Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-23 / 95. szám
U J KELET Riport 1996. április 23., kedd 7 Szabad tűznél Lefler György (Új Kelet) Az április megtréfált bennünket. A negyedik évfolyamát élő Ibrányi Hírlap szerkesztőbizottsága dider- gett a tűz körül, majd a bogrács levétele után valósággal belekékült. Ettől is színesedett a lap. Az ibrányi Tisza-part üdülője túl korainak bizonyult a bizottsági üléshez. A stáb félszavakból is értette egymást, a másik fele belefagyott. De így is elkészült a legújabb szám, s a májusi lapterv. Ám találékony a magyar ember; a társaság is hamar rálelt a cudar idő hatásos ellenszerére. Ez és a kitűnő gulyás remek hangulatot kerekített a munka végeztével. A mosogatással nem kellett bíbelődni, a kenyér- szereletek kifogástalanul tisztára törölték a tányért. A szoba melegébe húzódva leporolt anekdoták, történetek csillogtak elő, olykor köny- nyet csalva a szemekbe — vagy a kirobbanó nevetéstől, vagy a keserű igaztól. Nekem, kívülállónak köny- nyű volt felfedezni a jó értelemben vett lokálpatriótát, a település gyarapodását sorjázó büszkeséget, de a felelősséget és a tenniakarást is. A csapatból hárman ön- kormányzati képviselők, persze a többiek sem ódzkodnak a feladatvállalástól. Öröm volt megismerkedni velük: Dezső bácsival, a finom étel készítőjével, aki mellesleg a város élő lexikona, nyugdíjas gimnáziumi igazgató, s hasonlóságával a kiváló színészt,Hegedűs D. Gézát idézi fel. Nem csoda, hiszen az édesapja. A lap felelős szerkesztőjével, egyben házigazdánkkal, dr. Nagy Ferenccel, a megyei levéltár igazgatójával, aki nyíregyházi lakását hétvégeken az ibrányira cseréli, mert itt mer és szeret is Nagyferinek lenni. így, egybeírva. De sorolhatnám is: Pusztai ióz.ve/iskolaigazga- tóval, Csongrádi Zoltán gazdajegyzővel, Puskás Gyulával és a két Tiborral, Gosztonyival ésLaskodyval, Román Zoltán tanár úrral. Konferencia Új Kelet-információ Megyei szakképzési konferenciát szervez a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara április 25-én, csütörtökön délelőtt tíz órától Nyíregyházán, az oktatási központban (Sóstógyógyfürdő, Tölgyes út 68.). A rendezvényt dr. Oláh János, a kereskedelmi és iparkamara megyei elnöke nyitja meg. A szakképzés helyzetéről, távlati fejlesztési programjáról dr. Benedek András, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára tart előadást. A gazdasági kamarák szakképzésben betöltött szerepéről Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési Bizottságának elnöke beszél. Az előadások után konzultációra is lesz lehetőség. Sziesztázás Pregitzer Fruzsinával „Türelmes, cirógató humorra van szükség” Pregitzer Fruzsina neve immár bekerült a leginkább olvasott lapok keresztrejtvényeinek feladványaiba is. Ezt tudatta velünk színlelt sértődöttséggel a művésznő egyik nyíregyházi kollégája, amikor bele akartunk kezdeni ebbe a beszélgetésbe. Az irigyelt hölgyből már a hír vétele előtt is áradt a jókedv. S — országos ismertség ide vagy oda — bőségesen áldozta idejét egy vidéki lap tollnokára. (Megadván az esélyt egy árnyalt portré megrajzolására.) A kérdések kiindulópontjául a Dómján Edit-díjas színésznő idei évadban megformált szerepei szolgáltak. cK Gyüre Ágnes interjúja • Két főszerep és egy komoly kabarébeli feladat várt önre 1995—96-ban. Miként ítéli meg: sok ez vagy kevés? — Kern András klasszikus kérdése jutott eszembe: mihez képest? Szerintem az értékelés a közönség dolga és a színész magánügye. • Akkor közelítsünk másfelől! Hogy érezte magát a szerepeiben? Nyilván már az évad elején felmérte, mindkét színmű béli asszony rossz házasságban él. — Megvallom őszintén: ez a megközelítési mód nem fordult meg a fejemben. Übü mama sikeres asszony. Ahogy mondani szokás: ő viseli a kalapot — és győz is. A Nórával kapcsolatban érdemes elmélázni: mi is a hep- piend. Lehet, hogy éppen az, ha egy önámító magatartás igazabbá válik. Hazugságban nem lehet élni, az igazságnak ki kell derülnie. • Übü mama és Nóra figurája mögött is a színháztörténet nagy egyéniségei sorakoznak fel. Nehéz-e Übü mamát például Básti Juli, vagy Nórát mondjuk Venczel Vera után eljátszani? Azért hozakodom elő az ő nevükkel, mert velük kapcsolatban vannak személyes élményeim. — Az első példára reagálva: az a legendás, Katona József Színházbeli előadás azért nem befolyásolt, mert egy másik, speciális korban készült. A nyolcvanas években mozgalomnak számított megnézni azt a darabot. A reakcióink az adott történelmi szituációval voltak összhangban. Abban a felfokozott idegállapotban nem is a megvalósítás művészi értékeire koncentráltunk, hanem az Ügyre. Hogy ki lehet mondani, milyen kontraszelekció jellemzi a hatalomra kerülést, milyen nagy az elnyomottságunk és így tovább. A múltkorában megnéztem azt a változatot a televízióban. Készültem rá. Végül csalódottságot éreztem. Ma a történet már arról szól, hogy egy abszurd helyzetben egy egyáltalán nem abszurd agresszió miként talál minduntalan utat magának. Én az Erőszakot személyesítettem meg. Megyeri Zoltán rendezővel az Übü házaspár viszonyát úgy értelmeztük, mint egy Cipói la- féle varázsló és az ő médiuma (Übü papa) közötti viszonyt. Egyébként nagyon szeretek antipatikus személyeket megformálni. Valamikor a Nemzeti Színházban éveken át én kaptam a pozitív hős, az igazság bajnoka figuráját. A szerepek egyhangúsága egy idő után sorvasztott. Aztán Nyíregyházán először osztottak rám — végre! — különböző karaktereket. Például a Hamupipőkéből az egyik rossz testvért. Hogy én milyen boldogan ármánykodtam! A Nórával kapcsolatban elmesélek egy érdekességet: nemrég a Fészek Klubban az énektanámőm, Ónodi Kis Márta jubileumi estjén három tanítványának személyében három Nóra is jelen volt — Venczel Vera, Takács Katalin és én. Ám lehangolónak tartom, hogy Bajor Gizit a Nórával kapcsolatban ma már senki sem emlegeti. Pedig Bajor csak negyvenöt éve halt meg, és a neve összeforrt Ibsen szülöttével. • Befutott emberként is jár még énekórára? — Persze, tizenegy éve. Annak idején Császár Angela vitt el Ónodi Kis Mártához, mert nem megfelelő helyen képeztem a beszédhangokat, és állandóan berekedtem. Kiderült, mindez pszichés okok miatt történt. Mártától nem csupán hangképzést, éneket tanultam, hanem szemléletet is. Az embernek szüksége van egy külső kontrollra, amin folyamatosan lemérheti, felülvagy alulmúlta-e önmagát, hol tart a fejlődésben. • Külső és belső adottságait figyelembe véve talán más Nórát várt öntől sok néző. Mondjuk egy gyermekbolond, aggodalmaskodó anyát. — Bagossy László a maga olvasatában azt kereste meg: hogyan, milyen mértékben hazudunk önmagunknak. Ebben a felfogásban nem Nóra aláíráshamisítása számít leginkább bűnnek, hanem az, hogy tűrte maga körül az álságos, mézesmázos légkört. Ezt a mázt nem lehet oldani, csak repedni tud. A mi Nóránk hús-vér, esendő ember, aki elnyeri méltó büntetését. A remekművek többféle értelmezést is lehetővé tesznek. Sajnos a klasszikus daraboknál — felszínességből, mítoszokból — elvárások, előítéletek alakulnak ki, de a befogadóknak rugalmasabbaknak kellene lenniük. • Az, hogy hosszabb ideje folyamatosan filmezik, kihat valamiképpen színpadi játékára? — Ezt eldönteni megint nem az én dolgom. Mindenesetre lazábbnak érzem magam. S nagyon hálás vagyok a Szomszédokban adódó lehetőségekért. Mert a néző bármilyen előadás alkalmával azonosítja az interpretátort: Honnan ismerem? Szeretem vagy nem? S amíg valahová el nem rakja a lelkében az ismerős ismeretlent, addig nem figyel arra, mit mond. Én ezt a fázist a televíziós sorozatnak köszönhetően kiiktathatom vagy lerövidíthetem. • Megnyugtatja a tudat, hogy a filmezés folyamán mindent meg lehet ismételni? —Igen. Ugyanakkor mérhetetlenül nyomaszt, hogy egy- egy jelenet elkészültekor a dolgok úgy maradnak. A színész balga. Ha a színpadon egyik este nem sikerült tökéletesen véghez vinnie valamit, azt mondja: majd holnap kijavítom. Pedig másnap már más közönség ül a székekbe. • Jó az, ha önről a Szomszédok című filmsorozat őriz meg a legtöbbet? — Biztos vagyok abban: mindenből az marad fenn, ami igazán lényeges. Hogy rólam mi marad, nem tudom. • Az újságban olvashattuk krétai útinaplóját. Két dolog tűnik fel belőle: a rutin és a hasonlóság Fehér Klára stílusával. — Gyerekkorom óta írok naplót, de nem szigorú következetességgel. A fehér papír elé ülve gátlásaim támadnak. Ennek ellenére igyekszem megfogalmazni, ami bennem és körülöttem történik. Most a zuglói kerületi újságban is van egy „levelezőrovatom”. Persze, nem a legtöményebb vallomásirodalomra kell gondolni. Itt is érvényes, hogy ami igazán fontos, így is, úgy is megmarad. Ami Fehér Klárát illeti: nagyon szeretem. Fantasztikus készségű, türelmes asszony, aki cirógató, bájos humorral közelít az eseményekhez. Mert ma nem szabad vitriolosan fogalmazni. Nem lehet vele elérni semmit. • Üjra „elővette” azt az előadóestjét, ami 1990-ben született... — Ez már nem ugyanaz a műsor. Tavaly is, most is sokat változtattam rajta, hiszen én is változtam. Nem divatos és nem nőies, de engem még mindig foglalkoztat, mit is jelent magyarnak lenni. Mostanában például felfedeztem magamnak egy Kanadából hazatelepült magyar költőt. András Sándornak hívják. Egyébként Dunai Tamással és Szentirmai Ákossal sok dunántúli helységben megfordultunk mostanában egy másik előadóesttel. A címe: Szikrák jégkockával. Ez könnyedebb, mint a Uram, nem látta Magyarországot?, bár az elején elhangzanak Ady- és József At- tila-versek. • Tavaly férjhez ment. Ebből józan parasztésszel az következtethető ki, hogy az életében előbb-utóbb megvalósuló családi események még inkább Pest felé fogják húzni. — Nem hiszem. Egyrészt, mert nehezen mozdulok el. Pesten már a diplomám kézhezvétele után néhány hónappal kiderült, hogy el kellene mennem, mégis vártam vele nyolc évet. Előfordult olyan is, hogy egy egész évad alatt nem kaptam szerepet — csak idegösszeroppanást. Nekem ide kellett jönnöm ahhoz, hogy sokat dolgozzak, és azt érezzem: szükség van rám. Az ember csak akkor távozzon, ha még ennél is jobb ajánlatot tesznek. Úgy érzem, engem itt szeretnek. Itt állítanak meg az utcán, itt kívánnak jó egészséget a piacon, itt mosolyognak vissza. Hát, maradok. Fotók: Racskó Tibor
