Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-21 / 118. szám
6 I I Riport UJ KELET Ez a munka ad értelmet életének. S hogy milyen az utánpótlás? — Szerencsére nagyon jól állunk e téren. Betöltetlen álláshelyünk nincs, csak nyugdíjazás és leszázalékolás esetén tudunk új embert felvenni — világosít fel a szolgálatvezető parancsnok. — Előre tervezzük a felvételt, pillanatnyilag is körülbelül húszán várják, hogy megüresedjen egy-egy hely. Pedig nagyon kemény követelményeknek kell megfelelni, s mint tudjuk, nem egy jól megfizetett szakma. Beszélgetésünket a telefonszolgálatos hangja szakítja félbe. — Figyelem! Riasztás! Melléképület és kazaltűz! Még be sem fejezi, már rohanunk is a tűzoltókkal együtt a kocsikhoz. Olyan gyorsan történik minden, hogy nincs időnk még egyszer megcsodálni a fiúk ügyességét. Mire odaérünk a járművekhez, a legtöbben már felöltözve, menetre készen állnak. Hamar eldöntik, fotóskollégámmal melyik kocsin kapjunk helyet, külön-külön. Még így is össze kell húznunk magunkat, hogy elférjünk. Szerencsére a fiúk segítőkészek, nem zavarja őket jelenlétünk. Egy percen belül elindulunk. Sziréna, kék villogó bekapcsolva, s máris besorolunk a forgalomba. Míg a sofőr az udvariasan az út szélére húzódó kocsikat kerülgeti és előzgeti, a parancsnok hátrafordul elmondani, hogy hova megyünk. Kék A riasztásra várva jólesik egy—két korty üdítő már többször is érezni véltem a füstöt, de a fiúk nevetve magyarázzák, hogy a „műhelyszag” valószínűleg a kesztyűjükből jön. Amíg jót derülnek tudatlanságomon, a Jókai úthoz érünk. Végre bekanyarodunk a helyes irányba. Már messziről látjuk: az integető családtagok kisiettek fogadni bennünket. Gyors kiszállás után kiderül, hiába tettük meg az utat, a háziaknak és az összesereglett szomszédságnak időközben sikerült eloltania a tüzet. Igaz, a garázs teljesen leégett, a közelben álló diófák megperzselődtek, de a lakóháznak és az embereknek semmi bajuk nem lett. Hamar Mi vár ránk...? községből érkezett a riasztás, melléképület és kazal ég, de veszélyben lehet a lakóház is. Mondja a pontos címet, s egyikük már keresi is a térképen, hogy merről célszerű megközelíteni. A telefonos rádión odaszól nekünk, hogy nem tudja felvenni a kapcsolatot a helyi önkéntesekkel, így rájuk nem számíthatunk az oltásnál. A tűzoltók egykedvűen veszik tudomásul a hírt. Gyorsan haladunk, mégis óráknak tűnnek a várakozás, a tétlenség percei. Közben az akció irányítója már azon gondolkodik, mit fognak csinálni. Rövid töprengés után úgy határoz, a gyors sugarat használják, s ha ez nem elég, felszerelik az alapvezetéket, és hosszú sugarat is alkalmaznak. Végre megérkezünk a faluba, de a keresett hely éppen a település másik végén van. Én Fotók: Harascsák kiderül, hogy a tüzet a garázs mellett két méterre lévő tűzrakás okozta. A szél átfújta a lángot a melléképületre, s a száraz fa pillanatok alatt lángra lobbant. Öröm az ürömben, hogy a kocsi nem állt benn a garázsban. Míg a parancsnok a tulajdonost faggatja és felveszi a jegyzőkönyvet, a fiúk gondosan átvizsgálják, teljesen kihunyt-e a tűz. Dolgunk végeztével vissza- szállunk a kocsira, leadjuk rádión a jelentést, s már indulunk is vissza. Útközben egy kisablakon kiszivárgó füstre hívják fel figyelmünket. A már kényelmesen elhelyezkedő tűzoltók újra éberek lesznek. Visszakapják a kesztyűt és a kabátot, s már rohannak is befelé. Ott aztán legnagyobb meglepetésünkre kiderül, a háziasszony odaégette a vacsorára szánt töltött káposztát. Felvidulva ülünk be ismét a kocsiba, s autózunk vissza az állomáshelyre. Sietve kapják le magukról a meleg ruhát, majd megtankolják a járműveket és megtisztítják a használt szerszámokat. Aztán mindenki igyekszik pihenni egy kicsit, hogy felfrissülve, újult erővel szánjanak ismét harcba a tűzzel... Parázsló romok között Figyelem! Próbariadó! Próbariadó! Tizedmásodpercek múltán lábak ütemes dobbanása hallatszik mindenfelől. A csúszdán hamarosan megjelenik az első tűzoltó, majd sorra jönnek a többiek. Gyorsan, egymás után érkeznek lefelé, s már rohannak is az előre kikészített ruhához. A sötétkék alapon narancssárga és szürke csíkos, különleges anyagból készült kabát vállfán lóg, a sisak mellette, az ugyancsak sötétkék nadrág szára rátűrve a fekete speciális csizmára. Csak bele kell bújni, s lehet felhúzni. Sietségüknek a szolgálatvezető parancsnok szava vet véget. Mielőtt azt gondolnák a kedves olvasók, hogy a legújabb hollywoodi akciófilmet reklámozzuk sztárszereposztással, elárulom, a nyíregyházi tűzoltóságon jártunk vendégségben. Úri Mariann (Új Kelet) A kedvünkért rögtönzött próbariadó után csalfa kis mosollyal, szerénykedve nyugtázzák abbéli csodálatunkat, hogy milyen gyorsan és összehangoltan végezték dolgukat. Igaz, ez nekik nem újdonság. Csendes napokon gyakran kerítenek rá sort, hisz gyakorlat teszi a mestert. S minél többet gyakorolnak, annál jobban tudnak teljesíteni éles helyzetben, amikor minden másodperc duplán számít. Nem véletlen, hogy a riasztást követően nappal 60, éjszaka 90 másodperc alatt kell a kocsinak elhagynia a tűzoltóság területét. — Amint felhangzik a riadó és kigyullad a piros lámpa, mindenkinek pillanatnyi tétovázás nélkül kell cselekednie — magyarázza id. Tóth László, az aznapi szolgálatparancsnok. — A riasztást követően a telefonszolgálatos bemondja, milyen káresethez kell vonulni, majd rögtön közli azt is, hogy melyik kocsinak kell mennie. A telefonos alaposan kifaggatja a segélyt kérő személyt. Megkérdezi a káreset helyét és fajtáját, rákérdez, hogy emberi élet van-e veszélyben, s a válaszok alapján dönti el, milyen beavatkozásra van szükség. Tűz esetén az egyes fecskendőt automatikusan riasztja, majd a szolgálat- vezető parancsnok határoz arról, milyen egységet küldenek még ki. Vidékre általában egy egész és egy fél raj vonul — az egész raj 6, a fél raj négy tűzoltóból áll —, Nyíregyházára pedig két egész rajt mozgósítunk. Emellett, ha szükséges, különleges járműveket is felvonultatunk. Ha emeletes Riadó! házból érkezik a riasztás, minden esetben kiküldjük a 30 méteres magasságig használható gépezetes tolólétrás vagy a 33 méteres kosaras gépjárművet. Az egyre gyakoribb autóbaleseteknél pedig a darus kocsit és a műszaki egységet vetjük be. A tűzoltóknál reggel hét órától másnap reggel hétig tart a szolgálat. A kövekező 48 óra szabad, majd ismét 24 óra munka következik. A napi minimális létszám 24 személy — ennyi ember szükséges a 12 tűzoltógépjármű zavarmentes üzemeltetéséhez —, de a betegségek, szabadságok és tanfolyamok miatt 19-en állnak csak készenlétben, ez pedig nagyon kevés. Mindenki pontosan tudja, hogy melyik kocsira osztották be. A kapunál kétóránként váltják egymást, de ha riasztás érkezik és a posztosnak is mennie kell, más veszi át a helyét. A telefon- szolgálatnál állandó az ügyelet. Nappal egy ember fogadja a hívásokat, éjszaka 3 óránként „cserélődik” a személyzet. Napközben, amikor nincs munka, hétfőtől péntekig napi négyórás elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt, korra és szolgálati időre való tekintet nélkül, pénteken a gépeket, eszközöket ellenőrzik, szombaton pedig a körletet takarítják. A vasárnap a „pihenésé”. A fiatalok önszorgalomból a kötelezően előírt gyakorlatozáson kívül is állandóan fejlesztik tudásukat. Tiszteletünkre és kérésünkre szívesen bemutatják „bevetés” közben a kosarat, becsületes angol nevén a Simont. Kiállnak vele a garázsból, előkapják a sisakot, és már kezdődhet is a szemléltetés. Először leengedik a négy hidraulikus lábat, amelyek segítségével kiküszöbölik a talaj esetleges egyenetlenségét, majd irány a kosár. Óvatos mozdulatokkal nyújtogatja óriási nyakát a gép, hogy végül kecsesen, csaknem függőlegesen törjön az ég felé. Néhányszor lassan körbefordulnak, majd visszaereszkednek értünk, hogy aztán néhány másodperc múlva, fedélzetén a kíváncsi újságíróval és a fotóriporterrel, újból a magasba emelkedjen. Az idősebbek mosolyogva figyelik az ifjak próbálkozásait. Bólogatnak, ha tetszik nekik, amit látnak, de ha szükséges, kézzel-lábbal mutatják — beszélgetni nem lehet az autó hangjától —, mit csinálnak rosszul. Nincs idő lépcsőzni... Gyurics József az idősebb nemzedékhez tartozik, 1976 óta tűzoltó. Unokabátyja unszolására váltott munkahelyet, s hamar megszerette a szakmát. Kedveli a változatosságot, a kihívást, örömmel tölti el, hogy segíthet az embereken. Bár tudja, hogy a legtöbb tűzoltó belerokkan a hosszú évek alatt az idegi megterhelésbe, az állandó feszültségbe, és nem sokkal éli túl a nyugdíjazást, mégsem hagyná abba semmi pénzért. Vendégségben a tűzoltóknál Bátor férfiak között
