Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-31 / 178. szám
I / Mintha megmozdult volna valami A fotókat Rozsó Katalin készítette Sóstófürdői pillanatok val a sziget árnyas lombjaira, mikor első randevújuk emléke dereng fel a messzi múltból. Fekete Tibor (Új Kelet) „Valami van, de nem az igazi” — Arkagyij Rajkin elhí- resült mondása jutott eszembe Sóstófürdőt járva. A sok-sok évtized alatt kialakult hímév, a nimbusz egycsapásra foszlott szerte a kilencvenes évek elején, a nagy átváltozás nem kívánt kísérőjelenségeként. Sorra zártak be Sóstó közismert és közkedvelt szórakozóhelyei, és rövid időn belül lerobbant minden. A gazdátlanság képét mutatta az egész. Most mintha megmozdult volna valami. A tavat újra fel- töltötték vízzel, és megnyílt a Krúdy-terasz is. A sétányok és a sziget a bicajosok kedvelt kirándulóhelye lett. Van hova menni. A tóba évről évre halakat telepítenek, és már nem ücsörög potyára a pecás a parton. A Kolozsváry Grandpier Emil által felemlegetett gesztenyefák közül is maradt mutatóba néhány. Csak a szigeten nehéz árnyékba húzódni a tűző nap elől. Máig is vitatott, hogy feltétlenül szükséges volt-e akkor letarolni ez egészet, de amit a helyére ültettek, csak nagyon lassan nő meg. Talán majd gyerekeink, de még inkább unokáink emlékezhetnek nosztalgiáWm 1996. július 31., szerda Közelkép Frontot megjárt Bibliák K.Z. (Uj Kelet) Nem akármilyen ritkaságok és ereklyék várták tegnap az érdeklődőket a nyíregyházi református egyház- közösség gyülekezeti házában. A Lórántffv Zsuzsanna Református Nőszövetség a millecentenárium, a Magyar Reformátusok Világtalálkozója és a teljes Biblia magyar nyelvű kiadásának 406. születésnapja alkalmából Biblia-, énekes- és imád- ságos-könyvkiállítást szervezett. A bemutatóra nyolc- vanan ajánlották fel féltve őrzött kincseiket, így nyolcszáz könyvet tanulmányozhattak a látogatók. Nemcsak ínyencség, de megható is volt a kiállítás, de sajnos csak egy napig tartott. Láthattunk olyan Bibliákat, amelyekből egykori katona tulajdonosai a II. világháború csatái közötti szünetekben erőt merítettek a következő ütközethez, az élethez. A Szentírás legkisebb kötete kisebb volt, mint fél négyzetcentiméter. Sokat látott és megélt családi emlékek, ereklyék sorakoztak az asztalokon, amelyek azóta visz- szakerültek tulajdonosaikhoz. M ii mmwm UJ KFT .FT Emberhez méltó búcsú Egy megfáradt arc az otthonból Slkli Tímea (Uj Kelet) Nem mindennapi az a kezdeményezés, melyet rövidesen beindít a sóstófürdői Általános Szociális Otthon. A régi szolgálati lakás helyét egy hospicerészleg kapja majd meg. Ä tervekről az intézmény vezetőnője, Kissné Szabó Zsuzsanna beszélt. — Otthonunk hitvallása, hogy az idős, beteg emberek is a társadalom egyenrangú tagjai, akik megérdemlik, hogy a végső búcsúzás az élettől emberhez méltó legyen. E nemes célt szeretnénk megvalósítani a nővérotthonként üzemelő Hospice-részlegünkkel. Az épület- szárnyban igény szerint 6—10 ágy kaphatna helyet, intenzív ellátáshoz felszerelve kifejezetten az idős, haldokló emberek gondozására speciálódva. A magyar ember számára talán még kicsit furcsa ez a kezdeményezés, de Nyugat-Európá- ban ez már régen bevált ápolási forma. A haldoklókról való gondoskodás természetesen nemcsak az utolsó pillanatokban való segítségnyújtást jelenti. Fogadunk majd olyan embereket is, akiken az orvostudomány már nem tud segíteni, csak enyhítheti a fájdalmakat. Ez néha hónapokat is jelenthet, amit nem minden család tud felvállalni. A hozzátartozók jelenléte azonban mindenképpen nagy lelki megnyugvást jelenthet. Éppen ezért a részleg kialakításakor vendégszobát is berendezünk, hogyha a beteg is úgy akarja, akár a nap huszonnégy órájában mellette lehessenek szerettei. Bár a hospicerészleg az Általános Szociális Otthon falain belül működik majd, mindenképpen be akarunk rendezni egy saját kis konyhát is. ahol a gondozónő vagy a hozzátartozó megfőzheti éppen azt, amit a beteg leginkább megkíván. Induláskor a részleg még mindenképpen az intézet költségvetéséből gazdálkodik majd, s reméljük, hogy később az Országos Egészségbiztosítási Pénztár befogadja vállalkozásunkat, s így vegyes fenntartású lesz az intézetünk. Akkor már nemcsak az önkormányzattól és az alapítványoktól, de az OEP-től is kaphatunk támogatást. Szoros kapcsolatban állunk a Kamilliánus dr. Anton Gots- sal, aki rendháza nevében öt intenzív ágyat, matracokat és ágyneműt ajándékozott új részlegünknek, ezzel is segítve az indulást. A berendezésen kívül a jól képzett, empatikus ápoló- személyzetről is gondoskodnunk kell. Saját nővéreink közül hárman már két alkalommal is részt vettek egy néhány napos továbbképzésen, szakmai tudásukat bővítve, ismereteiket felújítva. Rajtuk kívül természetesen még szükségünk lesz két—három ápolónőre és általános, illetve szakorvosokra. Nagyon jó a kapcsolatunk a református, a római katolikus, a görög katolikus és az evangélikus egyházzal, melyeknek képviselői felajánlották, hogy állandó ügyeletet vállalnak a hospice-részlegben, hogy bármikor le tudjanak ülni az ágyak szélére vigaszt nyújtani a megfáradt lelkeknek.
