Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-29 / 176. szám

1996. július 29., hétfő

Riport

Lapunk napja

Hét csapat részvételével Új Kelet Kupa néven labdarúgótornát rendeztünk szombaton Tiszanagyfaluban. A csapatok játéktudása még kívánnivalót hagyott maga után, de lelkesedésben nem volt hiány. Egy-egy vitatott bírói ítélet legalább akkora érzelmi megnyilvánulást váltott ki, mint egy komolyabb bajnoki rangadón.

A selejtezőket egy három- és egy négyfős csoportban vívták a csapatok. A csoportgyőztesek, a nyíregyházi Motel Kárpáttá és a szintén megyeszékhelyi Start Vállalat csapatai mérkőztek meg a ceglédi kannáért. Végül a nagyobb játékerőt képviselő Motel Kárpáttá megérdemelten vitte el az első helyért járó díjat. A „bronzrangadót” a nyíregyházi Frimex nyerte meg a Tiszalöki Lokomoív gárdája előtt. A Futottak még kategóriájába került Tiszanagyfalu, a Tiszalöki Egyetértés és szerkesztőségünk válogatottja is. Az elfogulatlan és szakértőinek nevezhető zsűri összeállította a torna válogatottját, melybe Tóth I. István (Start), Hajdú István (Új Kelet), Barócsi István (T.lök Egyetértés), Szakács András (T.lök Lokomotív), Hubai István (Tiszanagyfalu) és Árvái István (Frimex) kerültek. Kellemesen elfáradva és farkaséhesen ültünk asztalhoz, melyre Puhl Ferenc helybéli kocsmáros igen ízletes, bográcsban főtt babgulyása került.

Helyzet a Start szállítás kapuja előtt

Puhl Ferenc korcsmáros alkotás közben

Bűnügyi riporter nyelvet nyújt a bíróra(?)

Aranylábú kupavesztesek, amikor még győztesnek hitték magukat

Az Új Kelet csapatának titkos fegyvere

UJ KELET

Határtalálkozók Vállai és Mezőfény körzetében

Először jöttek a szétszóródott svábok

A csanálosi római katolikus templom

Magyar—román határ menti baráti találkozókat 1991 óta minden évben rendeznek Vállaj, valamint a túloldalra került Csanálos és Mezőfény községek között. A három település polgármestere: Révész Antal, Mellau József és Tempfli Tibor (mindannyian magyar ajkúak, s mindegyiküket újraválasztották) először akkor vették fel a kapcsolatot, amikor a pápalátogatás idején megnyitották a határt. Csak akkor még azzal nem voltak tisztában, mennyi az udvariasság, és mennyi a valódi szándék egymás szavaiban.

Gyüre Ágnes (Új Kelet)

Azóta esztendőről esztendőre felemelkednek a sorompók július utolsó hétvégéjén — igaz, csak három napra, így történt ez most is. Egyik este a magyar, másik este a román oldalon randevúztak az emberek, akik között a történelem-viharai miatt ma már csak legfeljebb másodfokú rokonság áll fenn, hiszen hosszú ideig voltak elzárva egymástól, így nem is házasodhattak. (Viszont nagyon sok közös sorsú ember raboskodott mindkét oldalról az oroszországi munkatáborokban.)

A találkozó részeként csendültek fel pénteken este az 1771-ben épített, és teljesen frissen renovált csanálosi római katolikus templomban Verdi Requiemjének hangjai. A hangversenyt a XXX. Nyírbátori Zenei Fesztivál keretében rendezték meg. A hatszáz főt befogadó templom megtelt, Nagykárolyból is számos hallgató érkezett. (Tavaly ott zengett fel a nyírbátori fesztivál első határon túli programja.)

A csanálosi koncert után felállva ünnepelte a közönség az előadókat: a XX. Nyírbátori Ifjúsági Zenei Tábor Nagyzenekarát, a 70 tagú Debreceni Kodály Kórust, Csavlek Etelka, Lukin Márta, Bándi János és Fried Péter szólistákat és Kovács László karmestert. Ez az, ami magyar falvakban nem szokott megtörténni, s ami minden fáradságot megér.

Egyben az is bebizonyosodott, hogy még a mezőgazda- sági munkák dandárjának idején, napi 10 órányi aratás után is leülnek a földművesek zenét hallgatni. Anélkül, hogy tudnák, milyen hangnemben vagy zenei formában komponálták a művet, élvezik. Mert

ehhez semmi másra nincs szükség, csak jó előadásra. Verdit érdemes volt elhozni az úgynevezett egyszerű emberekhez. Legközelebb talán ők mennek el valahová Verdi kedvéért.

Július 27-én Vállajon várták a muzsika barátait. Persze nem csak a muzikális lelkűek közlekedtek ide-oda. A Börvelyen lakó, ötvenöt—hatvan év körüli Irma néni például stoppolt hazafelé menet. Uborkatartósítóért jött át Magyarországra, s úgy elbeszélgetett az itteniekkel, hogy a veje, akinek nem volt útlevele, órákat várt rá kocsival a túloldalon.

A csanálosi polgármesteri hivatalban a július 26-i, éjszakába nyúló fogadáson dr. Nagy László, Nyírbátor jegyzője emlékplaketteket nyújtott át Révész Antalnak, Mellau Józsefnek és Tempfli Tibornak. A három polgármester ezen az éjjelén is — iiiint már évek óta — annak az esélyeit latolgatta leginkább: vajon mikorra nyitható meg állandó határátkelőhely Vállaj és Csanálos között. (Ismeretes, hogy valaha erre vitt a sóút.)

Jelenleg Szabolcs-Szat- már-Bereg megye egyetlen köldökzsinórja Románia felé Csengersimánál található. Az ittenieknek százöt—száztíz kilométert kell tehát kerülni ahhoz, hogy átléphessék a határt. Egyébként Vállaj és Csanálos között két kilométer a távolság, Vállaj és Mezőfény között pedig hat.

1990. március 6-án, az első bejáráskor az Országos Vám- és Pénzügyőrség parancsnokhelyettese már elismerte az igények jogosságát. Legutóbb a Magyar Külügyminisztérium egyik illetékese járt a helyszínen, de 1997-re nem ígért változást, mondván, hogy most Szlovéniával sürgősebb kiépíteni a határkapcsolatot. Valószínű, hogy egy évig próbaképpen nyitják majd meg Vállajnál a határt, azután emelnek végleges épületeket. E pillanatban 800 ezer— 1 millió forintba kerül, ha három napra felengedik a sorompókat. Erre az idén — várhatóan Szent István-nap tájékán — újra lesz mód. (S talán nem csupán Vállajnak kell kigazdálkodni a költségeket.) Egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz az az álom is, hogy az Ágerdőma- jor és Börvely között — gyakran utas nélkül járó — fantomvonatot a megfelelő állami engedélyekkel, a költségek hatodolása révén benépesítsék.

Az említett magyar — román találkozót fejlesztették tovább az 1950 lakosú Mezőfényen, és idén első alkalommal rendezték meg a Szatmári Svábok Találkozóját. Ez iránt érdeklődést mutatott a Magyar Televízió nemzetiségi műsorainak Ács Zoltán által vezetett főszerkesztősége, és a Pécsi Körzeti Stúdió is. (Ottj áriunkkor, pénteken sugárzott egy riportot a bukaresti tévé a csanálosi óvodában folyó németoktatásról.)

A svábokat a Rákóczi-sza- badságharc után, 1712-ben Mária Terézia telepítette a kipusztult népességű vidékre Württenberg környékéről. (Mint a csanálosi templom előtt álló emlékoszlopról kiderül, az itt korábban létezett falut Vadának hívták.) A mostani középnemzedékhez tartozók nagyszülei még svábul beszéltek, ellenben a szüleik között már a legtüzesebb magyar érzelmű emberek találhatók.

Brunner István, a csanálosi római katolikus plébános —- aki egyébként a koncert előtti hetekben elmagyarázta a híveknek a Requiemet — szintén sváb. Annak idején családjával elkerült Jászapátiba, ott is érettségizett, de annyira visszavágyódott Szatmárba, hogy az ottani hittudományi akadémiára felvételizett. Jelenleg a tágabb környéken élők közül szinte mindenki magyarul beszél, s idegen nyelvként oktatják az iskolában a németet.

Az egykori bevándorlók azonban szokásaikban megőrizték svábságukat. Ételeik közül ma is sok készül ősi receptek szerint. Gondoljunk csak különleges füstölésű és fűszerezésű húsaikra, vagy meggyes táskájukra, a strudlira. Népdalaik is eredeti formájukban maradtak fenn. Bár a németországi svábok a szemükre hányják, hogy elhagyták a nyelvüket, senki nem vetheti meg őket ezért. A második világháború után ezen a tájékon komoly bűnnek számított „a fasiszták szavaival” megszólalni.

Szombaton fényképkiállítást nyitottak az új művelődési ház emeleti részén a sváb népviseletről és szokásokról. Vasárnap a római katolikus templomban Reiser Pál plébános németül celebrált misét, majd Helmut Bemer, a bajor tartományi kancellária egyik vezetője, a Németországi Svábok Szövetségének elnöke mondott beszédet. Ezután a környező sváb falvak — mint Béltek, Sándra, Petri, Kap- lony, Kálmánd, Szaniszló — folklórcsoportjai tartottak bemutatót.

A Szatmári Svábok Találkozóját ezután minden páros évben Szatmárban, minden páratlan évben pedig Németországban kívánják megtartani.

Brunner István plébános