Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-25 / 147. szám

4 1996. június 25., kedd Ina FORGO SmSZINPAD V.J' Palotai István (Új Kelet) Az MSZP saját tö­megbázisát... ...emészti fel, ha a kormány — és így a legnagyobb frak­ció —, nem hagy fel a peda­gógusok és a felsőfokú okta­tási intézmények sanyargatá­sával — kondította meg a vészharangot Tamás Pál szo­ciológus. Az ismert baloldali társa­dalomtudós mindezek által arra figyelmezteti a Magyar Szocialista Pártot, hogy — amennyiben nem történik gyors ellenintézkedés —, a kormányzó párt az 1998-as választásokon megsemmisí­tő vereséget fog szenvedni, sőt, atomjaira szakadhat! Ta­más szerint „ha két—három éven belül nem történik meg a szükséges öntisztulás, az MSZP szétrobban”. Ennek oka pedig — a teljes válasz­tási bukás mellett — az lesz, hogy a párton belül nem fog­lalhatnak helyet egyszerre konzervatívak — magyarán kommunisták — szocialis­ták, valamint tőkések és munkavállalók. Ez a második érvrendszer — ellentétben az első gya­korlati igazságával — tartal­maz némi elvi feltételezést, melynek nincs gyakorlati, politika-történeti háttere. Az tény, hogy sokakat kezd már irritálni a túlhangsúlyozott gyűjtőpárt jelleg, azonban ez eleddig még mindig kezelhe­tő problémát jelentett az MSZP vezetőinek — igaz, nem tudhatjuk, hogy még meddig. Maga a tény, hogy „tőké­sek és munkavállalók” egya­ránt lehetnek a párt tagjai, nem látszik igazán bomlasz­tó erőnek — a nemzetközi példák is erre engednek kö­vetkeztetni. Bruno Kreisky, az osztrák szocialisták euró­pai léptékű vezetője például kiválóan képviselte a balol­dali eszmerendszert, miköz­ben tizenhét gyára, vállalata volt. Nem tett szegénységi fogadalmat Olof Palme, Willi Brandt sem, mégis kitűnő harcosai voltak a baloldali eszméknek. Persze a külföldi példák nálunk nem mindig igazak. Lehet, hogy a mi esetünkben ez ,a kettősség antagoniszti- kus ellentétek forrása. Egy biztos: ahhoz, hogy a „békés egymás mellett élés” a pár­ton belül működőképes le­gyen, az szükséges, hogy a tőkések kemény önkontrollal rendelkezzenek, és vagyo­nukkal ne csak önmaguk, hanem az ország javát is szol­gálják. Felröppent a hír... ...hogy Horn Gyula minisz­terelnök többszáz millióért hatalmas kacsalábon forgó palotát építtet magának. Mindazonáltal, hogy szíve joga a jövőre gondolván csa­ládi fészket rakni, meg kell jegyeznem, ez nemigen így szokás Európában. Az euró­pai miniszterelnökök általá­ban megvárják, amíg kiesnek a legfőbb hatalom bugyrai­ból, és azután építkeznek. Ez az íratlan illemkódex azon fejezetéhez tartozik, ahol a fedhetetlenség látszatát ron­tó tételek „soroltatnak fel”, hiszen a miniszterelnökök­nek hivatali idejük alatt álta­lában van hol lakniuk. Végül is látszat az egész, a minisz­terelnök és az őt delegáló párt önvédelmének része, éppen az ehhez hasonló kel­lemetlenségek elkerülése ér­dekében. Nos, itt nem ez történt. Természetesen a „zseniális” értesülésnek csak a töredéke igaz, maga a tény, hogy Horn házat építtet. Nem többszáz négyzetméterest, nem kacsa­lábon forgót, és nem több­száz millióért. Egy házat, ahol majdani leköszönése után együtt lakhat család­jával. Azért az mégis snassz, hogy becsületét helyettesé­nek, Kósáné Kovács Magdá­nak kell kvázi megmentenie, mondván „az ország szégye­ne lenne, ha miniszterelnök­ének leköszönése után nem lenne hol laknia a család­jával”. Hát bizony az lenne! Szé­gyen! Mint ahogy az is az, hogy Nagy István esztergá­lyosnak, Kovács János ma­gyartanárnak vagy Kiss Jó­zsef megfáradt földműves­nek sincs hol laknia a család­jával! Csekély négymillió embernek. Persze ők nem miniszterelnökök, nincsenek annyira reflektorfényben, mint egy leköszönő minisz­terelnök. Csak azt nem értem még mindig, hogy ebben a po­csék helyzetben, amiben élünk, miért kellett pont. most építkeznie. Feltétele­zem ugyanis, hogy minisz­terelnökké választása előtt sem csövezett. Apropó csövezés! A napokban az egyik nagyváros rendőrkapitánya a tévében sajnálkozását fe­jezte ki, hogy a parkból éjszaka nem tudják hová küldeni a csöveseket, mivel az őket befogadó intézmé­nyek száma folyamatosan csökken. Csökken? Eddig mintha nem erről lett volna szó. Mintha a helyzet folyamatos javulását ígérték volna a tisz­telt világi és egyházi ille­tékesek. Emberek százezreiről van szó. Igen, százezrekről. Las­san döntenie kellene a hata­lomnak, hogy mit kezd ve­lük: segít rajtuk, vagy a bra­zil rendőrségi módszer sze­rint halomra lövi őket anyílt utcán. Az egyszerűbbnek tűnő nemtörődömség, a folyamatos hivatkozás a pénzhiányra, az elevenen való elrohasztás módszere immár nem célravezető, mert amint az köztudott: a közegészségügy összerop­panásához vezethet. A tébé- cé és egyéb „szegénybe­tegségek” már így is túlsá­gosan kezdenek népbeteg­séggé válni. Mivel épeszű ember a XXI. század küszöbén Euró­pában nem választhatja a brazil módit, nincs mit ten­ni. Segíteni kell bármi áron is! Nem szavakkal, hanem tettekkel. Hazai krónika Az egészségbiztosító közgyűlése UJ KELET Milliárdos hiány várható Elemi károk Két százalékpontos munkaadói egészségbiztosítási já­rulékcsökkentést, valamint a szerzői díj, a tiszteletdíj és a munkáltatói költségtérítések járulékkötelessé té­telét javasolja jövőre az egészégbiztosító. Az Egészség- biztosítási Önkormányzat hétfői közgyűlésén arról is döntött, hogy elfogadja az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár (OEP) főigazgatójának, Illés Bélának a le­mondását, és helyébe Várszegi JózsefZa\a megyei kór­házigazgató kinevezését kéri a kormánytól. MTI A közgyűlés nullszaldós jövő évi költségvetési javaslatot ter­jeszt a kormány elé — mondta Simsa Péter alelnök. Ezt szol­gálja a járulékalap szélesítésé­re vonatkozó testületi döntés, amely plusz 29 milliárd forint bevételt jelentene. Az egész­ségbiztosító az egészségkárosí­tó cikkek fogyasztási adójából is részesedni kíván, ettől 18,6 milliárd forint bevételt remél. Az önhibájukon kívül járulékot fizetni nem tudók utáni köz­ponti költégvetési hozzájárulás nagyságrendjét 37,1 milliárd forintban határozta meg a köz­gyűlés. A kiadások kézbentar­tása érdekében egyebek mellett a közgyógyellátási rendszer ra­cionalizálását, a vényellenőrzés teljeskörűvé tételét és a korha­tár alatti rokkantsági ellátások szigorítását tervezik. A közgyűlési döntést meg­alapozó előterjesztés szerint ez év végére 37 milliárd forint hi­ány várható az egészségbizto­sítónál. A bevételi oldalon 13— 14 milliárd forint elmaradás valószínűsíthető, míg a kiadá­sok előreláthatólag több mint 22 milliárddal lépik túl az előirányzatot. A sajtótájékozta­tón közreadott anyag szerint május 31-én az Egészségbizto­sító Alap hiánya meghaladta a 15 milliárdot. A közgyűlés döntött arról, hogy az egészségügyi intézmé­nyek nagyértékű eszköz- és anyagbeszerzéseire közhasznú társaság létrehozását engedé­lyezi az egészségpénztár szá­mára. A KHT 100 százalékban az OEP tulajdona lesz. A testület felmentette tiszt­ségéből Illés Bélát. — Az OEP főigazgató-helyettese meg­romlott egészségi állapota mi­att mondott le — tájékoztatott Simsa Péter, aki ugyanakkor nem zárta ki, hogy távozásá­ban közrejátszott az utóbbi időben őt ért több támadás is. Illés Béla helyére a közgyűlés Várszegi Józsefet, a Zala Me­gyei Kórház orvosigazgató­ját választotta. Simsa Péter megerősítette, hogy a Vársze­gi által vezetett kórházban tör­tént gazdasági visszaélések ügyében rendőrségi vizsgálat zajlik, ám mint mondta: a rendőrség Várszegit csak tanú­ként hallgatja meg. Az új főigazgató-helyettes a közgyű­lés szerint megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezik, és kinevezése nem tűrt ha­lasztást. MTI Az utóbbi napok viharos időjárása okozta károk eny­hítését a mezőgazdasagban a szaktárca anyagiak és lehetőségek hiányában nem vállalhatja. Erről a költség- vetés általános tartalékaiban elkülönített Katasztrófa Alapból kell gondoskodni. Kiss Zoltán, az FM politi­kai államtitkára szerint az FM megyei hivatalai, illetve a gazdajegyzők részt vesz­nek a kárfelmérésben. A fel­mérést követően a kormány foglalkozik üggyel. Kiss Zol­tán utalt rá: az FM az év elejétől támogatja a mező- gazdasági biztosítások meg­kötését, mégpedig úgy, hogy a költségek 30 százalékát át­vállalja. Ebből az alapból azonban idáig csak 700 mil­lió forintot használtak fel. Háromszáz millió forint te­hát még a gazdák rendelke­zésére áll, amennyiben biz­tosítani kívánják gazdaságu­kat az elemi károk ellen. A biztosítást támogató alap pénzeszközei nem csoporto­síthatók át kárenyhítésre. Kábítószerfogás MTI Több mint másfél kiló he­roint találtak a vámosok a Dacia Expresszen egy román állampolgárnál hétfőn a kora hajnali órákban. A kábítószer­csempész, egy fiatal román lány azzal hívta fel magára a pénzügyőrök figyelmét, hogy zavartan válaszolt az úticéljára és utazására vonatkozó kérdé­sekre. Mint utóbb kiderült, a munkanélküli hölgy csomag­jai között egy duplafalú akta­táska 1,6 kilogramm heroint tartalmazott. Az aktatáska ol­dalai vastagabbak voltak a megszokottnál, mert oldalfala­inak bélése alá rejtették el a ká­bítószert. A vám- és pénz­ügyőrség a heroint lefoglalta, és a kábítószer-csempészéssel gyanúsított román lánnyal együtt átadta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságnak. T erületfejlesztési tanács Szabolcsban MTI Megalakult a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Te­rületfejlesztési Tanács. A hétfőn létrehozott 17 tagú testületet Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke vezeti. Az új szervezet integrálta azt a korábban létrehozott megyei fejlesztési ügynöksé­get is, amely PHARE-se- gélyből 2 millió ECU-t — mintegy 300 millió forintot — osztott szét a megyében, pá­lyázati alapon területfejleszté­si célokra. A tanács legközelebbi ülé­sén megválasztja szakértői csoportját, s pályázatot ír ki igazgatói posztjára. Hongkongi programok Új Kelet-információ Az 1982-ben, Budapesten ala­pított Graphisoft tavaly Japánban elért sikerén felbuzdulva újabb leányvállalatot alapított a napok­ban a Távol-Keleten. Négy mun­katárssal alapítottak-Hongkong­ban céget, amely feladata, hogy az építészeti tervezőprogramok kínai, tajvani és koreai terjeszté­sét irányítsa. Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke elmondta: — Nem kellett feltalálnunk a spanyolviaszt, amikor úgy dön­töttünk, hogy a kínai piac meg­hódítását Hongkongban kezd­jük el. A távol-keleti országban mintaszerű a piacgazdaság. Ha itt eredményesek leszünk, meg­alapozza jóhírünket a kínai pia­con, ez pedig igen komoly mar­ketingfegyver lehet. Békekövetek Új Kelet-információ Jehova Tanúi június 28-ától rendezik meg a nyíregyházi vá­rosi stadionban háromnapos ke­rületkongresszusukat Az isteni béke követei címmel. A program — melyre több ezer embert vár­nak az országból — pénteken délelőtt fél 10-től kezdődik zené­vel. A bibliai témájú előadások, szimpóziumok mellett egy jel­mezes dráma is elhangzik majd Gedeon bíróról. Az ülésszakok ingyenesek és nyilvánosak. Fullajtár András (Új Kelet) Mint kiderült, a három jó­madár ebben az évben töl­tötte be a 14. életévét, és máris előzetes letartóztatás­ba kerültek. Ez nem vé­letlen, hiszen nemcsak a legutóbbi bűncselekmény súlya miatt kerültek rács mögé, hanem a rendőrség előtt már eddig is kellő „népsze­rűségre” tettek szert. Már az el­múlt évek során is számtalan gondot okoztak a rendőr­ségnek, és körül­belül annak a száz sértettnek is, akik­nek a sérelmére el­követték a külön­féle bűncselek­ményeket. Többek között a számlá­jukra írható „az egysze­rű” lopástól kezdve a ke­rékpárlopásokig, gépko­csi-feltörésekig, betöréses lopásokig minden, ráadásul nem ez volt az első rablásuk sem. A büntetőeljárást kizá­ró ok miatt — nem voltak tizennégy évesek — velük szemben csupán egy lehető­sége volt a törvénynek: in­tézetbe utalták őket. A je­lenlegi jogszabályok alap­ján arra meg nem volt lehe­tőség, hogy lakóhelyükről elkerüljenek más intézetbe. Mi történt valójában? A bűncselekményt elkövető gyerekeket egy határozat alapján elhelyezték a lakó­helyéhez legközelebb lévő in­tézetbe, de egy félóra múlva már újra az utcán vannak és folytatják a zsiványéletet. Ugyanis az intézetből bármi­kor bárkinek joga van ki és bejárkálni. A három jómadzag is ezt csinálta eddig. Elhelyez­ték őket az intézetben, és onnan jártak ki portyázni. Fi­Tizenévesen a börtön felé Bűnözőkarrier Alig egy héttel ezelőtt három tizennégy éves siheder kora délután Nyíregyházán, a Shell kútnál megtámadott egy 61 éves férfit. A sze­rencsétlen embert agyonverték, majd ami­kor magatehetetlen állapotba került, a zse­beit átkutatták és a nála lévő 4700 forintját erőszakkal elvették — adtuk hírül egy ko­rábbi számunkban. atal koruk ellenére elég profi módon „gondolkodtak” és cselekedtek. A legkompli­káltabb ajtó- vagy kocsizárak sem álhatták útjukat, ját­szi könnyedséggel nyitot­ták ki azokat. Felmerül a kér­dés, hogy ennyi bűncselek­mény elkövetése után nem tűnt fel a családnál senki­nek, történetesen a szülők­nek, hogy gyermekük rossz úton jár? Nem járhatunk messze az igazságtól, amikor azt a kö­vetkeztetést vonjuk le, hogy azért nem tűnt fel a családi környezetben a tinédzser betyárok ténykedése, mert éppen a szülők biztatták őket. A sértettek joggal vol­tak felháborodva, amikor kiderült, hogy ki követte el ellenük a bűncselek­ményt, ugyanis mit te­hetnek? Hiába fülelték le a fia­talkorú elkövetőket, a sér­tettek kára nem térül meg, de még arra sem számít­hatnak, hogy a törvény előtt fe­lelnek. A három­tagú banda most egy ideig rács mögé került, de kérdés, hogy fia­tal koruk miatt meddig tartható fenn ez az intéz­kedés? Lehetséges, hogy a fiatal­korúak börtö­nében eltölte­nek egy—két évet, mert igen tartalmas a bűnlajs­tromuk, de ez mennyire megoldás? Utána még több tapasztalatot gyűjt­ve jönnek ki, és ott foly­tatják, ahol abbahagy­ták. Talán célravezető volt, amikor még léteztek a zárt intézetek. Ma már ezeket is megszüntették. Min­denesetre a Károlyi és a Gerliczki úti legénykéket egyelőre „lekapcsolták”, és a naponta elkövetett bűn- cselekmények száma bent- létük alatt valamelyest csökkent.

Next

/
Thumbnails
Contents