Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-15 / 164. szám
Közélet UJ KELET 1996. július 15., hétfő 5 Maximált áras lehet a kenyér Heves és érzelemtől túlfűtött megnyilatkozások kísérik azt a tényt, hogy a kenyér fogyasztói ára megközelítette (néhol meg is haladta) a száz forintos bűvös határt. A kenyér jelkép, a megélhetés szimbóluma és nem utolsó szempontból alapvető élelmiszer. A kenyérbúza aratásának kezdetekor minden évben fellángol a vita, hogy mi mennyi a fehér kenyér árában és lehet-e szabályozni a fogyasztói árát? A témában a legilletékesebbet, dr. Lakos László földművelésügyi minisztert kérdeztük: — A kenyér előállításának költségéből mindössze harminc százalék az alapanyag. A gabonatermelők azt állítják, hogy a kereskedők túl nagy haszonréssel adják tovább a búzát. Ón hány százalékos nyereséget tart reálisnak a búza- nagykereskedők számára? — A gazdasági élet által elfogadott átlagszámokat tekintve éves szinten 15 százalékos érték még elfogadható lenne. A kereskedői árrésnél figyelembe kell venni, hogy mennyiért vette, mennyibe került a szállítás, a raktározás. Ehhez még hozzá kellene adni az infláció időarányos mértékét, és a kettő együtt még mindig tisztességes hasznot hozna a nagykereskedőknek. — Nem érzi-e úgy, hogy a gabonatermelők szándékosan az aratás kezdetére időzítették a kenyér fogyasztói árának kérdését. —Egyrészt teljesen szándékos az időzítés, hisz teljesen normális módja ez az érdekérvényesítésnek a demokráciában. Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy a gondjaikkal a nyilvánosság elé lépnek. Azonban több vitás kérdést a szakmán belül kellene megoldani. Az Egyesült Államokban már komoly hagyományai vannak a farmerek érdekérvényesítésének. Mielőtt értékesítenék a termésüket, előtte leülnek tárgyalni és kialakítják a közös álláspontjukat. Innentől kezdve mindenkinek kutya kötelessége az ott elfogadott megállapodást betartani. Akár egyetértett vele előtte, akár nem. Ha pont került a szerződés végére, attól kezdve minden gazdára ez egyformán kötelező érvényű. —Egy múlt heti tévényilatkozatában azt mondta, hogy a kormány indokolt esetben megteszi a szükséges és alkalmas intézkedéseket. Mire gondolt? — Alkalmas eszköz alatt azt értem, fenn kellene tartani, hogy a kenyér árában is a piacgazdasági mechanizmusok érvényesüljenek. Az állami támogatással, a kiviteli korlátozásával elfogaható szinten tudjuk tartani a fogyasztói árat. A minisztériumban a munkatársaimmal szakmai minimumokat számoltunk ki, hogy milyen összegből lehet még nyereségesen előállítani például a lisztet vagy a fehér, illetve félbarna kenyeret. Ettől a szakmai minimumtól a búza ára 20— 23 százalékkal magasabb, a liszt 26—46 százalékkal több, a kenyérár 20—40 százalékkal magasabb. A középtávú világpiaci árakból indultunk ki, és ehhez viszonyítottunk. Ugyanakkor az is befolyásolja ezeket az árakat, hogy tőkehiányos a mezőgazdaság, és egy hosszú aszályos időszakon vagyunk túl. A szükséges pedig azt jelenti, hogyha mégsem tudjuk piackomform-eszközökkel korlátozni a kenyér, a tej, a hús árának emelkedését, akkor kényszerintézkedéseket kell bevezetnünk. A gazdaságpolitika elméletében tíz tétéiben sorolták fel azokat a lehetőségeket, amelyekkel kordában lehet tartani az árakat. Például maximált ár, állami támogatás, adócsökkentés stb. Ezt legalább harminc évig alkalmazták. Csak átmeneti és kifejezetten kényszermegoldásként lehetne alkalmazni. Szeretném, ha erre nem kerülne sor. Lakos László földművelésügyi miniszter Balmazújvárosban Szövetkezést szorgalmaz a kormány Or. Keserű János A szövetkezetek jövője címmel agrárfórumot tartottak Balmazújvárosban, a Veress Péter Művelődési Házban. A meghívott agrárszakemberek és érdeklődők kérdéseire dr. Lakos László földművelésügyi miniszter, dr. Keserű János, az MSZP mezőgazdasággal foglalkozó ügyvivője és Orosz Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának vezetője válaszolt. A tanácskozás elején Keserű János mintegy fél órában taglalta a különböző önszerveződések lehetőségeit és azok szükségességét. Figyelmeztető példának Görögország esetét említette, ahol többnyire négy hektáros parcellákat műveltek a parasztok. Az Európai Unióba történt felvételük után egy évvel ezeknek a gazdaságoknak a legnagyobb része tönkrement. Nem tudták felvenni a versenyt a sokkal fejlettebb és szervezettebb nyugat-európai agrártermelőkkel. Félő, hogy az elaprózott magyar magán- gazdaságok is erre a sorsra jutnak majd. Az EU-nak nincs szüksége a magyar agrárágazat termékeire ( sokkal inkább mint piacot veszik számításba). Ez mindenképpen fékezheti a csatlakozási tárgyalásokat. Nem szabad abba a zsákutcába se belemenni, hogy az EU a csatlakozás feltételéül szabja a termőterületek nagyságának csökkentését. A nyugat-európai átlaghoz viszonyítva nálunk sokkal több embernek kell megélni a földművelésből. A hazai agrártámogatás szintjét sem lehet tovább csökkenteni—hangoztatta az előadó. A magánosítás során szövetkezeti üzletrészeket adtak a volt téesztagoknak, ez azonban a szövetkezeti formától idegen, és ráadásul önmagában semmit sem ér. Követendő példaként említette a Szentesi Árpád Szövetkezetét, ahol közös beruházásból építették ki az öntöző- rendszert, a palántanevelőt. Közösen végzik a növényvédelmi munkálatokat, és még az értékesítési szerződéseket is együtt kötik. Az ilyen önszerveződő társulások nagyobb eséllyel pályázhatnak a támogatásokra, és az exportpiacon is nagyobb lehetőségeik vannak. Talán a nádudvari KITE az integrációs rendszerekben, vagy a bábolnai gazdaság a baromfi ágazatban járhatna élen az újabb gazdasági társulások létrehozásában. Az oldalt írta: Fekete Tibor Bozsó Katalin felvételei A hallgatóság soraiból Szabó István, a volt nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet ismert elnöke szólt hozzá. Véleménye szerint, a nyolcvanas évekre jellemző intenzív mezőgazdaság mára a visszájára fordult. Á gépi megmunkálást újból felváltotta a kézi kapálás. Az 1990—94 közötti időszak a rombolás évei voltak az agrárágazatban. Politikailag rossznak tekintették a szövetkezeteket, és mindent elkövettek a megsemmisítésük érdekében. Számára elfogadhatatlan érvelés az, hogy nincs több pénz. Mint mondta, a központi költségvetésből arra jut, amire akarják, és ettől sokkal kevésbé fontos célokra fecsérlik el az adófizetők pénzét. A hozzászóló úgy vélte, hogy Magyarországon újra megjelentek az agrárproletárok, és nagy hibát követ el az MSZP, ha ezzel mint politikai erővel nem számol. „így paraszt még nem volt átverve, mint most a vagyonjeggyel” — megjegyzése aratta a legnagyobb tetszést a hallgatóság körében. Olyan vagyonhoz jutottak, amihez nem tudnak hozzáférni. Egy másik felszólaló — a jelenlévő Pintér Miklósnak, pénzügy-minisztériumi államtitkárnak is címezve — sürgette, hogy a szövetkezeteknek tegyék lehetővé a földvásárlást, és vezessék be a nulla adózást. Ha nem adnak elegendő támogatást az agrárszektornak, akkor legalább ne is vegyenek el tőle. Egy idős bácsi lassúnak ítélte meg az átalakulás folyamatát. Mint mondta, neki a mából kell megélnie, és hiába lesz jó húsz év múlva, ha ő akkor már nem él. Az egyik felszólaló Megoszlott az agrárlobbi / Uj piacokat kell szerezni Magyarország modernizációja a vidék és ezen belül is az agrárágazat korszerűsítése nélkül elképzelhetetlen — mondta Orosz Sándor, az Ország- gyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. Az 1994-es választások óta nem változtak a feladatok, csak az „aprópénzre váltásuk” megy nehézkesen. A parlament agrárlobbija ugyanúgy megosztott, mint maga a földet művelők közössége, és nem feltétlenül kötődik a pártokhoz. Az ország házának falain belül is ugyanúgy megtalálható mindenféle irányzat, mint az élet más területein. Az agrámap központi kérdéséről, az Európai Unióhoz csatlakozásról a parlamenti elnök az alábbiakat mondta: Európa fejlettebb felén a növénytermesztés és az állattenyésztés mindennapjaiba épül be a környezetvédelem. Hiba lenne ezt figyelmen kívül hagyni. Az unió tagállamai között nem alakult ki egységes vélemény abban a kérdésben, hogy hazánk milyen mértékben fogja vissza termelését. Magyarországon az utóbbi néhány évben restriktiv gazdaságpolitika érvényesült az agrárágazatban is. Ez tovább már nehezen csökkenthető. Nehéz feladat hárul majd a csatlakozási tárgyalásokon részt vevő magyar küldöttségre. A hazai szakemberek a termelés bővítését szorgalmazzák. Ehhez pedig vagy új piacokat kellene szerezni, vagy a meglévő piacokon tért hódítani. Mindkettő nagyon nehéz. A mezőgazdasági kistermelők többsége a minisztériumtól várja a csodát, de az igazi csoda az, hogy a nehézségek ellenére még van magyar mezőgazdaság. Sokszor hivatkoznak arra az adatra, hogy a csúcsteljesítményt a nyolcvanas években érte el az ágazat. Ez azonban csak mennyiségi rekordokat jelentett, és nem minőséget. Az akkori mezőgazdaságot hermetikusan elzárták a piaci hatásoktól. Az elzártságot követően ma nagyon nehéz megszokni a piaci rivalizálást. Évtizedek óta elavult gyümölcsfafajtákkal nem lehet versenyezni az EU-ban. Ha ehhez még hozzászámítjuk az ottani ágazati támogatás mértékét, amely nagyságrendekkel magasabb a hazainál, akkor még égetőbbnek tűnik a termelési szerkezet és a finanszírozási rendszer reformja.
