Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-10 / 134. szám
8 1996. június 10., hétfő Interjú UJ KELET Befejeződött a határon túli színházak találkozója Fesztiválértékelés Nánay Istvánnal, az „örökös” zsűritaggal Sikeres a várszínpad A Színház című folyóirat főszerkesztő-helyettese az egyik legtekintélyesebb magyar kritikus. Valahonnan a műszaki pálya környékéről keveredett az akkor szerveződő Egyetemi Színpad tagjai közé, hogy aztán az ő munkájának is köszönhetően kialakuljon a ma már legendának számító Universitas együttes. Előbb villamosmérnöki, majd magyartanári oklevelet szerzett. Tanít külföldön és idehaza. Évek óta tagja a Kisvárdai Fesztivál zsűrijének. A találkozó finisében, az eredményhirdetés előtt egy nappal kértük arra, hogy értékelje az eddig látott előadásokat. — Tulajdonképpen ’91 óta veszek részt az előadássorozaton. Az elsőnek még a híre sem jutott el hozzám. Sajnos volt valami ellentét Kisvárda és a hazai színházi talákozók között. Mostanra konszolidálódott a helyzet. Először ’92-ben zsűriztem. Előtte volt egy viharos minisztériumi ülés, melyen én is részt vettem, akkor dőlt el, hogy a politikai felhangokat minimálisra kell csökkenteni, és hogy a művészi teljesítményre kell koncentrálnunk. Igazából az lenne a jó, hogy a különböző országokban más fejlődésirányban mozdult színházak valamilyen módon hassanak egymásra. Ilyen eredményről nem beszélhetünk. A kisvárdai összejövetel zártsága továbbra is megmaradt. — Most három helyszínen játszódtak az előadások. Utcán, a művelődési házban és a várszínpadon. A három helyszínt elkülönítve, értékelné a produkciókat? — Ott kell kezdenem, hogy az egyhetes időpontelcsúszás lehetővé tette a várszínpad bekapcsolását az eseményekbe. Minimálisra csökkent az időjárás okozta bizonytalanság, ugyanakkor nem volt elég idő az előadások várhoz történő illesztéséhez. Erre a jövőben sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk. Pedig ez a találkozó is bizonyította, hogy a helyszín kitűnő. Meg kell találni a módját, hogy a rendezők több időt kapjanak a produkcióik átalakításához. Hogy világosan érthető legyek: csak nappal tudták az előadásokat bevilágítani, ezért aztán mind a három várbéli produkció rosszul vilá- gítottra sikeredett. A közönség élvezte ezeket a darabokat. A vár romantikus hangulata is sokat segített a siker elérésében, és ha az átállásra több idő van, bizonyos, hogy a társulatok is jobban kihasználják a hely adta lehetőségeket. — Milyenek voltak a benti előadások? — Vegyesek. Itt is voltak adaptálási problémák. A színpad átalakításával sokkal nagyobb játéktér alakult ki, az akusztika rosszabb lett, és aki nem tudott igazán alkalmazkodni, annak a produkciója sokkal kevésbé volt hatásos, mint hazai körülmények között. Ilyesfajta baj volt a szatmáriak Csalóka szivárvány című darabjával. Szép előadás volt, anélkül, hogy túlságosan belement volna Tamási Áron szürrealista világába, de mert nem tudtak jól alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, kicsit lassúvá vált a tempójuk. Ugyanez volt a baj a kolozsváriak vizsgaelőadásával is. Bár nekik mentségük, hogy zömében főiskolások játszották a szerepeket; és ők még — érthetően — nem tudják alkalmazni azokat a színészi fogásokat, amikkel az ilyen-nehézségek leküzdhetők. Shakes- peare-felfogásuk érdekes volt, bár az Ahogy tetszik követelte színészi teljesítményeknek nem minden esetben tudtak megfelelni. Volt olyan előadás is, amelyik tökéletesen idomult a játszóhelyhez. Talán még hatásosabb is volt, mint odahaza. Ilyen volt a temesváriak Gor- kij-előadása. A mélyben címmel játszott darabban volt néhány elementáris erejű színészi alakítás. Például a Lukátjátszó Makra Lajos, vagy Szatyin megformálója, Hunyadi László. Az Éjjeli menedékhely nem könnyű szórakozást kínáló színdarab, mégis ez az előadás kapta a legnagyobb tapsot. A temesváriak sikere mindenképpen tanulságos, mert ez a romániai magyar színház jött a legmélyebbről. A rendszerváltás pillanatában összesen hét színészük volt. Se technikai személyzet, se infrastruktúra, se semmi. Demeter Andrásnak, a színészből lett igazgatónak köszönhető, hogy idáig eljutottak. — A háború miatt sokáig nem jöhettek színházak a Vajdaságból, most szerencsére itt vannak. Róluk milyen vélemény alakult ki önben? — Nagyon nehéz a pro- dukcóikat értékelni. Tulajdonképpen nem is lehet. Tudomásul kell vennünk, hogy ez a két színház, a vajdasági is és az újvidéki is, borzalmas helyzetben van. Örülnünk kell annak, hogy egyáltalán túlélték a háború megpróbáltatásait. Mindent elölről kellett kezdeniük. Remélem, hogy ez a kezdet jelenti az első lépést a temesváriakhoz hasonló felemelkedéshez. Azt gondolom, hogy a szabadkaiak darabválasztása sem volt a legszerencsésebb, míg a Dürrenmatt-darab, a Fizikusok, a jó szándékon kívül valamilyen fajta aktuálpolitikai szándékot is felmutatott. Még meg kell említenem a nagyváradiak Akárki című produkcióját. Az állami színház teljesen új stílussal jelentkezett. Szakítottak a hagyományos sikercentrikus felfogásukkal (legalábbis erre a fesztiválra), és egy nagyon nehéz darabot hoztak. Ez nem volt szerencsés választás. Már a helyszín miatt sem, hiszen a díszletek zsinórpadláshoz voltak tervezve, itt az nincs. Ettől széttöredezett az előadás. Itt volt legjobban tettenérhető, hogy a megszokott, és a darab által megkövetelt színészi játékstílus bizony csak félmegoldásokat eredményezett. Ugyanakkor a társulat jövője szempontjából, annak fejlődése érdekében kellenek az ilyen előadások is. És végül beszéljünk az utcaszínházi kísérletekről is... Úgy gondolom, hogy ezek nem sikerültek igazán. A Szent László utca erre teljességei alkalmatlan. Talán máshol sikeresebbek lehetnek az ilyen jellegű produkciók. A Ludas Matyi nagyon jól kitalált, ötletes bábszínházi dolog, de az utcazajba szinte teljesen beleveszett. Talán még a gyerekek sem tudták igazán élvezni. A Moliere darabjaira épülő vásári komédiát pedig abba kellett hagyni, mert a hőség, az autóforgalom értékelhetetlenné tette az előadást. — Még két előadás hátravan ugyan a fesztiválból, mégis arra kérem, hogy néhány mondatban a ' 96-os találkozó egészét értékelje. — Láttunk jó és kevésbé sikerült előadásokat: kellenek az ilyen találkozók. Talán jó lenne, ha megszűnne az elzárkózás, ha magyarországi társulatok is jelen lennének itt. Talán azt is meg kellene fontolni, hogy a „külföldiek” is részt vegyenek a magyarországi színházi találkozón. Erre most jó példa Kolozsvár szereplése. Összegezve: tavalyhoz képest lényeges előrelépés nem történt, de színvonala változatlanul megmaradt. Jelenet a kolozsvári színház Ahogy tetszik előadásából Az Európa felé vezető úton a legjobb közlekedési eszköz a kultúra ■ A bőség zavara Kisvárdán Finiséhez érkezett a kisvárdai fesztivál, zajlik a nemzetközi kórustalálkozó, átadták a Tőkés Alapítvány egyéni díját. A határokhoz közeli kisváros nagy napjait éli. Oláh Albert polgár- mestert kérdezzük, hogyan lehet ennyi feladatnak egyszerre eleget tenni, miből finanszírozzák az eseményeket? — A feladatok önmagukat adják. Nekünk, választott tisztségviselőknek kötelességünk a köz óhajának eleget tennünk. Magam lepődtem meg legjobban, amikor az idei városi költségvetés tárgyalásakor minden további nélkül megszavazták a fesztivál anyagi támogatását. Pedig elhiheti, hogy nincs rózsás helyzetben a város. Mégis, a választók, és így természetesen a tanácsnokok is tudják, hogy micsoda esemény egy ilyen találkozó. És nem csak a város életében fontos dolog az ilyen találkozás. Ami a kórusokat illeti, az nem okozott olyan nagy költségvetési gondot. Természetesen a város „eltartja” a gyerekeket, de például a szállásgondok nagyon egyszerűen, és főleg olcsón oldódtak meg. A résztvevők családoknál laknak, így a város szűkös szállás- lehetőségei sem okoznak problémát, és a városlakók is magukénak érzik a kórusokat. — Hogyan fog működni a továbbiakban a fesztivál? — Mindenképpen változtatni kell az eddigi lebonyolítási rendszeren. Már tárgyalunk a minisztériummal a módosítás részletein. Alkalmazkodnunk kell a változó körülményekhez. Szerettük volna, ha minden társulat elejétől végéig részt vesz az előadássorozaton. Ezt nem sikerült elérnünk. Pedig szállást, étkezést és szerény napidíjat is biztosítottunk mindenkinek. Jó lenne, ha nemcsak mi tennénk meg mindent a találkozó sikeréért, de a résztvevők nagyobb aktivitását is igényelInterjúk: Berki Antal. Fotók: Harascsák Annamária és Csonka Róbert nénk. Szeretnénk, ha u vendégeknek is legalább olyan fontos lenne a találkozó, mint nekünk. ha kíváncsiak lennének egymás munkáira. Körülbelül hétszáz emberre számítottunk. de alig-alig tartózkodnak résztvevők a városban. Szinte csak az előadás kezdetére esnek be, és ha lejátszották a darabot, már rohannak is tovább. Ez nem jó. így elveszik talán még a fesztivál értelme is. Magyar Bálint miniszter úr lényegesen nagyobb támogatást ígért az eddigieknél. Most már csak a társulatoknak kell jobban hozzáállni a dologhoz. A mi dolgunk az, hogy biztosítsuk a megfelelő körülményeket, és megóvjuk a fesztivál eddigi eredményeit. Ehhez kell a társulatok közreműködése. Azt remélem, hogy ez megoldható lesz. Szeretném, ha kibővíthetnénk a találkozót. A népek közeledésének legegyszerűbb módja a kultúra. Jó lenne, ha a határon túlról nemcsak magyarok, de szlovák, ukrán, román színházak is jönnének. Remélem, sikerül ezt megoldanunk. Végsősoron ezért szerveztük a kórustalálkozót is. Európába menetelünk. Az oda vezető út sikeréért mi is szeretnénk megtenni a magunkét.
