Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
UJ KELET Kultúra Hl 1996. február 24., szombat 9 A nemzet ^ színháza Sorozatunkban a Nemzeti Színház építésének 200 éves kálváriáját mutatjuk be a kezdetektől, egészen az Erzsébet téri kormányhatározatig. Széchenyi mindent elkövet, hogy megakadályozza a városkapun kívüli építkezést. A Társalkodó című lapban adja közre érveit: „Mi tanácsosabb: a mostani pillanatot tekinteni vagy a jövőt is számba venni, mert ha a Grassalkovich-telken épül fel az épület, ez fél évszázadra visszaveti a Nemzeti Színház ügyét.” Földváry azonban jól tudja, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Széchenyi terveit szkeptikusan fogadja, és Zitterbarth Mátyás pesti építőmester tervei alapján megkezdi az építkezést. 1835. szeptember 28-án történt meg az első kapavágás. Ezt maga Földváry végezte el. Széchenyi nem adja fel. Érvvel szervezkedik. Óriási tekintélyével eléri, hogy az Országgyűlés a maga hatáskörébe vonja a Nemzeti Színház dolgát, négyszázezer forintot szavazva meg az építkezésre. Az ügy sínen van, már csak a főrendiház áldása szükséges. Földváry örül ennek a fordulatnak, de a munkálatokat nem állítja le, mondván, a vármegye színháza jó lesz színiiskolának és különben is, két magyar színház mégis csak jobb, mint egy sem. Ekkor váratlan bomba robban: a főrendiház 1836. április 4-ei ülésén egyetlen szavazatkülönbséggel megvétózza a négyszáz- ezer forintos megajánlást, közadakozásra bízva az anyagiak előteremtését. Az utókor mindig bölcsebb, de mégis nehéz a Nemzeti Színház kontra állandó Pesti Színház, Széchenyi kontra Földváry vitában igazságot tenni. A magyar színészet akkori állapota szinte kiköveteli az állandó játszóhelyet. Ez egybeesett a mindinkább országos központtá, fővárossá váló Pest-Buda érdekeivel. A politikai légkör is kedvezett az azonnali építkezés támogatóinak. A reformországgyűlés ifjait irritálta a hatalmas német színház épülete (a színház képét múlt heti számunkban mutattuk be) nem is annyira a német színészet jelenléte, hanem az, hogy a magyarul játszóknak nincs méltó fedél a fejük felett. Ebben a helyzetben Földváry helyesen döntött, amikor a lehetőségeket kihasználva, az azonnali építkezést szorgalmazta. Ugyanakkor Széchenyi messzelátó, kirakodótéri (ma Roosewelt tér) elképzelésében összefonódott a Casino, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház és a Lánchíd eszméje. Ez a hatalmas, városképet is meghatározó terv nem tette lehetővé az építkezés azonnali megkezdését, mert hiába a lelkesedés, ha pénz nincs. Mária-Terézia óta pedig, jól tudjuk, hogy a Tekintetes Karok és Rendek örömmel és boldogan ajánlanak vért és életet, de zabot (pénzt) azt nem. Széchenyi a Főrendi Tábla döntése után ezt írja naplójába: „Színházi tervem ma eldűlt, csaknem sirattam.” Történelmietlen dolog a „mi lett volna, ha...” kérdése, de nagyon valószínű, hogy a Nemzeti Színház ügye egyszer és mindenkorra megoldódott volna Széchenyi terveinek megvalósításával. Amíg tartott a „milyen legyen, hol legyen, ki építse, miből?” című vita, Földváry folytatta az építkezést. Az egykori leírások bőségesen tudósítanak a munka folyamatáról. A Fillértár 1836. február 13-án így tudósít az épülő Pesti Magyar Színházról: „Nem öröm ‘s érdek nélkül szemlélendi minden igaz honfi mai képeinket, mellyel a’ magyar állandó színház rajzait elő- terjeszték... Ezen ízletes épület már szépen emelkedik ki fundamentumaiból, jövő őszig tető alá kerülend, s így hihetőleg már 1837.-ki télen készen fog állani, a buzgó együttmunkálásnak és ál- hatatos hazafiságnak eme ragyogó emléke.” 1836. július 30-ára teljes magasságig elkészültek a falak, és augusztus 6-án megtartották a kőművesek hagyományos bokrétaünnepét. Őszre már tető alatt volt az épület, és megkezdődött a berendezés. Zitterbarth klasszicista épületet tervezett. Példaként a párizsi Odeon színházat választotta. Az épület alaprajza viszonylag egyszerű volt. A közönség a mai Rákóczi út felől közelíthette meg a bejáratot. A közönségforgalmi területekhez (pénztár, társalgó, cukrászat, erkély, páholyok — 46 darab volt —, királyi páholy) lépcsők és galéria csatlakozott. A nézőtér 20 méter széles, közel 22 méter hosszú, a színpad pedig 19 méter széles, 14 méter mély és 14 méter magas volt. (Folytatjuk) Lágermese felnőtteknek Gyermekkorom kedvenc mesekönyve az édesanyámtól örökölt Három aranytoll volt, melyet nem zsúfoltak tele négyszínnyomású illusztrációkkal, csak egyszerű, a gyermeki fantáziát megindító rajzok voltak benne. Ez a gyermekkori emlék jutott eszembe, amikor kijöttem Gothár filmjének első vetítéséről. Egy nagy képes mesét láthatott a közönség, ami nem Walt Disney harsogó hagyományait követte, hanem a misztikus orosz meseszövés eszközeit használta fel. Ezt tette olyan meglepően, hogy egy Magyarországon élő magyar rendező oroszul beszélő magyar filmje kerekedett ki belőle. A film alcíme Lágermese. ami onnan ered, hogy egy fehér-tengeri csatornaépítésen terjedt szájról-száj- ra amíg Marija Ko zivjeva le nem jegyezte. Bratka László fordította magyarra és jelentette meg a 2000 című folyó iratban. Gothár tehát előző szemlegyőztes film je, a Rész leg után ismét erős irodai mi ala- pok b ó I i n dúlt '-<3$ ki, egy már megírt történetet mesélt el újra sajátos látásmódján keresztül. Ez még nem lenne nagyon meglepő, de hogy oroszul készítsenek el egy magyar filmet 1995-ben? Ez így önmagában valóban elég groteszk, de ha elénk tárul az a csodálatos képi világ, rájöhetünk, hogy nem is lehetett volna másképpen. Ez a mese velejéig orosz, orosz az eredete és orosz a vizualitása is, mert nagyon mélyről, Einzeinstein Pa- tyomkin páncélosából táplálkoznak a montázsok, abból a szaggatott, fényképszerű ritmusból, amit a legnagyobb orosz rendezőnél tapasztalhattunk. Bratka László, a fordító így nyilatkozik a rendező munkájáról: „A filmben a sok eltérő nyelvi, képi, zenei elem harmonikusan találkozik, a bur- leszk hatásoktól a magyar, finom humorú jelenetekig minden — úgy érzem — a befogadást támogatja.” Gázon Francisco képei bril- liánsan emelik a mesejelleget és vezetnek el az orosz fantáziavilágba. A filmet videóra forgatták, és érzékenyen találtak rá a videó előnyeire és kerülték el a mágneses rögzítés buktatóit. Jól kigondolt és hatásos a film színdramaturgiája is a vörös fátyollal, a feketékkel és szürkékkel. A történet, mint ahogy a mesék általában, egyszerű és mégis izgalmas, fordulatokkal teli. Vászka, a nagyvárosi rabló lát egy temetési menetet, ahol a hitelezők botokkal verik az elhunyt koporsóját. Vászka megsajnálja a halottat, és kifizeti a hitelezőket. Jó tett helyébe jót várj! Megjelenik nála a halott Ványka, a hírhedt falusi rabló, és a szövetségét, segítségét ajánlja. Elvezeti az égig érő fához, a griffmadár fészkéhez, ahonnan elhozzák a vérehullató szardíniakulcsot és a vezérfonalat, aminek a segítségével sok közös kalandon, rabláson mennek keresztül, és mindig túljárnak a gonosz Zinovjev, a városi párttitkár eszén. A mese természetesen azzal végződik, hogy Vászka elnyeri a szép hercegnő kezét és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Gothár többszörösen is ingoványos talajra lépett, amikor filmre vitte a nagyvárosi rabló történetét. Ha sorba vesszük a veszélyeket, rögtön elsőként jelentkezik a film nyelve. A narrátor elmond egy mesét, verbálisán ő a főszereplő, kevés dialógussal találkozhatunk. A másik nehezen — ebben az esetben elegánsan — elkerülhető buktató a szovjet korszak ábrázolása. Ami, ugye, nagyon könnyen állásfoglalásra kényszeríthet, illetve elég olcsó megoldás lett volna a közelmúlt sztereotip politikai kritikája. Mivel az utóbbi 60—70 év a történelemben tágabb jelennek számít, ezért élt a mese eszközével, mely nem teszi lehetővé a konkrét időben való megjelenítést, illetve itt minden megtörténhet. A levágott fejet visszavárják és mindig a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. Zinovjev, a leningrádi párttitkár figurája is arról győzi meg a nézőt, hogy ez mese. Zinovjev nem küld sem láger- b e , sem bitó- a alá senkit és nem támaszkodik ideológiákra. Egyszerűen ő egy sárkány vagy egy gonosz boszorkány, és tudható, hogy a királyfi mindig legyőzi és furfanggal túljár az eszén. Ebben pedig a mesékből vett eszközök segítik. A vérehullató szardíniakulcs és a vezérfonal. A film ragaszkodik a mese dramaturgiájához, a képek viszont nem szolgai módon illusztrálják azt, több helyen nem is fedi egymást a verbális és a vizuális sík. Feltűnő ez a hősöket segítő eszközöknél, itt bontakozhat ki a fantázia, mert a képen semmi nem az, ami. Az égig érő fa nem ér az égig, a vérehullató szardíniakulcs sem hullat vért, a képek tehát csak segítik a felnőttekben még meglévő gyermeki fantázia szárnyalását. A legfontosabb pedig, hogy Vászka, a nagyvárosi rabló történetét nagyon meleg szeretettel közvetíti Gothár felénk, ami az utóbbi időben igencsak hiányzik a vászonról, főleg ha ilyen művészi igényességgel teszik ezt. Kristóf Attila A mese hatalma A lányom, mielőtt este nyugovóra térne, minden trükköt bevet, hogy húzza at időt. Mikor fürdés után illatosán és megfésülve ott ül az ágy közepén, közli, hogy pisilnie"kell, éhes és szomjas. Persze, enni nem kíván, teát is csak azért iszik — nagy komótosan —, hogy ne maradjon üresen a bili. Aztán bohóckodni kezd, grimaszokat vág, és ha szülői szigorunk ettől sem enyhül, gyermekünk követelni kezdi, hogy olvassunk neki. De nem akármit. Kedvenc esti könyve a Kipp-kopp gyerekei című mese, amit Marék Veronika írt. A történet két szerelmes gesztenyebabáról szól és az öt lurkójukról. A család halálos veszedelembe kerül, mert az esőtől megáradt patak elsodorja a házikójukat, és a szülők messze kerülnek a csemetéiktől. Végül, persze, minden megoldódik. A kölykök új, biztonságos otthont építenek maguknak, a papa és a mama pedig sok keresés után rájuk talál. Újra együtt alszanak el, csak az anya virraszt még egy kicsit, hogy hallgathassa a többiek békés szuszogását. Ezután a mese után lassan mindannyiunkon eluralkodik a nyugalom. Márta kisasszony már nem fél attól, hogy egyedül marad a szobájában. Valahogy abba is beletörődik, hogy amíg ő szendereg, mi esetleg nem vele foglalkozunk. Szép álmokat láthat elalvás után a csepp hölgy, mert az arca gyönyörű, és sugárzik róla a harmónia. Ha ilyenkor nézem őt, én is roppant erősnek érzem magam. Nem gyötörnek kételyek amiatt, hogy fel tudom-e majd nevelni, és hogy jól irányítom-e. Ezért olvasom fel nagyon szívesen az esti karnevál zárószámaként Kipp-koppék históriáját. Gyiire Agnes Ki volt ő? E. Kovács Gyula E. Kovács-bérlet... és a néző tudja, hogy ekkor meg ekkor színházba kell menni, egyebet nem. Ki volt az az E. Kovács? Mi a keresztneve? Mit jelent neve előtt az E betű? Tulajdonképpen nem is érdekli. Nem is fontos. Megkülönböztető jelző az egymást követő bérleti előadások folyamában. Pedig Ecsedi Kovács Gyula színházművészetünk nagy alakjai közé tartozott. 1839. február 14-én született Se- gesvárott. Iskoláit Szatmáriban és Debrecenben végezte. Itt látott először színházi előadást, és ahogy lenni szokott, örökre belebolondult a színpadba. Szüleinek mit sem szólva megszökött a kollégiumból, és a Láng Boldi Társulathoz szegődött. 1856. augusztus 17-én debütált Debrecenben. Sokáig nem volt maradása a cívisvárosban, mert a szülők mindent elkövettek, hogy jó útra térítsék a „tékozló fiút.” Nem sok sikerrel. Továbbszökik Debrecenből, és Fejér Károly társulatával bebarangolja Mátészalkát, Ungvári, Munkácsot, Beregszászt, mindenütt a legnagyobb nyomorban. 1862- ben szerződteti a Nemzeti Színház. Itt válik érett, meghatározó művésszé. 1862-ben Kolozsvárra megy. Még kétszer szerződtetik a Nemzetibe, a kritika és a közönség minden alkalommal szeretettel fogadja, de szíve visszaviszi Kolozsvárra. Itt veszi feleségül Pataki Róza színésznőt 1886. április 25-én. A drámai szerepek széles skáláját játszotta. Volt Bánk, Ádám, Hamlet, Othello, III. Richard, Shylock. Szerepeinek felsorolása lehetetlen. A színház mellett nagy lelkesedéssel lépett fel mint költő. Verseit két kötetben adta közre. Lefordította Schiller két drámáját, a Don Carlost és a Stuart Máriát. Ezekről csak any- nyit, hogy a mai színházak nem az ő fordítását veszik igénybe. 1876-ban tagja lett a Petőfi Társaságnak, és az Erdélyi Társaság is tagjává választotta. Hát, ez, amit életéről tudni lehet. Halála (ha ilyesmit egyáltalán le szabad írni) gyönyörűséges színészhalál volt. Olyan, amit titokban minden színész kíván magának. 1899. július 31 -én, Petőfi eltűnésnek ötvenedik évfordulóján, a segesvári honvédsíroknál rendezett országos megem- lékezésen, versmondás közben összeesett és meghalt. Berki Antal I
