Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-11 / 85. szám
8 1996. április 11., csütörtök Tiszavasvári ÜJ KELET 1 W jésl mm UJ KELET Tiszavasváriban ÚT-'1 á .v,- ~' ' Expo ’96 Nagy Expo után kis Expo: Nyíregyházán alig fejeződik be a Kelet—Nyugat Kiállítás és Vásár, Tiszavasváriban máris folytatódik egy másikkal. Igaz, méretében jóval kisebbről van szó, de a kezdeményezés, amit a Colonel Press Bt. indított el, mindenképpen dicséretes, augusztus 15. és 18. között már a negyedik alkalommal rendezik meg a Mezőségi Expo Kiállítást és Vásárt. A rendezvénynek ezúttal is a 115. Számú Vasvári Pál Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet impozáns épületegyüttese és környezete ad otthont. A kiállítás alapvető célja, évenként lehetőséget adni a termelőknek és a forgalmazóknak, hogy korszerű termékeiket, szolgáltatásaikat, technológiájukat megismertessék a felhasználókkal és a fogyasztókkal. A gazdasági, a termelési, a kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztése a cél a magyar, illetve a külföldi cégek között. Ezenkívül lehetőség nyílik a kereskedők, a fogyasztók, a szolgáltatók és a vállalkozók tapasztalatcseréjére, konzultációjára. Nem utolsósorban cél a város kereskedelmi, gazdasági kapcsolatainak szélesítése, illetve intenzív bekapcsolása a hazai és a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe. A vásár főszervezője, Jávor Zoltán elmondta, hogy jól haladnak az előkészítő munkákkal. Az idén az ország több megyéjéből és a határon túlról is várnak résztvevőket. Az elmúlt évi 50 kiállítóval szemben, most százat várnak, és legalább 20—22 ezer látogatóra számítanak. Új dologként említette, hogy a látogatók kényelme érdekében a környező településekre — Tiszadob, Tiszaeszlár, Tisza- dada — Expo-buszjáratokat indítanak. Az Expo ideje alatt számos kísérőrendezvényt és gazdag kulturális programokat is szerveznek, például kiállításokat, melyeken az itt élő művészek mutatják be alkotásaikat. Úgy összegzett a vásárigazgató, hogy ezen a három napon igazi vásári hangulatot szeretnének teremteni Tiszavasváriban... Meddig húzható a nadrágszíj? „Nem vagyunk csődhelyzetben” Fontos állomáshoz érkeztek a települések önkormányzatai: a költségvetések elkészülte után kiderül, hogy ezekben a szűkös időkben mire telik vagy mennyire kell még jobban összehúzni a nadrágszíjat. Tiszavasvári képviselő-testüle- te is túl van ezen a nem könnyű feladaton, a nemrégiben megtartott rendkívüli ülésükön összeállították a város ez évi költségvetését. A bűvös végösszeg 784 millió 725 ezer forint, ebből kell gazdálkodni. Ez a pénz mire lesz elég, és milyen elképzelések születtek a fel- használásáról? Sulyok József polgármester mondott véleményt: — Már a költségvetés koncepciójának elkészítésénél látszott, hogy szűkülnek az önkormányzat lehetőségei. Ennek oka az infláció követése és a normatív támogatás jelentős csökkenése. Például az elmúlt évhez viszonyítva mintegy 30 millió forinttal kaptunk kevesebbet. De ezt már láttuk előre, ezért tételesen minden intézményünk költségvetését előzetesen egyeztettük, az egyensúly megőrzése miatt. így a vége az lett, hogy az idén sokkal kevesebbjut beruházásokra, fejlesztésekre, egyszerűen nincs rá fedezet. Jóformán csak az intézmények működtetésére és az önkormányzat alapfeladatának elvégzésére elegendő a pénzünk. A működtetés irányításához „kézi vezérlésre” van szükség, és nagyon szigorú rendeleteket kell alkotni, hogy az előirányzott kereteken belül maradjanak. Már előre félünk attól, hogy valamilyen rendkívüli eset történne, mert bizony kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, ugyanis a tartalék nagyon kevés, és felborulhat a gyenge lábakon álló ’96-os költségvetésünk. Ennek ellenére nem vagyunk csődhelyzetben. Hozzáteszem, hogy a testület nem nézi ölbe tett kézzel a nem éppen rózsás helyzetet. Újabb ésszerű, intézménykorszerűsítési, szervezetváltoztatási megoldásokon gondolkodunk. Emiatt több bizottságot is létrehoztunk, melyeknek tagjai vizsgálják a hatékonyabb költségmegtakarítási intézmény- irányítási módszereket, lehetőÉgetően sürgető az úthálózat korszerűsítése a város központjában, a református templomnál és környékén. Itt még útalap sincs. Áldatlan állapotok vannak Szorgalmatoson is. A Fő úton kívül jóformán minden utat rendbe kellene tenni. De akadna tennivaló a büdi részen forintért lebontsák-e vagy sem! Nekünk meg a körzeti feladatokat ellátó vidéki kisváros művelődési házának a három évvel ezelőtti felújításhoz 80 millió forint kellett volna. Ha valamilyen rendkívüli esemény nem jön közbe, akkor végigvisszük az évet. Biztosan ségeket. Lehet, hogy éppen emiatt később még lesznek konfliktushelyzetek, de kénytelenek vagyunk cselekedni. Igyekszünk egyszeri bevételekre is szert tenni, például ingatlan- vagy részvényeladásból. Az ebből származó összegeket kizárólag csak fejlesztésekre akarjuk fordítani. A város egyes területein katasztrofális állapotban van az út- és szennyvízhálózat. Ráadásul ezek a legdrágább infrastruktúrák. Ezekre most, az induláskor nem tudtunk megfelelő keretet adni. Ezért kellenek a pluszbevételek. is. Összességében 30—40 kilométer hosszúságú úthálózat vár megépítésre. A legnagyobb gondunk, hogy ezekre a munkákra még pályázati lehetőségünk sincs. Súlyos gondunk az is, hogy milyen állapotban van a városi művelődési és szabadidőközpont. Felújítására, bővítésére már két alkalommal nyújtottunk be pályázatot, de eddig egy fillért sem kaptunk. Ez azért is fájó, mert közben Budapesten kísérleti jelleggel sátorszínházat hoztak létre 300 millió forintért, és most vitatkoznak rajta, hogy 120 millió kapunk majd kritikákat is, de teljesülni fognak azok az elképzelések, amelyek a szinten tartáshoz a legfontosabbak. Azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy nem vagyunk képesek megoldani olyan feladatokat — korszerűsítés, épületfelújítás, karbantartások —, amik fontosak lennének. Ezeket kénytelenek vagyunk az „utókorra” hagyni. Ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy amit ma meg lehetne csinálni kevesebb pénzből, az a következő években a többszörösébe fog kerülni... Áprilisi ajánlat A városi művelődési központ ebben a hónapban is változatos programokat kínál az odalátogatóknak. Irodalmi est, fotókiállítás, szavalóverseny és még sok érdekes esemény lesz áprilisban. Nézzük mindezt részletesen: 12-én 10 órától az iskolás és az óvodás gyerekeket várják— szüleikkel együtt — a gyermekszínház előadására. Az érdeklődők A gőgös hercegnő című mesejátékot láthatják. 12-én 18 órától Szigeti György és vendégei lépnek fel a nagyteremben a költészet napja alkalmából rendezendő irodalmi esten. 13-án 9 órától fehémeművá- sárt tartanak. 15- től 21-ig Terrárium címmel egzotikus hüllőket mutatnak be. A vándorkiállítás állatait Kecskemétről hozzák és a megye több településén is láthatók lesznek majd. 16- án Nemzeti Filharmóniakoncert lesz a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar előadásában, mely része a bérletsorozatnak. 17- én a Föld napja alkalmából az E-Misszió és a tiszavasvári Bölcs Bagoly Környezetvédő Egyesület természetvédelmi napot tart. Fotókiállítás, vásár és az 1-es Számú Óvoda kicsinyeinek műsora színesíti a programot. Vendégként meghívták a Felső-tiszai Környezetvédelmi Felügyelőség és a Hortobágyi Nemzeti Park szakembereit is. A vendéglátók pólókkal, matricákkal és különféle kiadványokkal kedveskednek a látogatóknak. 18- án délután az MDF és az IDF szavalóversenyének elődöntőit rendezik. A versenyen jelen lesznek a Duna Televízió és a helyi tv kamerái is. 26- án este nyolc órától Tankcsapda-koncert 27- én lóórától 18-ig és 19- től 21 -ig a Rock Színpad bemu- tatja az Alma a fájától című rockmusicalt. 30-án este hattól a Váci Mihály Gimnázium bemutató estjén fellépnek a gimnázium rockszínpadának és angoldrá- ma-színpadának tagjai. Kupaküzdelmek Április 13-án: Alkaloida—Szarvas férfi kézilabda NB 1/ B kézilabda-mérkőzés 16 óra 30 perctől. Előtte, 14.45-től az ifjúságiak meccse. Április 14-én: Vállalkozók kupája címmel gyermekek kézilabdatornája 8-tól 13 óráig; 17 órától kickbox-gála. Április 20-án: ASE—DTE DSI röplabdamérkőzés 13 órától, amit az ifjúságiak meccse után rendeznek meg. Április 20—21-én: városi teremlabdarúgó-torna. A mérkőzések szombaton 8-tól 13 óráig, vasárnap 8-tól 15 óráig tartanak. Április 27-én: Alkaloida SE—Szegedi Tisza Volán férfi kézilabda-mérkőzés. Az ifjúságiak 14.45-től, a felnőttek 16.30-tól játszanak. Képzőművészet Kertész Katalin demecseri tanárnő tűzzománc-kiállítását nyitották meg nemrég a művelődési központban. Az alkotó már gyermekkorában közel került a mesterséghez. A mostani tárlat anyagát a megyében már sokan láthatták. A vándorkiállítás még ezen a héten megtekinthető munkaidőben. Az iskolásokat csoportos látogatásra invitálják a kiállítás szervezői. A látogatóknak lehetőségük van a helyszínen apróbb tűzzománcdíszek megvásárlására is. A Tiszavasváriból elszármazott festő ikerpár kiállítása látható a helyi könyvtárban. M. Róka Gábor és M. Róka Sándor képeinek témája a magyar puszta, az Alföld varázslatos világa. A földművescsaládból származó testvérek emlékei elevenednek meg a vásznakon. Ábrázolásmódjuk nem mindennapi: érdekes technikával kidomborítják a képből a kiemelésre szánt részleteket. A már hetven éven felüli mesterek példaképüknek Munkácsy Mihályt tekintik.