Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-15 / 139. szám
UJ KELET Irodalom |ii 1996. június 15., szombat 9 TURK CSABA ünnep reggelre kijózanodnak az éjszakák rajtunk már nem segít a fohász szépíteném az ünnepet fájdalom és könny a terített asztalon most keresztfa súlyú a pillanat mosolyod törleszkedő alázat eldurvult kezemen vér és sár ünneplőruhám zsebében gombóccá gyűrt zsebkendők TURK CSABA (egy napon, mikor már...) egy napon, mikor már kifosztott minden igaz szavamból otthagy, az árokpartra lök s míg a föld nyögéseit hallgatom, mint egy ruhát, ledobja magáról minden mozdulatom tudom... csak annyira fog fájni mint az üres szürke esték amiken a halált meg lehet kívánni BUDAHAZI ISTVÁN Megtalálsz A verssorok között bújok meg, mint erdőben a betyár. Magam pandúrkézre nem adom, de a szóképek bokrai között, — — ha igazán keresel, — megtalálsz. LENGYELFFY GABOR Testemnek testként Hunyt szemek mögött nyitnak nékem új világot a szavak. Láthatatlan karjával terel a bennük rejlő akarat. Rendjük béklyóba fogó, mely bennem is új rendet teremt. Hogy mi titkos terhük az általam kimondott legyen. Kimondom hát hangtalan s hiszem is a szót mely nem enyém. Látom a láttatottat, a szertefoszló tüneményt. Mindazt, amit az élet — vajon jussom-e tőle — testemnek testként nem ad át. Szavak szálából szőtt álomlepel alatt élem meg legalább. LENGYELFFY GÁBOR Almavirág Még kijön. Nagyon lassan. Szemével int, „csak bátran” Megfordul. Újra ollócsattogás. Almafák termőre vágtán. Élettelen. Utolsó kedves. A fehérleples ágy. Új tavasz. Új sír. Rajta almavirág. 70 éves parasztasszony hangja Édes fijam. Sokat fáradoztam életemben, mostmár csak mindig a kisszéken ülök, de a szemem látni lát. Mért fehér a te fejed, Jézusom? Nem kéne még az. Hiszen a szemed cirmosán nevet, mint a kiscsikóé, hiába ezeréves a homlokod. Ilyen homokot láttam egyszer lánykoromban, jövet a Somlóról, László-napon, amikor a legények messziről integetve hívtak engem, bolond lányt az iszkázi búcsúra. Ölég régen volt ez, nevettek, ahogy a pántlikás botot égre emelték, de a te egyetlen nevetésed gyöngyebb. Mindig szélben a fejed, fijam. Vigyázz magadra, mert én elmegyek, örökre a földbe, neked maradás a sorsod. Úgy élj. 9 éves árvagyerek hangja Mivelhogy nincsen apám, kellene nekem László úr apának. Ilyet kérni lehet-e? Nem illő kérés, pedig László úr kéretlen is az apám, meg a fiamé is lesz, az ő fiáé is — ezt tudni kell. Érzem az erejét a fejemen, ha nem is az ökleiben van az ereje. Erő az öklökben: az a hadoná- szóknak való, én más erőre gondolok. Tessék nekem mondani éneket, fénylőt, csinálni fából kicsi lovat meg szekeret, szíjból gyöplűt és kicsi ostort, én akkor felülök a szekérre, hadd szaladjon. Látom onnét mindig fölemelt fejű apámat: László urat. Fogja az én szemem a pillantása. 16 éves lány hangja Nézem a fejed, de a tenyered simálását érzem, nevethetsz rajtam ezért. Nem találsz meg a fontos urak közt, akik szentképnek látnak téged, faragják is buzgón a rámát hozzá, én ugyan másért tisztellek, te cimbalom-hangú. Fütyülj nekem valami különös táncot, például fa- randolt, de ne csak lassút fütyülj. Nem álmodom veled, ébren látlak mindig, s józanul is hiszem, hogy járni tudnál a vizen az én kedvemért. Ütné le a derekam anyám, ha olvasná ezt, feleséged is ütné, s vele a titkos szeretők, ha vannak; tudom bizonyosan, hogy vannak. Kó- colom hajam a tiédhez, nem is haj ez, de sörény. Én se lány vagyok, ember lánya, inkább gyihos kanca, vagy az lennék, ha akarnád. De akkor: törj be! Magánbirodalom Gombás Sándor Ferenc A Littera Nova Könyvkiadó 1995. évi pályázatára érkezett az egész magyar nyelvterületről 1216 pályamunka. Ezek az írások reprezentálják a nemzeti próza mai teljes skáláját. A novellák témája és formája kötetlen volt, csupán egy feltételt szabott a kiadó: az írások beküldője nem lehetett „bejegyzett”, önálló művel rendelkező alkotó. Érdekes, sokszínű és természetesen változó színvonalú az eredmény, egyik sem hasonlít a másikra, valami módon mégis összetartozóak. Ami összekapcsolja őket, az a valóság, amelyben íródtak: egy közös, kulturális, nyelvi és hangulati állapot. Napjaink magyarságának szellemi termékei. Az antológia szerkesztői nem tartottak szem előtt értékrendet, vagy generációs megkülönböztetéseket. Az anyag elrendezésének elve a szerzők nevének betűrendje. Mégis közbeszólt a véletlen, hiszen a kötet élén Barabás Istvánt olvashatjuk, aki a legidősebb a bemutatkozó szerzők között. A további tizennégy alkotó a hatvanas illetve a hetvenes években született, de ez a tény nem jelent szerencsére generációs egyhangúságot. Ahány írás, annyi közérzet és megformálásmód. A rangidős szerző novellája valószínűleg önéletrajzi fogantatást Örök Jácint címmel. Az írás egy kamaszkori emlék, a húsvéti locsolódás felidézése. A huszonévesek írásai között találhatunk Krúdy Gyula írói világára emlékeztető áltörténelmi balladát (Gerevich Zoltán: Mürst Hanzi és a vadvirághajú lány története.) Egy másik szerző vad exp- resszionizmussal ábrázolja a számítógépek rémületet keltő uralmát az ember fölött. (Ko- tász Zoltán: Halál és hóvirág.) Egy harmadik realista életképet rajzol az olvasó elé. (Domokos Gábor: Várakozás) Találunk a továbbiakban virtuóz, modem szövegalakítási trükköket éppúgy, mint lírát és groteszk novellafüzért. A rövid kiadói bevezető arról tájékoztat, hogy a fiatal szerzők mintegy harmada verssel és prózával egyaránt jelentkezett a pályázatra. A versek a testvérkötetben Menedékjog címmel láttak napvilágot. Mindkét kötet arról tanúskodik, hogy országunk különböző részein és a határokon kívül jelen van az értékteremtő tehetség. A hivatásos irodalmárok mellett szükség van az ő felfedezésükre, és időnkénti publikálásukra. Csíki László, a kötet szerkesztője „az intézményesített kultúra alternatívájaként” értékeli az írói zsengéket, s így summázza véleményét: „soha ne legyenek rosszabbak a hivatásosak novellái!” Vele egyetértve azoknak ajánlom a prózai antológiát, akiket érdekel a legújabb magyar novellairodalom, s szívesen fedeznek fel maguknak „friss hajtásokat” az ismertek mellett. Könyvhéti újdonság Nagy Lászlóról Jánosi Zoltán: Nagy László mitologikus világa, Felső-magyarország Kiadó 1996 Berki Antal (Új Kelet) Nincs könnyű helyzetben az, aki be akarja mutatni Jánosi Zoltán új könyvét. Nem könnyű írást kell az olvasók figyelmébe ajánlani. Nagy László mitologikus költői világa, ez a kötet címe, és csaknem ötszáz oldalnyi terjedelemben veszi górcső alá Nagy László költészetét. A fájdalmasan korán elment költőről lassán-lassan könyvtárnyi tanulmányt írtak, de a ’96-os könyvhéten megjelent tanulmánykötet más szemszögből közelíti meg a Nagy László-i életművet. Jánosi Zoltán nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy új utakra csábítsa olvasóját, amikor Nagy László népi hagyományokból eredeztethető mitologikus világát igyekszik felmutatni. Olyan összegezés ez a vaskos tanulmány, amely a költői életmű egészén bizonyítja a mitologikus gondolkodás és kifejezésforma magyar népköltészeti és irodalmi előzményeit, Arany Jánostól József Attiláig. Keresi és kutatja azokat a közös jeleket, amelyek Nagy László költészetét a világlíra magasságába emelik. Jánosi az életműben a bartóki szintézist találja meg, a huszadik század közepén élt ember küzdelmét, a rászakadó nagyvárosi bezártsággal, menekülését a tiszta, az őskorból merített népi képzelet világába. Jánosi Zoltán tanulmánya méltó vállalt témájához. Nagy László költészete nemzedékekre hatott megvilágosító erővel. Jelentkezése egy nagyon rossz korban született korosztály első számú kifejezési eszköze lett. Az Iszkázon kezdődött, és a háború, a magánemberi tragédiák, az ötvenes évek poklain túljutott költői élet nagyvárosi befejezése pontosan, szintetikus erővel jelenik meg a tanulmányban. Fontos mű született Jánosi Zoltán tollából. Fontos, mert segít megérteni, feltárni egy olyan életművet, amiről eddig is világosan tudtuk, hogy az amúgy is nagyon gazdag magyar költészet legelső soraiba tartozik, de ez a tanulmány erősíti meggyőződésünket, hogy a lassan két évtizede hiányzó „ezüsthajú királyfi” költészete újabb és újabb nemzedékeknek válik imádságos kötetévé. Ajánljuk hát Jánosi Zoltán könyvét nagy-nagy szeretettel mindenkinek, aki szereti az izgalmas szellemi kalandokat, és azoknak, akik csak a Nagy László verseiben rejtező mitologikus képi világot akarják megfejteni.
