Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-22 / 119. szám

UJ KELET 1 ■ Közelkép •t; 1996. május 22., szerda 9 Gyermeknap ’96 Új Kelet-információ Vasárnap, a gyermeknapon több programból is válogathatnak a gyerekek és a szülők Nyíregyházán. Ezek közül talán a legláto­gatottabb a Városi Stadion lesz. Az egész napos rendezvény a környezetvédelem jegyében zajlik, melynek fővédnöke Baja Fe­renc környezetvédelmi miniszter lesz. A tíz órai megnyitót követően fél tizenegytől street-jam —, azaz utcai táncbemutatót láthatnak az érdeklődők. A gyerekek és a felnőttek kedvence, Csepregi Éva tizenegytől egy órán át szóra­koztatja a vendégeket. Déltől az E-misszió egyesület vetélkedőjén a környezetvéde­lem témakörében mérhetik össze a tudásukat a kicsik és nagyok. A Mandala Dalszínház fél egytől sikerdarabokból ad ízelítőt. A nap legkedvesebb produkciója fél kettőkor kezdődik, ami­kor a televízióból ismert Tátika műsor mintájára a gyerekek ze­nei kíséretre fognak énekelni. Nevezni a helyszínen, a verseny előtt lehet majd. Ezt követően Szandi szórakoztatja a közönséget, majd kezdődik az izgalmas játékos sportvetélkedő. A meghívott három iskolai csapattal szemben a közönség soraiból is kiválasz­tanak tíz főt, akik összemérhetik tudásukat a „profikkal”. A legizgalmasabb eseményre négy órától kerül sor. A belépőjegy egyben tombola is, melynek sorsolásán a fődíj egy utazás a Párizs melletti Eurodisneylandbe. Természetesen sok­sok sportszer és játék is vár a gyerekekre. Az eredményhirdetést követően a Primavera balettcsoport be­mutatója és a 100 Folk Celsius koncertje zárja a napot este fél hattól. A kötött programokon kívül lesz még gyerek—szülő táncver­seny, aszfaltrajzverseny, melyekre a helyszínen várják a jelentkezőket. Ott lesznek a gyerekek kedvencei, a rend­őrmotorosok, a mentőautók és a tűzoltóautók. Ez utóbbiak be­mutatót is tartanak. Enni-inni is lesz mit. A büfésátrakban üdítő ital és sör várja a szomjazó vendégeket. Május 26-án 10 és 18 óra között gyermeknapi és egyben pün­kösdi programsorozat helyszíne lesz a sóstói Múzeumfalu. Az ünnep a Margaréta Gyermek Néptáncegyüttes bemutatójával kez­dődik, majd a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészei adnak elő részleteket Csukás István mesejátékából, az Ágacská­ból. A harmadik szám a Bujtosi Szabadidő Csarnok Moving 2000 Bt. Fitness Klubjának aerobikprodukciója, majd a Ságvári Kert­városi Általános Iskola Nefelejcs Gyermekszínjátszó Csoportja jeleníti meg Piroska és a farkas, Csipkerózsika, valamint Hófe­hérke és a hét törpe történetét. Ugyanennek az iskolának a nö­vendékei a szintén szereplést vállaló Melódia Ének- és Furulyaegyüttes tagjai. Délután egy órától lép színpadra a Dongó együttes. Ezt köve­tően a Móra Ferenc Általános Iskola Twenty one Black Girls (21 Fekete Lány) Tánccsoportja mutatkozik be, majd Hegedűs Eni­kő, az iskola első osztályosa szaval. Ezt követően a Szaki Jazz Kvartetté a pódium. Kovács Kati először jelentkezik ez alkalommal gyerekműsor­ral Nyíregyházán. Az utolsó három fellépő a Street-jam Ifjúsági Tánccsoport, a Tai Qi Boxing Egyesület és a Texas country­zenekar. Egész nap folyamatosan zajlanak a különböző bemutatók és foglalkozások. A kézművesudvarba borozni, fát faragni, csuhéz­ni, korongozni, gyöngyöt fűzni hívják az érdeklődőket. Az egész­ségvédelmi udvarban lehet majd gyümölcsbábot készíteni és to­tózni. A polgári védelem udvarában a mentésekkor használt esz­közöket lehet látni. A levéltári udvarban régi iratok és vetélke­dők várják a kicsiket. A rajzudvarban kifestő- és rajzverseny szó­rakoztatja a látogatókat. Akinek van bátorsága és ügyessége hozzá, a kerékpár elődjét, a velocipédet is kipróbálhatja. A belépés gyerekeknek ingyenes. „A legkényelmesebben s legjobban tartott állatok nálunk vannak” Egyben marad a szabadidőpark A nyár végén jár le a Sóstó-erdei Szabadidőpark igaz­gatójának, Petrilla Attilának a megbízatása. Nem kér­deztük készülő, új pályázatának tartalmáról — azt e pillanatban még nyilván nem árulja el —, hanem az el­múlt években elvégzett munkájáról érdeklődtünk. El­mondta: Gyüre Ágnes interjúja — Elődöm, Hargitai Lajos egy jól kézben tartott intéz­ményt hagyott rám. Mint isme­retes, a szabadidőpark három egységből, a vidám-, az ifjúsá­gi és a vadasparkból áll. Az utóbbiban sikerült a legna­gyobb mérvű fejlődést megva­lósítani. Az állatállomány lát­ványosan bővült. A fajok szá­ma már megbízatásom máso­dik évében 35-ről 60 fölé emel­kedett. Állatkertünkbe olyan új lakókat költöztettünk, amelyek tartása nem túl költséges. Nem igényelnek például téli fűtést vagy különleges táplálást. (Ezért kevés a húsevő fajtánk.) Célunk az, hogy az eurázsiai fa­jokat ismerhessék meg nálunk a látogatók, de néha engedünk a közönség egyéb irányú elvá­rásainak. így került hozzánk a galléros pávián. Júniusra pedig három Bennet-kengurut várunk. A már korábban is itt lévő jószágok elhelyezését meg­nyugtatóan meg tudtuk oldani. Elkészültek a medve- és far­kaskifutók. Az országban Nyír­egyházán élhetnek a legkényel­mesebb körülmények között s a legjobban takarmányozva az állatok. Ami a háttérinfrastruktú- rát illeti: működnek a hű­tőkamrák, van módunk tárolni a szénát. A vendégeinknek pe­dig nem kell azért hazamenni­ük, mert éhesek vagy szomja­sak, hiszen üzemelnek a park büféi. A harmadik tanév zajlik Er­dei iskolánkban, amely egy esztendőben több mint 600 főt fogad. Az iskola egyébként egy amerikai—magyar nemze­ti nevelési hálózat része, az egyetlen ilyen típusú intéz­mény az országban. Természetvédelmi szakkö­rünkbe közép- és általános is­kolások járnak. Hagyománnyá váltak a vadasparki nyári tábo­rok is. Második éve veszünk részt egy nemzetközi termé­szetvédelmi vetélkedőn, amely ukrajnai, román és magyar csa­patok versenyeznek. A játék neve: Határok nélkül. A természetvédelmi költsé­geket egyébként pályázati úton teremtettük elő. A beindított programjainkat csökkenő költ­ségvetés mellett is szeretnénk fenntartani, s igyekszünk nö­velni a saját bevételünket. Mindezt azonban csak mene­dzser típusú vezetéssel látom elérhetőnek. Nekem nem az a fontos, hogy az irodámban mindig megtaláljanak, hanem hogy élő kapcsolatot tarthassak fenn minden lehetséges partne­rünkkel. Rendszeresen ott vagyunk előadóként a zoopedagógiai konferenciákon, s az összes magyar állatkerttel — de külö­nösen a budapestivel, a miskol­cival és a debrecenivel — na­gyon jó a kapcsolatunk. Ez megnyilvánul állat-, takar­mány- és eszmecserében is. Jó az együttműködésünk Sóstó másik közművelődési intézményével, a falumúzeum­mal is. Ezt bizonyítja idei, kö­zös gyermeknapi vetélkedőnk. Míg hazánkban a többi hoz­zánk hasonló profilú intéz­ménynek folyamatosan adód­nak konfliktusai a természet- védőkkel, addig mi ezeket az összeütközéseket elkerültük. Ez talán annak is köszönhető, hogy magam is dolgozom az E- misszió Természetvédelmi Egyesületben. Őrülök, hogy végül Nyíregy­háza város önkormányzata úgy döntött: maradjon mégis-pgyütt a szabadidőpark három egysé­ge. S arra is büszke vagyok, hogy az itt megfordulók kom­fortosabbnak találják a szolgál­tatásainkat. Azért kívánom ismét megpá­lyázni jelenlegi állásomat, mert azt remélem: húsz éve halmo­zódó természetvédő ismeretei­met és sok esztendős népmű­velői gyakorlatomat jól haszno­síthatnám. Új autóbuszmenetrend Elkészült és már kapható a .megyeszékhely új autó- buszmenetrendje. A korábbi években mindig május utolsó hétvégéjén változott meg a helyi járatú buszok közlekedési rendje, most azonban egy héttel később lép életbe. Az új me­netrendet a szokásos bérletváltóhelyeken hetven forintért le­het megvásárolni. Szobrok az erdő rej tekén

Next

/
Thumbnails
Contents