Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-08 / 107. szám

AZ ÚJ KELET MELLÉKLETE Ont mi bosszantja? Fekete Tibor (Új Kelet) A jósavárosi Ungvár sétányon járókelőket szólítottunk meg, és a címben szereplő kérdést tettük fel nekik, íme hárman a válaszadók közül: Vitálné Kocsis Éva: — Újra jelentősen meg­emelték a parkolójegyek és -bérletek árát, ugyanakkor té­len pedig a hótól és a jégtől nem lehet beállni. Nekem az elmúlt évben bérletem volt, de többek között emiatt sem váltottam ki erre az évre. Édesanyám rokkantnyugdí­jas, és nem tud egyedül köz­lekedni, én szoktam gépko­csival szállítani. Gyakran előfordul, hogy csak valame­lyik fizetőparkolóból tudja legrövidebben megközelíte­ni az úticélját. A parkolóőrök állandóan belémkötnek, hogy hol van a rokkant, akit szállítottam. — Kint lakunk Sóstó- gyógyfürdőn, és rendszere­sen előfordul, hogy késik a 14-es busz. Bosszantó, külö­nösen akkor, ha egy másik Kónyáné Fehérvári Márta: — Létre akarják hozni a kormány alárendeltségébe tar­tozó nyomozóhivatalt. Szak­mailag engem is érint, mert vizsgálótiszt vagyok. Nem értem, hogy miért van erre szükség. Mire egy vizsgáló­tisztet kiképeznek, az öt év. Ha máról holnapra kívánják létrehozni, akkor más testü­letektől kell elszippantani az embereket. Ha pedig jelen­tősen magasabb fizetéseket kapnának a leendő hivatal dolgozói, az bérfeszültséget Kupás Zsolt: busszal tovább akarunk men­ni a városközpontból valaho­va. Az egyajtós felszállás jó módszernek bizonyul, bár ezzel sem lehet tökéletesen kiszűrni a bliccelőket. Alig várják, hogy kinyíljon a hát­só ajtó, már rohannak is oda. Szerencsére az utasok több­sége hamar megszokta az új módit, és tisztességesen be­tartja a szabályokat, még a jelentős jegyáremelést is tü­relemmel viselte. keltene a rendőrségen belül. Ha azt a pénzt, amit erre a célra szánnának, a rendőrségnek adnák, akkor ugyanazt a célt elérhetnék vele, mint a hivatal • felállításával. Szekértábor-harc Erdélyi Tamás jegyzete Az egyik iskolában az átvé­tel ellen fogtak össze a szülők. A másik iskolában a bezárás elleni tiltakozásul követtek el mindent. Az egyikben gyerme­keik közismerten magas szín­vonalú zenei nevelésének jövőjét féltik, a másikban a közismerten jó körülmények közötti, jó szellemű oktató­nevelő munkát, a kollektívát. Az egyik iskolában hallgatnak, azaz tanulnak, énekelnek, spor­tolnak, végzik munkájukat a gyerekek. A másikban emellett gyakran vonulnak az utcára, megengesztelni a „gonosz felnőttek” világát. Kialakulóban van két sze­kértábor. S egy kicsit egymás ellen is vannak fordítva. A felnőtteket ugyanis más szempontok vezérlik. Gazdasá­gosság, költségcsökkentés, a tulajdon fölötti vita. Felröp­pent a „lehetőség”, hogy az egyik szekértábor megmaradá­sának feltétele a másik kiszorí­tása. Friss hír, hogy ez ügyben már van döntés: a hatóság fel­oszlatja az egyik szekértábort. Talán nem kellett volna admi­nisztratív eszközöket bevetni, de a hatóságnak ilyen eszkö­zei vannak. Talán nem kellett volna egymás ellen felvonul­tatni a két szekértábort, de a tulajdonért folytatott harcban ez is egy eszköz volt. Tanuljatok, gyerekek! Sajá­títsátok el a szekértábor-harc eszközeit! Talán még hasznát veszitek az eljövő szép, (j)új világban! Össztűzben a városi kapitány Csökken a bűnözés Nyíregyházán? K. Z. (Új Kelet) ___________ A Magyar Szocialista Párt nyír­egyházi szervezete által rende­zett legutóbbi közéleti fórum vendége dr. Pásztor Miklós al­ezredes, a nyíregyházi rendőrka­pitányság vezetője volt. Tájé­koztatójában többek között el­mondta: — Tudom, hogy a közbizton­ság helyzetét másképpen látják a rendőrök és másképpen a vá­ros lakói. A kapitányság illeté­kességi területén — a megye harmadán—45 város és község, valamint 87 tanya 230 ezer la­kosára kell munkatársaimmal vigyáznunk. A megyében re­gisztrált bűncselekmények több mint harmada nálunk történt. A bűnüldözésben technikai felté­teleink az országos átlagnál rosszabbak. A járművek futásá­ra ugyanannyi pénzt kapunk, mint két évvel ezelőtt, de hol van már az 1994-es benzin ára. Ta­karékossági okok miatt jármű­parkunkat 10 százalékkal csök­kenteni akarják. A telefonkészü­lékekről nem lehet városi számo­kat hívni, és olykor nyomtató­papír hiányában a számítógépe­ink is leállnak. A nem éppen optimális munkafeltételek hatá­sait az állampolgároknak azon­ban nem szabad érezniük. A gon­dokat belső átcsoportosítással, jobb munkaszervezéssel igyek­szünk megoldani. A munkakö­rülmények ügyfeleinket is za­varják. A személyi igazolványt készíttető vagy gépkocsiját át­írató nyíregyháziak nem biztos, hogy kíváncsiak azokra a bilincs­be vert bűnözőkre, akiket a rend­őrök bevisznek. A kapitányság épületének átalakítását már öt éve tervezik, de pénz hiányában eddig nem történt semmi. A területükön történt bűncse­lekményekről a kapitánytól megtudtuk: — Az év első négy hónapjá­ban a tavalyi 3046-hoz képest 2479-re csökkentek a bűnesetek. Nyíregyházán is hasonló ten­denciát mutatnak a számok, áp­rilis végéig 1826 bűncselek­ményt regisztráltunk, ami 20 szá­zalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest. A mérséklődés oka, hogy nagy energiát fektettünk a sorozatjel- legű — autólopás, víkend- és családi házak feltörése — bűn- cselekmények megelőzésére, felszámolására. Ennek is az ered­ménye, hogy az előző hónap végéig kilencven személyt — közel kétszer annyit, mint 1995. április végéig — vettünk őrizet­be vagy került előzetes letartóz­tatásba. Az eredmény annak is köszönhető, hogy átszerveztük a közbiztonsági és a bűnügyi szolgálatot. Kiemelt figyelmet fordítunk a KGST-piac környé­kére, elejét akarjuk venni, hogy az ottani kamionparkolóban „el­durvuljon” a helyzet, megvesse a lábát a maffia. Az említett ered­ményeket úgy értük el, hogy 430 álláshelyünkből 34 a betöltet­len. A hiány, úgy tűnik, szeptem­berre a felére mérséklődik. Sok szabolcsi rendőr jönne haza Bu­dapestről, de ezt elöljáróik a fővárosi bűnügyi helyzet miatt nem engedik. A téma fontossága és érdekes­sége miatt jócskán jutott kérdés és észrevétel Pásztor alezredes­nek, aki egyebek mellett a kö­vetkezőket mondta: — A kapitányságon működik gazdaságvédelmi részleg. Felké­szültebbeknek kellene lennünk a„fehérgalléros” bűnözőkkel szemben, azonban munkatársa­inkat nem tudjuk megfelelően megfizeni. Az egész világon a legszervezetteb hálózat a drog­kereskedelem. A délszláv hábo­rú miatt északabbra tolódtak a szállítás útvonalai, tranzitország lettünk. A nyíregyházi rendőrök kábítószervisszaélés miatt még nem indítottak eljárást. A kapi­tányság átépítésére nincs pénz, keressük annak lehetőségét, hogy kulturáltabb ügyfélszolgá­lati helyiségeket építsünk ki. Ehhez Nyíregyháza polgármes­terének segítségét kértük. Pol­gárbarát rendőrség kialakítását tervezzük, amihez reményt nyújt, hogy a munkatársak átlagéletko­ra 30 év körüli. Sajnos tudomá­sul kell venni, hogy a város több szórakozóhelyén és a közterüle­teken egyre elterjedtebb a pros­titúció, amelyet lehetőségeink­hez mérten visszaszorítunk. Tény, hogy a jó idő beálltával jelentősen nő a hajléktalanok száma az utcákon, a pályaudva­rok környékén. Tőlünk telhető­én segítjük a polgárőrségek munkáját. Ennek az önkéntes szervezetnek nem dolgozták még ki jogilag a munkáját. Szol­gálatban is éppen olyan állam­polgárok, mint bárki más. A KGST-piac nem csak rendőrsé­gi kérdés, tulajdonképpen szo­ciális háló Nyíregyháza és kör­nyéke lakóinak. A rendőrségnek elsősorban nem a zsúfolásig megtelt ukrán „csencselő” bu­szok utasai, vagy a vázát áruló idős román nénik ellen kell har­colnia. Búcsú az ötöstől A nyíregyházi 5. Számú Általános Iskola tanulói szüleikkel együtt az elmúlt hét végén Csabai Lászlóné polgármester háza előtt gyertyás felvonulással próbálták elérni, hogy bezárásra ítélt intézményük meg­maradjon. Ismert, hogy a képviselő-testület hétfői ülésén a gyermeklét­szám csökkenésére, a város egészének érdekeire hivatkozva megszüntette az iskolát. Fotó: Bozsó Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents