Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-20 / 43. szám
UJ KELET Falujáró 1996. február 20., kedd 5--et. ójyírlugos-Cserhágó, ójyírlugos-Szabadság tefep — ézeki a nagyközség részei. 'Korábban a munkahelyek. közelsége miatt ki az államigazdaság, ki a termelőszövetkezet köré építette lakását. 'Ebbőlfakad a bárom részre szakadás. A közigazgatást és a közlekedést megnehezíti, hoßy a település elnyúló, csaknem tíz kilométer hosszúságú, és összesen harminc kilométernyi útja van. Az 1970-es években 4500-an éltefa településen, jelenleg 3147-en. Sokan be- költöztek.a városba a jobb megélhetés reményében. 'Bár a község Szabolcs-Szatmár-'Bereg megyéhez tartozik! mégis Debrecenben vásárolnak a nyírlugosiak, s aki teheti, betegsége idején is a debreceni klinikán ápoltatja magát. Míg a Blajdúság fővárosába óránként megy autóbusz, addig Klyíregy házára naponta csalihárom járat indul. Ez is mindössze négy éve van így. A lugosi „aranykenyér” reménye „Kiszolgáltatottan élünk” Újra van kenyér A Cserhágó kenyér néhány éve nagyon népszerű volt a környéken. Frissessége és íze megnyerte az emberek tetszését. Aztán egy nap hiába mentek a pékség boltjába vásárolni, az üzem leállt, nem működött tovább. Hovánszki György polgár- mester szerint a legnagyobb problémát a község lakóinak a megélhetés okozza. Néhány évvel ezelőtt még jól ment a nyírlugosiaknak, a málna-, a ribizli- és a dohánytermesztés még kifizetődő kiegészítő jövedelemnek bizonyult. MosVedrán Imre málnatermeló tanra azonban nemcsak a munkájukat veszítették el az emberek, hanem sorra csalódnak a mezőgazdaságban is. A tapasztalatok szerint csak a termesztés költségei emelkednek, a termények felvásárlási árai inkább csökkennek. így az emberek sorra szorulnak rá a jövedelempótló támogatásra és az egyéb segélyre. A szép lakásokban, rendezett körülmények között élő lugosiak egyre nehezebben élnek, s elfogynak hosszú éveken át gyűjtött tartalékaik is. Vedrán Imre leszázalékolt nyugdíjas, emellett málnatermesztő. Lakásában gyönyörű cserépkályhák állnak, hamarosan kiderül, korábban cserép- kályha-készítő kisiparos volt. Erős kézfogása jelzi, kemény munkával töltött évek állnak mögötte. Büszkén mutatja alkotásait, és bizonygatja, csak ezzel lehet úgy fűteni, hogy igazán meleg legyen a lakásban. A kellemesen berendezett ebédlőasztalára hamarosan házi készítésű szörpöt tesz Giziké, Vedrán Imréné. — Lassan tizenöt éve, hogy gyümölcstermesztéssel, barackkal és málnával foglalkozunk — mondja a házigazda. — Négy éve vagyok rokkant- nyugdíjas, azóta, hogy a kisebbik fiunk meghalt. A feleségemet is leszázalékolták. Termelünk évek óta, csak azt nem tudjuk, miért. Amikor leszedjük a málnát, még nem tudjuk, menynyit fog érni. Gyakori, hogy amikor leadjuk a gyümölcsöt a felvásárlónak, ő sem tud árat mondani. Erről természetesen nem a felvásárló tehet, ő is csak egy láncszem az eladás folyamatában. Teljesen kiszolgáltatottak vagyunk. Már azt sem tudjuk, szükség van-e egyáltalán a munkánkra, és hogy a gyümölcsöt megvásárolja-e tőlünk valaki. Természetesen előfordulhat, olyan alacsony árat kínálnak, hogy nem érdemes eladni. Mivel betegek vagyunk mindketten, már nem tudunk olyan jól dolgozni, mégis muszáj, ha meg akarunk élni. A rokkantnyugdíj nagyon kevés, abból nem tudnánk fenntartani magunkat. A lugosiak nagy örömére három hónapja újra sütnek kenyeret Nyírlugoson. Az Aranykenyér Kft. vette át a kenyérüzem irányítását. — Tizenkét embernek adunk munkát — mondja Galvácsy István ügyvezető. — Jelenleg egy műszakban, de hamarosan kettőben folyik majd a munka. Nyolcvan mázsa kenyeret sütünk naponta. Öröm számunkra, hogy a vásárlók nem felejtették el a lugosi kenyér ízét, így.köny- nyebb bővíteni a vevőkört. A piacon óriási a verseny, igaz, kenyérre mindig szüksége van a magyar embernek, de megszaporodtak a kenyérsütő üzemek, így a minőségre is jobban figyelnek a vevők. Van egy újfehértói üzemünk is, ott főként péksüteményeket készítenek. így a lugosi és a fehértói üzem kiegészíti egymást. Télen jóval kevesebb kenyér fogy, mint nyáron. Valószínűleg azért, mert a mezőgazdasággal foglalkozó embereknek ilyenkor van idejük főzni. Nyáron viszont, mikor indulnak a mezőre, meleg kétkilós kenyeret visznek magukkal, mert olyankor szinte egész nap hideget esznek. Hallottuk, hogy tavasztól őszig a régi Cserhágó üzem előtt szinte sorban álltak az emberek; ahogy indultak a határba, megálltak a gyár előtt. Reméljük, így lesz ez most is! Megérkezett a kenyérliszt a sütőüzembe Ahol a legtöbb mozgássérült van Dr. Katona György rendelés közben Az orvosi rendelő előterében néhány beteg várakozik. Azt mondják, a falusi embernek télen jön elő a betegsége, nyáron a sok munka miatt nincs ideje a fájdalommal foglalkozni. Statisztikai adatok bizonyítják: az országos átlaghoz viszonyítva a községben van a legtöbb mozgáskorlátozott és mozgássérült ember. — Magyarországon, de főként az Alföld területén nagyon sok a szív- és érrendszeri, valamint a mozgásszervrendszeri megbetegedés — mondja a fiatal háziorvos, dr. Katona György. — Az emberek többsége a téeszben dolgozott, a munkaidő után azonban nem pihent, hanem a háztájiban dolgozott tovább. Ma is így van ez, csak főmunkahely nélkül, így a nap huszonnégy óráját szakadatlan munkával töltik az emberek. Addig lesz ez így, míg össze nem roppannak. A mai Nyírlugos területén már hétszáz évvel ezelőtt is éltek. Cselédek lakták a feltehetőleg az ecsedi uradalomhoz tartozó területet, s akkoriban Szeny- nyespusztának nevezték. E csöppet sem hivalkodó nevet egy arra kocsizó uraság találta ki, akinek nem nyerte meg tetszését a település. Az 1400-as időkből már írásos anyagok bizonyítják, hogy a terület a Báthoryak tulajdonában állt. Majd a századfordulóig a Károlyi- és a Patay-család uralta. „Kínunkban már libázunk” Káplár András tsz-elnökhelyettes A Szabadság Termelőszövetkezet valaha jobb napokat látott. A főépület mellett szabadtéri színpad is állt valamikor. Néhány éve építkezésbe kezdtek, de nem tudták folytatni. Sem pénz, sem remény nincs arra, hogy valamikor jobb lesz. Káplár András, a megtépázott tsz elnökhelyettese gondterhelt arccal fogad. A régi dohánypajtákhoz indulunk, ahol fehér tollú ludak kaptak otthont. — A gúnárok szinte háremet tartanak maguk körül — magyarázza Káplár András —, szinte kiválik, hogy kik tartoznak hozzá. A tojók képesek állandóan követni a hímeket. Egyszer kilesném, hogyan „csábítják” el őket. A pajtákban néhány, szalmával kibélelt részen lúdanyók üldögélnek, féltve őrzik a jó melegen tartott tojásaikat. — Mindössze negyven ember maradt a termelőszövetkezetben — folytatja az elnökhelyettes. — Ebből huszonháromnak tudunk jelenleg munkát adni. A libatenyésztést egy éve kezdtük el, kínunkban, mert már azt sem tudtuk, hogy mibe fogjunk. Úgy tervezzük, hogy bővítjük a tevékenységi kört, színhúst is szeretnénk értékesíteni. Hamarosan több emberre lesz szükségünk. Dohányt is termelünk, öntözéses fajtát. Saját földünk nincs, így a dohányt a tagok földjén termesztjük. Jó lenne, ha minél több nyírlugosinak tudnánk munkát adni. Göncző György is a téeszben dolgozott húsz éven keresztül. Diplomával Húgért Agnes édesanyját látogatta meg munkahelyén, a termelőszövetkezetben. Egy ideig óvónőként dolgozott, helyettesítőként. Aztán, a szerződés lejártával el kellett hagynia állását, azóta munkanélküli. Jelenleg a budapesti óvóképző főiskolára jár, másodéves levelezés hallgató. A kemény tanulás ellenére nem biztosított a Az oldalt írta: Kozma Ibolya. Fényképek: Haras csák Annamária — Erdészeti ágazatvezető voltam — mondja. — Azok voltak a szép idők, amikor fákat telepítettünk. Még Piri- cséről is jöttek cigányok erre a munkára. Mert munka volt akkor bőven, a helybeli tsz-tagok- kal már nem is győztük. Résen Göncző György kellett lenni, figyelni, jól vég- zik-e a feladatot. A cigányok örömmel jöttek dolgozni, hiszen hetente volt fizetés. Akkoriban hétszáz hektár erdeje volt a téesznek. Még mindig tag vagyok, de mostanra máshol kaptam állást. Képviselő vagyok, emellett a földkiadó bizottság elnöke. Nagyon szeretem az erdőt, amikor csak tehetem, kimegyek, körülnézek. Mostanában a papírmunkák lefoglalnak, nincs időm erdőjárásra. Pedig nem szeretek bent lenni, nem nekem való az. Amikor tehetem, még az asztal mellett is állok, mert nem bírón az ülést. Alig várom, hogy olvadjon a hó, és kimehessünk dolgozni. sincs remény jövője, hiszen a diploma megszerzése után sem valószínű, hogy talál állást. Húgért Ágnes
