Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-22 / 119. szám
10 1996. május 22., szerda Sikli Tímea (Uj Kelet) Bár még csak tavaly novemberben vezették be az új ebrendeletet, azt már most tudni lehet, hogy nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A korábbi törvénnyel szemben a rendeletnek megvannak a jó és rossz oldalai egyaránt. A legfőbb változás talán abban van, hogy csak meghatározott fajtájú kutyák tarthatók lakásban, a szomszédok beleegyezésével. Míg korábban a négy fal közt két négylábú élhetett, ma az engedély már csak egyetlen állatra vonatkozik. Az esetleges szaporulat még most is három hónapig tartható. Az új határozat rendelkezett arról is, hogy a nagytestű kutyák jó részét csak 14 éven felüli személy sétáltathatja. A rendeletet ugyan a képviselő-testület hagyta jóvá, a szabálysértőkkel szembeni intézkedés azonban a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztálya közterület-felügyelőinek a feladata. Arról, hogy hogyan tudnak megbirkózni a nem mindig toleráns kutyatartókkal, Tóth Géza, a közterület-felügyelők csoportvezetője beszélt. — Úgy gondolom, a régi törvényekhez képest ez az új rendelet óriási előrelépés. Bár el kell ismemi, hogy a dolog csak akkor működhet igazán, ha olyan rendeletek látnak napvilágot, melyek igazán betarthatók. Nagyon jó pontnak tartom viszont azt, hogy bevezették a póráz és a szájkosár kötelező használatát, valamint, hogy kitiltották a négylábúakat a játszóterekről. Számbavéve azonban Nyíregyháza kutyatartóit és a város területét, tíz munkatársam megfeszített munkája nem mindig elég ahhoz, hogy fülön csíphessünk minden szabálysértőt. Munkaidőnk reggel hat órakor kezdődik, akkor, mikor a legtöbb kutyatartó reggeli sétára indul. Ebben az időben és késő este őrjáratok járják végig a parkokat, tereket. A szemfüles gazdik általában már messziről kiszúrnak minket, s ha addig nem tették, rögtön felcsatolják a szájkosarat. Ebből is látszik, hogy a kutyatartók alapjában véve tudják, mi a kötelességük, csak megpróbálnak mindenáron kibúvókat keresni. Volt már olyan, aki arra hivatkozott, hogy a kutya lelkiállapota sérül, ha pórázt csatol a nyakörvére. Pedig ez nem így van. Az állat az első pillanattól kezdve gazdája mozdulatait figyeli, s ha az ember fegyelmezett, a kutya lelki békéjén sem esik csorba. A rendelet szerint a szabálysértőket büntetés illeti, melynek két fajtája van. Elismert szabálysértés esetén a helyszíni bírság általában 2000 forint, ha azonban az illető nem tud, vagy nem akar fizetni, illetve nem ismeri el az elkövetett hibát, szabálysértési eljárás indítható ellene, mely 10 000 forintos pénzbírságot is vonhat maga után. A másik nagy probléma az, mikor fiatal gyerek sétáltat olyan kutyát, mely a határozat szerint számára tiltva lenne. Ilyenkor a közterület-felügyelőnek erről jelentést kell tennie a gyámhatóság felé, ahonnan „dorgáló” levelet küldenek ki a szülőnek. (Amíg az alaptörvény nem engedi, hogy közvetlenül a szülőt büntessék meg, egyáltalán nem biztos, hogy a levél kézhez vétele után nem küldik le többé a kutyával sétálni a gyereket— a szerk.) Régóta óriási és megoldatlan probléma a kutyaürülék eltakarítása is. Hiába a kérés és 2 törvényrendeletek, a gazdák mind a mai napig nem képesek az állatok után eltakarítani a járdákon, utakon, parkokban elejtett piszkukat. Magánemberként is számtalanszor láttam, hogy ha megtörténik a „baleset”, a gazda megdicséri a kutyát, hiszen nem a lakásban végezte el dolgát, a városlakó pedig járhat a „szerencsét hozó” kutyakakiban. Panoráma Mélyülő szakadék a nemek között Nem a nők változtak — A repulikánusokat bosz- szantja, a régi freudi rejtély: „Mit akarnak a nők?”, közben pedig nekik szóló programokat gondolnak ki. A demokraták is gerillaakcióba kezdtek, hogy megszerezzék a nők szavazatait az idei elnökválasztásokon. De önelégülten mosolyognak, mert biztosak abban, hogy bármit is akarnak a nők, novemberben a republikánus vetély- társat, Bob Dole-t nem fogják akarni. A férfiak, mindkét oldalon, a szemüket dörzsölik és ismét úgy látják, hogy a Nő a kiismerhetetlen Másik, aki ki van téve a holdváltozás hatásának. De a két nem kellett a szakadék kialakulásához. Az utóbbi 20 évben a jobbra tolódás általános irányzata érvényesült, ami azt jelenti, hogy a férfiak változtak. A nők általában közelebb maradtak ahhoz, ahol régen mindkét nem állt, helyeselve például azt, hogy a közpénzeket ne börtönök építésére vagy bombák gyártására, hanem valami másra fordítsák. Ha a férfiak a Marsról jöttek, mint a bestseller állítja, vagy valamilyen más, hasonlóképp sivár, levegőtlen planétáról, akkor a nők mindig is a Földön éltek, és az igazi rejtély ez: Mi történt a fiúkkal? Az egyik dolog az, hogy ma már nem igen élvezik a nőkkel való hosszútávú társasviszony előnyeit. Az Egy esült Államokban a korábbi nemzedékek, ha másért nem, hát azért igyekeztek kapcsolatot kialakítani a nőkkel, hogy legyen aki mos és főz rájuk. De a műszálas ingek és a fagyasztott készételek megérkeztével lehetőség nyílt arra, hogy bárki otthagyja a családját, és önálló életet kezdjen. És a férfiak ezt meg is teszik, csapatostul. A fiatalemberek ma már később házasodnak, 27 éves koruk előtt jóformán sohasem, és a válás után a A nemek közötti mélyülő szakadékot — amely abban is megnyilvánul, hogy az amerikai nők liberálisabbak, mint az amerikai férfiak — valamiféle titokzatos női rendetlenségként kezeli manapság mindkét politikai párt — írja a Time című amerikai magazin. férfi kap önálló kéglit, az asszonynak megmaradhat a járóka és a biliállvány. A férfiak az emberi faj nőkből és gyermekekből álló részétől elkülönülve élnek az utóbbi 25 évben, olyan mértékben, mint azelőtt sohasem. S amikor együttélnek a családdal, akkor is több időt töltenek a maguk külön férfivilágában, s az főleg televíziós sportműsorok nézéséből áll. A férfiaknak szentelt amerikai képeslapok csak fokozzák elszigetelődésüket. Csábítóan ecsetelik, hogy mi mindenben lehet részük, ha csekkfüzetüket nem osztják meg feleséggel és gyerekekkel: elegánsan öltözhetnek, utazhatnak, csajozhatnak. A nők ellenben nem szakadtak ki a nemzedékek közötti kölcsönös függőségi kapcsolatokból, az arányosan rájuk háruló résznél nagyobb mértékben végzik a gyermeknevelést és az idős szülők gondozását. Aránytalanul sok a nő ott, ahol az emberek szolgálatából áll a munka, vagyis az ápolók, a pedagógusok, a szociális munkások között. A nők talán mindenki másnál jobban szeretnék az adócsökkentést, de nem abban az esetben, ha ez állásuk elvesztését jelenti. A nemek közötti szakadék oka tehát nem az, hogy a nők „másmilyenek”, hanem az, hogy a férfiak elsodródtak. A szakadékot a lehető leggyorsabban be kell tömni, a férfiak elkülönülésének megszüntetésével. VALAHOL EURér/m... Bulgária végre elszánta magát a reformokra Hatvannégy vállalatot zárnak be A gazdasági összeomlás szélére sodródoti Bulgária a nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF és a Világbank nyomása alatt csak most szánta el magát gazdasága szerkezetének átalakítására—írja az AFP annak kapcsán, hogy a szófiai kormány több drasztikus gazdasági intézkedést is hozott. Bezárnak 64 vállalatot, amelyek 25 ezer embernek adnak munkát, s amelyek együttesen 160 millió dollár veszteséget halmoztak fel. Szanálás során alakítanak át további, 233 ezer főt foglalkoztató 70 vállalatot, amelyek 220 millió dollár veszteséget, illetve 940 millió dollár adósságot halmoztak fel. A központi bank feloszlatta két kereskedelmi bank, az állami Mineralbank és a privát Első Magán Bank igazgatótanácsát, amelyek óriási adósságot halmoztak fel a jegybanknál. A küszöbönálló bankcsődökre tekintettel a kormány törvényjavaslatot terjesztett be a lakossági megtakarítások állami garanciájáról, amelyet várhatóan még ezen a héten megszavaz a parlament. Ezzel kapcsolatban Dmitar Kosztov pénzügyminiszter kijelentette, hogy Bulgária két év késésben van ezekkel az intézkedésekkel. A jegybank jelezte, hogy a garanciatörvény elfogadása esetén kész megindítani a csődeljárást négy bank ellen. A Bolgár Tudományos Akadémia gazdaságkutató intézete szerint két év alatt több mint 1 milliárd dollár áramlott illegálisan a bolgár bankokból a magánszektorba kellő garancia nélkül nyújtott, behajthatatlan hitelek formájában. A piacgazdasági forradalom bűnözői forradalomba csapott át — fogalmazott az intézet. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank mind a hét, a kommunista rendszer bukása óta egymást követő bolgár kormányt figyelmeztette a gazdaság strukturális reformjának szükségességére. Mivel e téren nem történt előrelépés, a szervezetek két éve leállították hitelek folyósítását Bulgáriának, s azóta sem kötöttek újabb megállapodást. Az újabb fejlemények láttán a Világbank értesítette a szófiai kormányt, hogy kész a tervezett vállalatfelszámolások okozta elbocsátások finanszírozásához rendelkezésre bocsátani eredetileg más célokra szánt, 90 millió dollárnyi hitelt. Az oldalt MTI-Panoráma anyagokból állítottuk össze innenonnan ÚJ KELET S Palermo — Az olasz rendőrség hétfőn egy szicíliai kisvárosban letartóztatta a maffia hírhedt terroristáját, aztaGiovanni Bruscát, aki 1992-ben Palermo mellett pokolgépes merényletben megölte Giovanni Fal- conét, a maffiaellenes vizsgálatok vezető bíróját. Brusca letartóztatását az országos rendőrfőnök jelentette be Rómában, a rendőrség napja alkalmából rendezett ünnepi koncerten, Giorgio Napolitano újonnan kinevezett belügyminiszter jelenlétében. A maffiafőnököt és fivérét, Vincenzót Agrigen- to közelében egy tengerparti villában vették őrizetbe, s nem tanúsított ellenállást. Bruscát vádolják egyebek közt Falcone bíró munkatársának, Paolo Borsellinónak a megölésével is, valamint a firenzei Uffizi múzeum, két római templom és egy milánói képtár ellen 1993 derekán elkövetett robbantásokkal, amelyekkel az ügyészek szerint a maffia-főnökök főnökének, Salvatore Rúnának letartóztatását, és II. János Pál pápa Cosa Nostra elleni nyilatkozatát kívánta megtorolni. Ankara — Három német turista veszítette életét a földközi-tengeri Antalya tar- tományban, Törökország déli részén a kedden reggel bekövetkezett buszbalesetben. A rendőrség közlése szerint az összesen 17 sérült közül 15 szintén német állampolgár — jelentette a dpa. Az első vizsgálatok szerint a német turistabusz Manavgat és Antalya tartományi főváros között ismeretlen okból áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és frontálisan összeütközött egy vele szemben haladó tehergépkocsival. A két vezető súlyosan megsérült. Ti Washington — Feloldották a tíz napja elrendelt felszállási tilalmat a radarsugarakat elnyelő B-2-es amerikai bombázóknál, miután tüzetesen megvizsgálták az egyik gépen felfedezett műszaki problémát. A washingtoni védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a bombázók hétfőtől ismét repülhetnek. A tilalmat azután rendelték el, hogy repedéseket találtak az egyik gép hajóművénél lévő titánbilincsen. A szóvivő nem tudta megmondani, hogy a vizsgálat milyen eredményre jutott: vajon a szakértők szükségét látják-e annak, hogy a szóban forgó alkatrészt kicseréljék az összes gépen, vagy pedig az a véleményük, hogy a repedések nem okoznak különösebb gondot. A sajátságos alakú, de- nevérszámyú bombázókat a világ legkorszerűbb katonai repülőgépei között tartják számon — ám egyúttal a legdrágábbak is: egy-egy példány több mint kétmilliárd dollárba kerül. Az ember fejlődése a XX. század végén