Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-26 / 48. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. február 26., hétfő 3 Lupó megkerült Háromnapos tekergés után, szombat este nyolc órakor Buj-Perkegy-tanyai otthonába megtért Lupó, a tízhónapos kaukázusi farkaskölyök. Sokan megnyugodhatnak tehát: nem kell már tartani a váratlan veszedelemtől. A farkasról költött hirtelen mendemondák is lassan elcsendesedhetnek, ugyanis a megye több pontján is látták felbukkanni a kóborló csikaszt, éppen ezért sok helyen „farkast kiáltottak”. Megnyugodhat Varga László és családja is, akik kény- szerűségből egészen kicsi korától nevelik Lupót. Az akkor még esetlen kis állatot egy olasz vállalkozó pár napos gondozás erejéig hagyta Var- gáékra, és kiléte azóta ismeretlen. A fővárosból 115 ezer forintért vásárolt Lupó Var- gáék nevelésének köszönhetően szép, erős állattá serdült. A farkas egyébként oltási igazolvánnyal rendelkezett, a létezéséről tehát tudtak. Az eltűnését megelőzően többször is volt szó róla, hogy valamilyen megoldást kell találni Lupó további sorsát illetően. Részben a biztonságosabb elhelyezés miatt, másrészt meg Lupó farkasétvágyát Vargáék a kevéske rokkantnyugdíjból már egyre nehezebben tudták csillapítani. A zsákos kiszerelésű — 4500 Ft-os — kutyaeledel Lupónak nem sokáig tartott. Láthatóan megnyugodott Picur is, Vargáék játékos tacskója. A fürge házőrző alighanem be volt avatva a farkaskalandba, mert ők ketten Lupéval igazi jó barátok, együtt is alszanak. Persze, még Picur sem tudja a hogyan továbbot, igazából pillanatnyilag Vargáék sem, Lupóról meg nem is beszélve. Talán ha a jövőbe látna.... Ez a farkasos mese végül is jól végződött, a mai ismereteink szerint sem Piroskának, sem a nagymamának nem esett bántódása, — tegyük hozzá hála Istennek! Lupó sorsáról a későbbiekben beszámolunk. (Lefler) Koncert a színházban Vasárnap délután a budapesti német iskola big bandje és a ZIG Singers nagysikerű közös koncertet adott a Móricz Zsigmond színházban Fotó: Bozsó Mezőgazdasági Hét Ibrányban A végéhez közeledő mező- gazdasági hét szombati és vasárnapi programjában mező- gazdasági kiállítást és vásárt kínáltak a szervezők. A mintegy ezer látogató főleg szombaton volt kíváncsi a rendezvényre, vasárnap már valamivel kisebb volt az érdeklődés. A mezőgazdasági hét gyors mérlege szerint sikeresek voltak a programok. A vállalkozóké, a vállalkozásoké lesz a mai zárónap, amely a megszokott időben, este fél hatkor kezdődik az ibrányi közösségi házban. Képes összeállítást holnapi számunkban közlünk. Uj kisgazdaszervezet Nyíregyházán (Folytatás az 1. oldalról) Nem hívtunk, nem csábítottunk senkit, arról nem tehetünk, hogy a bizalom mifelénk nagyobb. Hoványi Ferenc két esztendővel ezelőtt még a párt megyei titkára volt, aztán a választások előtt a tisztújító pártgyűlésen nem jelöltette magát semmilyen posztra. Tájékoztatója végén fontosnak tartotta megjegyezni: — Minden ellenkező híresztelésekkel szemben nem kívánok a pártban semmiféle vezető szerepet betölteni. A II. számú szervezet vezetését is csak ideiglenesen és csak azért vállaltam el, hogy a csalódott kisgazdákat a pártban tartsam. Mihelyt összeáll a tagság, azonnal kiírjuk a szervezeti választásokat, és demokratikusan — hangsúlyozom: demokratikusan — megválasztjuk a vezetőket. Nem aspirálok arra, hogy én legyek az elnök... (száraz) Jánkmajtis első díszpolgára A jánkmajtisi képviselő-testület úgy- döntött, hogy ezentúl díszpolgári címet adományoz annak, aki több évtizedes munkájával segítette a települést. Ezt a megtisztelő címet első alkalommal dr. Frank Endre kapta. Ünnepélyes falugyűlésen adták át az elismerő oklevelet. Az erkölcsi elismeréssel jár, hogy ezután minden fontosabb rendezvényen a fő helyen foglal helyet a kitüntetett és minden rendezvényt ingyen látogathat. Fél évszázados orvosi praktisáról, a hivatástudatról, a hetvenöt éves személyes múltról kérdeztem a doktor urat. — Debreceni polgári családból származom magyar anyai ággal és a felvidéki Késmárkról az Alföldre vándorolt cipcer apai ősökkel. Aztán egy napon Szabó Emma és Frank Géza a Tisza melletti Gyürére telepedett, hogy a fiatalember ott folytassa jegyzői állását. A debreceni lakást még meghagyták, hogy a fiatalasszony oda menjen vissza megszülni fiát, Frank Endrét. Mégis Gyüre az én szülőfalum, mert ott játszadoztam a porban, ott tört az első tövis a talpamba, ott ízlelgettem a Tisza vizét és az első szerelmet. — És ott döntötte el, hogy orvos lesz? — Ez az elhatározásom is a Tisza-parton született. Egy gyermekkori betegségem maradandó emléket hagyott, és tízévesen elhatároztam: orvos leszek, hogy másokon is segíthessek. Az elemi iskola elvégzése után a nyíregyházi Kossuth gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Nem volt semmi zökkenő, mert az elhatározásom ösztönzött a tanulásra, így ’39-ben a debreceni egyetemen magamra öltöttem az orvosjelölti fehér köpenyt. — És onnan már minden ment töretlenül? — Már az alapozó szakokat, az anatómiát, a biológiát, a kémiát tanultam, amikor egyre inkább elvadult Európában a háború. A klinikumok idején már Magyarország is lángokban állt, így a gyermekkorban megálmodott diplomát csak ’47-ben vehettem át. —Akkor még polgári demokrácia volt. — Politikával soha nem foglalkoztam, de abban az évben mégis nehéz helyzetbe kerültem, mert a kommunista propaganda kampányt indított a frissdiplomás orvosok vidékre helyezését erőltetve. A szakmai gyakorlatunk kevés volt, ezért a kényszerrel nem értettem egyet. Annak viszont örültem, hogy engem két évre Kisvár- dára helyeztek alorvosnak. Kicsi kórháza volt akkor még a városnak, kevés orvossal, ott lettem igazán doktor úr, mert mindent megtapasztalhattam gyakorlatban. Sebészettől nőgyógyászatig mindenre rá- kényszerített a szükség, pedig csak általános orvosi diplomám volt. Aztán ’51 január 11- én az akkor még kettőezer lakosú Jánkmajtisra kerültem, és a mai napig itt maradtam, pedig a kezdeti évek nagyon nehezek voltak. — Politikailag vagy szellemileg? — Mindkét szempontból, de engem igazán csak az orvosi pálya nehézségei foglalkoztattak. Tizenhárom falu tartozott hozzám. Nem csak szellemi, fizikai fáradtságot is jelentett ekkora körzet ellátása. Nem panaszként mondom, mert ahogy említettem már, mindig is falusi orvos akartam lenni. Jártam a vidéket Hermánszeg- től Damóig szekéren, kerékpáron, gyalog. Alig voltunk még a háború után, ilyenkor minden nemzet igyekszik az elveszett emberi életeket szülésekkel pótolni. Ratkó Anna akkori egészségügyi miniszternek tulajdonítják azt a mondást, hogy: „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség.” Lehet, hogy nem is ő találta ki, de mindenesetre meglett a hatása, mert a háború utáni történelmünkben negyvenhét és ötvenöt között született a legtöbb gyerek. Mégpedig olyan körülmények között, hogy a«közelben csak Mátészalkán volt kórház, egy mentővel, amit az amerikai hadseregtől kaptak. Itthon szültek az anyák, bábaasszony segítségével. Sok tragédia is lett ebből. Volt olyan érdekes esetem is, hogy egy derék kövér asszony itthon kezdte meg a gyerek vi- lágrahozatalát, de sehogy sem boldogultam orvosi segítségemmel, ezért Szálkán fejezte be a szülést. Amikor ’58-ban megvettem az első kocsimat, már könnyebben segítettem az ilyen eseteken, de a sokszor meglévő tudatlansággal és babonával még jó ideig kellett küzdeni. — Valamelyik ilyen élményre emlékszik-e? — Többre is, mert ezeket felírtam. Beállított hozzám egy ember a varas fejű gyerekével, mondván, hogy parancsoljam meg a szomszédasszonynak, fejezze be a rontást a gyereken. Felírtam neki a kenőcsöt, megszűnt tőle a bőrbetegség, így nyugodott meg idővel a férfi. — Ilyen apró titkai voltak a gyógyító tevékenységnek? — Semmi más nem volt a rejtélye, mint az, hogy az ajtóm sohasem volt zárva a betegek előtt. Évtizedekig átlag éjfélkor feküdtem le, a szekéren ebédeltem, sokszor napokig nem találkoztam a családommal, mert már lassan-lassan csökkent az ellátandó falvaim száma, de még nyugdíjazásom előtt is három település tartozott hozzám. — A nyugállomány évei viszont csendben telnek. — Az én éveim mindig is csendben teltek, mert ilyen volt az alaptermészetem. A gyógyítást nem hagytam abba, csak most már kevesebb beteggel foglalkozom, mert az én erőm is fogy. — Ez lehet egy üzenet is a mai orvosoknak? — Nem szeretek a saját hitvallásommal hivalkodni, de minden, gyógyításra felesküdött embernek ajánlanám, hogy az orvos munkájában a legfontosabb az odaadás, mert az a betegnek fél gyógyulás. Én így éltem ötvenéves pályafutásom alatt, és próbáltam úgy segíteni mások szenvedésén, ahogy azt tízéves kisfiúként megfogadtam. ABA Kongresszusra készülve A Magyar Vöröskereszt május 24-én és 25-én tartja következő kongresszusát. Vásárosnamény és körzete vöröskeresztes szervezetei február 26-án, hétfőn tartják küldöttértekezletüket. A küldöttek .értékelik az előző négy év munkáját és meghatározzák a közeljövő céljait, feladatait. KvZ Nyíregyháza Szépe ’96 Csonka Róbert képriportja
