem. Máshogy nem gyártják, ők nem rakják ösz- sze, darabokban küldik le postán. — Mennyiben különbözik ez a gép egy hasonló méretű — mondjuk — Cessnától? —Ez más világ! Kilenc vénben tervezték a legmodernebb technológiával. Az utazósebessége roppant magas — a többi kisgéphez viszonyítva —, 370 km óránként! — Lehet majd ezen utazni, mondjuk igénybe vehető mint légitaxi? — Nem. Ez a gép nem alkalmas kereskedelmi repülésre. Pontosan azért, mert nem gyári körülmények között rakták össze. Amerikában még most folyik a típusalkalmassági bizonyítvány kiadatási eljárása. Ez a gép valóban annyira új, hogy a próbák még ott is folynak. — Tehát magángépként repülhet. — Igen. Előre láthatólag több is készül belőle itt Nyírtelken, és természetesen magáncélra meg lehet majd vásárolni. Nagyon praktikus a mérete üzletemberek szempontjából, mert négyüléses a gép. Amikor megláttam, rögtön beleszerettem. Nem tudtam róla semmit, de ez nem változtatott a tényen, hogy csodálatosan szép. Karcsú teste olyan, mint egy ugrásra kész vadMzgepárdé, vonalai lágyak, mégis erőt sugároznak. Nem tudtam még a nevét sem, amikor megszólítottam a „papáját”. — Mennyi az ára ennek a szépségnek? — Nem nagyon tudnám pontosan megmondani, legfeljebb egy „házszámot” mondhatok: úgy háromszázezer dollár körül. — Elég „húzósnak” tűnik... Végtére milyen kategóriát képvisel a saját mezőnyében? — Ez a kiskategória csúcsa! Nemcsak az árában, hanem a teljesítményében is. Maga a test teljes egészében szénszálas műanyagkonstrukció, és az egész repülő az űrsikló technológiájának alapján készült. — Hűha! Ezek nagy szavak! — Igazak! Ez valóban a jövő század technológiája. — Hallhatnánk a berepülési tervről? — A gép összes létező próbáját végre kell hajtani, különféle terhelésekkel, tehát első és hátsó súlypontelhelyezéssel és különféle súlyokkal. Lényeges szempont, hogy biztonságosan repülhető-e. A felszállóét hossza (különféle terheléssel) megfelel-e az előírásoknak és végül talán a legfontosabb (ha egyáltalán van ilyen tapasztalatszerzés), mi kell ahhoz, hogy valaki ilyennel repüljön... — Hogy vizsgázott a gép? — Eddig nagyon pozitívak a tapasztalataim! Kimondottan jóindulatú repülőnek tartom, mindamellett, hogy nagy a teljesítménye. Ez azért nagy szó, mert általában a kettő egymás rovására szokott menni. Összehangolása annak köszönhető, hogy valóban a legmodernebb technológiát alkalmazták. — Lehet vele műrepülni? — Nem, ez más konstrukció. Viszont a dugóhúzót már kipróbáltam, és nagyon szelíden viselte. Ennek a gépnek a nagy utazósebessége a legmegfelelőbb, és ugyanakkor legnagyobb az értéke. Végül is egy kis repülő, aminek mindössze kilenc méter a fesztávja! A tervezés stílusa is elárulja, hogy valami másról, valami újról van szó! Elég csak ránézni, és máris látszik a különbség. A beszélgetés után a gép útjára indult. Robbanékony és dinamikus repülési sajátosságai már a felszállásnál kiderültek, mert szinte pillanatok alatt eltűnt a láthatárról, hogy azonnal visszatérjen és félelmetes sebességgel mélyrepülésben áthúzzon felettünk. Palotai István (Új Kelet) | Marsó Béla vagyok. Sima, 1 mezei, „füves” vitorlázópi- 4 lóta, aki véletlenül kezdett § el repülni. Történt ugyanis, i hogy a fiam elhatározta, re- | pülni fog, és amikor elkísér- I tem az alkalmassági vizsgá- I ra, én is kértem egy orvosi I lapot. Amikor kijöttem ide ! a fiamhoz, elmondtam, hogy I én nem akarok repülni, csak I éppen hoztam egy orvosi la- E pót. Erre azt mondja az oktató, hogy rendben van, de bele kéne azért ülni egy ki- I csit a gépbe, aztán majd meg- ! látjuk. Mondom neki: „Nézze... öreg vagyok én már ehhez. Harminchét éves múlI tam, és soha sem repültem. Nem hiszem, hogy ilyen korban még meg lehet tanulni.” Az oktató meg csak nézett és tovább erősködött. — Nézze — mondta meggyőző mosollyal —, még a birkát is meg lehet tanítani repülni. Nekem ez a szakmám. Üljön be és menjünk! Ráálltam, beültem, és tényleg megtanított. Nem mondom, eleinte működött a zabszem-szindróma, de aztán az, is elmúlt. Az első vitorlázógép, amin repültem, az IS 28 B2 volt, az úgynevezett „nagyvas”. Most már nagyon büszke vagyok, hogy felzárkóztam a tizennyolc—húsz évesekhez! Persze, ha nagyon őszinte akarok lenni, be kell vallanom: a fiam sokkal jobb pilóta nálam, ami azért annak is köszönhető, hogy neki már körülbelül négyezer repült órája van, míg nekem csak százhetven. Együtt is szoktunk repülni, főleg táI volsági repülések alkalmával, például Békéscsabára. Megyünk, megyünk, én tu- í dományoskodom, ellenőrizgetem az időjárást, időnként I ásítozom, és „szenvedek”, I hát mire felnézek, már előtInnaniMHHnHMHHm Marsó Béla Fotó: Csonka tem van. Na, mondom, szépen állunk. Ezt kellene utolérni. Én azt mondom mindenkinek, hogy csak bele kell ülni a gépbe. Aztán majd kiderül. A két dimenzió, amiben élünk, az adott. Természetes. Kossuth utca, Főtér, azt hisszük, ebben minden benne van. Aztán, ha kap az ember plusz egy dimenziót. Ki kell próbálni! Ha másként nem, hát legalább egyszer fizető kanyarra, utasként. Persze, ha lehet, vezetni kell a repcsit. Egyáltalán nem elérhetetlen álom. Ha az utaskanyart nézem, az csak nyolcszáz forint, de ha valaki meg akar tanulni, az — az egyedülrepülési engedélyig — sem kerül többe, mint harminc—harmincöt- ezer forint. Ezért már B vizsgát kap a delikvens, és már túl van hatvan felszálláson, elméleti vizsgákon. Szerintem ezt az összeget nagyon sokan a kocsmában simán elköltik. Különben, ha nem tudna valaki fizetni, az sem baj! Ha repülni szeretne, hát jöjjön ki ide, a reptérre, és mondja azt, hogy itt vagyok, és kezdheti kaszálni a füvet, dolgozni kell autókon, bármin, ami adódik. Munka van bőven. Csinálja. Minden megoldható! Ez mindenesetre „előnye” a pénzhiánynak (mert munkaerőhiányról gyakorlatilag nem lehet szó), a dolgokat | csinálni kell, akármi is I van. Ha azt mondják, 1 hogy legeljem a füvet, I akkor legelem. Viszont f sokkal jobb lenne, ha | többen legelnénk! Azt hiszem, hiányzik a va- gányság az emberekből, pedig bátran kijöhetnek repülni. Aki akarja, ab- I ból úgyis pilóta lesz. Ez I egy kicsit stíluskérdés is. Gyere ki, tedd meg, amit kérnek, ülj be, tanulj meg repülni és repülj! Légy világbajnok! Régebben, az MHSZ-es időkben ez mindig így működött. Kijött a „gyerek”, törölgette a gépeket, aztán azon kapta magát, hogy pilóta. Most kicsit más világ járja. Az igazság az, hogy nagyon nehéz állami segítség nélkül, de ez még elszán- tabbá tesz minket. Megértjük, ha nincs valakinek pénze; nekünk sincs. Ez nem lehet akadály előttük, mint ahogy előttünk sem az! Ki kell jönni, ki kell próbálni, aztán majd csak lesz valahogy. Ha nekem sikerült...
