Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9

1996-03-28 / 74. szám

Magyar Távirati Iroda Gabonacsempészek kivégzése A súlyos élelmiszerhiánnyal küzdő Észak-Koreában 300 gabonacsempészt végeztek ki azóta, hogy tavaly november­ben hatályba lépett az élelmiszer-kereskedelmet szabályozó törvény —jelentette szerdán a dél-koreai titkosszolgálat. Az észak-koreai hatóságok hasztalan igyekeznek gátat vetni a gabona kicsempészésének, amely eléri az évi egymillió ton­nát is, súlyosbítva az élelmiszerhiányt — idézte az AFP egy dél-koreai tisztviselő szavait. A hírügynökség szerint a la­kosság tartalékait a hatóságok elkobozzák, és a biztonsági erők illetve a hadsereg élelmezésére használják fel. Hajsza a szeparatisták után A baszk szeparatista terrorszervezet, az ETA egyik legve­szélyesebb és legkeresettebb tagjának, Valentin Lazarténak a hétfői letartóztatása után folytatódik a rendőrségi akció. A terrorista által használt lakásban, egy San Sebastiánhoz kö­zel fekvő kisvárosban valóságos fegyver- és robbanó­szerraktárra, valamint komputer-adatbázisra bukkantak. Mi­vel a letartóztatás híre azonnal elterjedt (a Gestores Pro Amnistía nevű, a börtönben lévő ETA tagok érdekeit védő szervezet közleménye alapján), kevés remény van arra, hogy az akció további letartóztatásokhoz vezethetne. Valentin Lazarte letartóztatására az ETA szinte azonnal, kedden éjjel válaszolt, a Vitoria tartomány egy kisvárosában lévő bentla­kásos rendőrakadémia elleni támadással. A gránáttámadás­nak nem volt sebesültje, és az anyagi kár sem jelentős. Fegyelmezetlen tábornok A katonai fegyelem megszegése miatt palesztin rendőrök letartóztatták a palesztin biztonsági szolgálat parancsnokát — közölte szerdán Gázában egy magas rangú rendőrtiszt. Miszbah Szakr dandártábornokot néhány nappal ezelőtt vet­ték őrizetbe, és bíróság elé állítják a katonai fegyelem szabá­lyainak megszegése miatt — közölte a név nélkül nyilatko­zó illetékes, de nem volt hajlandó további részleteket fel­tárni. Arab nő a Knesszetben Izrael történetében először hamarosan egy arab asszony is bekerül a parlamenti képviselők közé — jelentette szerdán jeruzsálemi forrásból az AFP. A kormányon lévő Izraeli Mun­kapárt hétfőn megrendezett „előválasztásán” a Peresz mi­niszterelnök vezette választási lista 37. helyére Nadia el-Hilu került. A Tel-Aviv külvárosában, az arab és zsidó vegyes lakosságú Jaffában élő 42 éves nő keresztény, négy gyer­mek anyja, s foglalkozását tekintve csecsemőgondozó. Lis­tára kerülését „történelmi jelentőségűnek” nevezte, s elmond­ta: képviselőként a nők, s elsősorban az Izraelben és a pa­lesztin területeken élő arab nők életének javulását próbálja elősegíteni. Brazil képviselők halála Repülőgép-baleset következtében meghalt a brazil parla­ment három kormánypárti képviselője, valamint az őket szál­lító gép pilótája—jelentette az ITAR-TASZSZ. Rendőrségi források szerint a gép hétfőn zuhant le az ország északi ré­szén, de roncsait csak kedden fedezték fel. A baleset okai egyelőre ismeretlenek. A pápa ismét útra kel II. János Pál pápa április 14-én Tunéziába, majd május 17. és 19. között Szlovéniába látogat. Katolikus egyházfő eddig a két ország egyikében sem járt. A Vatikánban közzé­tett hivatalos útiterv szerint II. János Pál az észak-afrikai or­szágban csak egy napot tölt el, de még nyitott az a lehetőség, hogy a látogatás időtartama meghosszabbodik. II. János Pál Ljubljanában ünnepli majd — május 18-án — 76. születés­napját. A pápa idei — megerősített — külföldi látogatásai között még egy magyarországi, németországi és franciaor­szági út szerepel. Végzetes szívesség A japán távközlési minisztérium vizsgálatot indít, a parla­ment két bizottsága pedig kihallgatásra beidézi az egyik ja­pán kereskedelmi televízió vezetőit, mivel erős a gyanú, hogy a TV etikátlan magatartása hozzájárulhatott egy ügyvéd és családja meggyilkolásához. Kiderült, hogy a Tokyo Broadcasting System televízió emberei levetítették az AUM szekta gurujának azokat a tekercseket, amelyek egy ügyvéd­del készített 1989-es interjút tartalmaztak. Egy hétre rá az ügyvédet, Szakamoto Cucumit, feleségét és egyéves gyere­két eltették láb alól. A gyilkossággal az AUM szekta tagjait és a szekta vezérét vádolják. Az ügyvéd a szekta ellen pa­nasszal élő embereket képviselte. Az AUM az interjú alap­ján ismerhette meg, mit tud az ügyvéd, és hogy el kell tenni láb alól. Belföld-külföld Robert Dole elnökjelölt MTI A kedden megrendezett újabb előválasztási fordulóban végérvényesen eldőlt, hogy Robert Dole lesz a republiká­nusok jelöltje a november ötö­dikéi amerikai elnökválasztá­son. Még be sem fejeződött a sza­vazatok kiértékelése, de a kansasi szenátor már nem tud­ta tovább türtőztetni magát, és washingtoni sajtóértekezletén örömmámorban úszva kürtöl­te világgá: — Bátran ki merem jelenteni, hogy én vagyok a re­publikánusok elnökjelöltje. A kaliforniai, nevadai és wa­shingtoni állami próbaszavazá­son százkilencvenhét kong­resszusi küldött sorsa forgott kockán. A republikánusok ha­gyományos értékrendszerű, mérsékelt középnyugati kon­zervatív szárnyát képviselő po­litikus a szavazatok többségé­nek a megszerzésével maga mögé sorakoztatta fel a delegá­tusok zömét is. Újabb diadalá­val a veterán szenátor elegendő küldöttet gyűjtött össze ahhoz, hogy a párt nyár végi San Diegó-i kongresszusán bizto­san magáénak mondhassa a je­löltséget. Az amerikai politikai rend­szer sajátos elemét képező előválasztások során azokat a delegátusokat válogatják össze, akik az augusztusi pártkong­resszuson megválasztják a re­publikánus színekben induló elnökjelöltet. A megbízatáshoz legkevesebb 996 delegátus tá­mogatása szükséges: a keddi eredményeket is beleszámítva a bizonyosan Robert Dole-ra sza­vazók száma már most jóval fe­lülmúlja a minimális hányadot. A jelöltség megszerzésével a rendkívül gazdag politikai ta­pasztalatokkal, pragmatikus gondolkodásmóddal és tárgya­lási készséggel rendelkező, ám egyesek szerint szürke és zár­kózott szenátor régi álma válik valóra, hiszen most harmadszor indult harcba a republikánusok bizalmának elnyeréséért. A szerdai forduló eredmé­nyeinek közzététele után Pat Buchanan, a szélsőségesen konzervatív, populista jelsza­vakat hangoztató publicista kénytelen volt elismerni, hogy a jelöltség sorsa valójában már eldőlt. — Robert Dole lesz a re­publikánusok elnökjelöltje, ezt tudomásul kell vennünk —je­lentette ki Buchanan kaliforni­ai hívei előtt. Még utána is hat év MTI A tel-avivi bíróság szerdán az Izraelben kiszabható legsúlyo­sabb büntetéssel, életfogytigla­ni szabadságvesztéssel sújtotta Jichak Rabin miniszterelnök gyilkosát, Jigal Amirt. Egyhangúlag hozott ítéleté­ben a három bíróból álló tanács mellékbüntetésként hatévi fog­ságot rótt ki a zsidó szélsőséges merénylőre, amiért megsebesí­tette Rabin egyik testőrét, Joram Rubint. A tanács elnö­ke, Edmond Levi rámutatott, hogy a két büntetés nem kap­csolható össze — e technikai kikötésnek elvi jelentősége van: egy esetleges majdani államfői kegyelem lehetőségét korlátozza. Amir 45 napon be­lül fellebbezéssel élhet. A bíróság előzőleg bűnösnek mondta ki Amirt a miniszterel­nök szándékos meggyilkolásá­ban, elvetve a mélyen vallásos szélsőjobboldali merénylő vé­dekezését, miszerint csak meg akarta bénítani Rabint, hogy megállítsa az izraeli—palesztin békefolyamatot. Izrael Állam egy szörnyeteg” —harsogta Amir, aki „kirakat- pernek” nevezte a tárgyalást, és szemernyi megbánást sem mu­tatott. — Mindent, amit tettem, azt Izrael népéért, Izrael tórá­jáért, Izrael földjéért tettem — mondta. Levi megállapította, hogy Amir „előre megfontolt szán­dékkal és döbbenetes hidegvér­rel” gyilkolta meg Rabint. A szintén vallásos bíró „a zsidó joggal való cinikus visszaélés­nek” minősítette a vádlott ama kísérletét, hogy tettét „a tör­vény pecsétjével” igazolja. A bíróság nem folytatott po­litikai eljárást, hiába igyekezett a tettes politikai indítékokkal magyarázni tettét — mutatott rá Levi. Elítélte a vádlott — „torz gondolkodásmódot” tükröző, „nevetséges” — próbálkozását, hogy „Rabint, az embert elvá­lassza Rabintól, a politikustól, és csupán a politikust kapcsol­ja ki”. Orosz katonák egy csecsen faluban MTI Az orosz erők szerda reggel behatoltak Alkazurovó faluba, anélkül, hogy fegyvereiket használniuk kellett volna — számolt be az ITAR-TASZSZ Vjacseszlav Tyihomirov tábor­nokra, a csecsenföldi orosz erők parancsnokára hivatkoz­va. Az orosz katonák megkezd­ték a hátramaradt lakosság pa­pírjainak ellenőrzését, és eset­leges elrejtett fegyverek után kutatnak. A csecsen fegyvere­sek elhagyták a várost, hogy megkíméljék a települést a ki­látásba helyezett orosz bombá­zásoktól. A tábornok meg­erősítette, hogy Szamaski bom­bázása befejeződött, és a orosz erők az aknáktól tisztítják meg a települést, amely szinte telje­sen megsemmisült a két hétig tartó ostrom alatt. Bamutnál viszont, ahol a csecsen harco­sok már tizenöt hónapja ellen­állnak az orosz erőknek, szer­dán felújították a légi és tüzér­ségi támadásokat. » ÚJ KELET Hírről hírre Palotai István jegyzete „Jelcin elnök üzenetet kül­dött Davidov miniszterelnök­helyettessel Kadhafinak, melyben kijelentette, hogy Oroszország érdekelt a Líbi­ával való kapcsolatok jelentős és újbóli kiszélesítésében.” Az orosz (és régen a szov­jet) diplomácia (és politika) mindig is képes volt arra, hogy a világot megdöbbentő ötletekkel álljon elő. A vezető szláv hatalom (és a kisebbek is néha) önmaga szent ígére­teinek, végső elszánásainak is homlokegyenest ellentmondó döntéseket hoz. Ez még a leg­teljesebb „békehelyzetben” is így van, hát még most, ami­kor egyre élesedik a válasz­tási „harc”... Az a Napnál is világosabb, hogy ha Jelcin nem akar a kis- padra ülni, akkor az orosz kommunisták kedvében kell járnia, és olyan kijelentéseket kell tennie, amikkel „elkábít­ja” a nagyon is nagy létszá­mú baloldali szavazótábort. A napokban egy beszédében megvédte az általa szétvert Szovjetunió bizonyos restau- rációs törekvéseit, a fehér­innen-onnan 0 Moszkva/Cape Canaveral/Houston — Godwin és Clifford amerikai űrhajósok, akik az Atlantis űrrepülőgéppel érkezetek a Mir orosz űrállomásra, szerdán reggel kiléptek a nyílt űrbe. Amerikai asztronautáknak éz az első űrsétája a Mir körül, amely az esemény időpontjában a Csendes-óceán déli része fölött haladt át — jegyezte meg az AP. Linda Godwin és Michael „Rich” Clifford sugárhajtású hátizsákot viselt arra a valószínűtlen esetre, ha köldökzsinórjuk elsza­kadna. Mindenesetre a hatórás űrséta idejére a Mirt és az Atlantist összekötő folyosót hermetikusan lezárták, így az űrrepülőgép gyorsan kidokkkolhat, ha a két űrhajós bajba kerül. BT Jakarta — Indonéziában 130 ezer leprás beteg van — adta hírül a dpa szerdán. A jakartai népjóléti minisztérium jelentése szerint Indonézia ezzel csak a negyedik helyet fogl­alja el a világranglistán. Indiában ugyanis 1,67 millió, Brazí­liában 283 ezer, Bangladesben pedig 136 ezer bélpoklost tar­tanak nyilván. Indonézia a világ egyik legnépesebb országa, 195 millió lakosával. ÍT Bonn — Németország nyugati részében egy férfi több személyt, köztük gyerekeket ejtett túszul szerdán délelőtt — jelentette a Reuter és az AFP. A rendőrség közlése szerint a túszejtő pénzt követel foglyaiért cserébe. Egyelőre nem tud­ni, hogy hányán vannak fogságában, és azt sem, hogy az ak­cióban hányán vesznek részt. Nincs információ arról sem, hogy a támadónak van-e fegyvere. A foglyokat a Kaisersesch és Laubach város közötti területen őrzik — mondta egy ha­tósági szóvivő, de nem kívánt részletekkel szolgálni, hogy ne befolyásolja a rendőrség esetleges akciójának kimene­telét. ÍT Rotterdam — Rotterdami kirándulásuk idején a drága ifjúsági szálló helyett egy bordélyán töltötte az éjszakát 16 lettországi diák. A lett gyerekcsoportot kísérő utazásszervező azzal indokolta a szokatlan szállásválasztást, hogy a nyilvá­nos házban ingyen kaptak szobát a fiatalok. A holland rendőrséget valószínűleg nem elégítette ki a magyarázat, mert a kalandozó csoportot visszaküldte Lettországba. A hatósá­gokat egy elképedt helyi lakos értesítette arról, hogy 11 és 16 év közötti lányok és fiúk költöznek be a bordélyba. A holland rendőrök másnap reggelire vendégül látták a lett di­ákokat és ígéretet tettek, hogy legközelebbi hollandiai láto­gatásuk idejére olcsó szállást kerítenek a kispénzű fiatalok­nak. „Csak egyet kértünk, hogy bordélyban többé ne szánja­nak meg” — idézte a rendőrség szóvivőjét a dpa. ÍT Palo Alto — Kedden 83 esztendős korában az egyesült államokbeli Palo Alto kórházában elhunyt David Packard, a Hewlett-Packard komputerbirodalom társalapítója. Halálát tüdőgyulladás okozta —jelentette a Reuter. Packard partne­rével, William Hewlett-tel együtt 1939-ben egy Palo Alto-i garázsban alapította meg a Hewlett-Packard céget, amely ma több mint 100 000 embert foglalkoztat, és évente 30 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le. 1969—1971 között Packard védelmi miniszterhelyettes volt Richard Nixon első kormá­nyában. orosz és orosz kommunisták által „létrehozott” új típusú államszerződést is... A legújabb—és legvadabb — ötlete azonban minden képzeletet felülmúlt. Akkor, amikor a világ egyre-másra köti a terrorizmus elleni szer­ződéseket, baráti jobbot nyújt Kadhafinak, Líbia már réges- rég eszement diktátorának, a terrorizmus legaktívabb tá­mogatójának. Ehhez képest már az is kismiska, hogy Iránnak atomerőművet épít, hadd legyen végre a világon egy síita muzulmán atomha­talom is... Mindazonáltal, hogy meg vagyok győződve az üzenet komolytalanságáról — és ki­zárólag a választási színjáték részének tartom —, egyálta­lán nem lennék meglepve, ha diplomáciai következményei lennének... Az ugyanis teljes képtelen­ség, hogy valaki Kohl­lal, Clintonnal, valamint a NATO főtitkárával „cimbo­rái”, másnap pedig Kad­hafival. Ekkora, Jcanyar” már nem is létezik. A magam részéről úgy va­gyok ezzel a dologgal, mint amikor Józsi bácsi életében először kimegy az állatkert­be, és meglátván a zsiráfot csak ennyit mond: „Na! Ne­kem aztán senki se mondja, hogy van ilyen!”

Next

/
Thumbnails
Contents