Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-28 / 123. szám

ÚJ KELET Zöld hírek Szárazság, tűz, víz A látszatra soknak tűnő téli hó és tavaszi csapadék ellenére szomjúzik a föld. Az adatok magukért beszél­nek: a megyei erdészet fe­hérgyarmati mérőhelyén mindössze 94, míg a vá­mosatyai ellenőrzőponton 102 milliméter leesett csa­padékot regisztráltak. En­nek a nedvességmennyiség­nek a többszörösére lenne szükség, hogy a most tele­pített több százezer cseme­tefa megerősödhessen. Saj­nos, nem sokat javított a szikkadt helyzeten az sem, hogy a korábban feltöltött Szipka-csatorna vizét is er­dős területre bocsátották a vízügyi és az erdészeti szakemberek. A lecsökkent talajvízszint és a szárazabb idő miatt a növényzet gyorsan lángra kap. A baktalórántházi er­dészetben szándékos gyúj- togatókat sikerült lefülelni. Ennek ellenére idén is elő­reláthatólag több milliós kárt fog okozni a tűz. Az erdészet a veszély csökken­tésére figyelmeztető és til­tó táblákat helyezett ki, s ezen felül folyamatosan tár­csázzák a tűzvédelmi sávo­kat. Az erdészet tűzoltóságá­nak emiatt fokozottan fel kell készülnie minden eshe­tőségre. Ennek egyik mér­céje volt a legutóbbi regio­nális tűzoltóverseny Bal- kányban, ahol tizenegy csa­pat közül a második helye­zést szerezte meg a Nyírer­dő Rt. csapata. Erdőművészet Megnyílt a lónyai va­dászházban Tajdi Gyula rajztanár-festőművész tár­lata. A művész alkotásait az erdő gazdag szépsége ihlette, s hitvallása szerint, ha a képek kellemes élmé­nyeket ébresztenek a láto­gatókban, akkor megérte velük foglalkozni. A kiál­lítást Kovács Gábor, a Nyírerdő Rt. vezérigazga­tója nyitotta meg, akinek véleménye szerint az erdé­szetnek erkölcsi kötelessé­ge támogatni a nemzeti kincs szépségének ábrázo­lását. A bemutató után az alkotások Debrecenbe ke­rülnek, az ottani Diószegi Sámuel erdei házba. Cserebogár­veszély Az egész megyében, de elsősorban a nyírségi része­ken hatalmas cserebogár­invázió volt. A meleg kora tavasz megtette a hatását, kellő életfeltételeket teremt­ve a rovaroknak. A rajzási hullám lecsendesedése után várhatóan az 1997-es és 1998-as eszetendőben fo­kozott pajorkárokra ehet számítani. A fődben lévő, a bebábozódás előtt álló ro­varok féktelen pusztításra képesek. A kár elleni véde­kezés egyszerű: a szokásos­nál gyakrabban keli kapál­ni, illetve megtárcsázni a földeket, ugyanis a nap­világra került pajorok ettől elpusztulnak. Erdőjáró 1996. május 28., kedd Kísérlet a kanadai sárgafenyő honosítására Egyre inkább számításba kell venni a közép-európai tér­ségben, hogy a légkör átlagos hőmérséklete nő, a talaj­víz mélyebbre húzódik. A fiatal fák ideig-óráig még al­kalmazkodnak a folyamatos változáshoz, de a ma vá­gásérett korú, illetve az ötven—száz év múlva gazda­sági hasznot hozó fák nagy része várhatóan száradás­nak fog indulni. A termőhelyi körülmények változnak, amihez minden erdészetnek alkalmazkodnia kell. Mind­ezt dr. Sziklai Oszkár, a Vancouveri Egyetem nyugal­mazott professzora, a kanadai CESO szaktanácsadó szolgálat nemzetközi szakértője mondta, aki a Nyírer­dő Rt. meghívására tartózkodott és végzett kutatáso­kat megyénkben. A professzor kutatási témája a Közép-Vancouveren húzódó száraz, laza talajon növő sárga­fenyő (Pinus Ponderosa) ma­gyarországi telepítési lehetősé­gének előkészítése. Ez az örök­zöld az eukaliptusz és a mamut­fenyő után a harmadik legma­gasabbra növő fafajta, Kanadá­ban átlagosan 75 méteres az állomány, életkoruk 150—200 év. Természetes körülmények között jól tűri a 350 milliméte­res, igen alacsony éves csapa­dékot. A gazdasági értéke ma­gas, első osztályú fűrészáru- alapanyagként ismeretes. — Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar minden fő ta­lajfajtáját, az életkörülménye­ket és a rajta növő növényi kul­túrát megvizsgátam helyi szak­emberek segítségével. Feltűnő­en sok a hasonlóság a közép- vancouveri száraz öv talajtani tulajdonságaival. Egyedül a Záhony—Fehérgyarmat vonal­tól keletre eső földek alkalmat­lanok a fenyő telepítésére: a beregi területeken kemény, masszív a talaj, e vonaltól nyu­gatra viszont kellően száraz, fu­tóhomokos a föld. Hoztam magammal közel ezer sárgafenyőmagot, amelye­ket kísérletképpen először 15— 20-as blokkokban több külön­böző területre ültetünk ki. Si­ker csak abban az esetben re­mélhető — az elméleti kö­rülmények megfelelése ese­tén is —, ha a kiültetett cseme­ték életképesnek bizonyulnak. Azt tapasztalom, hogy mind gyakrabban kell számolni az élőhelyi körümények változá­sával. Ezért nagyon helyes, hogy a Nyírerdő Rt. már most, még időben foglalkozik ezzel a problémával. Bekövetkezhet, hogy gazdasági ciklusonként más és más fafajtákat kell tele­píteni. Lassan értelmét veszti az a szó, hogy őshonos fafaj. A megyebeli utazásaim során gyönyörű, szakszerű telepítésű, gazdag kocsányos tölgy- és akácerdőket láttam, ezek még hatalmas gazdasági hasznot fognak tudni hajtani, de száz év múlva lehet, hogy még cseme­teként száradnak ki. A jövő erdői csak a helyzet- felismeréstől és a szakmai el­hivatottságtól függenek. Min­den szakszerű erdőgazdaság tudja, hogy a ma elültetett fa „gyümölcsét” gyermekeink fogják élvezni, de az előrelátás ma erdészeink dolga: legalább egy évszázadra előre, tudomá­nyos alapokon meg kell tudni becsülni a termőhelyi körülmé­nyeket, s a mindenkori célnak megfelelően kell a fatelepítést elvégezni. Kanadában ez egy­szerűbb, mert az erdők 84 szá­zaléka állami kézben van, Ma­gyarországon már nagyobb a gond: itt 250—300 ezer föld- tulajdonos lett, akik a pillanat­nyi gazdasági hasznot tekintik fontosnak: az utántelepítést mellőzve, gondolkodás nélkül letermelik a fát, s ebek harmin- cadján parlagon hagyják a föl­det. A helyi erdészet törekvése ugyanaz, mint a kanadaiaké: felmérni azon területeket, ame­lyek az erdőgazdálkodáson kí­vül más mezőgazdasági ágban termelésre alkalmatlanok, s be­telepíteni azokat például sárga­fenyővel — amennyiben a most elkezdett kísérlet a gya­korlatban beválik. A múlt víziója: méreg a levegőben A légköri felmelegedés problémája korántsem újkeletű. Camille Hammanon francia csillagász már 1893-ban megfo­galmazta erről szóló vízióját: a hőmérséklet emelkedése mi­att kiszáradnak a tengerek, emiatt kihal az emberiség a Föl­dön. A mai tudományos eredmények, sajnos, e látomást alá­támasztják. A légkörkutatók véleményét Hans Jonas német filozófus is osztja, s etikai oldalról megközelítve a problémát, vallja: a technikai civilizációk a világ legveszélyes játékába fogtak, aminek eredményeképpen csak vesztesek lehetnek. és bizonyos mértékű üvegházha­Az elmélet mögött a tények pedig magukért beszélnek. Az ipari forradalom kezdete óta 25 százalékkal nőtt a a levegő szén-dioxid-tartalma, és meg­duplázódott a metán mennyisé­ge. Az oxigéntermelésben ha­talmas szerepet játszó erdős te­rületek a felére csökkentek, miközben közel hatszorosára nőtt a Föld lakosságának a szá­ma. A légkörkutatók jeletései szerint a nyolcvanas évek kö­zepétől két—három fokkal emelkedett az átlagos hőmér­séklet, ami 2100-ra elérheti akár a 8,3 fokos növekedést is. Ahhoz, hogy a Földön élet le­hessen, szükséges az ózonpajzs tás. A háromatomos oxigénmo­lekula-pajzs megszűri a káros ult- raviola-C sugarakat 15—20 ki­lométerre a felszín felett, s a re­akciótól felszabaduló energia fűti a légkör e középső részét, egyen­súlyban tartja a légáramlásokat. Emellett a természetes mennyi­ségű szén-dioxiddal együtt csök­kenti a talaj kisugárzását, így mintegy takarómelegen tart min­ket. Nélküle -18 fokos lenne az átlaghőmérséklet. A szükségesnél negyedével több légköri szén-dioxid viszont a felszínközeiben tartja a kisu­gárzó meleg indokolatlanul nagy részét. Az agresszív klór­és freonszármazékok lebontják az ózonpajzs egy részét, ez a többletreakció többlethővel jár. A két, egymást erősítő hatás okozza az üvegházakban ta­pasztalható effektust: nagyon melegünk lesz. Az 1992-es Rio de Janeiró-i, első környezetvédelmi világ- konferencián elhangzott: ha 40—60 százalékkal csökkenne a technikai civilizációk szén­dioxid-kibocsátása, akkor le­hetne csak a jelenlegi, már megváltozott állapotot konzer­válni. Tavaly a légköri problé­ma másik részének tudomá­nyos magyarázata kavart nagy vihart: három tudós, Paul Crutzen, Mario Molina és F. Sherwood Rowland bebizonyí­totta, hogy az Antarktisz felett kialakult ózonjuk egyértelmű­en a levegőbejutott klór szám­lájára írható. E felfedezés fon­tosságát a Svéd Tudományos Akadémia kémiai Nobel-díjjal jutalmazta. A nemzetiségek olvasztótégelye Magyarok Vancouverben A magyar oktatástörténet je­lentős mozzanata játszódott le az első világháború utáni béke- szerződés kihirdetésekor. A fel­vidéki Selmecbányán, Európa első bányászati-erdészeti aka­démiáján a magyar ajkú okta­tók diákjaik támogatásával ek­kor költöztek át Sopronba, megalapítva ott a máig híres Er­dészeti Egyetemet. A soproni erdész diákok nemzeti érzüle­tük kinyilvánításával még egy alkalommal játszottak fontos szerepet a történelemben: több ezer szavazatuknak köszönhe­tően maradt Sopron magyar város, s érdemelte ki a civitas fidelissima, a leghűségesebb város címet. Az ’50-es évek közepének politikai vérzivatara alatt az er­dész fakultáns egy csoportja nem látta biztosítottnak az ok­tatás további folytatását Sop­ronban, így a nagyvilágban új anyaintézményt keresve jutot­tak el Kanadába, a nyugati brit­columbiai Vancouverbe. E cso­portnak volt tagja a ma világ­hírű fenyőtelepítési és -geneti­kai szaktekintély, dr. Sziklai Oszkár professzor is. — Egy idegen, de végtelenül jószívű világba cseppentünk — emlékezett vissza a professzor. — A vancouveri egyetem önál­ló tanszéket ajánlott fel, ahol magyarul folytathattuk az ok­tatást. Ott, 16 ezer kilométerre Magyarországtól rettenetes csüggedés vett rajtunk erőt az első időkben. Hazamenni lehe­tetlen volt, s mint Demoklész kardja, a lecsúszás, a szétmor- zsolódás veszélye lebegett a fejünk felett. Az angol nyelv ismeretének hiányában egy­másra volt utalva tanár és diák: soha nem látott bizalmas, szin­te intim viszony alakult ki az alig tucatnyi tanár és a közel kétszáz diák között. Az összetartás, az egyet aka­rás csodákra volt képes. Gyor­san tanultuk a nyelvet, ismere­tével együtt nőtt a kanadai tár­sasági körünk is, barátságok, szerelmek születtek kínaiakkal, afrikaiakkal, de ott találkoztunk többek között olyan honfitár­sunkkal is, aki francia idegen­Dr. Sziklai Oszkár légiósként a távol-keleti hábo­rúkból jött Kanadába. A hazánknál több mint száz­szor nagyobb ország egy hatal­mas nemzetiségi olvasztótégely volt, ahol át kellett önmagunk addigi gondolkodását értékelni. Ott eltűntek a nációk, összemo­sódtak a bőrszínek. Mindezek szerepe megszűnt, lassan ango­lul beszéltünk, álmodtunk, ok­tattunk, kanadaiak lettünk. Az első évben két évfolyam tette le sikerrel a diplomáját, a maradék hárommal dolgoztunk tovább. Akkoriban kezdtem el mélyebben foglalkozni a fatele­pítési és -nemesítési problémák­kal, s e tudományterület V ancou- verben is olyanyira új volt, hogy már a második évben átvett az egyetem főállású asszisztens­ként, közvetlenül az intézmény dékánjának beosztottjaként. Az idők során a kétszáz di­ákból 141-en sikerrel befejez­ték tanulmányaikat. Az utolsó évfolyam ballagásával meg­szűnt a vancouveri magyar er­dészeti fakultáns, és könnyes szemmel intentünk búcsút kö­zös múltunknak, aminek mind­örökre vége szakadt. Új élet kezdődött, amelyben a kanadai szokások elsajátítása volt a legnehezebb, életem tíz legkeményebb éve volt. Hogy mást ne említsek, hosszú hete­kig kellett gyakorolnom, hogy miként lehet két csészével és egy kistányérral a kezemben egyensúlyozva enni-inni, no meg beszélgetni, de megtanul­tam, mert a túlélés eszköze volt. írta Vitéz Peter Foto Bozso Katalin Az ellopott erdő Meghökkentő esetnek voltak tanúi a tiszavasvári erdészeti igazgatóság szakemberei. A város határában áll egy olyan közel ötvenhektáros védett erdő, ami a település levegőjének megszűrésében játszik fontos szerepet. Az előzetes erdőmű­velési tervek szerint az ezredfordulón vált volna gazdasági­lag kitermelhetővé a terület. A területbejáráson részt vevő erdészek meglepve tapasz­talták, hogy a zöldes közel harmada már eltűnt fatolvajok közreműködésével. Egy jól bevált technikával dolgoztak a rablók: derékban vágták ketté a fákat, mert ha ott fűrészelik, akkor a zaj nagy részét elnyekli a fa, s ők nyugodtan dolgoz­hatnak. A tettesek nyomtalanul eltűntek, a rendőrség körö­zést adott ki ellenük. Az erdészek rákényszerültek arra, hogy a meghagyott tön­köket, illetve a feldúlt terület többi fáját is kivágják, mielőtt még azoknak is „lába kélne”. A területen fokozták az ellen­őrzést, mert milliókat ér a még meglévő állomány. Mélyhűtött csemeték Kissé megkésett az idei tavasz, így több erdészeti igazga­tóságnak is hűtőházban kellett tárolni a facsemetéket, meg­előzve azok kiültetés előtti, korai rügypattanását. A kedve­zőtlen időszakban az ültetést előkészítő földmunkákat végez­ték el a szakemberek. Mára kiürültek a csemetekertek, több mint száz hektáros te­rületen kerültek kiültetésre a sarjadztatott növények. A magánerdő-tulajdonosok érdeklődése is emelkedő tendenciát I mutat: ők közel félmillió akác- és több százezer fenyőcsemetét vásároltak. Az erdészet véleménye szerint véget ért a fás terü­letek gyors gazdasági kiaknázása, s vélhetően a birtokosok is meglátták az erdőtelepítésben rejlő hosszú távú, nagy üzletet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents