Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-26 / 148. szám

Megyénk életéből 1996. június 26., szerda UJ KELET Utcai harcok Genusén Villa, kapa, nagyharang Valószínűleg mozivásznon is nagy sikert aratott vol­na az a harci összetűzés, ami június 24-én zajlott le Gemzse községben. Azonban a nagyérdemű lema­radt róla, csupán a rendőri jelentés rögzítette utólag az eseményeket. Fullajtár András (Új Kelet) Két család látványos és ma­radandó összecsapását egy kerékpárváz indította el. B. György a kerékpártartozékot ajándékba adta Sz. Bélának. Ezt apósa, id. Sz. Sándor nem nézte jó szemifiel, és az aján­dékot visszahozta. Amikor ezt Sz. Béla megtudta, kérdőre vonta id. Sz. Sándort, akivel egyébként testvérek. A két család között az ajándékozás miatt a vita elmérgesedett, és odáig fajult, hogy Sz. Béla felkapott egy baltát és elindult vele testvére lakására. Közben az utcán az ajándékozó B. Györ­gyöt a baltával derékon vág­ta, aki emiatt a földre esett. A felforrósodott hangulatban mindezt látta anyósa, id. Sz. Sán- dorné, aki az udvaron fel­kapott egy lapátot és azzal rohant az utcára, ahol Sz. Bé- láné egy vasvillával állta az útját. Nem mindennapi párbaj zajlott le a két asszony között. A győztes a vasvillás amazon lett, mert a gyilkos szerszám haragosa kezében állt meg, majd azt onnan kihúzta és Sz. Béla arcába szúrt vele. A történteket megelégelte az eddig „békésen” szemlélő ifj. Sz. Sándor és a nála lévő baltával fejbe vágta a vasvil­lás „harcost”, Sz. Bélánét. Ekkor id. Sz. Sándor újabb harci eszköz után nézett, és egy kaszával próbálta család­ját megvédeni. Miközben fiát hátulról becserkészte, és a földre dobott — akkor már nyél nélküli vasvillát — gyer­meke hátába szúrta. A két csa­lád harcát a szirénázva hely­színre érkező mentők szakítot­ták félbe. Valamennyiüket a vásárosnaményi kórház sebé­szeti osztályára szállították. Csak a csodával határos, hogy az előzetes orvosi vélemény szerint „a szereplők” csak könnyebb sérülést szenvedtek. Mindössze Sz. Bélát és fele­ségét tartották bent megfigye­lés miatt. Az ügy folytatása a rendőrségen lesz... Tolókocsival a középületekben Egyedül nem megy Már a bérházi lakásokból kijutni és kész művészet tolókocsival, s akkor még nem szóltunk az utcai köz­lekedés és a középületekbe való bejutás nehézsége­iről. A városüzemeltetési bizottság a közgyűlés elé terjesztette ama javaslatát, mely szerint a város köz­lekedési csomópontjain a gyalogosátjáróknál a rám­pákat meg kell süllyeszteni a biztonságos tolókocsis közlekedés érdekében, anyagiak hiányában új kiépí­tésekre nincs lehetőség. Sikli Tímea (Új Kelet) Ahol új építkezések miatt felbontják az útszakaszokat, ott már a kivitelezőnek rám­pásán kell visszahelyezniük az útburkolatot. Bár kor­mányrendelet is szabályoz­za, a középületek többségé­nél még mindig nincs meg­oldva a tolókocsis közleke­dés problémája. Pedig erről minden középületnek magá­nak kellene gondoskodnia. Járva a város utcáit meg- megálltunk egy-egy épület előtt, s a látvány igencsak elkeserítően hatott. Sem a polgármesteri hivatalnál, sem az APEH-nél, sem a könyvtárnál, de még az új nyugdíjbiztosítási pénztár­nál sem láttunk kerekes kocsifeljárókat. Pedig a rendelet szerint ma már enélkül nem is sza­bad felépíteni egy középüle­tet. Telefonon megkerestük néhány középület vezetőjét a rámpák hiánya miatt, s a válasz szinte mindenhol ugyanaz volt. Anyagi hiá­nyosságok miatt közeli ter­veik között egyáltalán nem szerepelt a bejáratok átala­kítása. Annyi pénzért nem hajlandó A rendelet szerint azok a jövedelempótló támoga­tásban részesülők, akik 1995. július 1-jét megelőző­en kerültek e támogatási rendszerbe, a továbbiak­ban csak akkor jogosultak a támogatásra, ha leg­alább 90 nap munkaviszonnyal rendelkeznek. Idő­közben sokan teljesítették az előírt penzumot, a több­ség viszont a figyelemfelhívás ellenére sem lépett, vagy nem sikerült a szükséges időt megszerezni, így a jövedelempótló támogatás további folyósításá­tól elesett. A Megyei Munkaügyi Központ nyíregy­házi kirendeltsége területén ez mintegy 1300 em­bert érint. Letter György (Új Kelet) A város polgármesteri hiva­tala és a kirendeltség együtt­működése révén most 500 személynek kínálnak munka- lehetőséget, melyben nem ne­héz felfedezni a segítő szán­dékot. A kampány elsősorban ezért jött létre. A nyíregyházi kirendeltség helyettes vezető­jével, Rezsőfi Istvánnal is er­ről ejtettünk szót. — A kampányt június 19- én kezdtük, négy munkatár­sam eddig mintegy hatszáz embert tájékoztatott szemé­lyes behívás útján a munka- lehetőségről — mondta Re­zsőfi István. — A szándék a város és a kirendeltség részé­ről valóban egyértelmű, re­mélhetőleg az érdekeltek él­nek is vele. Közhasznú mun­kát tudunk ajánlani, a beosz­tást a polgármesteri hivatal készíti. A munkalehetőségek: park-, illetve temetőőr, sze­métlerakó-figyelő, erdőfigye­lő, valamint irányító-vezető, ez utóbbit a középiskolai és felsőfokú végzettségűek lát­ják majd el: a város szépíté­sén, csinosításán dolgoznak majd. A közvetlen költségek het­ven százalékát mi adjuk, a to­vábbi harmincat az önkor­mányzat állja. A kampányra külön keret áll rendelkezésre, amely Kiss Péter munkaügyi miniszter nyíregyházi látoga­tását követően újabb pótkeret­tel egészült ki. A havi 7680 forintos jövedelempótló tá­mogatás helyett a foglalkoz­tatás időszakára 14 500 forint­tól 30 000 ezer forintig keres­hetnek a most munkát válla­lók, s egyben jogot szereznek a támogatás további folyósí­tására. Szeretném egyúttal felhív­ni a munkanélküli pályakez­dők, fiatalok figyelmét a jú­nius 29-ei nyílt napra, ahol — országos program keretében — reggel 8 órától déli 12 órá­ig ismerkedhetnek meg a ki- rendeltség munkájával, rész­letes felvilágosítást kaphatnak a megváltozott szabályzókról, elhelyezkedési lehetőségek­ről. * * * A nyíregyházi kirendeltsé­gen a kampány ügyintézőjét és néhány ügyfelet megszólal­tattunk. Maczkó Csaba ügyintéző: — E lehetőséggel július 1- jétől szeptember 30-áig dol­gozhatnak a jövedelempótló támogatásban részesülők, ez idő alatt megszerezhetik a jo­gosultságot a további folyósí­tásra. A 90 napi munkavi­szony hiányában a polgármes­teri hivatal további támogatást nem adhat. A tapasztalat az, hogy hirtelen igen sokan — egyéb helyen — munkale­hetőséghez jutottak, s hoz­tak magukkal július 1-jétől érvényes hivatalos munka- szerződést. Valamennyi kiértesítettnek meg kell jelennie kirendeltsé­günkön, az egészségügyi prob­lémával küzdőktől orvosi iga­zolást kérünk. A legtöbb ember vállalja az együttműködést, s valóban lehetőséget és segítséget lát a kampányban, de van olyan is, aki annyi pénzért nem haj­landó dolgozni. Ez esetben kénytelen lesz szembenézni döntésével: tovább nem kap támogatást. Vannak felső­fokú végzettségűek, akik örültek a felkínált munká­nak, merthogy a nagyobb ke­reset némi fellélegzést jelent számára. Mezei József, felsősimái la­kos: — Vállaltam munkát, mert a jövedelempótló pénz nagyon kevés. A feleségem­nek sincsen jövedelme, így az egy gyermekünk után járó családi pótlékkal együtt tíz­ezer forintból kell megélnünk. Hogy hogyan, azt nem nehéz elgondolni. A nagy változá­sok előtt a SZÁÉV-nél voltam lakatos. Mára senki lettem. Adám András, örökösföldi lakos: — A gumigyárban dolgoztam 24 évet, most 42 vagyok, de teljesen kikészül­tem idegilet, magas vérnyo­mással járok rendszeresen kezelésre. A négy műszakból kettőt egyszerre megszüntet­tek, menjetek emberek, ki merre lát, ki meddig bírja. A Kádár-rendszer azokat az embereket büntette, akik nem dolgoztak, a mai meg —jobb nem is beszélni róla! A kis­lányom hároméves, a fiam — ugyancsak munka nélkül — huszonegy. Most egy maszek hentes ajánlott fel munkát a bolt körül, inkább ezt válasz­tom, hátha végleges marad­na. Az igazi megoldás várat magára, csak meg kellene tudni élni. A személyét nyilvános­ság előtt titokban tartó építé­si szakember, középvezető: — Jó megoldásnak tartom a kezdeményezést. A szakmá­ban próbáltam elhelyezkedni, ám a maszeknak nem kell vezető ember. A munkáról egyelőre annyit tudok, húsz fős csapat irányítása lesz a dolgom, közterületi felada­tokat látunk majd el. A fi­zetés is viszonylag elfo­gadható: havi 30 ezer bruttó. Elvált vagyok, egy gyerme­kem van. Ünnepség Vaján Új Kelet-információ Egyhetes millecentenári- umi rendezvénysorozat kez­dődik július 1-jén Vaján az önkormányzat, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Mú­zeumok Igazgatósága és a Vay Ádám Múzeum baráti körének szervezésében. Az ünnepségsorozat keretében július 5—7-én a nagyköz­ségben rendezik meg a Vay család találkozóját és a tá­rogatóművészek világtalál­kozóját. A háromnapos összejövetelen Balogh Gyu­la polgármester mond ün­nepi beszédet, majd a va­sárnap esti zárásig kultu­rális programok, isten­tiszteletek, megemlékezé­sek, koncertek követik egymást. Munkalehetőség jövedelempótlás helyett Kiutasított útonállók Munkjtársunktót Tegnap délután a ma­gyar hatóságok Zá­honynál az ukrán rend­őröknek átadták azt a négy beregszászi útón- állót, akik még február 1-jén a 4-es számú fő­úton Nyírtassnál, a pát- rohai elágazásnál meg­támadtak egy ukrán rendszámú autóbuszt, és a honfitársakat a „szo­kásos" módon kirabol­ták. A széklábakkal, túl­élő késsel felfegyverke­zett banditák szétver­ték a busz kormányát és főleg valutát szedtek el a megrémült utasoktól, de személyes értékeik­től is megszabadították őket. A négy országúti hié­na lebukása köszönhető volt egy kisvárdai fér­finek, aki arra lett fi­gyelmes, hogy az ukrán rendszámú buszt két szintén ukrán felségjel­zésű kocsi követte, majd az egyik autó hirtelen a busz elé kanyarodott és megállásra kényszerí­tette. Négyen beugráltak a buszba és menet közben rabolták ki az utasokat. Mindezt látva a szemta­nú rádiótelefonján érte­sítette a rendőröket, akik minden ellenállás nélkül elfogták a négy rablót, amikor azok a vámsze­dést befejezték és gyalo­gosan tartottak visszafe­lé az útszélen hagyott ko­csijukhoz. A vizsgálat az ügyben befejeződött, és kiderült, hogy más hasonló bűn- cselekmények is számlá­jukra írható, amit honfi­társaik ellen követtek el. Ezért a további el­járás lefolytatását fel­ajánlották az ukrán ha­tóságoknak. A négy jómadárra a hazai börtönben vár jó néhány év. Fiatalok jövőképe Új Kelet-információ Hiszek a jövőben cím­mel, a megyar iskola újabb 1000 esztendejének kez­dete alkalmából képző- művészeti pályázatot hir­det a pápai Református Gimnázium. Várják a 20. életévet még be nem töltött magyar, vagy a magyar kultúrához kötődő fiatalok tetszőleges technikával ké­szült, legfeljebb 70x50 cm méretű képzőművészeti alkotásait 1996. augusztus 20-áig. A műalkotások mellett fel kell tüntetni a mű címét, az alkotó nevét, születési évét, iskolájának pontos címét. Cím: Református Gimnázi­um, 8500 Pápa.

Next

/
Thumbnails
Contents