Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-13 / 111. szám

Ballagás ’ mú) 11 7 I R ÜG Y • í ^ 7 a L _______: __ . ~ ? ! : ihsn Lezsák nem ül fel a provokációnak 7oMal SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI NAPILAP III. évfolyam, 111. szám — 1996. május 13., hétfő (6. oldal) Magyar Távirati Iroda Halálos siklás Halálos siklórepülő bal­eset színhelye volt szomba­ton a késő délutáni órákban a Tapolca melletti Csobánc hegy. M. Zoltán 40 éves keszthelyi lakos siklóer­nyőjével le akart ereszkedni a 375 méter magas hegy tetejéről. Ernyője azonban összecsukódott és M. Zoltán lezuhant. A súlyosan sérült férfit a Veszprém Megyei Kórházba szállították, életét azonban nem tudták meg­menteni. Egymilliárdos hiány Budapest legnagyobb ke­rületében, a Xl.-ben, az ak­kori MDF (azóta MDNP)—- MSZP vezetés tavaly mély­pontra juttatva az önkor­mányzat gazdálkodását, mintegy egymilliárd forintos hiányt halmozott fel, meg­terhelve ezzel az idei évet — közölte Lakos Imre (SZDSZ), a képviselő-testület pénz­ügyi bizottságának elnöke vasárnap az MTI-vel. El­mondta: a bizottság múlt heti ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy az 1995-ös zárszámadással kapcsolat­ban vizsgálatot indítanak annak megállapítására, sza­bályszerű volt-e az önkor­mányzat múlt évi gazdálko­dása. A költségvetés végre­hajtásához fűzött polgármes­teri beszámoló is számos megválaszolatlan kérdést vet fel. Másolás nyugdíjasoknak Az E.C. Port Irodarendszer Kft. okiratmásolási akciót hirdet nyugdíjasoknak. A cég, amely a Develop már­kájú másológépek és faxok magyarországi képviselete, azért biztosítja ezt a lehe­tőséget, mert a közeljövőben — a kárpótlási törvény mó­dosítása következtében — fellendül az ügyiratforgalom a kárpótlási hivataloknál. Várhatóan mintegy 60 mil­liárd forint névértékű kárpót­lási jegy kerül forgalomba az elkövetkezőkben. Sokan már benyújtották igazoló irataikat, de azok számára, akik ezt még nem tették meg, segítséget nyújt a cég. Irodalmárok találkozója Örökség és felelősség cím­mel az idén Salgótarjánban rendezik meg a magyar iro­dalmi muzeológusok or­szágos konferenciáját. Az irodalmár-találkozó május 15—17-én lesz. Az irodalmár muzeológusok évenkénti ta­lálkozóját szervező Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a házigazda Nógrádi Törté­neti Múzeum a konferencia helyszínének kiválasztása­kor figyelemmel volt arra, hogy jövőre ünnepli az or­szág Palócföld nagy szülött­je, Mikszáth Kálmán születésé­nek 150. évfordulóját. Segélyhívórendszer A Duna-Majna-Rajna Rá­diós Információs Segély­hívórendszer kiépítéséről szóló alapító okiratot írtak alá vasárnap Budapesten magyar, német és osztrák rá­diós szervezetek. A német rádiós szövetséget Michael Lennarz elnök, az osztrák szövetséget Heinz Kolb és a magyar szervezetetLatkóczy Antal elnök képviselte alá­írásával. Az alapító okiratot Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, egyben a rend­szer fővédnöke, valamint Orovecz István, a Polgári Védelem vezérőrnagya is el­látta kézjegyével. 20 21 22 23 24 X 36^ 37 ^38 39 50 51 153, 54 65 66 cn <i Ül A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 19. heti ötöslottó nyerőszámai a következők: 4,12, 43, 62, 76. A jokerszám: 91512 3. A 6/45-ös lottó nyerőszámai a következők: 6,23, 27, 37, 44,45, a pótszám: 41. \ Koszorúzás a millecentenárium jegyében Csöndes őrségváltás A Hálálok gondjai Új Kelet-információ Az egyházak, a megyei pedagógiai intézet, a Ber- gion Munkahelyteremtő Alapítvány, a Nagycsalá­dosok Szövetsége, a Család- segítő Központ, a Kisebbsé­gi Önkormányzatok Megyei Szövetsége, a Primom Vál­lalkozásélénkítő Alapít­vány, a Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet képviselői te­kintik át május 15-én szer­dán az ifjúság problémáinak helyzetét. Kidolgozzák a hatékony együttműködés lehetőségeit a fiatalság gondjainak megoldására. Á megbeszélésre meghívót kapott Baksai Zoltán mi­niszteri biztos is. Új Kelet-információ Május 11-én, szombaton múlt száz éve, hogy Nyíregy­házán, a Kálvin téren a város és Szabolcs Vármegye vezetői emlékoszlopot állítottak fel a Honfoglalás 1000. évforduló­ja alkalmából. A jeles napra emlékezvén a millecentená­rium ünnepi sorozatának kere­tében a polgármesteri hivatal, a fegyveres erők és rendészeti szervek, az egyházak, pártok és Éremművészeti Telep Huszadik alkalommal Az idén, május 15-én, huszadik alkalommal nyitja meg kapuit a nemzetközi éremművészeti és alkotótelep Nyír­egyháza-Sóstógyógyfürdőn. A táborban négy héten át, június 12-éig dolgozhatnak majd a meghívott alkotók: hét magyar, illetve egy-egy chilei, litván és örmény mű­vész. Az általuk készített alkotásokból — a hagyomá­nyoknak megfelelően — kiállítás nyílik a nyíregyházi Városi Galériában, június 13-án. MTI Hagyomány az is, hogy az alkotótábor vendégei Nyíregy­háza-Sóstógyógyfürdőn készí­tett műveik közül többet fel­ajánlanak a telepet működtető Japán nagykövet Új Kelet-információ Ma Japán magyarországi nagykövete, Tanaka Yoshitomo és kísérete lesz a vendége Nyíregyházának. A köldöttséget délután fél háromkor Csabai Lászlóné polgármester fogadja, majd a delegáció a Kodály Zoltán Általános Iskolába látogat, ahol rövid hangversenyt hallgat meg. Este vélhetően üzleti vacsorát ad a távol-keleti ország nagy­követe, hiszen több nagy gazdasági egységünk vezetőivel együtt étkezik. civil szervezetek képviselői koszorúzták meg az emlékhe­lyet. Felbermann Endre, Nyír­egyháza alpolgármestere ünne­pi beszédében felelevenítette a megyeszékhely történetét és kiemelte: — A város fejlődési üteme a csendes és békés rend­szerváltás uán megtört. Ne­künk, a településen élőknek közösen kell legyőzni a prob­lémákat. Fogjunk össze, és higgyünk abban, hogy a város mindekori vezetői Nyíregyhá­za érdekeit szolgálják. A kegyelet koszorúinak el­helyezése előtt a történelmi egyházak közös hálaadására került sor. • • Ügyelet K.z: (Új Kelet) _________ A mentőktől kapott tájé­koztatás alapján a hét vé­gén több kisebb baleset tör­tént. A nyár közeledtével egyre több gyermek pattan kerékpárra és száguldozik meggondolatlanul. Ny ír- egyházán szombaton egy kis bieajost ütött el egy autó. szerencsére csak kar­töréssel megúszta. Vasár­nap délután Császárszállás mellett gyorshajtás miatt .szállt ki" a szántóföldre egy személyautó. Négy utasából hármat a mentők súlyos sérülésekkel szállí­tották kórházba. helyi galériának. így az elmúlt 19 év alatt Közép-Európa egyik legnagyobb érem- és kisplasz­tikái gyűjteményét alakíthat­ta ki a szabolcsi intézmény, ahol jelenleg 1260 alkotást őriznek. Az FKGP szerint elfojtják az ellenzéket K.Z. (Új Kelet) Országjáró kőrútjuk során tegnap este Nyíregyházára érkeztek a Független Kisgaz­dapárt vezetői szakértői. Saj­tótájékoztatóján Horváth Béla Torgyán pártelnök ka­binetfőnöke és Dr. Pokor Béla tanácsadó egyebek mel­lett elmondta: — Tapasztalataink alapján az ország lakóinak jelentős része olyan kormányképes nemzeti közép pártnak tartja az FKGP-t, amely választási programját képes véghez vinni. Mi nem keveredtünk székház- és privatizációs bot­rányokba. Az ellenzéki pár­tok összefogásában nyitot­tak vagyunk, de pillanatnyi­lag az építkezés időszakát éljük. Az országos sajtó egy szűk csoport befolyása alatt áll. Egyre jobban érzékelhető a banki és a médihatalom összefonódása hatalma, az ellenzéki pártok lapjait kü­lönböző manipulációkkal megfojtják. A parlamenten belül burjánzik a diktatúra, csökkentik a képviselők jog­állását, a házszabály többszö­ri módosításával elnémítják az ellenzéket.

Next

/
Thumbnails
Contents