Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-20 / 117. szám
Az ápolók világnapján Megérdemelt elismerés Válasz az evangélikus egyház levelére Tisztelt Egyházi Vezetők, Tisztelt Városlakó! A nyíregyházi önkormányzat és én személy szerint is nagyra értékelem azt a tevékenységet, amelyet a város történelmében az evangélikus egyház az iskolaalapítás és -működtetés érdekében tett. Korábban és jelenleg sem vitatjuk el azt a jogot, hogy hasonlóan a városban működő más egyházakhoz, az evangélikus egyház is rendelkezzen általános és középfokú iskolával. Őszintén reméljük, hogy mint a többi egyház, az evangélikus egyház is biztosítani tudja és biztosítani fogja, hogy ezen iskolák magas színvonalú, sok színű képesítést nyújtsanak a tanulóknak. Az evangélikus egyház vezetése által az újságokban közzétett nyilatkozatra csak a pontosítás kedvéért kívánom az alábbiakat megjegyezni. Az evangélikus egyház Nyíregyházán nincs iskola nélkül, mert a Kossuth Lajos 8 osztályos Gimnáziumban jelenleg több mint 600 gyerek tanul, az iskolát az önkormányzat 1992-ben az országban elsők között átadta az egyháznak. Az egyházközségnek nyílt volna lehetősége 1996. július 1-jétől általános iskola működtetésére, mert az 1992. évi, az egyházi vezetés által aláírt és a közgyűlés által jóváhagyott megállapodást a jelenlegi önkormányzat tiszteletben tartotta és azzal számolt, hogy a 12. Sz. Vécsey Károly Általános Iskolát július 1-jétől átadja az evangélikus egyháznak. Még a költségvetési rendeletünk is ezt tartalmazza. Az iskoláról az egyházközség mondott le, melyet La- borczi Géza igazgató-lelkész úr személyesen jelentett be a szülőknek azon a szülői értekezleten, melyet ő kezdeményezett. Az 5-ös iskola megszüntetése miatt a szülők igényét evangélikus egyházi iskolakénti működtetésre tiszteletben tartjuk, e kérdésről többször tárgyaltunk és továbbra is tárgyalásokat javaslunk. Az egyházközség ezen új javaslata, melyet a május 6-ai közgyűlésen szó szerint felolvastam — és ezt a városlakók is hallották —, azt tartalmazta, hogy adja át az önkormányzat a Kodály Zoltán Általános Iskola épületét, melynek egy része korábban az egyház tulajdona volt, ide költözzenek be az 5-ös iskola tanárai és tanulói. A Kodály Zoltán iskola tanulói költöztek volna a Krúdy Gyula Gimnázium épületébe, s ezzel megszüntetve a több éve tudatosan felépített ének-zenei centrumot. Mivel május 6-án formálisan nem szavaztattam meg az evangélikus iskola alapítását (a szavazáshoz nem voltak meg az alapvető kritériumok; épület, finanszírozás), természetesen kötelességem a következő ülésen a képviselő asszony, illetve az egyházközség ezen igényét előterjeszteni és a június 3-ai közgyűlésen szavazásra bocsátani. Az egyházközség vezetése május 13-ai levelében újabb alternatívát jelölt meg, melyről a tárgyalások megkezdődtek. A megegyezés gondja, hogy az iskola működtetéséhez az egyház kéri az önkormányzattól az épületet és a működtetéshez szükséges pénzügyi fedezetet, tehát az egyházi működtetés valójában az 5-ös iskola megszüntetésére hozott határozat megváltoztatása — erre a közgyűlés döntése után a tárgyaló delegációnak nincs felhatalmazása. S végül elnézést kérek, ha az egyházközség levelére késve válaszoltam, de április 22- étől május 1-jéig és május 3— 4—5-én nem voltam a városban, ezen túl azt reméltem, hogy a folyamatos szóbeli egyeztetés — melyre Labor- czi Géza igazgató-lelkész úr minden kérdésére, mindig azonnal —, még azon a napon rendelkezésére álltam, pótolja azt a választ, mely közgyűlési felhatalmazás nélkül nem lehetett volna több, mint a tárgyalási szándék megerősítése. Ezt a tárgyalási szándékot szeretném ismét megerősíteni, azt remélve, hogy az egyházi vezetés és az önkormányzat között megújuló viták hamarosan nyugvópontra jutnak. Nyíregyháza, 1996. május 16. Tisztelettel: Csabai Lászlóné polgármester Múzeumi események ’96-ban A Jósa András Múzeumban megtartott sajtótájékoztatón dr. Németh Péter igazgató ismerteti a programot, a háttérben dr. Kuknyó János, az MP1 vezetője Fotó: Csonka (Folytatás az 1. oldalról) Az egyesület — amely egyben szakmai érdekképviselet is — legfőbb célja: biztosítani a jogokat minden dolgozónknak. Szeretnénk egységes fellépést és arculatot kialakítani. Nálunk talán senki sem tudja jobban, hogy milyen nehéz és egyelőre kilátástalan helyzetben van a magyar egészségügy. A közvetlenül a betegágy mellett dolgozókon csapódik le az összes feszültség. A betegek velünk veszekednek, nekünk sírják el gondjaikat, és gyakran az orvosok is a nővéreken vezetik le ingerültségüket. Nem panaszkodni és nem kritizálni akarok, hiszen nekünk nem az a célunk, hogy megosszuk az egészségügyben dolgozókat. Nem szétforgácsolni akarjuk az erőinket, hanem egységesíteni. Csak közös összefogással érhetjük el, hogy ne hagyjanak ki minket a döntéshozásból, beleszólhassunk azokba a kérdésekbe, amelyekben rólunk van szó. Jogokat akarunk, ami egyben azt is jelentené, senki nem dönthetne a fejünk fölött anélkül, hogy meghallgatná a véleményünket. Sikerként könyvelhetjük el, hogy országos szinten bekerültünk az Érdekegyeztető Fórumba. Ez jelzi, hogy a Népjóléti Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár igényli a szakvéleményezésünket, a segítségünket. De ha szeretnénk megfelelni az elvárásoknak, több felszólalási lehetőségre van szükségünk. Többek között ezért is indítottuk el egy éve a kamarává szerveződést. Pillanatnyilag tárgyalásokat folytatunk a társszervezetek — a Magyar Védőnők Egyesülete, a Dietetikus Társaság és a Műtősnői Tárasaság — vezetőivel. Meghallgatjuk egymás gondjait, elképzeléseit, kéréseit, és próbálunk olyan programot kidolgozni, amely mindannyiunk érdekét szolgálja. Nehéz dolgunk van, mert nincs előttünk példa. Egyik kamara sem ilyen összetett, hiszen 72 elnevezés alatt dolgoznak munkatársaink. Az egyesület legfőbb segítője a Svéd Nővérszervezet, akik a szakmai programunkat anyagilag is támogatják. Többször jártak már Magyarországon, és hosszabb-rövidebb látogatásaik alkalmával is feltűnt nekik, hogy milyen kevés önbizalommal rendelkezünk. Szerintük szolgalel- kűek vagyunk, nem merjük vállalni önmagunkat. Éppen ezért a közeljövőben személyiségfejlesztő tréninget szervezünk az egyesület tagjainak és a még kívülállók, de érdeklődők számára. A megyei szervezet célja: minél több fórumot tartani az egyesület munkájáról, elképzeléseiről, és szeretnénk jó kapcsolatot kiépíteni a társadalommal. Nem szabad beletörődni a sorsunkba és a sebeinket nyalogatni, hanem egyesült erővel össze kell fognunk a válságos időkben, hogy talpon tudjunk maradni. Közben folyamatosan kell dolgoznunk a terveinken, hogy amint javul az ország gazdasági helyzete, legyen kész programunk arra, mit szeretnénk megvalósítani minőségileg. Gyüre Ágnes (Uj Kelet) Hármas évforduló jegyében telik 1996 Szabolcs-Szatmár- Beregben — tudtuk meg a megyei önkormányzat múzeumi igazgatóságán a szakma világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. A millecentenárium alkalmából június 30-án a szabolcsi földvár feljáratánál Gál Zoltán, a parlament elnöke avatja fel a honfoglaló Szabolcs vezér teljes alakos, embernagyságú szobrát, Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotását. (Az előző napon a VIII. Országos Falunapok rendezvényei kezdődnek el a községben. A konkrét programra a későbbiekben visszatérünk.) A Jósa András Múzeum honfoglalás kori anyaga egyébként jelenleg a fővárosban látható, a hunkori és germán emlékeket pedig Ausztriában állították ki. A magyarok letelepedésének ezeregyszáz éves jubileumára megjelent, reprezentatív album ötszáz színes fotójából száz a mi megyénkből származik. A Sóstói Falumúzeum augusztus 18. és 20. között nagyszabású Nemzetközi Néptánc- és Kézműves-találkozónak ad helyet, melyet a Nyírség Tánc- együttes, a nyíregyházi városi művelődési központ és a skanzen közösen szervez. Még Kanadából is várnak művészeti csoportot a Kárpát-medence népeinek hagyományait bemutatni hivatott fesztiválra. Októberben a barabási hat- osztályos általános iskolában nyimak állandó kiállítást a magyar iskolai oktatás ezeréves jubileuma előtt tisztelegve. Nem hagyományos, tablós tárlatot terveznek, hanem afféle olvasótermet szeretnének berendezni. Mint dr. Páll István etnográfus igazgató elmondta: a múzeumfalu építése a millecentenárium évére nem fejeződött be, de jelentősen felgyorsult — hála a különféle támogatásoknak. Például a PHARE programénak vagy a Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Alapítványénak. A korábban tapasztalt „turistaapály” egyébként elmúlt, szép számmal érkeznek a külföldi látogatók, s naponta 800—1500 gyerek fordul meg a műemléképületek között. Az 1956-os forradalom és szabadságharc negyvenéves jubileumát úgy készül megünnepelni a nyíregyházi Jósa András Múzeum, hogy bekötve közönség elé tárja az egykori baktalórántházi, tiszalöki és nyíregyházi járás 56-os peranyagát teljes, tehát válogatat- lan formában. A többi hét járás iratait már bemutatták. Érdekes lesz összehasonlítani a valahai Szovjetunióhoz legközelebb eső, legkeletibb régió történéseit például az ország más szegletében történtekkel. Dr. Németh Péter azt is elárulta: Fehérvári Bélának, a kisvárdai Rétközi Múzeum igazgatójának irányításával készül a múzeum vízi kutatóhajója a Tisza és a Szamos magaspartjainak átkutatására. Kisvárdán május 18-án délelőtt megnyitotta a látogatók előtt kapuit a várfürdő. Bár még csak egy kád üzemel, június 1- jével teljes műszakban beindul a nyári „nagyüzem”. Nyíregyházán a Dialog nyugdíjasklub egynapos túrára megy. Bár korlátozott számban, de még várják a kívülállók jelentkezését is a kirándulásra, melyre az úti költség 1000 forint. A társaság a szlovákiai Krasznahorkára és Dobsinára utazik, ahol a nevezetességek közül a várkastélyt és a jégbarlangot nézik meg. Az utazáshoz szükséges érvényes útlevél, és nem árt néhány korona sem, amiből fedezni lehet a belépők költségeit. Az indulás június 1- jén reggel öt órakor lesz a megyei könyvtár elől. Bár a következő kirándulás ideje még egy kicsit messzebb van, már most érdemes jelentkezniük azoknak, akik Opusz- taszerre és Szarvasra szeremének csoportosan eljutni július 27-én. Az utazási szándékot mindkét esetben Kökényessy Mihálynak kell jelezni a 42/406- 630-as telefonszámon. Máriapócson az önkormányzat legutóbbi ülésén a vezetőség megszavazta, hogy a képviselő- testület néhány tagja július 27-én és 28-án Maria Czellbe utazzon, ahol a kiemelkedő kegyhelyeket látogatnák végig, hogy így tapasztalatgyűjtés céljából betekintést nyerhessenek más búcsújáró helyek mindennapjaiba. Irodalmi topográfia II. Munkatársunktól Megjelent dr. Katona Béla nyugalmazott főiskolai tanár Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája című munkájának második kötete, mely az Ajaktól Zsurkig alcímet viseli. A szakkönyvet a nyíregyházi Jósa András Múzeum adta ki az Eötvös József Alapítvány, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Nyíregyháza Megyei Jogú Város és a Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei támogatásával. Mint ismeretes, a valamilyen módon Nyíregyházához kötődő toliforgatókat bemutató első rész két évvel ezelőtt, a szerző hetvenedik születésnapjára jelent meg. A teljessé vált gyűjtemény mintegy ötszáz oldalán ötszáznegyven szócikkben százhuszonöt település irodalmi anyaga található meg. Dr. Katona Béla elmondta: az irodalmi topográfia mozgalmat a Petőfi Irodalmi Múzeum indította el. A feldolgozás során neki nem volt célja a szelektálás. A régebben élt alkotók közül azt fogadta el írónak, akit a saját kora is annak tartott. (Valaha például a szakirodalom is beletartozott az irodalom fogalmába.) A ma élők közül az került be a könyvbe, akinek legalább egy önálló kötete megjelent, s nyilvánvaló, hogy nem dilettáns. Sóstó, nyár — fájdalom... Erdélyi Tamás jegyzete___ ____________________ — G yerünk ki a Sóstóra! — határozta el a család a meleg szombat délután. Ragyogó napfény, ózondús levegő, virágzó akácfák illata végig az erdőn át, aztán kinn a selymes víz. Mitől boldog az ember, ha nem az ilyesmiktől? — Szívjatok jó mélyeket a friss levegőből! — tanácsoltam unokáimnak. De nem is kellett őket biztatni, olyan viháncolást csaptak, a végén már csitítani kellett játékos kedvüket. Külön örültek minden virágszálnak, a parkon átvonuló, „fényképezkedő" ifjú párnak, a strand előtti csobogó káváján napozó békáknak, még annak is, hogy a sziget hídjától kavicsokat leheti marokszámra a vízbe csobbantam. Szeretem a Sóstót. Igaz, nagyon sok emlék fűz hozzá, elmesélni csak regényben lehetne; éppen ezért mindig elszorul a szívem, ha csorbítani látom múltjának emlékeit. Nos, most is ilyen élménnyel döbbentett meg, már a buszról leszállás pillanatában. Eltűnt a régi kisállomás épülete. Körülkerítették, lebontották— oda ismét egy darabka a régi Sóstóból. Talán bevezetője annak, milyen sors vár a víztoronyra, a Svájci-lakra, esetleg a gaztól felvert terraszú szállóra is. A jól értesültek tudni vélik, felújítják, mert elavult, tönkrement, már nem lehetett volna megjavítani. S ezt meg is értem. Hiszen kinek fáj az én fájdalmam (csak az enyém?), nosztalgiám? Az ésszerűség nagy úr! Nyíregyházán nincsenek Ráday Mihály ok, akik megmagyaráznák, miért és mennyivel ér többet a régi dolgok megmentése a „megújító” rombolásnál. Vagy ha vannak, nincs, aki hallgasson rájuk. —Biztosan sokan vannak a strandon. Nézzük meg!—ajánlotta a felesé gém. — Ugyan—mondtamjátszva a jól érte sültet—, csak június elsején nyit! Most ő döbbent meg. —Ebben a melegben nem lehet strandolni? Egy hete már lubickoltak a Tisza-parton is, láttuk, amikor arra jártunk. — A Tisza mindenkié—magyaráztam, aki belekívánkozik, akkor teheti, amikor csak akarja. —És a Sóstó?—Az a fürdőcégé! Abba csak akkor mehetsz bele, ha kinyitják a zárt kapukat, befizetheted az egyre borsosabb belépődíjat. Majd június elsején! — És az, aki ott úszkál a csónakázó tóban?—Látod, az svarcban úszik, szerencsére nincs rendőr a közelben, mert megbüntetné!—világosítottam fel életem párját, és ismét elöntött a fájdalom. Ez már sok volt egy délutánra. Csak unokáim mosolya és az — ugyancsak nosztalgiából és a gyermekek öröme kedvéért — velünk hazafelé tartó kisvonat zakatolása oldott fel belőle valamit.
