Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-08 / 107. szám

1996. május 8., szerda Riport UJ KELET Újabb meglepetés Bürget L. információja A magyarországi Soros Alapítványnak eddig volt Budapesten egy olyan szer­vezete, amely a kortárs mű­vészeteket támogatta. Ez most tevékenységét kibőví­tette, mégpedig a legkor­szerűbb irányba. Mint Su­san Mészöly, a központ igazgatónője lapunkat tá­jékoztatta: létrejött a C3— vagyis aCÉ a köbön, ami nem más, mintaCenterfor' Culture and Communica­tion. Magyar nevén a Kul­turális és Kommuniká­ciós Központ. A Soros Ala­pítvány és a Silicon Gra­phics Magyarország együtt­működésének eredménye ez. Fő feladatának azt je­löli meg, hogy a kommu­nikációval és kultúrával kapcsolatos véleménycse­rék és újítások nyilvános fóruma legyen, elősegítse az új médiumok elterjesz­tését, többek között az Internetet. Azt szeretné el­érni, hogy ezek kreativ fel- használására kerüljön sor. A központ Budapesten, a Várban, az Országház utca 9. alatt kapott otthont, egy kétszintes műemlék épület­ben. A földszint egészét a legkorszerűbb, több millió dollárt érő számítógépek foglalják el, ahol egész nap lehet tanulni, Interneten szörfözni, mégpedig telje­sen ingyen. A C3 kulturá­lis és művészeti központ könyvtárat és információs adattárat, valamint kiállí­tótermet működtet, Inter­net-szolgáltatást és nyilvá­nos Internet-hozzáférést nyújt, multidiszciplináris programokat, továbbá az Internettel és az új művé­szeti médiumokkal kapcso­latos oktató- és ösztöndíj­programokat szervez. Az ÓNIX és az INDY számí­tógépek lényegében a ma elérhető maximumot bizto­sítják. Amint azt Susan Mé­szöly elmondta, a központ júniusban nyílik, és ettől az időponttól lehet látogatni a helyiségeket. De informá­ciót most is tudnak adni, mi több, pályázatot is hir­detnek olyanoknak, akik számára az Internet fon­tos. A leginkább indokolt pályázatok elnyerői egész éves és teljes körű Internet- előfizetést nyerhetnek. Igaz, a komputertechnika és az Internet tekinthető a kor új kultúrtermékének, az igaz­gatónő véleménye szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy a kortárs művészeket elhanyagolják. A bővülés a kortárs művészeti központ hagyományos tevékenysé­gét nem érinti. A Soros Alapítvány, mely minden időben nagy je­lentőséget tulajdonított an­nak, hogy az információk szabadon áramolhassa­nak, most ezzel a lépéssel kellemes meglepetést sze­rez azoknak, akik a kom­munikáció legújabb vív­mányait akarják kipróbál­ni, vagy ami még fonto­sabb: megtanulni. A Vöröskereszt és a Vörösfélhold Lapkiadás Az egészségügy átalakítása MTI Csaknem 180 pályamunka érkezett a keddi tenderbontásig az egészségügyi intézmények szerkezetátalakítását támogató népjóléti minisztériumi pályá­zatra. Az igényelt összegről a pályázatok összesítése után, várhatóan két hét múlva adnak felvilágosítást a tárcánál. Egye­lőre csak annyit tudni, hogy a jelentkezők között összesen 1,2 milliárd forintot osztanak szét. A struktúraátalakítás az idén is a kórházakat érinti leginkább, így nem véletlen, hogy a leg­több, csaknem 90 pályázat fekvőbeteget ellátó intézmé­nyektől érkezett. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet például egy nappali kórház, il­letve egy hidroterápiás részleg kialakítására kért pénzt a tárcá­tól. A dunaújvárosi, illetve a budapesti Szent László Kórház az aktív ágyak tehermentesíté­sére ápolási osztályt szeretne létrehozni, s ehhez igényelt pénzt. Érkeztek olyan pálya­munkák is, amelyeket önkor­mányzatok nyújtottak be, ugyan­csak kórházak átalakítására. Tizennyolc pályázatot nyúj­tottak be egyetemi klinikák, és több mint húszat egyesített egészségügyi intézmények, valamint szakrendelők. A ten­derre alapítványok és magán- vállalkozások is jelentkeztek, összesen 24 pályamunkával. A kiírás szerint egy-egy pályázó legfeljebb 100 millió forint tá­mogatást kaphat. A pályáza­tokról — egy szakértői csoport javaslata alapján — várhatóan egy hónap múlva dönt a szak­tárca vezetése. Sikli Tímea (Uj Kelet) Napról napra egyre több hazai kiadású lap jelenik meg a piacon. Míg régen csak a sajtómágnások keze alól kerültek utcára a nyom­tatott hírek, ma már magán- vállalkozók és kisebb-na- gyobb cégek is megjelentet­hetik nyomtatásban soraikat. Azt, hogy mi az újságkészí­tés jogi feltétele, azt a Mű­velődési Minisztérium lap- nyilvántartási osztályának munkatársától, Kaligin Jó- zsefnétől tudtuk meg. — Aki lapkészítési enge­délyt szeretne kapni, annak mindenképpen olyan vállal­kozói igazolvánnyal kell rendelkeznie, mely újságki­adásra is feljogosít. Az irat bemutatása és a kérdőívek kitöltése után adjuk ki az en­gedélyt. Bár a gyakorlatban tudomásunk szerint még nem fordult elő, mindenkép­pen tisztázni kell azt is, hogy engedély nélküli kiadás­kor a kiadó és a nyomda el­len egyaránt szabálysér­tési eljárás indítható, mely huszonötezer forint vagy annál több pénzbírságot je­lent. „Önkénteseink, tagjaink hitén múlott” hét nemzeti társaság 250 mil­lió taggal nemcsak a háború idején, hanem békeidőben is tevékenykedik. A Magyar Vöröskereszt az országban a legnagyobb és leg­kiterjedtebb segítőhálózattal rendelkező, a rászorulóknak a legváltozatosabb formában se­gítséget nyújtó társadalmi szer­vezet. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel 500 települé­sen, munkahelyen, iskolában működik helyi szervezet. A ta­gok száma megközelíti a 23 ezret, akik szerteágazó munkát végeznek az egészségvédelem­ben, a szociális munkában, a véradásszervezésben, az első­segélynyújtásban, a különleges segélyszolgálatokban és a vö­röskeresztes programok pénz­ügyi, anyagi alapjainak megte­remtésében. Május 8. a köszönet napja is! Az, hogy hazánkban ez a mozgalom 115 éven keresztül életben maradt, önkénteseink, tagjaink hitén múlott. Az elvég­zett munka az ő sikerük, az eredmények az ő kitartásukat, elkötelezettségüket, karitatív és humánus magatartásukat dicséri. Céljaink megvalósítá­sában és a nyilvánosság meg­teremtésében nagy segítséget nyújt a tömegkommunikáció. Ezúton mondunk köszöne­tét az Új Kelet munkatársai­nak azért a munkáért, amely a vöröskeresztes eszme ter­jesztését nagy mértékben elő­segítette. Szarkáné Kövi Márta, a megyei szervezet titkára A Vöröskereszt alapítója, Henry Dunant, 1863-ban olyan mozgalmat indított út­jára, amely ma már az egész világra kiterjed. Százhatvan­Új Kelet-információ A Vöröskereszt megyei szervezete szerdán délelőtt 11 órakor Nyíregyházán, a Hely­őrségi Klubban tart ünnepi megemlékezést, melyen elis­meréseket is átadnak. A me­gyeszékhely sétálóutcájában 10 és 16 óra között mentős és polgári védelmi bemutató, kedvezményes Bérescsep- árusítás, ingyenes vérnyomás­mérés várja az érdeklődőket. Fehérgyarmaton a területi vezetőség adományokat gyűjt a beteg gyermekek táboroz­tatására, ma délután az okta­tási intézmények diákön­kormányzati tagjai beszélget­nek a Vöröskereszt helyi ve­zetőivel a szervezet céljairól, feladatairól. A rozsályi általános iskolá­ban szerdán a világnapi meg­emlékezés után ünnepélyes véradásra várják a segítő szándékúakat. A kisvárdai te­rületi szervezet május 10-én Anarcson a Báró-kertben ün­nepel. Az egész napos majá­lison szakmai vetélkedők, sportrendezvények és rendőr­ségi bemutató színesíti a prog­ramot. Győrteleken május 7- én a világnapi véradás mellett ruhagyűjtést és perselyezést tartottak. Mátészalkán ma az oktatási intézmények iskolarádióin keresztül emlékeznek meg a jeles napról, csütörtökön pe­dig a nyugdíjasklubbal közösen. Tiszadobon a Gyermekváros­ban május 11-én egész napos rendezvényt szerveznek a rendőrséggel és mentőkkel közösen, ahol ifjúsági progra­mokra várják az érdeklődő­ket. Nyírbátorban ma minden általános iskolában megem­lékeznek a Vöröskerszet vi­lágnapjáról. A vásárosnamé­nyi Eötvös József Általános Iskolában tegnap volt, a nagy­dobosi Perényi Péter Általá­nos Iskolában pedig május 10- én lesz szociális árusítás, va­lamint perselyezés a beteg gyermekek táboroztatására. Záhonyban a vöröskeresztes világnapot ma filmvetítés­sel, vetélkedőkkel, szociális árusítással és perselyezéssel ünnepük. Lépcsőt járni Fekete Tibor (Új Kelet) Valamikor, nem is olyan régen még verse­nyeztek az építtetők, hogy kié a legmagasabb ház a faluban. Egy nyír­egyházi aszszony feltétel­ként szabta a férjének, csak akkor költözik ki falura, ha övék lesz a leg­nagyobb épület a köz­ségben. (Azóta már kéz- zel-lábbal költöznének vissza a megyeszékhely­re, de a hatalmas házat senki nem akarja meg­venni.) Az utóbbi időben egy­re több olyan középko­rú emberrel találkozha­tunk, akik megbánták, hogy annak idején több­szintes házat terveztettek maguknak. A pince-föld- szint-emelet-tetőtér ki­alakítású épületek egy időben nagyon divato­sak voltak. Még ahol a telek méretei megenged­ték volna az egyszintes építkezést, oda is emele­tes házat rajzoltattak maguknak a fiatal háza­sok, mert ilyen volt a közízlés. Csak arra nem gondoltak, hogy ők sem lesznek mindig fiata­lok, és nem tudnak majd egy életen át lépcsőt mászni. Az idő gyorsan telik, és a gyerekek hamar ki­repülnek a családi fé­szekből. Ott marad a két „öreg”, és bújócskáz- hatnak a nagy házban. Egyre több gondot je­lent a sok szoba takarí­tása, és telente egyre töb­bet kell fizetni a fűtés­ért. Idővel az egészség is megromolhat, és köszvé- nyes lábbal már kétszer is meggondolja az em­ber, hogy nekivágjon-e az emeletnek. Huszonegynéhány éves korban még nem az öreg­ség jár az ember fejében, és a nagy vágyak felül­múlják a racionalitást is. De házat egy életre épí­tünk, és az életnek része az öregkor is. Vajon vé­giggondolják-e ezt a most fészket rakó fiatalok? Ha nem indokolt, akkor kár az egekbe szárnyalni, ma­radjunk meg inkább itt, a földszinten. Fogyatékos fiatalok MTI A fogyatékos fiatalok esé­lyeinek javítása érdekében sajátságos képzés indul jövő ősszel három helyszínen. A tervek szerint 2000-ig 2 mil­liárd forint ráfordítással or­szágszerte tíz intézmény, évente 2000 fogyatékos fia­tal képzésére vállalkozhat Erről a Munkaügyi Minisz­tériumban Kiss Péter mi­niszter, iUetve a Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriumának, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Ko­ordinációs Tanács képvise­lői írtak alá megállapodást Elsősorban olyan szakmák oktatását tervezik, amelyek elsajátításával hasznos ér­demi munkát végezhetnek majd az ilyen hátrányos helyzetben lévő fiatalok. Világnap: május 8.

Next

/
Thumbnails
Contents