Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-14 / 112. szám
UJ KELET Interjú 1996. május 14., kedd 5 Az új alelnök nem fél a munkától A záhonyi Lázár Jánost választotta meg társadalmi alelnöknek a leköszönt dr. Oláh Albert helyére a megyegyűlés. Megválasztása után a szabaddemokrata alelnök az első interjút az Új Keletnek adta. Száraz Atilla (Új Kelet) — Mándokon szülét tem, 1974 óta Záhonyban élek. Ott jártam iskolába. A vasutasváros üzemi konyhájának vagyok a vezetője. Feleségem pedagógus —jelenleg gyesen van —, egy fiunk és egy lányunk van. A politikával 1989-ben kerültem kapcsolatba, azóta az SZDSZ tagja vagyok. 1994 óta dolgozom a megyei közgyűlés szabaddémokrata frakciójában — ismertette kérésünkre röviden az életrajzát Lázár János. — Elég gyors karriert futott he... —Igen, bár én a hat évet nem tartom túl gyorsnak. A „karrieremet” tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy a lemondott dr. Oláh Albert helyét a párt vidéki taggal szerette volna betölteni. így kerültem én szóba... A megyegyűlés szünetében dr. Vojnik Mária (MSZP) nyíregyházi képviselő gratulál Lázár Jánosnak megválasztásához. Középen Bartha László Fotó: Bozsó Katalin — Hogy érzi, el tudja majd látni a tisztséggel járó feladatokat? — Amikor a jelöltségre felkértek, utánanéztem annak, hogy mi egy társadalmi alelnök feladata. Úgy érzem, rendelkezem akkora energiával, hogy ellássam a feladatot. Úgy érzem, van miért dolgozni, van mit tenni a megyében. A csapatszellemet tartom a legfontosabbnak, igyekszem a megyei közgyűlés alelnökeivel összhangban, jól együttműködve szervezni, elvégezni a rám bízott feladatokat. • — Milyen a kapcsolata Együd Jánossal, Hamvas Lászlóval és Seres Antallal? — Jónak mondható, az emberi kapcsolat kiváló. Úgy érzem, jól megértjük majd egymást munkánk során. — Mely területek tartoznak majd önhöz? — Erről eddig még nem esett szó. A későbbiekben dől majd el. Eddig a közgyűlés sport- és idegen- forgalmi bizottságának voltam a tagja. Feltételezem, hogy az ezekhez a területekhez kapcsolódó munkák elvégzése lesz majd az én dolgom. — Mit tekint a legfontosabb feladatának? — Elsődleges az új területfejlesztési törvénynyel összhangban a térség felzárkóztatása. Ezen belül azt szeretném, ha a megye és Záhony kapcsolata minél harmo- nikusabbá válna. Az eddigieknél sokkal nagyobb összefogásra van szükség. Természetesen ezeken túl minden olyan feladatot szívesen látok, ami a megye érdekét szolgálja. —Közismert, hogy az SZDSZ nem támogatja a „megyéket”. Mi lesz akkor, ha a jövőben ezek nem jutnak szerephez, megszűnik a megyei közgyűlés? Csalódott lesz? — Sok olyan kis település van Szabolcsban, amelyek igénylik a megye segítségét. A megyénél jócskán felhalmozódott olyan szellemi tőke, amely tudja őket segíteni. Kár lenne ezt elveszíteni, elherdálni... Cukorbeteg-gondozó számítógéppel Országszerte hamar híre ment, hogy a keleti régióban az orvosok és a kórházigazgatók megunták a fővárosi kórházak „egyeduralmát”, és felszólaltak a támogatások, az egészségügyi intézmények fejlesztésére fordítható pályázati pénzek gyakran igazságtalan, egyenlőtlen felosztása ellen. Bevallása szerint dr. Molnár Károly, a kisvárdai városi kórház igazgatója követte el azt a példa értékű cselekedetet, amelynek köszönhetően a Lilly Hungária Kft. vezetői kizárólagosan a keleti országrészben működő diabéteszgondozóknak ajánlottak fel 40 ezer dolláros támogatást. Úri Mariann (Új Kelet) — A döntés meghozatalakor sokat nyomott a latban, hogy egyre nagyobb elismerést kapnak a vidéki cukorbeteg-gondozó központok — teszi hozzá magyarázólag dr. Molnár Károly. — Nemcsak nálunk, hanem más gondozókban is statisztikai adatokkal bizonyítható, milyen komoly munka folyik. Intézményünkben például tavaly 2773 cukorbeteg adatait dolgoztuk fel. Ennek köszönhetően tanulmányozhattuk a kései szövődmények ( a szem, a vese és a szív szövődményei) kialakulását és az előfordulási arányokat. így tervszerűbbé tudtuk tenni a munkánkat, mert a szakorvosokat (szemészt, ideggyógyászt, nephrológust) célzottan vonjuk be a kezelésbe. Különösen fontos a diabéteszes, veseelvál- tozásos betegek állandó vizsgálata. Kezelésük több szakember által összeállított program szerint, gyakori kontroll mellett történik. A különböző szakorvosok összehangolt munkájának köszönhetően már jelentős sikereket értünk el cukorbetegek kezelésében. — Úgy tudom, a megyében a kisvárdai kórházban működik legrégebben cukorbeteg-gondozó... — Való igaz, a nyíregyházi központ létrehozását megelőzően, 1975-ben kezdődött a kórház 1-es belgyógyászati osztályán a diabéteszes betegek kezelése. Jelenleg saját intézméA díjátadás nyűnkön kívül a vásárosnamé- nyi kórház felvevőterületéről is mi fogadjuk az inzulinos betegeket. — Gyermekeket és felnőtteket is kezelnek? — Csak a 14 év fölöttieket fogadjuk, a gyerekeket a nyíregyházi kórház gyermekosztályán kezelik, de gyakran előfordul, hogy csak 18 éves koruk után kerülnek át hozzánk. A cukorbetegségben szenvedő fiatalok sokkal érzékenyebbek egészséges társaiknál, lélekben tovább maradnak gyerekek, ezért jóval erősebb bennük a kötődés az ismert, elfogadott és szeretett kezelőorvoshoz. Legnagyobb örömünkre, nagyon jó a kapcsolatunk a nyíregyházi kollégákkal, együtt járunk szakmai továbbképzésekre, és bármikor fordulhatunk egymáshoz tanácsért. — Hány beteget kezelnek? ■ — Pontos adatot nem tudok mondani, mert az akut betegeket más osztályon is kezelik. Nálunk gyakorlatilag a gondozás folyik. Ebben segítségünkre vannak a háziorvosok is, akik sokat foglalkoznak a helyes diétára és gyógyszerekre beállított betegekkel. A szaktanácsadóval folyamatosan konzultálva végzik munkájukat. A tanácsadóban lehetőség van arra, hogy különböző laboratóriumi vizsgálatokat végezzünk, emellett rendszeres szemészeti és ideggyógyászati ellenőrzéseket is végzünk. — A szaktanácsadó milyen napokon fogadja a betegeket? — Minden héten hétfőn, szerdán és csütörtökön reggel 8 órától délután 2 óráig várja a pácienseket dr. Fehér Mária adjunktusnő és dr. Bujdos Etelka. Az adjunktusnő endokrinológiai szakvizsgával rendelkezik, ami azért lényeges, mert személyében Nyíregyházán kívül egyedül nálunk van olyan orvos, aki a belgyógyász szakvizsgára ráépített formában megszerezte a belső elválasztásé mirigyek és betegségek szakvizsgát. A gondozóban egy szakasszisztens dolgozik még. A kórházban egyébként minden cukorbetegnek írásban a rendelkezésére bocsátjuk a diéta legfontosabb tudnivalóit, és kiscsoportos foglalkozások keretében folyamatosan bővítjük ismereteiket. — Mit céloztak meg a pályázattal? — Számítógépes rendszer megvalósítását tervezzük, mert a régi már elavult. Emellett önellenőrző készüléket és infúziós pumpát szeretnénk venni, ha futja rá a támogatásból. Ha minden jól megy, néhány hónap alatt befejezzük a munkát. Egri Kati a tehetségről és a hitről Johannák, ha találkoznak A felvétel a hét évvel ezelőtti előadáson készült Csonka Róbert reprodukciója Talán kevesen tudják, hogy a Móricz Zsigmond Színház idei Szent Johanna-bemutatója egy 1953-mas előadással függ össze. Akkor Egri István, a Néphadsereg Színházának (vagyis a korábbi és mai Vígszínház) főrendezője vitte színre az Orleans-i szűz történetét. Bulla Elma játszotta a főszerepet, amellyel már másodszor találkozott, hiszen 1936-ban már egyszer rábízta a leány megformálását Bárdos Artúr. Gyüre Ágnes interjúja Azt a bizonyos 1953-mas feldolgozást kétszázszor játszották — táblás házakkal. Ez sokat elárul sikeréről. A nézőtéren többször is ott ült egy ötéves kisfiú. Többek között azért, hogy megcsodálja az édesapját, aki az angol katonát alakította. Az epizo- distát a kritikusok egy rangon emlegették a dauphint (Károlyt) alakító Pálos Györggyel és a Chauchon püspököt megtestesítő Szabó Sándorral. A kis szerepben remekelő fiatal színész nem más volt, mint Verebes Károly. Leghívebb rajongója pedig természetesen Verebes István. A csemete aztán felnőtt, szintén mímesnek ment, és—mivel nem tudott és nem is akart szabadulni Szent Johanna varázsától —elhatározta, hogy megrendezi. A Radnóti Színházban nyílt erre első ízben lehetősége 1988—89 fordulóján. A főszereppel Egri István kisebbik lányát, Katit bízta meg, aki szintén apja nyomdokaiba eredt. A közös munkából — elsősorban Verebes István lelki alkatának köszönhetően — erősen politizáló, mondhatni forradalmi hangulatú adaptáció kerekedett. A történet munkásmozgalmi díszletek és jelmezek között játszódott és a koncepciós perekről szólt. Még Nagy Imre és társai újratemetése előtt tárgyalta meg a nyilvánosság előtt a halódó rendszer visszásságait. Hét év múltán már maga a hit foglalkoztatta a rendezőt. Újra színre vitte a darabot, ami jelenleg is szerepel a repertoáron, júniusban például a budapesti József Attila Színházban vendégszerepei vele a társulat, valamint a Debrecenben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az új megfogalmazásra Egri Kati is kíváncsi volt, hiszen ideutazott, hogy megnézze. A taps elcsendesedése után kértünk in- teíjút tőle. — Magától adódik az első kérdés: hogy tetszett önnek az imént látott interpretáció? —Nagy hatást tett rám. Izgalmas, okos, átgondolt munkának találom. — Annak idején nem féltek attól, hogy az önök munkásruhás előadása negatívan fogja befolyásolni jövőjüket? — Akkoriban napról napra többet lehetett kimondani. A változásnak nem csupán a szel- lőcskéjét éreztük, hanem a szélviharát. Ha két—három héttel tovább próbálunk, biztosan kihúztunk volna egy sor üzenet értékű jelet, mert egyre inkább direktnek tartottuk volna azokat, vagyis egyre inkább feleslegesnek bizonyultak volna. Bizakodtunk, de azt azért mégse gondoltuk, hogy olyan hamar bekövetkeznek a ma már ismert események. Akkor a bizonytalansággal kellett megharcolni, most meg a fásultsággal. —Biztosan a reménykedésükkel magyarázható, hogy akkor elhagyták a G. B.Shaw-ra oly jellemző, ironikus utójátékot. — Sokat vitatkoztunk, meg- tegyük-e, hiszen a szerző nem véletlenül alkotta így a művet. Végül a mi előadásunk a színház előcsarnokában ért véget, ahol számos halottnak állítottunk emléket egy-egy fotóval, sok-sok gyertyával és egy Demjén Ferenc- dallal. Például Rajk Lászlónak és Nagy Imrének, Buharinnak, Raoul Wallenbergnek, J. F. Kennedynek, Mahatma és Indira Gandhinak, Soós Imrének, Lati- novits Zoltánnak, Szilágyi Domokosnak, Bódy Gábornak. Azóta persze kiderült, hogy majdnem hiába volt az a himni- kus hangütés. Tartalmilag nem sok minden lett körülöttünk más, csak formailag. — Mennyire nyomta az ön vállát a címszerep elvállalása után az édesapja és Bulla Elma emléke? —Én édesapámnak ezt a rendezését nem láthattam, hiszen abban az évben születtem. Ám ismertem rádiófelvételről. S kitörölhetetlenül belém vésődött, hogyan mondta Elma néni azt: „ Adjátok ide az írást, gyújtsátok meg a tüzet!” Igen ám, de nem szabad a másikra hasonlítani! Ráadásul Elma néni magánemberként is nagyon közel állt hozzám. 1974-ben például egy főiskolai vizsgaelőadásomra egy csokor virág mellé épp egy Szent Johanna-plaket- tet küldött. Ma is őrzöm. Mit tehettem mást? Kimentem édesapám és Elma néni sírjához a Farkasréti temetőbe — pont egymás mellett fekszenek —, s kértem, hogy segítsenek. — Úgy látszik, meghallgatásra talált, hiszen a Színház című szaklapban úgy értékelték a produkcióját: „alakítása a teret nyert tehetség kiteljesedése”. — Az biztos, hogy a Johanna a legfontosabb feladataim közül való. Ami meg az előbb említett különös egybeeséseket illeti: ezekkel olyan furcsán vagyok. Felfigyelek rájuk, de nem vagyok a hagyományos értelemben vett hívő. Nem mondom, hogy a felhők fölött ott ül Isten. Ám úgy gondolom, az is a hit megnyilvánulása, hogy reménytelen időszakok, csalódások után is van ereje felkelni az embernek és folytatni a munkáját. Az én hitem valószínűleg anonim, nevesítetlen hit. Szerintem a hangok, amiket Johanna emleget, minden embernek szólnak, csak van, aki odafigyel, van, aki nem. — Akkor hogyan viszonyul ahhoz a kulcsjelenethez, amikor Johanna jelenlétében sok-sok várakozás után megfordul a szél, s győzelemre segíti a francia csapatokat? — Szerintem ott a lány nem csodatételre készül. Az ellenség hajóit figyeli, és az érdekli, hogyan lehetne azokat körbevenni. Úgy láttam, Varjú Olga is ezt teszi. Johanna egy öntörvényű, tettre kész és hadvezért zsenialitással megáldott ember. Hályogkovács zseni, akinek nem tudása van a katonáskodásról, hanem ösztönös érzéke van hozzá. De nem Isten, hanem ember. Ugyanúgy beszélgetne az asztalnál, mint mi. Nem véletlen, hogy kapcsolatot tudott találni a katonákkal. Nem asztrológus, nem mágus, csak tudja, mi a teendő. Belép egy tehetetlen helyzetbe, és a hitétől, erejétől, tehetségétől elkezd történni valami. Épp az a legnehezebb, hogy az ő másságát természetesen kell eljátszani. Mert nem a személyiségének a hatását kell megformálni. — Ön szerint mi az oka, hogy mindig ellehetetlenítjük magunk körül a Johanna-típusú emberek sorsát? — Gondolkodtam már rajta, de a választ nem találtam meg, csak nagyon elkeseredtem.
