Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-05 / 81. szám
UJ KELET Passió 1996. április 5., péntek 5 Megannyi Golgotánk után is lesz erőnk Nagypéntek van. Ez a nap szerte a világon, ahol a kereszt hatalmát elismerik, Jézus szenvedéseinek és kereszthalálának napja. E nap emlékezetére számos templomunkban oltárokat állítottak, melyek között egyedülálló az egyházművészet kiemelkedő alkotása, a nyírbátori minorita templomban található úgynevezett Krucsay- vagy Passió-oltár. A minoriták vagy hivatalosabban fekete ferencesek jelenléte Nyírbátorban 1480-tól kelteződik. Két szakaszt kivéve — az utóbbi az 1950—1991 közé eső időszak — a rend folyamatosan emelni igyekezett a város kulturális életének színvonalát, amit a világszerte ismert oltár megléte is bizonyít. A rendelkezésre álló források szerint Krucsay János szabolcsi földesúr 1700-ban vette feleségül a nála jóval fiatalabb Tolvay Borbálát, aki ellen — mert fogsága idején hűtlen lett hozzá — házasságtörési pert indított. Az asszonyt halálra ítélték, ám a kivégzés előtt férje megbocsátott neki és visszafogadta. Örök pihenő Tizenhat év múltán a föld- birtokos újból házasságtörési pert indított az asszony ellen, aki nem is tagadta többrendbeli bűneit. Kisvárdán ütötte le fejét a hóhér. Krucsayt bűntudat gyötörte, nem tudott megnyugodni, s második feleségével, Pogány Borbálával oltárt építtetett lelki békéjének visz- szanyerése és Isten kiengesztelése miatt, Krisztus szenvedései ábrázolására. Ideje beteljesedvén ott temetkezett el örök pihenőjére a templom északi szentélyében. A Krucsay-oítár a késői gótika hatását mutatja, hangulata a középkori misztériumjátékokat eleveníti fel a.faragott, festett alakok népies ábrázolásával. Alkotói „az Úrért” névtelenségben kívántak maradni, de feltételezhetően felvidéki mesterek, eperjesiek, lőcseiek voltak, akik a templom oltárait P. Kelemen Didák (1683—1744) minorita szerzetes, a kolostor egykori főnöke működése idején, az 1720—30-as években készítették el. Jézus szenvedéseinek állomásait rendkívül megrázó, de egyben közérthető művészi eszközök alkalmazásával jelenítik meg a mű alkotói: az Olajfák hegye, az ostorozás, Krisztus megcsúfolása, az „Ecce homo” — íme az ember! —, a keresztvitél, majd a keresztre feszítés megrendítő képsorai követik egymást, a középpontban a Kálváriával: a haldokló Jézus két oldalán Mária és János evangélista. Alul a halott Jézus fekvő alakja, az oltár tetején pedig a feltámadott Krisztus. Látomások Emmerich Katalin (fi824) egyszerű, tanulatlan Ágoston- rendi apáca volt. Valamely kegyelmi állapot eredményeképpen látomásaiban úgy számolt be Krisztus kereszthalálának eseményeiről, mintha azoknak szemtanúja lett volna. A történeti forrásokat összevetve ezekkel a csodás víziókkal, az egyház is elfogadja e látomások létjogosultságát. „Elkövetkezett az Úr Jézus órája. Tusakodott a halállal, és hideg veríték szivárgott ki tagjaiból. János a kereszt mellett állt, és törölgette Jézus lábait kendőjével. Magdolna, teljesen megtörve a fájdalomtól, a kereszt hátának dűlt. A Szűzanya Jézus és a jobb lator keresztje között állt, Kleofás felesége Mária és Salome karjára támaszkodva, és nézett föl haldokló Fiára. Ekkor így szól Jézus: — Beteljesedett! Fölemelte a fejét, és hangos szóval kiáltott: — Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet! , Láttam lelkét Éles, hangos kiáltás volt; betöltötte a földet és eget. Aztán lehajtotta fejét és kiadta lelkét. Láttam lelkét mint fényes árnyékot a kereszt mellett a földbe és a pokol tornácának körébe leszállni. János és a szent asszonyok arcra borultak. Abenadar százados (születésére nézve arab, később mint tanítványt Ktezifon névre keresztelték) itt, amióta Jézust megitatta az ecettel, lovával a keresztdomb közepén állt úgy, hogy lova elülső része magasabban volt. Hosszan, komolyan, mélyen megrendülve, szüntelen az Úr töviskoronás arcába nézett. Paripája feje szomorúan, betegen lógott, és Abenadar, akinek büszkesége most meghajolt, meg sem húzta már lova kantárját. Ekkor mondotta ki az Úr utolsó szavát, hangos, erős, eget, földet és poklot átható kiáltással. A föld megrendült, és a sziklatalaj Jézus és a bal lator keresztje között szélesen tátongóra repedt, Isten tanúságtétele rémülettel és borzadállyal, fenyegetően hatotta át a gyászoló természetet. Ekkor történt, hogy a kegyelem leszállt Abenadar leikébe; akkor reszketett lova, akkor ingott meg a százados szenvedélye és tört meg büszke, kemény értelme, mint a Kálvária szírije; eldobta lándzsáját, és kemény öklével erősen verte mellét, hangosan kiáltva egy új ember hangján: „Dicsértessék Isten, a Mindenható, Ábrahám és Jákob Istene! Ez igaz ember volt, ez valóban Isten fia!” És sokan a katonák közül, századosuk szavától megrendülve, hasonlóképpen cselekedtek. Midőn Jézus halálkiáltásakor a föld megrendült és a keresztdomb megrepedt, nagy rémület fogta el az összes jelenlevőt; de ez a rémület áthatott az egész természeten is, mert ugyanakkor széthasadt a templom kárpitja is, sok halott kikelt sírjából, a templomban falak süly- lyedtek meg, hegyek omlottak le és épületek dűltek össze a világ sok táján. Midőn Jézus hangos kiáltással lelkét visz- szaadta meny- nyei Atyjának, láttam lelkét mint fényjelenséget a kereszt mellett a földre leszállani, s vele együtt fényes angyalsereget, közte Gábort is; láttam, amint ez az angyalsereg egy nagy tömeg gonosz szellemet űzött le a földről a mélységbe. Jézus pedig sok lelket felküldött a pokol tornácából testükbe, hogy a bűnben megátalkodottakat megijesszék, figyelmeztessék és Jézusról tanúságot tegyenek. Az Úr halálakor történt földrengés alkalmával, midőn a Kálvária hegye megrepedt, sok minden összeomlott és elsüllyedt az egész világon, főképpen Palesztinában és Jeruzsálemben. Még alig állt be némi nyugalom a növekvő sötétségben a város és a templom területén, midőn a földrengés, a sok helyen bekövetkezett beomlások dübörgő zaja még általánosabb rémületet idézett elő; a jajveszékelő, egymáson keresztül-kasul rohanva menekülő emberek végsőkig fokozott borzadalmára innen is, onnan is feltámadt, támolygó, tompa hangon szóló halottak jöttek velük szembe. A Garizim hegyén láttam az ottani templom sok részét beomolva. Állt ott egy kút fölött egy bálványszobor, kis csarnokban, melynek teteje a szoborral együtt a kútba zuhant. Názá- retben a fele beomlott a zsinagógáknak, melyekből Jézust kitaszították; a hegynek az a része is, ahonnan le akarták lökni, lezuhant a völgybe. Egyes hegyek, völgyek és városok nagy pusztulást szenvedtek. A Jordán medrében is sok változás történt, mert a tópart eltolódásai és a tóba torkolló kis folyók eltérülései akadályokat hoztak létre, és megváltoztatták az árteret úgy, hogy azóta a Jordán folyása több ponton jelentékenyen eltér az azelőttitől. Machae- rusban és Heródes más városaiban minden csöndben maradt; ez a vidék kívül feküdt a bűnhődés és fenyegetés körén, hasonlóan azokhoz a férfiakhoz, akik a Getszemáni-kertben nem estek le, tehát nem is keltek föl ismét.” Az alábbiakban Horváth János nyírbátori minorita rend- házfőnök gondolatait adjuk közre az ünnep üzenetéről. A Krisztus-hívő világ, hasonlóan azokhoz, akiknek ő nem üdvözítője, húsvétra készülődik. A húsvéti szent három nap, mely nagycsütörtöktől kezdődik, a legfontosabb misztériumok közé tartozik. Nagypéntek üzenete Ezeket a titkokat a keresztény világ közösségben és nyilvánosan ünnepli, nem a szív és a lélek zárt belső kamrájában. E szent napok üzenete egymástól elválaszthatatlan, most mégis inkább nagypéntek üzenete felé fordulunk. Reánk maradt írásos feljegyzéseink között már 650 éve ott található a péntek szavunk, mely valószínűleg délszláv közvetítéssel került nyelvünkbe, és etimológiailag azt jelenti: ötödik nap a hétben. Ezen a napon a római katolikus egyház és annak 21 rítusa nem mutat be szentmisét. A keresztény ókortól fogva ez a nap a gyász és a fájdalom napja. Jézus halála a megváltást szerezte meg számunkra, de ezen a napon mégsem a megváltásból fakadó örömre gondol egyházunk, hanem annak drága árára, Jézus szenvedésére és halálára. Ezért hallgatnak a harangok, ezért boml a papság a földre. Piros ezen a napon a liturgikus szín, míg korábban feketében emlékeztünk. Az igeliturgiában a János-féle passió hangzik el dramatizáltan vagy ünnepélyesebben, több szólamban. Az egyház e napon még ünnepélyesebben imádkozik, nemcsak a saját tagjaiért, hanem a hitetlenekért, a pogányo- kért és a zsidókért. A hagyományos tíz könyörgésben új tagjaira is gondol az egyház, de a világi vezetőket sem felejti ki a sorból. Amikor lebontjuk a lila leplet a keresztről, és elhangzik mind emeltebben: „íme, a keresztnek fája, melyen a világ üdvössége függött, jöjjetek, imádjuk!”, kezdődik a hódolat a kereszt előtt, úgy, mintha a Golgotán borulnánk térdre. A liturgia a hívek áldozásával zárul, melyet régen „csonka” misének neveztek. A katolikusok számára nagypéntek nem a legnagyobb ünnep. A Krucsay-oltáron az állandó szentsír emlékeztet a nagypéntek folyton megújuló hatásaira, melyet a szentmise közvetít. Az egyházi folklór nagypénteki anyaga igen bőséges. Áz ókorban a kereset a győzelem fája lett, míg ferences hatásra a középkor az emberi természetben szenvedő Krisztus mérhetetlen fájdalmait mutatja be. Ezen a napon különösen emlékezetes marad a keresztútjá- rás, végezzük azt el bárhol is. Egyre többen mondhatják el azt, hogy Krisztus nyomában járhatott Jeruzsálemben, az igazi keresztúton. A középkori magyar irodalom, főképp a barokk kor vallási írásai és iskoladrámái szívesen ábrázolták Krisztus kínszenvedését. A nyírbátori Passió-oltár és a Krisztusnak érettünk való kín- szenvedéséről szóló minorita iskoladráma között közvetlen kapcsolat van. E drámában (1761) így szól a meghaló Jézus: „Atyám! édes Atyám! tőlem ne távozz el! Már bé- tellyesedett „e” pohár, nem múlt el, vég óráim ím el-jön, halálom van közel, Azért hát kezedben én lelkemet vedd-el.” A bolygó zsidó legendája is e naphoz kötődik. Ahasvérus jeruzsálemi csizmadia a háza előtt megpihenni akaró kereszthordozó Jézust megütötte és elkergette, melynek büntetése az örök vándorlás a világban, ígen díszesek voltak a nagypénteki körmenetek, melyek ma kicsit a farsangra emlékeztetnek, vallási formában és szereplőkkel. Európa számos helyén e napon látványos passiót adnak elő. Élő hagyomány A szentsír és körülötte a dísz- őrségállás máig is élő hagyomány. Krisztus a kapukon kívül (Efraim-kapu) szenvedett a Barabás számára készített kereszten. Mivel ő étlen-szomjan volt, így mi is böjtölünk. Krisztus halálát az ő szavaira és az írásokra alapozva követői mindig így értelmezték: „Krisztus meghalt bűneinkért!” (1 Kor. 15,3) Egyik legősibb nagypénteki homíliánk Sít. Ágostontól való 420-ból, mely a passió után hangzott el, a Krisztussal történteket sorról sorra elemezve a beálló halálról ezeket mondja: „És azzal, hogy így szólt: Beteljesedett! És lehajtotta fejét és visszaadta lelkét (Jn 19,30), kinyilvánította, hogy nem szükségszerűségből, hanem saját hatalmából hal meg, mint akinek hatalma van odaadni lelkét. És átadta lelkét alázatosságban, lehajtott fejjel, és visszakapja majd azt a feltámadás által felemelt fővel.” Nagypénteken az ember kimutatta, nem akar engedelmeskedni, nem akarja, hogy Isten határozza meg viselkedését. Mi lett Isten válasza erre? Szelídség, szeretet, irgalom. „Az ellenünk szóló adósságlevelet a keresztre szegezte. (Ko 1.2,14) Az egyház bizalma ebből fakad. Krisztus osztozott sorsunkban, hogy aztán bennünket is részesítsen saját sorsában. Krisztus embersége nem rettent vissza a haláltól, bár volt hatalma, hogy leszálljon a keresztről. A filozófus Adorno szerint Aushwitz után nem lehet „verset írni”. Nagypénteken, éppen úgy, mint karácsonykor, velünk az Isten. Ha ezt megértettük, hogy Isten velünk és bennünk ma is járja keresztútját és tőlünk egyben a bűn, minden istente- lenség és embertelenség megvetését kéri, akkor világunk megannyi Golgotája után is lesz erőnk ,-,verset írni”. Az oldal fotói Hapák József Krucsay-oltár című albumából valók. Az összeállítást készítette: Baraksó Erzsébet
