Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-24 / 172. szám
Fekete Tibor (Uj Kelet) Nyíregyházán, a Kossuth utca és a Sarkantyú utca sarkán járókelőket szólítottunk meg, és a címben szereplő kérdést tettük fel nekik. íme hárman a válaszadók közül: I Szálló László: — A választások óta elég sokáig türelmesen vártunk, hogy a sorsunk jobbra forduljon, de nem alakul úgy a helyzetünk, ahogy szeretnénk. Túlvagyunk egy úgynevezett rendszerváltáson, amit, úgy érzem, nagyon elkapkodtak. Az előző kormányt az az elv vezérelte, hogy mindent lerombolni, ami korábban volt, és majd lesz helyébe valami. Én még abba. a korosztályba tartozom,.amelyiknek lehetősége volt tanulni. Szüleim munkásemberek voltak, és nemigen lett volna pénzük taníttatni. Szerencsére nekem akkor sikerült. A mai gyerekeknek hiába van meg a tehetségük, ha a szülők nem bírják anyagilag, akkor nem tudnak főiskolát vagy egyetemet végezni. Boszszantő az a témy is, hogy a magyar lakosság egészségi állapota a második világháború előtti szintre süllyed vissza. Olyan betegségek jelentek meg újra — például a tbc —, amelyekről azt hittük, eltűniföjíia Beatrix; | — A pénztelenség bosz- szant, a hajtás a mindennapi megélhetésért. Azért kell harcolnunk, ami jogos jussunk lenne. A kormány csak ígérget, és úgy érzem, becsap minket. Általános iskolában tanítok, és mindig azt vágják a fejünkhöz, hogy már megint a pedagógusok elégedetlenkednek. Egyedül élek, és egy fizetésből nagyon nehéz fenntartani a lakást úgy, hogy még a napi megélhetésre is jusson. A szüleimnek sem volt sokkal könnyebb, de ha szerényen is, mégis biztonságban éltek. Hiába mondják; magasabb az életszínvotek a Föld színéről. Olyanok pocskondiázzák a múltat, akiknek sikerült szétverni a világ élvonalába tartozó mezőgazdasá-gunkat. Akármennyire kiabálnak is, nem az MSZP tehet a mai rossz gazdasági helyzetről. Az előző kormány és főleg Antall József attól félt, hogy visszajönnek az oroszok, ezért igyekezett annyira a korábbi gazdasági szerkezet mielőbbi felszámolásával. Kárpótolt boldog-boldogtalant. A vitézek és a földesurak jókora kárpótíásijegy- csomagokat kaptak. Csak azt nem tudom, az egyszerű embereket ki fogja kárpótolni? nal, ha nem tudom, hogy holnap lesz-e munkahelyem. Eltorzultak és felborultak az értékarányok. Gyakran látok fiatal gyerekeket, amint feszítenek az autócsodákban. Biztos megdolgozott azért valaki, de nem ők. — Legjobban a zajos szomszédok tudnak felbosszantani. Olyan hangosan bömböltetik a rádiót és a CD-lejátszót, hogy szinte beleremegnek a falak. Teljesen mindegy nekik, hogy milyen napszak van. Ha csak tíz percre szaladnak haza, akkor is bekapcsolják a zeneládát. Aprónak tűnő bosszúság ez, de megkeseríti az ember életét. Szerintem ez már környezet- szennyezés. Bosszantanak még a napi pénzügyi gondjaim is. Állandóan figyelemmel kell kísérnem, mennyi a fizetés, ebből mennyi tartozást kell megadnom, mennyi marad a napi megélhetésre. Szerencsére annyira rossz helyzetben nem vagyunk. Máról holnapra meg tudunk élni. A baj csak akkor kezdődik, amikor egy nem várt kiadás jön közbe. Legutóbb is, műszaki vizsgára kellett felkészíttetnem az autót, és bizony az összes tartalékunk ráment. Még a valutaszámláról is ki kellett vennünk az összes megtakarításunkat. A taxiban mindig történik valami Egy szatyor dollár Fekete Tibor (Uj Kelet) Zatureczki Pálnak már a nagyapja is szakmabeli volt (ő hajtotta az utolsó konflisfogatot Nyíregyházán, sőt, az egész országban), vérében van a személyfuvarozás minden csínja-bínja. Sok mindent megélt már, de ami legutóbb történt, arra még álmában sem gondolt. Ukrán férfiakkal megegyeztek egy budapesti fuvarban. Ilyenkor az a szokás, hogy előre elkérik a díjat, mert biztos, ami biztos. Ez nem jelentett gondot, ugyanis sok pénz volt náluk, autót akartak venni. A Keleti pályaudvar környékén kiszálltak az utasok, és sofőrünk indult is vissza. Már Gyöngyösnél járt, mikor észrevett egy csomagot a hátsó ülésen. Kibontotta, s meghök- kenve látta, hogy tele van százdollárosokkal. Elkezdte megszámolni, de hetven darabnál abbahagyta. Először azt hitte, megfogta az Isten lábát, de nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta az örömmámor. Mindenféle maffiatörténetek jutottak az eszébe, és már biztos volt benne, utasai azóta égen-földön keresik a pénzüket, és vele együtt őt is. Gyanúja beigazolódott, amikor a központtal CB-rádióján közölte, mit is talált. Nyíregyházára érve már várták az utasok megbízói, még egy kevés jutalmat is kapott becsületességéért. Na nem a szokásos tíz—húsz százalékot, mindössze hatvan dollárt, de járhatott volna rosszabbul is. Mi van, ha nem a kocsiban hagyják, mégis rajta követelik, vagy örömében útközben elkölt egy kevéskét a pénzből. Jobb nem is rágondolni. A városi forgalom nem számít annyira veszélyesAkik munkájuk során nap mint nap idegen emberekkel találkoznak, azokkal mindig történik valami. Baráti összejöveteleken gyakran adnak beszédtémát a rendőr-, mentős- vagy taxistörténetek. Hivatalos nevükön személyszállító kisiparosokat kerestünk fel, akik beavatnak hivatásuk nehézségeibe is. íme: nek, mint a távolsági vagy az éjszakai fuvar. A fővárosba, vagy még attól is messzebbre többnyire a külföldi állampolgárok mennek, és ők is, csak ha sok pénz van náluk. Taxis berkekben már bevett gyakorlat, ha a helynévtáblán túlra kéri az utas a szállítást, akkor már előre elkérik a viteldíjat. Ennek ellenére érik őket meglepetések. A Szabolcs taxi egyik gépkocsija éppen a kórház előtt várakozott, amikor beült hozzá egy férfi mentős egyenruhában, és Debrecenbe vitette magát. „Hivatalos” személytől már csak nem kéri előre a pénzt — gondolta a sofőr, és bízva utasa becsületességében, egy debreceni kórházépületbejáratáig fuvarozta. „Épp most szült a feleségem, de nincs nálam annyi pénz. Felugróm az osztályra és azonnal jövök” — mondta az utas. A taxis várt türelmesen, de egy óra elteltével aggódni kezdett. Utánajár a dolognak. A portástól kellett megtudnia, abban a kórházban nincs is szülészet. Egyre nehezebb a megélhetés, és az utasok körében is romlik a fizetési morál. Rendszerint külső kinézet alapján döntik el, kitől kérik előre a fuvardíjat, de még ez is lehet megtévesztő. Leginkább mégsem ezzel akad problémájuk. Gyakran előfordul, hogy táska vagy más csomag marad a kocsiban. Olyankor visszaviszik a jogos tulajdonosának. A gazdája, ahelyett, hogy megköszönné, még a pluszfuvar árát is csak vitatkozás után fizeti ki, ha egyáltalán kifizeti. Nehéz helyzetben vannak akkor is a sofőrök, amikor „csak pénzért szalad be” az utas, de nem jön ki. Nem mehet utána, hisz az már magánlaksértés. A polgári peres utat pedig már jól ismeri mindenki, és különben is, még tanúja sincs a taxisnak. Azért akad jó példa is, meséli Kiss István. Olasz- országi nyaralásra indult egy nyíregyházi család. Az Alma utcáról a buszpályaudvarra vitették magukat, és a fuvar végén számlát kértek. Amíg a gékocsivezető a papírmunkával volt elfoglalva, addig a család apraja-nagyja összepakolta a motyót, és — mint utólag kiderült — az élelmiszeres pakk ott maradt. Arról nem szól a történet, hogy mit evett a család három hétig, de a tartós élelmiszerekből álló készlet visszakerült a család rokonaihoz. A nyaralásból hazatérve csomagjuk megkerülésének örömére nemcsak a taxis költségeit fizették ki, hanem még egy igen jó minőségű francia borral is megjutalmazták. Az a bizonyos fejfedő! Bürget Lajos jegyzete Miután már a baseballsapkáról egy ízben kielmélkedtem magam e lap hasábjain, e csúf termék kritikájától eltekintek. De a fejfedőkkel változatlanul bajom van. Nem a forma, nem a divat, nem az általa hordozott „üzenet” borzolja kedélyeimet. Sokkal inkább az, hogy a fejfedők viselőinek fogalmuk sincs arról, mit is kell bizonyos helyzetekben csinálni ezzel a ruhadarabbal. A közelmúltban egy kis vidéki templomot néztem meg, közben be viharzott egy sereg ifjonti legény. Örvendtem, lám, milyen érdeklődők. De hamar komorrá váltam, mert a sapkák a fejen maradtak. A sápka- és kalápviselés ugyanis nem világnézeti ügy, hanem egyszerűen viselkedési szabály. Ezt nem tudták, láthatóan a kísérőjük sem. Miután valaki figyelmeztette őket, értetlenül kapkodták le a sapkákat. De látunk sapkában étteremben ülőket, sapkában vagy kalapban hivatali szobákban-tárgyalókat, kalapban más lakásába bemenőket. Sajnos, a nevelésből, sok más mellett, kimaradt a kalap és sapka viselésének és használatának megtanítása is. Ma már annak a szólásmondásnak sincs sok értelme, hogy „kalap le előtte”, hiszen miért kellene levenni a kalapot egyáltalán, főleg valaki előtt? Nagy nemzeti neveletlenségünknek ez csak egyik jele. A szembe húzott fejfedők mögé bújt tudatlanság és tiszteletlenség elkeserít. Néha az az érzésem, hogy egy-egy fejen hagyott kalap vagy sapka éppen a fej ürességét leplezi. Vagy éppen azt bizonyítja? Ki-ki'döntsön ízlése szerint. Református kiállítás Új Kelet-információ 0 '; Július 28-án, vasárnap a nyíregyházi református közösség gyülekezeti házának Kálvin-termében imád- ságos-, énekeskönyv- és bibliakiállítást tekinthetnek meg este hat óráig az érdeklődők.
