Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-27 / 175. szám
12 1996. július 27., szombat Sport UJ KELET Kormányváltás Vencsellőn L.T.L(Új Kelet) Bajnoki nyitófordulók esetén az a gyakorlat, hogy az osztályba frissen felkerült csapatok, magyarán az újoncok saját közönségük előtt mutatkozhatnak be. A szokás és a kivétel találkozik szembe egymással augusztus 18-án Gávaven- csellőn: a helyi SE ellenfele a mezőnyben szintén újdondász Nyírmeggyes együttese lesz. A rajtig már egy hónap sincs hátra. A vencseliői keret lelkesen gyakorlatozik, a vezényszavakat a régi-új edző, Falatovics László adja. (A hírek szerint elődje, Lengyel László a nyírtelekiekkel tárgyal). A korábbi „garnitúrából” egyedül Kormány kapus hiányzik, ő visszatért Nagyhalászba. Három, tavasszal még nem vencseliői játékos edz a csapattal: a gólerős Tanyi Halászból érkezett, Poór utoljára a Nyh. Kárpát-Hús Volán együttesében szerepelt, Pásztor pedig a rakamazi színeket váltotta fel. Toborzó A labdarúgáshoz kedvet érző, 1981. január elseje után született gyerekek számára toborzót hirdet az FC Sényő Pa-Na Bt. Jelentkezés július 30-én, kedden 17 órától a Nyíregyházi Kertvárosi Iskolában (Könyök utca), ahol Mirgai László fogadja az ifjú reménységeket. Szerelést mindenki hozzon magával! Roma torna Augusztus 14-én a Vasutaspályán labdarúgótornát szerveznek roma csapatok részvételével. A szervezők kérik, hogy minél hamarabb jelentkezzenek azok a romák, akik a megyei, vagy járási bajnokságban nagy pályán futballoznak, és játszani szeretnének a nyíregyházi romaválogatottban. A rendezvényen színre lép még a budapesti romaválogatott és a rendőrválogatott is. A torna előtt edzőmeccset játszik a nyíregyházi csapat, jövő héten szerdán 16 órától a nagyhalászi megyei első osztályú együttessel méri össze az erejét. Jelentkezés: július 29. 15 óra, Városi Stadion. Információ: Horváth György (Színész), (47) 352-632-es telefonszámon (Balogh Gyula halászcsárdája). Előkészületi mérkőzések Labdarúgás, szombat: Nyíregyházi FC—Zimbru Chrisnau 10.30 Tiszavas- vári úti pálya, Záhony—FC Sényő Pa-Na Bt. 10.00, Kis- várda—Sátoraljaújhely 10.00, Kárpát-Hús Volán- Nyíregyházi Kertváros FC 10.00 Zalka Máté utcai pálya. Labdarúgó Magyar Kupa Megállítani az UTE-hengert Bár az olimpia sok mindent háttérbe szorít, a „kertek alatt” megkezdődnek a Magyar Kupa csoportküzdelmei. Egy hét alatt „lezavarják” a három fordulót, a nyitányt a szombati mérkőzésdömping jelenti. Nem panaszkodhatunk. Megyénknek kijutott a jóból, főként Gergelyi- ugornyán hívogató a műsorszám. Jön az Újpest, erre pedig talán még a strandolók is megmozdulnak. Koncz Tibor (Új Kelet) Baktán a második vonalban tüsténkedő KTE fellépése válthat ki izgalmakat, míg a Tisza- vasvári idegenben igyekszik „pontos” rajtot venni. A gyógyszergyáriak amúgy jó kezekben lesznek, jászberényi meccsükön Puhl Sándor dirigál! Kezdési idő: szombat 17 óra. Tiszamenti SE—Újpesti TE V.: Kurmai (Zvolenszky, Fridély). Gergelyiugornya, Szabó Gusztáv szakosztályavezető: — Mi sem természetesebb annál, mint hogy nagyon készülünk az Újpest fogadására. Ennél csalogatóbb mérkőzés már régen nem volt ezen a környéken, ezért is bízom abban, hogy sokan eljönnek buzdítani a csapatot. Ránk is fér a szurkolók segítsége, mert annyi szent, az UTE jóval esélyesebb. Titokban reménykedem, hogy kihúzzuk gól nélkül az első húsz percet, akkor szorossá tehetjük a meccset. Óriási siker lenne, ha helyt tudnánk állni, ennél Futótűzként terjed a hír, miszerint bombaerősítést hajtott végre a Demecser NB lll-ba került együttese. Fáky László, egyesületi elnök csütörtökön közölte lapunkkal, hogy három, a tavasszal még Nyíregyházán szerepelt labdarúgó, Kovács Imre, Drobni Miklós és Szatke Zoltán aláírt a megyei első osztály bajnokához. Amilyen kedvező ez a hír a Demecsernek, olyan kínosan érinti a Nyíregyházát. Ha ugyan van hír! Csiky Nándor (Új Kelet) Az NYFC-nél ugyanis nem tudták megerősíteni a bejelentést. — Én erről nem tudok, velem nem tárgyaltak, de nem is vagyok illetékes az ügyben — kommentálta a történteket Kovács János, a felkészülést irányító szakmai stáb mestere. — Egy biztos: a három lejárt szerződéssel rendelkező labdarúgó nálunk még nem hosszabbította meg a szerződését. Tóth János volt klubigazgató szintén nem tudta mire vélni a fejleményeket. — Nem foglalok állást. A négy fiú — beleértve Csehi Tibort is — szabad, de a klubot senki nem kereste. Én ígéretet tettem a szóban forgó játékosoknak, hogy amennyiben becsületesen végigdolgozzák a júliust, biztosítom a munkabérüket. Ehhez képest... Drobni például mindig előre kapta meg a szerződéskötési juttatását, és most egyetlen hónapig többet nem kívánhatunk ettől a találkozótól. Sérültünk nincs, ráadásul számíthatunk az új játékosokra, így Barnucz, Vir- tás és Kovács Zs. kapus is bemutatkozhat. A pályát folyamatosan karbantarjuk, ezzel nem lesz gond. Baktalórántháza—Kecskeméti TE V.: Bukovics (Sápi, Drucs- kó). Baktalórántháza, Kozma József edző: — Noha nehéz csoportba kerültünk, ám muszáj kielégíteni a közönség igényeit. Nem készültünk külön a kupameccsekre, viszont odafigyelünk az ellenfelekre. Akkor lehet keresnivalónk, ha szombaton legyőzzük a kecskemétieket, mert ez esetben az utolsó fordulóban, Csaba- csüdön megszerezhetjük a továbbjutáshoz szükséges pontokat. Mindenesetre a főpróba jól sikerült, 4-0-ra vertük Ra- kamazt, és biztató momentumokat láttam a társaságtól. Sajnálatos, hogy három súlyos sérültünk van, emiatt Németh Csaba, Vida, továbbá CselószDrobni Miklós nem tud türelmes lenni. Furcsállom ezt a magatartást, azt, hogy egyesek így állnak ki a csapatért. De nem tudom elképzelni, hogy a három labdarúgó átigazolása végérvényes legyen, ehhez ugyanis a Deme- csemek minimum hétmillió forint kellene... A nyíregyháziak tehát így látják az ügyet, azt azonban nem nehéz észrevenni, hogy a Demecser felé kacsintgató trió valóban nem látogatja az NYFC edzéseit. Szatke, Drobni és Kovács a csütörtöki debreki semmiképpen nem léphet pályára. Nincs tökéletesen rendben Sós és Kapin sem, ettől függetlenül őket figyelembe veszem az összeállítás kijelölésekor. Tudomásom szerint a Baktára visszatért Fecsku már bevethető, vele erősödünk. Jászberény—Tiszavasvári Alkaloida V.: Puhl (Birincsik, Márta). Tiszavasvári, B. Kovács Zoltán edző: — A feladat adott: meg kell nyerni a mérkőzést! Ha megverjük a két alacsonyabb osztályú ellenfelet, másodikként továbbjutunk a csoportból. Azt azért nem árt tudni, a Jászberény az NB III Mátra-csoport egyik meghatározó csapata. Jól emlékszem rájuk abból az időből, amikor még Salgótarjánban voltam edző, komoly vetélytárs- ra leltünk bennük. Még inkább megnehezítheti dolgunkat, hogy a felkészülés derekán járva hiányzik a frissesség a fiúkból, ezáltal érthetően tompábban mozognak. így azután nyilvánvalóan nem lesz könnyű hozni a meccset, miként azzal is kalkulálunk, hogy a hazaiak lelkesedéssel fogják pótolni a két csapat között meglévő tudáskülönbséget. A szóba jöhető játékosok közül kénytelen vagyok eltekinteni a húzódással bajlódó Veres és a sérüléséből lábadozó Szabó kapus csatasorba állításától. Szatke Zoltán ceni felkészülési mérkőzésen sem vett részt, nevük hiányzott az összeállításból. A Feke (Balázsy) — Karkusz, Barna, Kiss, Bodnár, Csapos (Korpái), Feczkó, Kákóczki, Domokos, Bessenyei, Németh összetételű Nyíregyháza a Hajdúság fővárosában Debrecen vegyes gárdájával mérte össze erejét. Kovács edző elmondta: csapata jól játszott, helyzeteket alakított ki, ám a szakadó esőben végül — 0-0-ás félidő után — egy 70. percben kapott góllal vereséget szenvedett. A Demecser nyerte a JT Kupát Pénteken Tiszavasváriban három csapat vett részt a hagyományos JT Kupán. A körmérkőzéses torna a demecseri Kinizsi sikerével zárult. Eredmények: FC Sényő Pa-Na Bt.—Rakamaz 0-2 (0-0) Gólszerző: Papp, Pothurszki. Demecseri Kinizsi—FC Sényő Pa-Na Bt. 3-1 (0-1) Gólszerző: Hajnal, Brankovics, Majchrovics, illetve Berecz. Rakamaz—Demecseri Kinizsi 1-1 (1-0) Gólszerző: Kovács I. illetve Kovács I. A végső sorrend: 1. Demecser 4 pont (4-2), 2. Rakamaz 4 pont (3-1), 3. Sényő 0 pont. Hétmillió és mehetnek? Az NYFC nem tud semmiről Röplabda Háromból „semmi” Új Kelet-információ A hét elején az NYVSC férfi röplabdacsapata is megkezdte a munkát. Az első edzés után Balázs István vezetőedző elmondta, hogy az első hét legfontosabb feladata az, hogy a komplett extraligás játékoskeretet „megalkossák”. E cél érdekében rögtön a kezdésnél megjelent három Ukrajnából, pontosabban Kijevből érkezett játékos, akik próbajátékon vettek részt. Nos, a hétvégére kiderült, hogy a három játékosból egyet sem igazol le az NYVSC. Az indok igen egyszerű: két ukrán fiú nyitásfogadásban nem ütötte meg azt a szintet, amire a nyíregyházi gárdának szüksége lenne. A harmadik ukrán fiú viszont nem arra a posztra érkezett — hiszen center játékos, s ebből „bővében” van az NYVSC —, a melyre játékost vártak. További hír a csapat háza tájáról, hogy a tavalyi év két külföldi röpise, Zsu- kav és Korea sem marad a gárdánál. Arial Korea már el is hagyta a megyeszékhelyet, a romániai Zilaunál (Zilah) folytatja pályfutását. Zsukov péntek délelőtt még az együttessel edzett, de valószínűleg ez volt az utolsó tréningje az extraligás gárdával. A zuhanyhíradó szerint ő Bulgáriába szeretne tovább röplabdázni. Jelen pillanatban tehát ez a helyzet a röplabdaszakosztály háza táján, s a dolog továbbra is nyitott: Drotáron kívül, ki fogja meg a nyitást? Hát ez bizony fogas kérdés... Ádámszki, Paulik — Nagyhalász K. T. (Új Kelet) Nem akármilyen átigazolási akció bontakozik ki Nagyhalászban. A nevek hallatán biztosra vehető, a megyei első osztályú legénység nem éri majd be a tavalyi helyezéssel. Az előző idényben az alsóházban szerénykedett a menet közben belső válságon átesett egyesület, ám most fordulhat a kocka. A szakvezetők valósággal „robbantottak”, hisz már „becserkészték” az elmúlt fél évben Kisvárdán futballozó Ádámszki Róbertét, aki a Nyíregyházi FC kölcsönjátékosként erősítette a harmadik vonalbeli csapatot. Mindeddig. A gólérzékeny támadót jól kiegészítheti egy másik nagy név, miután a Sé- nyőt elhagyó Paulik István is a Madalina György által irányított gárda színeiben fogja bűvölni a labdát. További inforÁdámszki Róbert máció, hogy öt demecseri labdarúgó teszi át székhelyét Nagyhalászba, mert Hegyes József, Kovács Mihály, Budaházi László, Nagy Béla és Balázs István a távozás mellett döntött, elfogadva a halásziak ajánlatát. Kiscsapatok tornái Bajnokok Tornáját rendez a hét végén Lövőpetriben a kisvárdai városkörzeti labdarúgó-szövetség. Az eseményre négy csapatot hívtak meg, a házigazdák mellett Új- dombrád, Jéke és Nyírtass lép majd pályára. Szombaton előbb 15 órától Újdombrád— Nyírtassál találkozik, ezt követi a Lövőpetri—Jéke mérkőzés. Másnap délután előbb a két vesztes csatázik, aztán 17 órától a finálét bonyolítják le. # * # A Középszabolcsi Kupa mérkőzéseinek ad otthont vasárnap délután Apagy. A vendéglátókon kívül Nyírpa- zony, Nyírtét valamint Kék együttese lesz résztvevője a villámtomának. Az első ösz- szecsapás 14 órakor kezdődik. Jordi Cruyff repülőre ült MTI Az FC Barcelona sztárcsatába, Jordi Cruyff pénteken Angliába repült, hogy aláírja négy évre szóló szerződését az élvonalban szereplő Manchester United együtteséhez. A holland válogatott játékos egy orvosi vizsgálat után csatlakozik a United együtteséhez. Az angol klub vezetője, Alex Ferguson elégedetten nyugtázta: — Jordi tapasztalt, tehetséges és kiegyensúlyozott támadójátékos. Biztos vagyok benne, hogy még több sikerhez segíti hozzá együttesünket. — Komolyan fontolóra kellett vennem a dolgot, de azt hiszem, jól döntöttem, amikor vállaltam a szerződést. Azt hiszem, barcelonai pályafutásom véget ért, és remélem, hogy az Old Trafford stadionban is jó formámat hozom a következő szezonban — nyilatkozta Jordi Cruyff. A Manchester United 1,3 millió angol fontot fizetett Cruyffért a katalán klubnak.