Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-23 / 95. szám
Szenvedélyek 6 1996. április 23., kedd UJ KELET A drog akut betegségek oka Is lehet A harmadik fázis Nem csak a saját életét teszi tünkre A család sokat segíthet A szakemberek úgy tartják, a drogbetegségnek három fázisa van. Az első szakasz a kísérletezgetés, a próbálkozás szakasza, a másodikban már megjelenik a függőség, a harmadik szakaszban pedig tovább mélyül a függőség. Ebben a fázisban az illető már nem tudja kontrollálni tetteit, nem tudja mi helyes, és mi az, ami nem. — A legtöbb drogos a betegség harmadik szakaszában jelentkezik orvosnál—magyarázza í/r. Funk Sándor, a budapesti Nyíró Gyula Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa. A gyógyulás minden esetben kétes eredménnyel kecsegtet, amit jól mutat, hogy viszonylag magas a visszaesések száma. — Tudomásom szerint az alkoholnál 6-7 hónap a választóhatár, hogy valaki visszaesik, vagy sem. A drognál beszélhetünk ilyen értékről? —Minél tovább marad az illető absztinens, annál jobbak az esélyei. Ha drogbeteget sikerült elvonni, akkor évekig nem nyúl többé kábítószerhez. Sajnos az ilyen betegeknél soha nem lehetünk száz százalékig biztosak abban, sikeres volt-e az elvonóterápia. —A drogfogyasztás a függőségen túl milyen betegségeket okozhat? — A munkahely elvesztése, a családi élet megromlása, a társadalom kiközösítése mellett az akut betegségek a jellemzőek. A vénás injekciózás különböző következményei a Hepatitistől az AIDS- ig, a tüdőgyulladásnak, a tüdőembóliának sajátos formái jelentkeznek, gyakoriak a bőrbetegségek és a túladagolás jelenségei. —Hogyan lehet gyógyítani? — Egyszerre kell alkalmazni pszichoterápiát és gyógyszeres terápiát. A gyógyszeres kezelés egyi alapszabálya: nem szabad hagyni, hogy olyan súlyos megvonás jeneltkezzen, ami arra kényszeríti a beteget, hagyja abba a terápiát. Másik aranyszabályunk: mindenfélét adhatunk, csak a kedvenc drogját nem. — Ez olyan terápia, mint a dohányzók esetében a nikotinos tapasz, ami egyre kisebb mennyiségben tartalmaz nikotint? — Némi különbséggel ugyan, de erről van szó. A dohányzók esetében nikotint kell bejuttatni— egyelőre nincs pótanyag—a szervezetbe, csak nem a szájon keresztül, hanem a bőrön át. így gyakorlatilag azt a függőséget tartjuk fenn, amiről le akarjuk szoktatni. A heroinizmusban egy másikfajta morfinszármazékot adunk be, aminek a hatása kicsit más, nem okoz olyan eufóriát, azaz jóval alacsonyabb szinten jelentkezik a hangulati emelkedettség, és sokkal lassabban ürül ki a szervezetből. —A beszélgetés elején említette, hogy a harmadik fázisban fordulnak orvoshoz. A háziorvost keresik fel, vagy szakembertől kérnek segítséget? — A fővárosban viszonylag ismerik az osztályunkat, így sokan oda jönnek. Egyébként pedig a háziorvoshoz fordulnak. S hogy miért? Mert nem ismerik fel az igazságot, azt hiszik, „csak” valamilyen betegségben szenvednek. — Egyre több városban működnek drogambulanciák. Menynyire segítik az önök munkáját? — A drogambulanciák léte nélkülözhetetlen a felismerésben és a gondozásban is. Jó lenne, ha még több működne az országban, mert könnyebben fel tudnánk venni a küzdelmet a drog pusztításával. — Tapasztalataik szerint mi a kiváltó oka annak, hogy kipróbálják a kábítószert? — Az embernek alapvertő igénye, hogy boldog legyen, jól érezze magát, eufórikus hangulatba kerüljön. Többen úgy vélik, ezt csak a drogoktól vagy az alkoholtól kapják meg. Ez egy nagyon rossz életszemlélet, egyfajta szellemi degeneráltság, ami a kábítószer hatására csak tovább romlik. Aki drogot fogyaszt, soha többet nem lesz ugyanaz az ember, aki régen volt... Program a megelőzésre Dadák kerestetnek D. A. D. A. A mozaikszó—amely a dohányzás, az alkohol, a drog és az AIDS szavak kezdőbetűiből tevődik össze— néhány éve jelent meg a köztudatban. Kísérleti jelleggel Nyíregyháza két általános iskolájában is bevezették nemrégiben a D. A. D. A. prorgramot, ám egy idő után félbeszakadt, mert az országos rendőrfőkapitány úgy rendelkezett, hogy országosan egységessé kell tenni a képzést. —Mikor indul újra a képzés? — Először is a képzés költségeit kell előteremteni — hallottuk a választ Szép Gábor rendőrszázadostól, a Nyíregyházi Városi Rendőrkapitányság alosztályvezetőjétől. Azt azonban tudni kell, nincs annyi oktatónk, hogy minden iskola minden osztályában megvalósuljon az oktatás. Azért sem, mert nemcsak a megyeszékhely iskoláiban, hanem gyakorlatilag a megye egész területén nekünk kellene ellátni a feladatot. Az igény —jogosan— már régóta megvan. —Hány oktató van Nyíregyházán? — Most folyik egy hölgy felkészítése, a továbbiakban ő fogja ellátni ezt a feladatot. Rajta kívül ketten kaptunk ilyen jellegű felkészítést. Tudom, hogy ez kevés, de több embert nem tudnánk mentesíteni a szolgálat alól. — Melyik az a korosztály, amelyik a leginkább ki van téve az alkohol- és drogfogyasztás veszélyeinek? — Tapasztalataim alapján mondhatom, hogy az alkoholfogyasztás és az azzal járó problémák már a 10—12 éveseknél megjelennek — a dohányzásról ne is beszéjünk! — a drogfogyasztás pedig a 14 éveseknél jelentkezik először. Mind az alkohol, mind pedig a drog szorosan — és sajnos egyre jobban — kapcsolódik a mai diszkókultúrához. Divatjelenség egyes drogfajtákat fogyasztani. Az ANTSZ nemrégiben készített egy felmérést, és arra a kérdésre, hogy kipróbálna-e valamilyen drogot, csaknem minden fiatal igennel válaszolt. Azt hiszem, ez önmagáért beszél... Tiszta szívvel, tiszta lélekkel... ...tiszta fejjel! Az oldalt szerkesztette és írta: Úri Mariann „A magyar embernek, a magyar társadalomnak szokása, hogy a problémákat különböző címszavak mögé bújtassa. A szenvedélybetegségeket általában a munka- nélküliséggel, a társadalmi és családi helyzettel, elha- gyatottsággal, kihívással és ki tudja még mi mindennel indokoljuk. Nap mint nap elmondjuk: nincs ipar, mező- gazdaság, nincsenek mukahelyek, csak a szegénység. S közben ölbe tett kézzel várjuk a kiutat, a lehetőséget, hogyan tovább. Az „okosok” azt mondják, előbb rendbe kell tenni a gazdaságot, vissza kell fizetni az adósságokat, és csak utána lehet hozzákezdeni a humán szociálpolitikához. Ez nem igaz, mert addigra nem lesz kivel elkezdeni a rehabilitációt. Addigra a társadalom és az emberek többsége teljesen padlón lesz, és életunt, minden örömtől megfosztott emberekkel nehéz valamit is kezdeni. Éppen ezért értelmet kell teremtenünk az iskolában, a munkahelyen és a családban is. Úgy gondolom, erre nagyon jó példa a rehabilitáció, ami nem más, mint az értelmes élet kulcsa. Az önmegvalósításé, amikor az álmok valóra válnak. Ehhez azonban álmok, ötletek kellenek. De nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy minden ötlettel, elképzeléssel óhatatlanul együtt jár a csalódás is. A kudarcot meg kell tanulni, és meg kell tanítani feldolgozni, ez az alapja létezésünknek...” (Egyiid János, a megyei közgyűlés alelnöke e szavakkal nyitotta meg a hétvégén Nyíregyházán Az alkohol és a drog hatása az egyénre és a társadalomra című előadássorozatot.) tunk, és megfeledkeztünk arról, hogy a rehabilitációhoz elengedhetetlenül szükséges a családi élet helyreállítása. Egy idő után a klubfoglalkozáson mind több feleség és gyermek jelent meg. A gyerekek felállítottak maguknak egy életmodellt, amelyben nincs helye az alkoholnak. Ennek köszönhetően az országban több településen is megalakultak az ifjúsági alkoholmentes klubcsoportok. Az alapítók természetesen a volt alkoholista szülők gyermekeik voltak, de hamarosan csatlakoztak hozzájuk azok a fiatalok is, akik megcsömörlöttek a diszkók cigifüstös, itallal és kábítószerrel teli világától. Manapság egyre több fiatal fordít hátat annak az életformának, és lépnek be a klubok valamelyikébe. Az alkoholizmus ellen küzdő klubok nyitottak, bárki bármikor, kötöttségek nélkül beléphet. A klubok munkájára alapvetően az jellemző, hogy nem ölbe tett kézzel várják, mikor keresik fel őket a rászorulók, hanem utánuk mennek. Ismerőseik, tagjaik és pártolóik révén tudomást szereznek azokról az alkoholistákról, nagyivókról, akiknek szükségük van a segítségre. Családjuk körében keresik fel őket, és szeretteik bevonásával igyekeznek támaszt nyújtani a gyógyuláshoz, a családi élet rendbehozatalához, és a visszatéréshez a normális emberi életbe. — Már az első találkozáskor látni lehet, hogy mekkora a baj — jelenti ki határozottan Fe- kécs Imre. — Gyakran az is elég, ha leülünk beszélgetni az illetővel. Meghallgatjuk gondjait, bánatát, hogy miért kezdett inni. Őszintén elmondjuk, ha így folytatja tovább, nemcsak a saját életét teszi tönkre, hanem a családjáét is. Mert nem elég, hogy nap mint nap el kell viselniük az alkohol hatása alatt álló szülő dühkitöréseit, végig kell nézniük, hogyan teszi tönkre az ital az emberi szervezetet. Mi segítünk neki és a családjának is, hogy újra normális életet éljenek, de a döntés csak rajta áll! Sokszor az is elég, hogy mindezt elmondjuk, de sajnos gyakran már annyira leromlott az illető egészségi állapota, hogy csak a kórházi kezelés segíthet. A klub mind a kórházi kezelés időszakában, mind a gyógyszeres kezelést követő utógondozáskor mellette áll. Mindennaposak a látogatások, melyek során igyekszünk felkészíteni az „életre”. Sokáig csak az alkoholbetegek gyógyításában gondolkodKétszáznegyven klub volt A munkahelyen sem fogadják szívesen Az első alkoholizmus-ellenes klubok az 1950-es évek végén alakultak meg. Békés megyéből indult az országos hálózat kialakítása, ahol néhány jó szándékú alkoholbeteg — akik mindenképpen változtatni szerettek volna eddigi életmódjukon — összefogott és orvosi segítséggel leszoktak a káros szenvedélyekről. Az amerikai Névtelen Alkoholisták mozgalmából kiindulva, azt átültetve a magyarországi viszonyokra, megalakították a hazai Alkoholizmus Ellenes Klub modelljét. Ezek az emberek bátran felvették az ital ellen a küzdelmet. Úgy tartották, ha akkor, amikor nap mint nap részegre itták magukat, nem szégyenkeztek, akkor miért szégyellnék azt, hogy felvállalják az ital elleni küzdelmet. Bárhová is hívták őket előadást tartani, örömmel mentek, lelkesen végezték önként vállalt „társadalmi” munkájukat. Eredményeikre hamarosan felfigyelt a Magyar Vöröskereszt, és komoly segítséget nyújtott további klubok megalakulásához. Egy idő után a kormány is érdeklődni kezdett a szervezet munkája iránt, és támogatásként életre hívták az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottságot. Az 1980-as évek végén 230—240 önsegítő közösség alakult az országban. Az ön- kormányzati támogatás hiányában azonban egyre-másra megszűntek, ma alig 130 működik. Pedig a szakemberek szerint rendkívül fontos szerepük van a rehabilitációban és a megelőzésben is. Fontos a rehabilitáció, mert a kórházi kezelés után hazatérve az illető nem tud magától beilleszkedni, azaz visszailleszkedni környezetébe. Sokszor még a közvetlen ismerősei is kiközösítik. Munkahelyén — ha volt egyáltalán — nem fogadják szívesen, másik állást pedig nehéz találni ilyen előélettel. És hiába távozik gyógyultan a kórházból, ezeket a lelki megterheléseket nem tudja egyedül feldolgozni, segítség nélkül nem képes megbirkózni a társadalom előítéleteivel. Az alkoholizmus-ellenes közösségek tagjainak jelentős része átélte mindezt, így saját élményeikre támaszkodva tudják mire van szüksége az elvonókúráról érkezetteknek, vagy az önszántukból leszokni vágyóknak. A klubok életébe nemcsak az alkoholistákat vonják be, hanem a családját is. Gondot fordítanak a gyerekekre, akik a szülők rossz példáját látván a legfogékonyabbak arra, hogy maguk is alkoholistává váljanak...
