Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-23 / 95. szám

Közélet UJ KELET 1996. április 23., kedd 5 Alföldi Állattenyésztési Napok Marha- és juhárverés Immár harmadik alkalommal rendezik meg Hódme­zővásárhelyen az Alföldi Állattenyésztési Napokat áp­rilis 25—28. között. A nagyszabású rendezvénysoro­zatot Loch Jakab, a DATE rektora nyitja meg a hód­mezővásárhelyi Mozaik-kamarateremben. A tudomá­nyos tanácskozással folytatódó nap délelőttjén töb­bek között Buzási Lajos, az FM helyettes államtitká­ra tart előadást az agrárértelmiség szerepéről és he­lyéről a mai mezőgazdaságban. A résztvevők megis­merhetik a vásárhelyi agrárszakoktatás múltját, jele­nét és jövőjét. A délutáni szekcióüléseken a szarvas- marha- és a juhtartás agrárökológiai és agrárökonó­miai kérdéseivel foglalkoznak. Letter György (Uj Kelet) Minden valószínűség sze­rint nagy érdeklődés kíséri majd az országos állategész­ségügyi intézet munkatársá­nak előadását az újabb fertő­ző betegségekről. A nem ké­rődző állatok tenyésztésének szakmai és gazdaságossági kérdéseivel külön szekcióban foglalkoznak, hasonlóan iz­galmas és aktuális kérdések kerülnek terítékre, A környe­zetvédelem és -gazdálkodás témakörét egy harmadik szekció öleli fék adáj- és kör­nyezetvédelem napi és jövő­beni kérdéseivel égyütt. Az összehasonlító előadá­sokon az európai normákhoz viszonyítva elemzik a hazai agrárökológiai tennivalókat. Megtárgyalják a szaktanács- adás témakörét, a hazai szak- tanácsadói hálózat mellett a közép-kelet-európai, a nyu­gat-európai és a lehetséges egyéb nemzetközi integráci­ós lehetőségeket is taglalva. Hangsúlyos szerepet kap az agrároktatás kérdése is, amely az elmúlt években gyors alkalmazkodókészségét mu­tatta meg. A diákköri szekci­ókban főiskolai hallgatók szá­molnak be tudományos mun­kájuk eredményeiről. Április 27-én, szombaton lesz a tenyészállatverseny, majd az ünnepélyes díjkiosz­tás. Vasárnap a rendezvény- sorozat egyik érdekessége lesz a délelőtti szarvasmarha­árverés, míg délután a juhók- ra kerül sor. Nem kis várako­zás előzi meg a hagyomá­nyos, Szent György napi juhá^-ffsenyt — igaz, Valé­ria napján1— a főiskola juh- mintafarmján. A fővédnök Papócsi László, a Magyar Állattenyésztők Szövetségé­nek elnöke. Kiegészítő prog­ramok sora teszi teljessé a III. Alföldi Állattenyésztési Na­pok rendezvénysorozatát, egyebek között mezőgazda- sági gépbemutatók, autósza­lon, lovasbemutatóval egybe­kötött verseny várja az érdek­lődőket Vásárhelyen. Palotai István (Uj Kelet) Az újságíró munkája során akarva-akaratlanul készít mér­leget; nem islcsoda, hiszen ren­geteg vezetSver beszélgetett már a témáról. Másfél év mér­legét levonva a következő „erő­vonal-térképet” lehet felállíta­ni: A megvalósítás mellett szólt: Horn Gyula miniszter- elnök, Máté László volt elnök­ségi tag, Kovács László külügy­miniszter, Baja Ferenc kör­nyezetfeji. min., a megye képviselői (MSZP); Zwack Pé­ter, Pécsi Ildikó, Schamschula Megyénk és régiónk egyik — ha ugyan nem a leginkább égető — kérdése a záhonyi különleges gazdasági öve­zet létrejötte és az ehhez kapcsolódó kereskedelmi, valamint infrastrukturális beruházások megvalósulása. Magától értétődik, hogy egy ilyen hatalmas jelentősé­gű projektnek vannak drukkerei és ellendrukkerei. Ki ilyen, ki olyan okból támogatja vagy veti el, vannak, akik egyéni politikai érdekből ejlenzik és vannak, akik ugyan­ilyen okból támogatják... És mindez nem kizárólag sze­mélyekre igaz, hanem országokra is. György, Fekete János, Németh Miklós, Kulcsár Kálmán, Be- recz János (függetlenek és üz­letemberek); FKGP, MDF, Fi­desz—MPP, KDNP. Semlegesnek tűnik: Szeke­res Imre fr. vez., Medgyessy Péter pü. min. (MSZP); Kató­Vitéz Erdélyi Méla: Vérben, vasban 25. Búcsú Szumiban Sorozatunkban a szemtanú naplójából közlünk részleteket: a szerző a 2. Ma­gyar Hadsereg tisztjeként harcolt az orosz fronton, és századának 184 embere közül 129-et hozott vissza a pokol küszöbéről. Délután megkaptam ezredesem parancsát: február 7-én el­vonulunk Belgorodhól! Gondoskodó volt a parancs szelleme: „ Úgy induljon a városból holnap és a következő napokon, hogy még aznap települést érjen el. A katonáknak fedél alatt kell töl­teni az éjjeleket...” A katonák jól kipihenték magukat, s reggel úgy indulhattunk Belgorodból, olyan erőnléttel, hogy a napi menetek nem vettek igénybe minden erőt. Menet közben a jó kedélyt homályosította a hír: mintegy 80 kilométernyi út megtétele után Belgorod el­esett. Bár jelentős távolságra voltunk már a várostól, mégis meg­borzongtunk a gondolatra, ha ez hamarabb következik be, be­vetésünk a város védelmére megtörténhetett volna. Hosszan tár­gyaltuk az esetet... Közben egységeket értünk utol, s hátulról jövő alakulatok ér­tek el bennünket, így vonulásunk több kilométeres laza, formát­lan oszlopalakzatban folytatódott. Ha az útszakasz egy-egy ma­gasabb pontjáról előre- vagy hátranéztünk, úgy tetszett, mintha egy vaskos kígyó szürke küllemével igyekezne előre a kanyargó úton tekergőssé vált hosszú testével. Napokon át egyhangú vidékeken vándoroltunk. A táj olyan volt, mint egy szomorú isten tenyere, a végtelen hómezők néma­sága, a komor, szürke égbolt, a megtépázott falvak hallgatása rátelepedett a baka vállaira. Február 14-én délelőtt 11 órakor Szúrni szívében állott a szá­zad. Feltűnt, hogy katonák járkálnak ide-oda, magabiztosak vol­tak, ismerték a várost. Egy fél óra alatt megtörtént beszálláso­lásunk, én is egy tágas, kiugrós faházat kaptam. Ügyesen be­rendezkedett a legényem, mondtam is neki: „ Úgy képzeli, hogy hetekig itt leszünk?" A csoportparancsnokságon eligazítást kaptam, mely szerint másnap 10 órakor a parancsnokság előtt az ezredes úr búcsúz­ni fog parancsnoki beosztású tisztjeitől, rajuk keresztül a csa­patoktól, a katonáktól, és ezen az aktuson meg kell jelennem. Február 15-én korán keltem, és mint mindig a katonai audenciákra, most is felkészültem. A legényem szépen kitisztí­totta a köpenyegemet, a derékszíjamat, a pisztolytáskámat, a csizmámat kifényesítette. Jól éreztem magam rendbe szedett ru­házatomban, s háromnegyed 10-kor a térre érkeztem, ahol már 10—15 tiszt várakozott. A szokásos közelségben nem feszesen, inkább barátságot sugárzóan tisztelegtem, és mivel nem ismer­tem őket, annyit mondtam: — Urak, a Szügyi-csoport 10812 századának vagyok a pa­rancsnoka. Ók is tisztelegtek, s ezzel nyugtázták, hogy Szügyi-katonák va­gyunk, hozzájuk tartozom. A következő óra percei milyen nagyszerű üteműek lettek vol­na, ha harcaink szükségességét lelkünk elismerően nyugtázza. De így is, az idők nagy távolságából, szépnek tetszik, nem ta­gadhatom. Vagy 35-en lehettünk. Egy százados nagy rutinnal, magas ka­tonai intelligenciával vezényelt, és 10 óra előtt 5 perccel felso­rakoztatott bennünket az ezredparancsnokság előtt. Pontban tíz órakor ért elénk Szügyi ezredes úr, a mindnyájunk által tisztelt, elismert parancsnok. Lelki szemeimmel most is látom erőt su­gárzó, zömök alakját, határozott lépéseit, tiszteletet kiváltó te­kintetét. Jelentésadás után a sor közepe elé állt, hogy mindenkit jól láthasson. Áttekintette a sort, végigvizsgálta az arcokat há­romszor is. Nem tudom, tartozott-e valaki hálával az ezredes­nek, de az én szememből kiolvashatta, hogy ezzel a szép érzéssel iránta van tele a lelkem. A ceremónia szolid volt, ez illett egy pusztult hadsereg kato­náinak búcsújához. — Tisztjeim! Hadseregünk utóvédharcait az Oszkol folyó völ­gyében eredményesen befejeztük. A Don menti nagy dráma után két hétig tartó, szünet nélküli véres küzdelmekben, bátor helyt­állással, sajnos, ezrek halálával, sebeivel újra kifényesedett a honvéd név! A magyar katona erénye, hírneve olyan szép lett, amilyen volt! Súlyos, véres áldozatokkal adóztunk ezekben a harcokban. Hadseregünknek olyan maradékai vagyunk, kiket a doni harcok meggyötörtek, mégis, ti és a jövőnkben megrendült katonák bátor önfeláldozással állítottátok meg a túlerőt! Mint parancsnokotok, a helytállást nektek, minden tisztnek és katonámnak köszönöm! Ezt a köszönetét és elismerést juttassá­tok el alárendeltjeitekhez! A parancsnokságom alatti csoport a mai napon feloszlik. Az egységek irányításaitok alatt vonulja­nak Romniba, ahol a további menetcélokra a városparancsnok­ság felvilágosítást ad. Emlékemben megőrizlek benneteket! Az Isten vezéreljen katonáitokkal együtt mindannyiátokat! Hangtalanul mindenkivel sorban kezet fogott, majd ismét a helyére ment, s tisztelgett. Mi is tisztelgéshez lendítettük a kér zünket. Ezután katonás fordulatot vett, és kemény lépésekkel el­sietett. Mi is a kézfogások után, ahogy jöttünk: csendben egysé­geinkhez indultunk. Míg mentünk, nekem úgy tetszett, hogy a téren álló, a háború­tól csonkolt fenyők nekünk integettek búcsút havas, sérült karja­ikkal. (Folytatás csütörtökön) na Tamás, Für Lajos (MDNP); SZDSZ. Úgy tűnik, ellenzi: Dunai Imre ipari min., Békési László, Csehák Judit, Suchman Tamás priv.m. Bokros Lajos (MSZP). A kérdésekben már meg­nyilatkozott országok: A megvalósítás mellett szólt: Kína, Ukrajna, Oroszország, Európai Unió, Kis-Jugoszlá­via, Horvátország, Szlovénia, USA, Kanada. Úgy tűnik, ellenzi: Romá­nia, Szlovákia, Lengyelország, Belorusszia, Moldávia, Észtor­szág, Lettország, Litvánia. A táblázat vizsgálatakor az első pillanatban sajátságosnak tűnhet, hogy a jelenlegi ipari és a privatizációs miniszter ki­mondottan érdektelennek tűnik a projekt megvalósulásában, azonban, ha jobban belegondo­lunk, ők helyzetüknél fogva inkább „teljesítmény-” és nem fejlesztéscentrikusak. Békési László és neje, Csehák Judit -‘'korainak tartja a megvalósítást, mert szerintük nincs képzett munkaerő a térségben. A támo­gatók tábora roppant erős! A miniszterelnök nagyon jól tud­ja, hogy egy lánc erőssége mindig a leggyengébb lánc­szemtől függ, ezért az egész ország érdeke miatt támogatja a tervet. Máté László személye­sen is érdekelt a kérdésben, mert közraktárat akar építeni. Szerinte minden nap fontos a megvalósításban! Kovács László érvei hasonlóak a mi­niszterelnökéhez, azzal a kü­lönbséggel, hogy ő a régió sta­bilitásának részelemét látja a záhonyi különleges övezet megvalósításában. Baja Ferenc megyei ember, szándéka vilá­gos. Szekeres Imre és Med­gyessy Péter globális szemléle­tűek, és úgy tűnik, támogatják a tervet, ha „belefér”. Bokros Lajost nem érdekelte a kérdés, ő inkább a leépítéssel volt el­foglalva, nem az építéssel... A függetlenek és az üzletemberek között is nagyon nagy ágyúk mondanak igent Záhonyra! A legbiztatóbbnak a külföldi nagybankok vezető beosztása­iban lévők támogatása tűnik (Németh Miklós és Kulcsár Kálmán). Fekete János, a Nem­zeti Bank hajdani „géniusza” is hatalmas ász! Berecz János (Sáfár Anikó) oroszországi ér­dekeltségei óriási kalibernek, ugyanúgy, mint Máté Lászlóé! A pártokat számba véve el­mondható, hogy az FKGP, az MDF, a KDNP, valamint a Fi­desz—MPP teljes mellszéles­séggel támogatja a tervet, míg az MDNP és az SZDSZ meg­lehetősen érdektelennek tűnik a kérdésben. Az országok vé­leményei leginkább földrajzi okokra vezethetők vissza, sok helyütt azonban átviláglanak a politikai akarások is. A támogatók a praktikus okokat (kiépítettség jogbizton­ság, politikai stabilitás, gazda­sági kiszámíthatóság, kereske­delmi megbízhatóság, a már járt út biztonsága) helyezik elő­térbe. Románia és Szlovákia egyértelműen azt szeretné, ha a „keleti kapu” az ő területü­kön nyílna ki, ezért északi szomszédunk Ágcsemyőt favo­rizálja, míg Bukarest a király­hágói utat, aradi vagy nagyvá­radi átlépéssel. A román érvek úgy szólnak, hogy ők tengeri kaput is nyitnak, ha kell, és erre mi képtelenek vagyunk. Igen ám, de a leglényegesebb az, hogy az ukrán úthálózat nem­zetközi fővonala a Kijev— Lvov—Csap-vonal, és a vasúti hálózattal is ez a helyzet. A len­gyelek is maguknak szeretnék a tranzitkaput, őket Belorusszia és a balti államok támogat­ják egyértelműen — földrajzi okokból. Végül is majdnem mindegy, hogy ki mit „szeret­ne”, hiszen a kérdés már majd­nem el is dőlt azzal, hogy az USA beruházásai legfőképpen Magyarországot célozzák. A tervhez pénz kell, és ha végig­tekintünk a támogatók során és összevetjük az ellenzőkkel, vi­lágosan kiderül, hogy a Zá­honyi Különleges Gazdasági Övezet — így, immár nevesít­ve és nagybetűkkel — megva­lósul. Hogy mikor? Vélemé­nyem szerint sokkal hamarabb, mint ahogy sokan gondolnák...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents