Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-21 / 68. szám
8 1996. március 21., csütörtök Máriapócs UJ KELET Eg a munka a keze alatt VAROSRÓL kaviszonyt létesíteni a Diruváll Kft.-vei. — Hány személlyel tervezik indítani a termelést? — Májusban, amikor véget ér a képzés, szeretnénk egy 20 fős szalag működtetését megkezdeni, és az a tervünk, hogy rövid időn belül 30 főre növeljük az üzem létszámát. Erre megvan a lehetőségünk, hiszen már most sok az olyan érdeklődő, akinek megvan a szakmunkás-bizonyítványa és a gyakorlata is a szakmában. — A tanfolyam elvégzése után milyen kereseti lehetőségek várnak a most még tanulókra? — Az tény, hogy a textiliparban nincs nagy kereseti lehetőség. Meg az egyéni adottságoktól is függ, ki mennyit fog keresni. Lesz olyan személy, aki a bruttó 20 ezer forintot is nehezebben fogja elérni, de lesz olyan is, aki eléri majd a 30 ezret. Az egyik gépnél Vitéz Gá- borné keze alatt ég a munka. Látszik, hogy nem az eltelt egy hónap alatt tanult meg ilyen kitűnően varmi. — Ón miért jelentkezett a tanfolyamra? — Munkanélküli voltam, így biztos állásom lesz, és nem utolsósorban végre szakképesítést is szerzek. A varrószakmában 1982 óta dolgozom betanított munkásként. Tudok mindenfélét varrni, blézereket, szoknyákat vagy amit éppen kell. —A család tagjainak szokott varrni? — Természetesen. Két gyerekem van, imádok rájuk ruhát készíteni, és büszke vagyok rá, hogy az általam előállított ruhadarabokban járnak. így sokkal olcsóbb, mintha boltban vennénk meg. Annak meg külön is örülök, hogy mások is megdicsérik a munkámat. — Arra nem gondolt, hogy a szakképesítés megszerzése után saját maga nyisson egy varrodát? — Gondoltam rá, de mint említettem, az utóbbi időben munkanélküli voltam, a férjem jelenleg is az. így nemigen tudnánk megalapozni, hogy egyedül fogjak bele egy vállalkozásba, segítséget meg nem várhatok senkitől. Most biztosabbnak tűnik, ha itt dolgozom. Kaptunk is egy kis biztatást, miszerint ha megindul a termelés, akkor 20—30 ezer forintot is kereshet egy jobb varró. Én bízom benne, hogy a jobbak közé fogok tartozni, mindent megteszek annak érdekében, hiszen családomnak nagy szüksége van a pénzre... Exportrönk Olaszországba UJ KELET RIAPÓCS0N Zárszámadás után Nem nevezhető sikeresnek az elmúlt év a máriapócsi Kismező Mezőgazdasági Szövetkezetnél. Az almatermesztés a magas felvásárlási árak ellenére veszteséges volt. A művelési költség többe került, mint amennyi bevételük származott belőle. A gabonafélék és a napraforgó hozott némi nyereséget, de a termésátlagok itt sem voltak túl magasak. A búza hektáronként 45 mázsát termett, a tritikálé 46- ot, a kukorica pedig 31,1-et. Mint azt Paszternák József, a szövetkezet igazgatója lapunknak elmondta, a mezőgazdasági gépek használatával a lakossági szolgáltatásoknál elsősorban nem a nagy nyereségre törekedtek, hanem arra. hogy mindenki elégedett legyen a munkájuk minőségével. Különösen a nagyteljesítményű Fiat kombájnra volt nagy az igény. Ezenkívül a csúcstechnikának számító SPC-6-os vetőgépet bérelték ki sokan. Bár nem olcsó a bérleti díja, de sok vetőmagot meg lehet takarítani azzal, hogy a gép kezelője egy monitoron keresztül figyelni tudja a vetés folyamatát. így nem lesz sorhiányos, és túl sok vetőmag sem megy kárba. Emellett azért is volt népszerű a gépek bérbe adása, mert így a gazdák a számla ellenében visz- szaigényelhették az üzemanyag-támogatást. A jövő útja a termelés integrálása és a lakossági szak- tanácsadás megszervezése. Ezenfelül segítséget kívánnak nyújtani a kistermelőknek értékesítési gondjaik megoldásában. Az állattartáshoz a szükséges épületek meglennének, de nem rendelkeznek elegendő földterülettel (legelővel) ahhoz, hogy újra bele merjenek fogni. Egyelőre erre nem is gondolhatnak. Még tanulnak, de már termelnek is Pár hónapja Máriapócson, a Diruváll kihelyezett üzemében még csak toborozták a dolgozókat — helyesebben a leendő munkásokat, mert először mindenkinek egy intenzív varró- tanfolyamot kell elvégeznie. Végül olyan lányokat és asszonyokat válogattak ki a jelentkezők közül, akiknek még nincs szakképesítésük és munkanélküliek. Természetesen a tanfolyam ingyenes, és még szerény fizetséget is kapnak a résztvevők, míg el nem kezdenek „élesben” dolgozni. Az üzemben most serény női kezek forgatják a varmivalót, és késztermékek is elhagyják a szalagot. — Már a tanfolyam kezdetétől, február 19-étől igyekszünk hasznos dolgokat csináltatni az átképzősökkel, például a helyi óvodának picinyke hátizsákokat. A gyerekek ezeket akkor használják, amikor kirándulni mennek — világosít fel Somos József tanfolyamvezető, aki a termelőüzem vezetője lesz. — Szépen halad a csoport, ha már készterméket gyártanak egy hónap után. — Valóban így van, a kiválogatott 16 dolgozó — úgy látszik — rátermett erre a szakmára, és máris nagyon ügyesek. A tanfolyam 480 órás, és a sikeres vizsga esetén betanított- munkás-bizonyítványt kapnak a lányok, asszonyok. Természetesen mindenkinek lehetősége van a tanfolyam után munNincs falopás, őrzik az erdőt A tél a fakitermelés ideje. A Máriapócsi Erdőbirtokos Szövetkezetben 450 hektár területet művelnek. Ebből 17,2 hektárt vágnak ki az idén. A fakitermelés nemcsak azoknak ad munkát, akik döntik a fát, hanem azoknak is, akik eltakarítják a maradékot és rendbe teszik a területet. Zsemján János erdésszel, a szövetkezet vezetőjével a helyszínen beszélgettünk. — Mindig ilyen sokan szorgoskodnak az erdőben? — Dolgoznánk még többen is, csak nem tudunk annyi embert foglalkoztatni. Néha olyan sokan jönnek, alig tudom őket elhessegetni. Egy nap csak annyi fát döntünk ki, amennyit el is tudunk takarítani. A tarvágás után sok a hulladék, aminek egy része még tüzelőként jól hasznosítható. A nagyon apró gallyakat itt, a helyszínen elégetjük. —Mikor válik vágáséretté az erdő? — Itt vegyesen van nyárfa és akácfa. A nyár 15—20 év után, míg az akác 30—35 év után vágható ki. Ez az erdőrész talán már túlérett is, megkaptuk az engedélyt a kitermelésére. Az erdészet szakemberei a tízéves ütemtervük alapján bírálják el kérelmünket és döntenek az erdők besorolásáról. — Mi lesz a sorsa a parlagon maradt földnek? — Az sem marad megműve- letlen. A terület letisztítása után gyökérszaggatóval feltépjük a földet, és az újra kihajt. Az óri- ásnyámak ez a legolcsóbb szaporítási módja, még ültetni sem kell. Ha túl sűrűn nő, akkor ritkítani szoktuk. — Milyen célra hasznosítják a rönköket? — Ebből lehet készíteni épületfát, szarufát. Az óriásnyár jó gerendának. Az akácból is szinte minden készíthető. Az exportrönköt Olaszországba szállítjuk, a többit pedig belföldön értékesítjük. Ami megmarad, még mindig jó lesz tűzifának. — A megyében az utóbbi időben nagyon elharapódzott a falopás. Önöknek mennyiben jelent ez gondot? — Csak elvétve fordulnak első ilyen esetek. Őrizzük az erdőt. A sárkányos feladat Az általános iskola nevelői szobájában találkoztam a pirospozsgás, mosolygós arcú Szahajda Gergellyel, aki azzal büszkélkedhet, hogy nemrégiben megnyerte a harmadik osztályos tanulók Nyírbátorban megrendezett matematikaversenyét. Látszik, hogy a fiúcska a mozgást sem veti meg, mert a szünet vége felé jócskán kimelegedett az önfeledt játékban. — Igaz, hogy nem először vettem részt a nyírbátori versenyen, de nagyon izgultam, pedig előtte jól felkészültem — halljuk Gergelytől. — Ez területi verseny volt, lehettünk vagy harmincán. Máriapócsról csak ketten voltunk, végül én lettem az első. Az osztálytársam, Linzenbold Szandra negyedik lett. Elsős koromtól nagyon érdekelnek a számok. Tavaly is indultam ugyanezen a versenyen, de akkor csak a nyolcadik lettem. Szeretek számolni. Különösen kedvelem a szorzást és az osztást. Boldog vagyok, ha egy feladatot sikerül megoldani és kijön az eredmény. A versenyen tizenkét feladatot kellett megoldani. A legnehezebb egy sárkányos volt. Nem jött ki a jó eredmény, a végén viszont rájöttem a helyes megoldásra, de már csak a verseny után. A többivel nem volt gondom. Szeretem még az írást, de leginkább a testnevelés a kedvenc tantárgyam. Szeretek focizni meg futni. A ver- senysikemek örültek az osztálytársaim, gratuláltak, és megdicsért a tanító néni és az igazgató bácsi is. Április másodikán lesz a megyei verseny Nyíregyházán. De még azzal sincs vége, mert a legjobbak országos döntőn is részt vesznek. Biztosan nagyon nehéz feladatok lesznek a megyei versenyen, de nem ijedek meg. Az igazi az lenne, ha ott is első lennék, de szerényebb eredménnyel is elégedett leszek. A verseny miatt mostanában nem sok időm van a játékra. Rengeteget gyakorolok, amiben édesapám sokat segít, bár néha ő is összezavarodik egy-egy feladaton. Sokat játszom a testvéremmel, aki még óvodás. Nagyon szeretek tévézni és szeretem a mesefilmeket. Érdekelnek a számítógépek is. A szüleim már vettek is egyet, de még nem tudom használni. Anyu azt mondta, keresnek valakit, aki majd megtanít a kezelésére. Hogy mi leszek? Lehet, hogy matektanár...