Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-06 / 31. szám

Sport 10 1996. február 6., kedd UJ KELET Távúszás Vasárnap, magyar idő sze­rint a késő esti órákban az Argentínában megrendezett versenyen újabb futamgyő­zelmet szerzett Kovács Rita, az NYVSC hosszútávúszónője. A 63 kilométeres távon tízperces előnnyel érkezett a célba a nők versenyében. A nyíregyházi úaszónő most már rendre bi­zonyítja, ha egészséges, ő a hosszútávúszás legjobbja. Hétfőn délután az argentínai Santa Fében telefonon keres­tük a nyíregyházi úszónőt, aki éppen a szálló uszodájában gyakorolt, így edzője, Vajda Tamás beszélt a vasárnap tör­téntekről. A versenyt Argentí­na legnagyobb folyójának egy Röplabda Kovács Rita idei második Világkupa-futamgyőzelme mellékágán rendezték meg. A távúszók Santa Fé város előtt ugrottak vízbe, és hatvanhárom kilométert tettek meg a folyó­ban. Többnyire a folyás irányá­ban úsztak, de a rendezőség újított az elmúlt évekhez ké­pest, és egy szakaszt a folyás­iránnyal szemben kellett meg­tenni. Nagyon nehéznek bizo­nyult ez a szakasz, emiatt a ta­valyi eredményekhez képest a legjobbak ideje majd egy órá­val meghosszabbodott. A ver­senyzést az is nehezítette, hogy a folyó apadt az elmúlt hetek­ben, és a sodrás sebessége is lecsökkent. A nehézségek ellenére Ko­vács Rita nagyon jól szere­pelt, végig biztosan vezetve úszott a női mezőnyben. Tíz perccel előzte meg a 25 kilo­méteren Európa-bajnoki cí­met szerzett német úszónőt. Ezúttal azon kívül, hogy a női versenyt megnyerte, a fiúk mezőnyében kilencediknek ért célba. Egyébként a férfiak mezőnyében Molnár Attila dunaújvárosi úszó lett a har­madik. Vajda Tamás azt is elmond­ta. hogy a versenynapok köz­ben rendszeresen edzenek, ál­talában napi két gyakorlást tar­tanak. Hétfőn, a verseny más­napján természetesen csak könnyített edzést végzett a nyíregyházi úszónő, inkább csak levezetésként úszott. Az NYVSC-s versenyzőnő hangu­lata nagyon jó, hiszen újra be­bizonyíthatta, hogy csak beteg­sége miatt nem tudott nyerni a bécsi Európa-bajnokság 25 ki­lométeres távján. Kedden már tovább utazik a távúszócsapat Parana városá­ba, itt vár az úszókra a legne­hezebb megpróbáltatás, hiszen jövő vasárnap 88 kilométert kell majd teljesíteniük a Parana folyóban. Készülődés a rájátszásra Az NB I-es bajnokság alapszakaszának utolsó előtti mérkőzé­sét láthatta a nyíregyházi közönség vasárnap délután. Az NYVSC férfi röplabdásaitól egy szettet ugyan elloptak a ven­dégek, ennek ellenére időnként igazán jól játszó hazai gárdát láthatott a közönség. A harmadik elvesztett játszmában első­sorban a nyitásfogadásoknál és a támadáselőkészítéseknél hibáztak Korczáék. A mérkőzésen történtekről Balázs István edző véleményét kérdeztük meg. —Igaz, egy szettet elvesztett a gárda, ennek ellenére külö­nösen az első két játékban jól szerepelt az együttes. — Ebben a két játékban is voltak kisebb bizonytalansá­gok, ezektől eltekintve jól tel­jesítettünk. Az elsőben 8-0-ra elhúztunk, akkor következett egy törés, míg a másodikban 4­7-nél indult be a gépezet, és utána a vendégek pontot sem tudtak szerezni. Elsősorban a háló fölötti védekező teljesít­ménnyel lehetek elégedett, az első harminc pontból tízet sze­reztünk jó sáncból, ez az, amit várunk a gárdától. — Ugyanakkor, amikor fel­javult a sáncmunka, visszaesett a csapat nyitásfogadásban. Ennek mi lehet az oka? — Az első két szettben Dro- tár és Batai még megfelelően teljesített, de Batain látszott, hogy betegség és sérülés miatt több meccsen nem játszott. Aztán Korcza nem tudott ha­sonló nyitásfogadást produkál­ni. Ő és Zsukov is sokat bizony­talankodott. A meccs után is azt mondtam, hogy elsősorban miattuk vesztettük el a harma­dik szettet. Egyébként még akkor is, 11-13-nál is volt le­hetőségünk egyenlíteni, de Az őszi szezon januárra át­hozott mérkőzéseinek befeje­zése után alig két hét léleg­zetvételnyi mérkőzésszünet­hez jutottak a kisvárdai kézi- labdás lányok. Ezt az idősza­kot is igyekezett Benyáts edző kihasználni a formában tartás miatt. Ezért a hét végén, eleget téve a házigazda Mis­kolci Kórház-Honvéd NB IB- s csapat meghívásának, részt vettek az általuk rendezett nemzetközi Honvéd Kupán. A miskolciakon kívül ellenfe­lük volt az első ligás szlovák ZKL. Presov gárdája és az NB I-es Derecske csapata. A vár- daiak szoros mérkőzéseket játszottak, és csak egy hajszá­nem volt meg hozzá a kellő akarat. A cserejátékosok nem tudtak ráhangolódni a játékra, az elején bemelegítettek, de mintha utána a két szett alatt leeresztettek volna. Pedig tud­ták, hogy a harmadik szettben játszanak. — Míg a két idegenlégiós teljesítményét visszavetné az, hogy versengeniük kell a csa­patba kerülésért, addig a Za- jácz—Pampuch párosnak mint­ha jót tenne. Biztatják egymást, és egyre jobban játszanak. — Különösen Pampuch Csa­ba formája javult. Az őszhöz képest egyre jobban teljesít. Rendre megtalálja a helyes megoldásokat a támadásban. Zajácz-cal is elégedett vagyok, egy árnyalatnyival most halvá­nyabb volt mint a társa, de ő is kiegyensúlyozott, hasonló já­tékra képesek. — Jól szerepelt Drotár György is. — Egyre biztosabb a helye a kezdőben, ha a támadásbe­fejezéseknél biztosabb lenne, akkor akár első ütő, akár uni- verzál poszton bármikor számít­hatok rá. Nyugodtságával, ki­egyensúlyozottságával a többi­ekre is jó hatással van. Ezt most elsősorban Zádornál tapasztál­ion múlott, hogy nem lettek kupagyőztesek. * * * Eredmények: Kisvárda—Derecske 27- 26, Presov—Miskolc 21-20. Helyosztók, a harmadik he­lyért: Derecske—Miskolc 21-17, az első helyért: Presov— Kisvárda 28-27. Végeredmény: 1. Presov, 2. Kisvárda, 3. Derecske, 4. Mis­kolc. A torna gólkirálynője Nagy Henrietta lett 16 találattal, a legjobb játékos címet Agárdi Éva érdemelte ki, míg a leg­jobb kapus díját Zabarova (Presov) kapta. hattuk, aki rengeteg sáncnak részese volt Drotárral vagy más­sal. Talán ő nyújtotta a háló fe­letti védekezésben a legtöbbet. — Még hátravan egy ide­genbeli meccs, de már az ered­ménynek már nincs sok jelen­tősége. Most már a rájátszás mérkőzéseire kell készülni. Mi lesz a további program? Pál egyik sikeres leütése A szakvezetés úgy ítélte meg, hogy a miskolci kiruc­canás jól szolgálta a pénteki Spartacus elleni tavaszi első mérkőzésre való felkészülést, ami hazai pályán lesz. Sajnálatos, hogy ezeken a meccseken is előjöttek a régi hibák. Számtalan helyzet ma­radt ki, nem beszélve az el­adott labdákról. A megszo­kott keretből egyedül Kul­csár hiányzott betegség mi­att. Benyáts Balázs bízik ben­ne, hogy az egyre jobb formá­ban lévő játékosra pénteken már számíthat, de elképzelhe­tő, hogy Ignatyenkó és Co- rina is bevethető lesz. —-fuli— — Jövő hétvége után két hét szünet következik, utána nyolc hét alatt játsszuk le a tíz mécs­esünkét. Most még egy kis ál­lóképesség-erősítés is szerepel az edzésprogramunkban, első­sorban a hét eleji tréningeken. Aztán erre az időszakra össze­sen nyolc edzőmeccset is ter­veznék. Főt ó'.Racskó Häkkinen újra vezet Nyolcvanhét nappal sú­lyos balesete után először ült Forma—1-es versenyautóba Mika Häkkinen. A 27 éves finn pilóta a dél-franciaor­szági Le Castellet-ben tesz­telte a McLaren-Mercedest, és már hat kör után jónak mondható, 1:08.8 perces eredményt ért el. Összeha­sonlításképpen, a világbaj­nok német Michael Schu­macher háromnapos teszte­lése során Ferrarijával 1:07.6 perces köridőt futott. Ismert, Häkkinen tavaly az autós gyorsasági világbajnokság Ausztrál Nagydíjának edzé­sén ütközött a pályát övező falnak, és kórházba szállítá­sa után kómába esett, (dpa) Kézilabda Ezüstérem a Honvéd Kupán Asztalitenisz Felemás hétvége NB I, férfiak: Budaörs—Nagvkállói Trió DSE 6-10 A győzelmeket szerezték: Molnár 3, Péter 3, Gulyás 2, Tóth 1, Gulyás—Tóth-páros 1. A kállóiak szombaton nehéz és hosszú út után érkeztek meg a mérkőzésre, így a bemelegí­tésük el is maradt. Ennek elle­nére biztos győzelmet arattak. A budaörsieket a korábbi Eu- rópa-bajnok, Molnár János is erősítette, mégsem tudtak ko­moly ellenállást tanúsítani. Sajnos az utolsó mérkőzésen a nagykállóiak egyik játékosa, Tóth Gábor kézsérülést szen­vedett. NagykáUói Trió DSE-PEAC (Pécs) 9-9 A győzelmeket szerezték: Molnár 3, Péter 2, Gulyás 2, Tóth 1, Péter—Molnár-páros 1. Vasárnap nem jó előjelekkel kezdődött a hazaiak számára a találkozó. Nemcsak Tóth sé­rülése sújtotta a csapatot, de Budapestről visszafelé is ne­hezen haladt a csapat, és így fáradtan álltak ki az igen jó játékerőt képviselő pécsiek ellen. Az utolsó két mérkőzés­ből legalább egyet meg kellett volpa nyerni a hazaiaknak a két pont megszerzéséhez. Ez, sajnos nem sikerült, így meg kellett elégedniük a döntet­lennel. NB II, férfiak: Nyírtét-Apagv—Nyírbátori ASE12-6 Győzelmek: Sallai 4, Hodász 4, Kovács 2, Csonka 2, Cson­ka—Kovács-páros 1, illetve Bánhidi 2, Szőlősi 2, Csekő 1, Szőlősi—Bánhidi-páros 1. A megyei rangadón színvo­nalas, jó mérkőzést láthattak a szurkolók. Ezen a találko­zón tizenegyedik győzelmét szerezte meg a nyírtét-apagyi gárda, akik bíznak a további jó szereplésben, bár anyagi gondokkal küszködnek. A nyírbátoriak az esélytelenek nyugalmával küzdöttek, és az első játékrészben szorossá tudták tenni a mérkőzés állá­sát. Röplabda A lányok mérkőzése elmaradt NB II Keleti csoport, nők: Start-Sportula—BHG SE A szombatra kiírt mérkőzés lőre még telefonon sem jelez- elmaradt, mivel a vendégcsa- ték távolmaradásuk okát. A pat nem érkezett meg a talál- mérkőzés sorsáról a szövetség kozóra. A BHG vezetői egye- dönt majd. NB II Keleti csoport, férfiak: Szeged Lasszú-JATE—Start-Sportula 3-0 (10,5,16) Start-Sportula: Somogyi, könnyűvé tették a vendéglátók Dorogi, Nagy, Prékopa, Bar- győzelmét a nyíregyháziak, nuez, Antal. Csere: Varga. Ebben az idényben ez az első Nyitásfogadási hibáikkal bajnoki vereségük. Teke NB II Győzött a jobbik A hét végén megyei rang­adót játszott egymással a me­gyeszékhely két NB Il-es férfi tekecsapata. Mostanában a két csapat nincs egy súlycso­portban. A SZESE a bajnoki címre pályázik, míg a Taurus a kiesés ellen küzd. így a ta­lálkozó egyértelmű esélyese a pályaválasztó Építők gárdá­ja volt, bár az avatottabb szur­kolók reménykedtek abban, hogy ezúttal felborul a papír­forma. Nos, végül ment minden a maga útján. A meglepetést egyedül az okozta, hogy pálya­hibák miatt több mint hat óra hosszat tartott az összecsapás. SZÉSE—Taurus 6-2 (2924-2873) Pontszerzők: Koleszár 499 fa, Hetei 496 fa, Varga 491 fa, Mártonfalvi 482 fa, illetve Spisák 501 fa, Tálas 486 fa. Profi kosárlabda Hosszú idő után végül is kikapott a Chicago Bulls az észak-ameri­kai profi ko- sárlabda- bajnokság (NBA) alapszakaszában. A „Bi­kák” a Denver Nuggets otthoná­ban hatpontos vereséget szen­vedtek. Az alapszakasz legutób­bijátéknapján hét mérkőzést ját­szottak le, és ebből mindössze egy ért véget vendégsikerrel: a Phoenix Suns hosszabbítás után verte a Washington Bullets csa­patát. Eredmények: Indiana Pa­cers—New York Knicks 90:83, Orlando Magic—San Antonio Spurs 122:109 — hosszabbítás után, Washington Bullets— Phoenix Suns 115:123 — hosz- szabbítás után, Atlanta Hawks—Charlotte Hornets 106:104, Denver Nuggets— Chicago Bulls 105:99, Los An­geles Lakers—Utah Jazz 110:103, Golden State Warri­ors—New Jersey Nets 96:92.

Next

/
Thumbnails
Contents